Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az Odesszai Városi Katonai Adminisztráció létrehozásáról szóló rendeletet, az élére Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye volt katonai kormányzóját nevezte ki – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az ukrán elnök honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint az elnöki rendelet leszögezte: a hadiállapot jogi rendszeréről szóló törvénnyel összhangban ezennel elrendelem Odessza Városi Katonai Adminisztrációjának létrehozását.
Az ukrán fegyveres erők vezérkara, az Odessza Megyei Katonai Adminisztráció a hadiállapot jogi rendszeréről szóló törvénnyel összhangban intézkedéseket tesz a jelen rendelet 1. cikkelyében meghatározott katonai adminisztráció kialakításával kapcsolatban. „Ez a rendelet a kihirdetésének napján lép hatályba” – áll a rendelet szövegében.
Zelenszkij rendelete értelmében az újonnan létrehozott katonai közigazgatást Szerhij Liszak fogja vezetni, aki korábban a Dnyipropetrovszk Megyei Katonai Adminisztráció vezetője volt. „Ma befejezem a munkámat a Dnyipropetrovszk Megyei Katonai Adminisztráció vezetőjeként. Jelentős utat tettem meg a több mint 2,5 év alatt” – jegyezte meg Liszak.
Köszönet Volodimir Zelenszkij elnöknek a bizalomért. A járások és közösségek vezetőinek az összehangolt munkáért. Mindenkinek, aki támogatott. És köszönet a megyének és hihetetlen embereinek. Megtiszteltetés volt itt dolgozni
Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter szerdai odesszai látogatásán hangsúlyozta: egyértelmű, hogy meg kell állítani az ukrajnai vérontást. A politikus megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Andrij Szibihával is.
Ausztria töretlenül Ukrajna oldalán áll, és továbbra is támogatni fogja az embereket Ukrajnában, míg egy átfogó, igazságos és tartós békét el nem sikerül érni
– mondta az osztrák tárcavezető Andrij Szibihával közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) politikusa azt hangoztatta, hogy Ausztria hisz Ukrajna európai törekvéseiben, és kézzelfoghatóan hozzá is kíván járulni az újjáépítéshez humanitárius, gazdasági és biztonságpolitikai téren. „A cél világos: az ukrajnai emberek és az osztrák lakosság is gazdasági értelemben jól kell, hogy járjanak ezzel a partnerséggel” – húzta alá.
Ausztria támogatja például az óvóhelyek építését és az aknamentesítési tevékenységeket – írja az MTI nyomán az Index.
Az orosz csapatok péntek reggel Shahed drónokkal támadták Odesszát, aminek következtében a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) épülete is megrongálódott – számolt be az rbc.ua hírportál helyi forrásokra hivatkozva.
A jelentés szerint Oroszország Shahed drónnal csapott le az odesszai TCK épületére, amely a támadás következtében megrongálódott.
Oroszország ma reggel ismét dróntámadást intézett Ukrajna ellen. A támadás során robbanásokat észleltek Odesszában. A károk mértékének a felmérése folyamatban van és ellenőrzik a lehetséges áldozatokról szóló információkat.
Volodimir Zelenszkij elnök Telegram bejegyzésében reagált a június 20-i éjszakai hatalmas orosz támadásokra, és felszólította az EU és a G7 országait, hogy gyakoroljanak erősebb nyomást Oroszországra, és vezessenek be új szankciókat.
„Éjszaka az oroszok több mint 20 drónnal támadták Odesszát, Harkivot és környéküket. Mintegy 20 ember megsérült, köztük két gyermek: 12 és 17 éves lányok, valamint az Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat három mentője, akik a tűz helyszínére érkeztek” – emlékeztetett az elnök.
Zelenszkij adatai szerint 132 mentőt és több mint 30 technikai eszközt vetettek be a támadás következményeinek felszámolására. Az elnök ismét felszólította a nyugati vezetőket, hogy gyakoroljanak nagyobb nyomást Oroszországra, és vezessenek be új szankciókat.
