Európában csak akkor lehet béke, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot, ugyanakkor a háború legrosszabb fejleménye az a forgatókönyv lesz, amelyben a Kreml „megmentheti az arcát” – jelentette ki pénteken Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes egy rádióinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia helyettes vezetője az RMF FM lengyel rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Lengyelországnak most az a fő feladata, hogy segítsen Ukrajnának Oroszország legyőzésében. Szerinte ugyanis Európában csak akkor lehet béke, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot. Ugyanakkor a helyzet legrosszabb fejleménye az a forgatókönyv lesz, amelyben a Kreml „megmentheti az arcát” – mutatott rá. Úgy vélte, a tartós európai béke feltétele, hogy Ukrajnának ki kell vernie Oroszországot a területéről.
A lengyel külügyminiszter-helyettes megjegyezte, hogy országa a háború olyan végkifejletét akarja, amelyben Oroszország „legyőzetve, teljesen összezavartan” hagyja abba az Ukrajna elleni háborút, a későbbiekben pedig Moszkvát teszik felelőssé az agresszióért. „Az a legrosszabb forgatókönyv lenne, ha az agresszor arcmentéssel jönne ki ebből a konfliktusból. Nemcsak a mi biztonságunk szempontjából, hanem globális szinten is. Ez egy ilyen agresszió potenciális résztvevőinek azt mutatná, hogy az egyszerűen kifizetődik” – mutatott rá Pawel Jablonski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Európában csak akkor lehet béke, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot, ugyanakkor a háború legrosszabb fejleménye az a forgatókönyv lesz, amelyben a Kreml „megmentheti az arcát” – jelentette ki pénteken Pawel Jablonski. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1675457400 [modified] => 1675456164 ) [title] => Lengyelország szerint az ukrajnai háború végének legrosszabb forgatókönyve, ha engedik az oroszoknak az arcmentést [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69597&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 69597 [uk] => 69605 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 69598 [image] => Array ( [id] => 69598 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg [original_lng] => 20690 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1675458507:2 [_thumbnail_id] => 69598 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3226 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7fc16c1f54cfef107c49d47daef7f8d2] =>
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh