A NATO eddig semmilyen jelét nem látta az esetleges orosz atomkísérletre való felkészülésnek, de továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását – számolt be az Ukrjinszka Pravda hírportál a Reuters hírügynökségre hivatkozva
A jelentés szerint a hírügynökséget az Észak-atlanti Szövetség egyik nevét elhallgató képviselője elmondta: „nem látunk változást az orosz nukleáris erőkben, de a NATO és a szövetség tagjai továbbra is éberen figyelnek.” Hozzátette, hogy a NATO júniusban elfogadott új stratégiai koncepciójában az „új és romboló hatású, kettős célú hordozórendszerek oroszországi terjeszkedése a nukleáris fegyverek demonstratív használatával” kihívást jelent a szövetség biztonsága és érdekei szempontjából.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban a tömegmédiában hírek jelentek meg Oroszország esetleges atomkísérleti előkészületeiről. A La Republica című olasz lap szerint a NATO hírszerzése állítólag figyelmeztette a szövetségeseket a nukleáris töltettel felszerelt Poseidon szupertorpedó Oroszországi általi esetleges tesztelésére. A The Times című brit lap értesülései szerint pedig Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke valószínűleg atomfegyver-tesztet tervez Ukrajna közelében, ugyanis egy úgynevezett atomvonatot indított a frontvonal irányába.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => A NATO eddig semmilyen jelét nem látta az esetleges orosz atomkísérletre való felkészülésnek, de továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1664969580
[modified] => 1664967765
)
[title] => A NATO nem látja a jelét, hogy Oroszország nukleáris kísérletekre készülne
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59251&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59251
[uk] => 59256
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 59252
[image] => Array
(
[id] => 59252
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1.jpg
[original_lng] => 117258
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/raketak-1.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1664957465:2
[_thumbnail_id] => 59252
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2727
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5d0a5094ba92c9d27abfebac3f4dd90d] =>
[_oembed_time_5d0a5094ba92c9d27abfebac3f4dd90d] => 1664958784
[_oembed_8555e4154817182eaca80ae9d78951d7] =>
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025