„Oroszország folytatja a lakosságunk elleni célirányos terror taktikáját. És kifejezetten ezért a taktikáért kemény választ kell kapnia, amely jelentősen fogja befolyásolni egész Oroszországot és a háború folytatásának képességét. A G7-országai és az EU ismerik a receptet: erős nyomásgyakorlás, szankciók az energiaszektor és az árnyékflotta ellen, 30 dolláros árplafon az orosz olajra. Minél hamarabb veszíti el Oroszország beteg vezetése a háború finanszírozási lehetőségét, annál több életet tudunk megmenteni Ukrajnában” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Alekszandar Vucsics szerb elnök szerdán részt vett egy regionális csúcstalálkozón az ukrajnai Odesszában, ami hivatali ideje 12 éve alatt az első látogatása az országban – jelentette az MTI.
Alekszandar Vucsics hivatala közleményben tudatta: a politikus egy napra Ukrajnába utazik, hogy részt vegyen az ukrán–délkelet-európai csúcstalálkozón a fekete-tengeri kikötővárosban, Odesszában. Az eseményre 12 délkelet-európai ország vezető politikusai hivatalosak.
Szerbia csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz, de Oroszország a belgrádi kormány hagyományos szláv és ortodox keresztény szövetségese. Oroszország emellett továbbra is a balkáni ország legnagyobb gázszállítója, és Szerbia egyetlen olajfinomítója a Gazprom és a Gazprom Neft többségi tulajdonában van.
Alekszandar Vucsics korábban legalább háromszor találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Belgrád emellett teljes egészében elismeri Ukrajnát – beleértve az Oroszország által 2014 óta elfoglalt területeket is –, Kijev pedig elutasította Szerbia többségében albánok lakta korábbi déli tartománya, Koszovó 2008-as függetlenségének elismerését.
Május végén az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) azt állította, hogy Belgrád „hátba szúrta” Moszkvát, mert a szerb hadiipari gyártók lőszert és fegyvereket adtak el Ukrajnának közvetítőkön keresztül.
A balkáni ország 2006-os függetlenné válása óta az egyetlen szerb elnök, aki Ukrajnába látogatott, Borisz Tadics volt 2011-ben. Ukrajna előző elnöke, Petro Porosenko 2018-ban járt Szerbiában.
Miközben Donald Trump amerikai elnök megpróbálja rávenni Moszkvát a béketárgyalások megkezdésére, Oroszország ambiciózus terveket sző további területek megszállására, amelyek elvághatják Ukrajnát a Fekete-tengertől – jelentette ki Pavlo Palisza, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője jelentette a Politico című brüsszeli–amerikai kiadványnak, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán katonai hírszerzés kiderítette, hogy Moszkva 2025 végéig ki akarja bővíteni megszállási övezetét Kelet-Ukrajnában. A tervek szerint ősszel elfoglalják a teljes donyecki és luhanszki területeket, valamint egy pufferzónát hoznak létre az északi orosz határ mentén.
Moszkva tervei a jövő évre még ambiciózusabbak. Palisza a washingtoni ukrán nagykövetségen összegyűlt újságíróknak elmondta, hogy Vlagyimir Putyin Ukrajna egész területének megszállására törekszik a Dnyeper folyótól keletre, amely kettéosztja az országot. Szerinte Oroszország a dél-ukrajnai régiók – Odessza és Mikolajiv – elfoglalását is reméli, ami elvágná Ukrajnát a Fekete-tengertől.
„Sajnos nem békéről beszélnek. Háborúra készülnek” – mutatott rá Palisza, aki június 5-én tájékoztatott egy kétpárti szenátorokból álló csoportot. Tagja annak a küldöttségnek, amelyet Zelenszkij kabinetfőnöke, Andrij Jermak vezet.
Ahogy a Politico megjegyezte, nem világos, hogy Oroszország képes lesz-e elérni ezeket a célokat. Moszkva lassan haladt előre a csatatéren, de küzdött a háború kezdetén látott jelentős területi előnyök eléréséért.
