Kedden ül össze a szlovák parlament az utolsó plenáris ülésre ebben a választási ciklusban, és a képviselők foglalkoznak majd Ódor Lajos kormányának programnyilatkozatával is. Ezután bizalmi szavazást tartanak, amely eldönti a szakértői kormány sorsát.
Az Új Szó tudósításában emlékeztetett, hogy a szlovák alkotmány szerint az új kormánynak a kinevezéstől számított harminc napon belül bizalmat kell kérnie a parlamenttől. Az Ódor vezette kabinetnek erre június 14-ig van ideje. A parlament honlapja szerint erre a napra össze is hívtak egy rendkívüli ülést a Smer kezdeményezésére.
A lap ismertette a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérésének eredményét is arról, hogy mekkora a bizalom az új kormány iránt. Mint kiderült, a megkérdezettek 34 százaléka bízik, 48 százaléka viszont nem az új szakértői kormányban.
A kabinet iránti bizalom a Progresszív Szlovákia és a Demokraták szavazói körében a legnagyobb, 75, illetve 71 százalék. A legalacsonyabb a Smer és a Republika szavazói körében, 20, illetve 11 százalék.
Ezzel egyébként a kormány nem áll rosszul, 2021 júniusában Eduard Heger (Demokraták) új kormányában a megkérdezettek 76, egy évvel korábban Igor Matovic kabinetjében az 53 százaléka nem bízott.
A felmérést május 24. és 31. között készítették 1012 szavazásra jogosult állampolgár bevonásával.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3