A nyugat-balkáni országok helye az Európai Unióban van, az unió bővítése közös érdek – jelentette ki Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa pénteken a Parlamentben.
Várhelyi Olivér a délkelet-európai és visegrádi országok parlamenti elnökeinek konferenciáján kiemelte: senkit sem kell már meggyőzni arról, hogy társadalmi, gazdasági, földrajzi, történelmi realitás és politikai szükségszerűség is a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása. Ugyanakkor nagy szükség van arra, hogy ezt a kijelentést végre tettek is kövessék – tette hozzá. Mint mondta, a jelenlegi összetételű Európai Bizottság támogatja a nyugat-balkáni országok csatlakozását az unióhoz és valódi integrációt kínál a régiónak.
Felidézte: a bizottság 2019-es megalakulásakor hárompilléres stratégiát dolgozott ki a nyugat-balkáni országok csatlakozásának felgyorsítására. Elsőként elfogadtak egy új tárgyalási módszertant, amelynek eredményeként 2020 márciusában döntés született a csatlakozási tárgyalások megindításáról Észak-Macedóniával és Albániával. „A döntés már másfél éve megszületett, több mint ideje, hogy végrehajtsuk végre” – fogalmazott, hozzátéve, (…) mindkét ország végrehajtotta az előírt reformokat, teljesített minden feléttelt, így most az EU-n a sor, hogy teljesítsen”. Mint mondta, fel kell gyorsítani Szerbia és Montenegró csatlakozási folyamtát is.
A bizottság továbbá kiáll Koszóvó vízumliberalizációja mellett, ehhez azonban elengedhetetlen a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd „eredményes folytatása”. Bosznia-Hercegovinában a tagjelölti státusz elismeréséhez választási és alkotmányos reformokat kell végrehajtani – mondta. Hozzátette, hogy olyan megoldásra van szükség, amelyet Bosznia is „magénak érez és vall”.
A bizottság második lépésként jelentős pénzügyi és természetbeni támogatást nyújtott a régiónak a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági hatásaink leküzdésére. Ennek keretében 3,3 milliárd eurós támogatást kapott a régió: orvosi felszereléseket, maszkokat, lélegeztetőgépeket, mentőautókat, intenzív osztályok komplett felszerelését és több mint 2,5 millió vakcinát. Megjegyezte, a következő hónapokban további 2,5 millió vakcinát szállítanak a dél-európai országokba.
Harmadik lépésként a bizottság kidolgozott egy közel 30 milliárd eurós átfogó gazdasági és beruházási tervet a régiónak, hogy jelentősen csökkentsék az EU és a dél-kelet-európai országok közötti gazdasági fejlettségbeli különbséget – mondta Várhelyi Olivér. Az uniós biztos szerint az elkövetkező időszakban az EU-nak és a tagállamoknak a „saját hiteleségükért kell a leginkább megküzdeniük”, és e hitelesség megerősítésének eszköze a bővítéspolitika. A nyugat-balkáni országok csatlakozásához tettekre van szükség, ennek elmaradása súlyos geopolitikai és biztonságpolitikai következményekkel járhat – tette hozzá Várhelyi Olivér.
A konferencia résztvevői közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben megerősítik elkötelezettségüket az Európai Unió bővítése, illetve Délkelet-Európa uniós integrációjának felgyorsítása mellett. Hangsúlyozzák minden csatlakozás előtt álló ország parlamentjének jogát arra, hogy részt vegyenek az Európa jövőjéről szóló párbeszédben, és felszólítják a tagországokat, hogy törekedjenek a bővítés felgyorsítására.
Egyben az aláírók nagyobb szolidaritásra szólítják fel az uniót Délkelet-Európa iránt a koronavírus-járvány kezelésében, és támogatják a „mindenkit érdemei szerint” elv érvényesülését a tagjelöltek esetében. A dokumentum aláírói felkérték a magyar Országgyűlés elnökét, hogy a nyilatkozatot küldje meg az Európai Unió nemzeti parlamentjeinek és az uniós intézmények vezetőinek.
Mivel a nyugat-balkáni partnerországok folytatják a reformok végrehajtását, tiszteletben tartják a jogállamiságot, küzdenek a korrupció ellen és csökkentik a térségben esetlegesen jelentkező politikai feszültséget, az Európai Unió és térség országainak csúcsértekezlete megerősítette a régió európai perspektíváját – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben szerdán.
Charles Michel az Európai Unió, valamint a Nyugat-Balkán
országainak videokonferencia keretében tartott csúcsértekezletét követő online
sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az Európai Unió a továbbiakban is segíti és
támogatja a régió országainak reformprogramját és az európai integrációhoz
szükséges erőfeszítéseiket.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt
mondta, csúcsértekezlet alkalmat kínált a koronavírus okozta válság időszakában
tanúsított kölcsönös szolidaritás és együttműködés hangsúlyozására és
erősítésére is. Utalt arra, hogy a Nyugat-Balkán országai a járvány kezelésében
értékes segítséget nyújtottak közvetlen szomszédaiknak és az EU tagállamainak
is.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
A Reuters brit hírügynökség információi szerint, az Európai Unió 27 tagállama egyetértésre jutott abban, hogy a közeljövőben megkezdhetik a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. Korábban ez azért nem volt lehetséges, mert Franciaország és Hollandia kategorikusan elutasították a nyugat-balkáni államok uniós integrációját, ugyanakkor Görögországnak is voltak fenntartásai.