Petr Pavel cseh államfő pénteken Odesszába látogatott, az ukrán tisztviselőkkel folytatott megbeszélése során Oroszország Shahed csapásmérő drónokkal támadta a várost – számolt be az rbc.ua hírportál Olekszij Kuleba fellendülésért felelős miniszterelnök-helyettes, közösség- és területfejlesztési miniszter Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint Kuleba azt írta: „Találkoztunk (Csehország elnökével – a szerk.) Odessza városában, amelyet minden este terrorizál Oroszország. Találkozásunk során Oroszország három Shahed csoportot indított a város ellen. Az egész civilizált világnak látnia kell Oroszország Ukrajna elleni bűneit.”
A miniszterelnök-helyettes közlése szerint a Pavellel tartott találkozó során a következő kérdések merültek fel: a tengeri biztonság és az aknamentesítési területek kihívásai; Ukrajna helyreállítása és közösségeink fejlődése.
Kuleba hozzátette, hogy a cseh elnök meghívást kapott az Ukrajna újjáépítéséről szóló konferenciára, amelyet idén nyáron Rómában tartanak. „A humanitárius segítségnyújtás kiterjesztésében is megállapodtunk az érintett régiókra, ideértve az otthonukat elvesztők ideiglenes lakhelyének biztosítását és az egészségügyi intézmények támogatását. Az Odessza, Mikolajiv és Herszon megyei katonai kormányzóival közösen tárgyaltunk a régiók további közvetlen támogatásáról” – jegyezte Ukrajna közösség- és területfejlesztési minisztere.
Boris Pistorius német védelmi miniszter 500 millió eurós katonai segélycsomagot jelentett be csütörtökön Odessza városában tett látogatása alkalmával.
Pistorius a nap folyamán ukrán hivatali partnerével, Rusztem Umerovval tárgyalt az ukrán hadsereg szükségleteiről.
„Továbbra is támogatjuk önöket ebben a védelmi műveletben” – hangsúlyozta Pistorius.
A német tárcavezető kiemelte, hogy az újabb katonai segély egyes elemeit már el is kezdik szállítani. A katonai csomag egyebek között nagy számban tartalmaz IRIS-T SLM és IRIS-T SLS, vagyis közepes és rövid hatótávolságú légvédelmi rakétákat, de felderítő és harci drónokat is a fekete-tengeri hadviseléshez. Ezen felül lesznek benne pótalkatrészek is korábban szállított német fegyverrendszerekhez, így például csere lövegcsövek és motorok Leopard páncélosokhoz.
Egymillió darab kézifegyverekhez való lőszert is átadnak.
A német védelmi miniszter látogatását biztonsági okok miatt előzetesen titokban tartották.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Emmanuel Macron francia elnök lehetségesnek tartja, hogy jövőre csapatokat küld Odesszába – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Le Monde című francia lapra hivatkozva.
Az újság szerint idén február 21-én Macron azt mondta, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújában kialakult feszült helyzet miatt Franciaországnak csapatokat kell küldenie Ukrajnába. „Mindenesetre a következő évben az embereim egy részét Odesszába kell küldenem” – állította.
A francia elnök február 26-án válaszolt az Élysées-palotában a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségét firtató kérdésre. „Semmit sem lehet kizárni magától értetődően” – válaszolta Emmanuel Macron.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
Emmanuel Macron francia elnök elismerte, hogy csapatokat küldene Ukrajnába abban az esetben, ha az orosz csapatok ismételt támadást indítanának Kijev vagy Odessza ellen – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál Fabien Rousselre, a Francia Kommunista Párt képviselőjére, hivatkozva, akit a L’Independant című francia lap idézett.
A jelentés szerint legújabb harcias kijelentését Macron ezt a parlamenti pártokkal folytatott találkozón tette. Jordan Bardella, a szélsőjobboldali Nemzeti Unió párt képviselője a találkozó után kijelentette, hogy „nincsenek korlátok és nincsenek vörös vonalak”.
Manuel Bompard, a Meghódíthatatlan Franciaország párt koordinátora pedig azt mondta, hogy „aggodalommal telve érkezett a találkozóra, és még jobban aggódva távozott”.
A kommunisták képviselője viszont azt mondta a médiának, hogy Macron térképeket mutatott az orosz csapások lehetséges új irányairól. „Macron említett egy forgatókönyvet, amely beavatkozást indíthat el: a front előretörése Odessza vagy Kijev irányában” – mondta Fabien Russel.
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…