Ukrajnában ma már nyoma sincs a korábbi patriotizmusnak, az ifjúság nem akar a hadseregben szolgálni, inkább elmegy külföldre vagy kétes tevékenységgel foglalkozó nacionalista szervezetekbe tömörül – jelentette ki Olekszandr Kuzmuk nyugalmazott tábornok, volt védelmi miniszter a 112.ua tévécsatorna interjúműsorában.
„Őszintén megmondom,
mindig azt gondoltam, és ennek volt valós alapja, hogy nagyobb a mozgósítási
potenciálunk, de, az igazság kedvéért, meg kell mondanom, ennek nagyobb részét
Donbász adta” – közölte a volt hadügyminiszter, kiegészítve azzal, hogy a
mobilizációs képességek humán részére gondolt, s szerinte ma ez a probléma,
mert nincs miből minőségi állománnyal feltölteni a fegyveres erőket. Úgy vélte,
ennek oka az, hogy ma már nyoma sincs a korábbi patriotizmusnak.
Kuzmuk, aki 1996–2001-ben
és 2004–2005-ben töltötte be a hadügyminiszteri tisztséget, példaként Kijevet
említette, ahol (nem jelezte mikor – vb.) 65 ezer behívót kézbesítettek, de
kevesebb mint ezer főt tudtak besorozni. Az érintettek messzire elkerülik a
hadkiegészítő parancsnokságokat, és a meglévő kontingens minősége is sok kívánni
valót hagy maga után – mondta, hozzáfűzve, hogy az a korosztály hiányzik – mert
külföldön van –, amelyre a harcoló hadseregnek a legnagyobb szüksége lenne.
A volt védelmi miniszter
a nacionalista szervezetekbe tömörült hadkötelesekre utalva azt állította, hogy
több tízezren a piacokon az árusok védelmi sarcolásával foglalkoznak, vagy a
bíróságokon randalíroznak, de ezek szerinte már kvázi magánhadseregek. Jó az
egyenruha-öltözetük, a felszerelésük, és a fronton lenne a helyük – fejezte ki
felháborodását Olekszandr Kuzmuk.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában ma már nyoma sincs a korábbi patriotizmusnak, az ifjúság nem akar a hadseregben szolgálni, inkább elmegy külföldre vagy kétes tevékenységgel foglalkozó nacionalista szervezetekbe tömörül – jelentette ki Olekszandr Kuzmuk nyugalmazott tá...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1582574559
[modified] => 1582574561
)
[title] => Kuzmuk: Az ukrán ifjak a hadsereg helyett a külföldet vagy a bűnözést választják
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=3439&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3439
[uk] => 3444
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 3440
[image] => Array
(
[id] => 3440
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2.jpg
[original_lng] => 43885
[original_w] => 648
[original_h] => 338
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2.jpg
[width] => 648
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2.jpg
[width] => 648
[height] => 338
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2.jpg
[width] => 648
[height] => 338
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2.jpg
[width] => 648
[height] => 338
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/aleksandr-kuzmuk-2.jpg
[width] => 648
[height] => 338
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1582629998:3
[views_count] => 8462
[_thumbnail_id] => 3440
[_edit_last] => 5
[_oembed_f95fb07bd670519b032ed09b4d3c71c9] =>
"If Ukraine and Russia can work out some agreement where they get along, to me that'd be very good" -- brilliant insights on international relations from Trump pic.twitter.com/lgrsUK1h10
Україна – це Європа. І ми – європейці. Ми – центр і серце Європи. За географією, духом, цінностями й прагненнями. Ми довели це на Майдані й доводимо щодня, змінюючи нашу державу, будуючи незалежність і наше майбутнє, захищаючи східний кордон Європи. ?? обов’язково буде в #EU ?? pic.twitter.com/U2xxWKj9bx
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2021
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
A 90-es évek végén Ukrajna közelebb volt a NATO-belépéshez, mint Lengyelország, Csehország és Románia – jelentette ki Olekszandr Kuzmuk volt védelmi miniszter a 112.ua tévécsatorna interjúműsorában.
Kérdésre válaszolva, hogy
örült-e, amikor megtudta, hogy az ukrán alkotmányba beleírták az ország
NATO-csatlakozását, Kuzmuk, aki 1996–2001-ben és 2004–2005-ben töltötte be a
hadügyminiszteri tisztséget, elmondta, „nem gondolom, hogy ilyen dolgokat az
alkotmányba kell írni, mert annak rendelkezéseit teljesíteni kell, hiszen alaptörvényről
van szó, de erre képtelenek vagyunk, mert (a NATO-ban) nem nagyon várnak
minket.”
A volt védelmi
tárcavezető rámutatott: a 90-es évek végén Ukrajna közelebb volt a
NATO-belépéshez, mint Lengyelország, Csehország és Románia, de ők már benn
vannak, mi pedig nem, amin el kell gondolkodnunk. Ami a NATO-t illeti –
folytatta –, a „fülünknél fogva” kellene bennünket magához húznia, mert számára
olyan kifizetődő tag, mint amilyen Ukrajna lehetne, egyszerűen nem létezik.
Indoklásként hozzáfűzte, hogy Ukrajnának a leghosszabb a határa Oroszországgal,
megfelelő természeti és humán erőforrásokkal, nagy létszámú hadsereggel,
tengeri kijáratokkal, tranzitútvonalakkal rendelkezik. A NATO számára Ukrajna a
legkiválóbb hadszíntér lehetne – húzta alá.
Kuzmuk szerint
érthetetlen, miért csapta be az ajtót a NATO Ukrajna orra előtt, pedig a
szervezetnek alig van felvonulási területe Oroszország ellen, a balti államokban
ráadásul kedvezőtlenek a terepviszonyok, miközben Ukrajna teljesen megfelelne
erre a célra.
Magyarország addig blokkolja a NATO-Ukrajna tanácsüléseket, amíg nincs megállapodás a kárpátaljai magyaroktól elvett kisebbségi jogok visszaadásáról.150 ezer kárpátaljai magyar sorsa fontosabb bármilyen geopolitikai megközelítésnél.