A párizsi és a hágai liberális kormánykoalíciók 2019-ben a
demokrácia működésének elégtelensége és a korrupció elleni harc
eredménytelensége ürügyén nem támogatták Szkopjét és Tiranát abban, hogy
megkezdhessék a csatlakozási tárgyalásokat Brüsszellel.
A franciák és a hollandok szerint az EU keleti és déli
irányú bővítése veszélyeztetné annak a belső kohézióját, amely már most is
komoly kihívásokkal szembesül a Brexit miatt.
Franciaország és Hollandia fenntartásainak az igazi oka
azonban az lehet, hogy félnek a német befolyási övezet esetleges terjedésétől,
amely véleményük alapján a nyugat-balkáni államok uniós integrációja útján
ölthet testet.
Úgy tűnik azonban, hogy a többi tagállamnak sikerült
eloszlatnia aggodalmukat, és a Reuters szerint beleegyeztek végül a
csatlakozási tárgyalások megkezdésébe Észak-Macedóniával, illetve Albániával. A
brit hírügynökség azt állítja, hogy betekintése nyílt a munkatársainak ezen
dokumentumokba, amelyeket várhatóan még ezen a héten nyilvánosságra hoznak.
Görögország csupán az albán uniós törekvéseket fogadta
elutasítással az ottani görög nemzeti kisebbség helyzetének a megoldatlanságára
hivatkozva, bár hivatalosan vétót nem emelt, ellentétben Párizzsal és Hágával.
Athén kívánságának megfelelően azonban a hétvégén belekerült
az albán dossziéba egy klauzula a nemzeti kisebbségek jogainak a védelméről,
így már a görögök sem gördítenek akadályt a csatlakozási tárgyalások megkezdése
elé. Csütörtök kerülhet sor egy videokonferencia keretén belül uniós csúcsra,
amelynek főtémája az új típusú koronavírus okozta világjárvány lesz.
A Reuters informátorai szerint akkor a tagországok állam- és
kormányfői nagy valószínűséggel elfogadják a csatlakozási tárgyalások
megindítását Észak-Macedóniával és Albániával.
(origo.hu)
[type] => post
[excerpt] => A Reuters brit hírügynökség információi szerint, az Európai Unió 27 tagállama egyetértésre jutott abban, hogy a közeljövőben megkezdhetik a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. Korábban ez azért nem volt lehetséges, mert Fr...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1585000320
[modified] => 1584989658
)
[title] => A franciák már nem kifogásolják a Nyugat-Balkán uniós integrációját
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=4252&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4252
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 4253
[image] => Array
(
[id] => 4253
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota.jpg
[original_lng] => 98905
[original_w] => 644
[original_h] => 429
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/elyseepalota.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1585042414:2
[_thumbnail_id] => 4253
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3468
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_38b710f5e6076caaeeb40e0b0bc46ee6] =>
[_oembed_time_38b710f5e6076caaeeb40e0b0bc46ee6] => 1584999090
[_oembed_d8daed18082fc7555c20d890473f33e4] =>
[_oembed_time_d8daed18082fc7555c20d890473f33e4] => 1588082192
[_oembed_34080fef982701297d4b0d881462906c] =>
En 2018, j’avais fait le choix de l’unité de ma famille. Aujourd’hui, le parti a besoin d’un nouveau souffle.
C’est pour initier ce sursaut que je décide aujourd’hui de quitter mes fonctions au sein du mouvement — https://t.co/WYKyviylMG.
La République en marche se déchire > Dans le sillage de Pierre Person, les députés Aurore Bergé et Sacha Houlié ont annoncé leur départ des instances du mouvement, lors d’un bureau exécutif tendu. https://t.co/MuuKuPdzDK
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
A visegrádi négyek meggyőződése, hogy ez hozzájárul a régió
és egész Európa stabilitásának és biztonságának megerősítéséhez – jelentette ki
Tomás Petrícek cseh külügyminiszter csütörtökön Prágában, a V4-ek és hat nyugat-balkáni
ország külügyminisztereinek találkozója utáni sajtótájékoztatón.
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért felelős
tagja, aki szintén részt vett a tanácskozáson, leszögezte: az EU-nak stratégiai
érdeke, hogy sorait a balkáni országokkal bővítse.
„Magyarország számára mindig is prioritás volt a nyugat-balkáni
térség közelebb hozása az EU-hoz és majdani csatlakozásának előkészítése” – mondta
Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes a találkozó után az
MTI-nek.
Magyar Levente szerint a prágai találkozó legfőbb célja az
volt, hogy áttekintsék a nyugat-balkáni térség európai uniós csatlakozásával
összefüggő legfontosabb időszerű feladatokat. Hangsúlyozta, hogy Magyarország
számára elsősorban biztonsági kérdés a térség csatlakozása az EU-hoz.
W ramach ?? prezydencji w #V4 Premier @MorawieckiM zwołał dziś na godz. 12 pilne spotkanie VTC premierów Wyszehradu. Spotkanie będzie poświęcone rosyjskim aktom sabotażu w ??, eskalacji przez ?? sytuacji na Ukrainie i Białorusi i współpracy #V4 we wzmacnianiu bezp. w regionie.
W ramach 🇵🇱 prezydencji w #V4 Premier @MorawieckiM zwołał dziś na godz. 12 pilne spotkanie VTC premierów Wyszehradu. Spotkanie będzie poświęcone rosyjskim aktom sabotażu w 🇨🇿, eskalacji przez 🇷🇺 sytuacji na Ukrainie i Białorusi i współpracy #V4 we wzmacnianiu bezp. w regionie.