Vasárnap letartóztatták Nicola Sturgeon volt skót első minisztert, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében.
Őrizetbe vették Nicola Sturgeon volt skót kormányfőt, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében.
A skót rendőrség vasárnapi közleményében csak annyit írt, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe, de az összes brit médiaorgánum, köztük a BBC egyértelmű és egybehangzó értesülése szerint is Nicola Sturgeonről van szó.
Néhány hete a volt skót első miniszter férjét, Peter Murrellt, az SNP volt pénztárnokát is őrizetbe vették ugyanebben az ügyben, és még aznap szabadlábra is helyezték, de a rendőrség hangsúlyozta, hogy a vizsgálat folytatódik.
Tudta, hogy le fogják tartóztatni Sturgeon, aki április elején mondott le első miniszteri és SNP-vezetői tisztségéről, már a harmadik személy, akit letartóztattak az ügyben. A skót hatóságok vizsgálata az után indult, hogy bejelentés érkezett hozzájuk 600 ezer font (260 millió forint) értékű adomány miatt, amelyet az SNP hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtött.
A rendőrségi gyanú szerint azonban az összeget a párt napi működési költségeire fordították a függetlenségi kampány helyett. Sturgeon szóvivője közölte, hogy együttműködnek a hatóságokkal annak tudatában, hogy a korábbi kormányfőt letartóztatják, és az ügyben kihallgatja a rendőrség.
Férjét, Peter Murrellt, az SNP korábbi vezérigazgatóját április 5-én tartóztatták le a Glasgow melletti Uddingstonban lévő otthonukban. A kihallgatás közel 12 órán keresztül folyt, mielőtt szabadon engedték – írja a The Guardian.
A rendőrség házkutatást tartott otthonukban és a hátsó kertben, valamint az SNP székházában is, és dokumentumokat és számítógépeket tartalmazó dobozokat vittek ki. A Murrell édesanyjának fife-i háza előtt parkoló luxus-lakóautót is lefoglalták a rendőrök a nyomozás részeként.
Colin Beattie parlamenti képviselőt, a párt akkori pénztárosát április 18-án szintén e miatt az ügy miatt tartóztatták le és hallgatták ki, majd később szintén vádemelés nélkül szabadon bocsátották a további vizsgálatokig.
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne 😜 #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Gyanúsítottként vitték vizsgálati fogságba Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnök férjét szerdán. Az 58 éves férfit a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) finanszírozásának ügyében folyó nyomozásban hallgatják ki.
A skót rendőrség nem nevezte meg az illetőt, de egybehangzó, skót kormányforrásokból megerősített beszámolók szerint Peter Murrellről, Nicola Sturgeon férjéről van szó. A Police Scotland rendőrei a nyomozás részeként több címen is házkutatást végeztek.
Sajtóhírek szerint „rendőrségi tevékenység észlelhető” a házaspár glasgowi otthonában és az SNP edinburgh-i székházában is.
A sajtó felvételeket közöl arról, hogy Nicola Sturgeon és férje háza előtt rendőrök vannak, a kertben pedig egy helyszínelő sátrat állított fel a rendőrség.
Nicola Sturgeon február 15-én jelentette be teljesen váratlanul, hogy távozik az SNP vezetői tisztségéből és így a skót miniszterelnöki posztról is. Utódja Humza Yousaf, az SNP-kormány volt egészségügyi minisztere lett.
A távozott skót miniszterelnök férje, Murrell 1999 óta az SNP pártigazgatója volt, de nemrégiben, az SNP vezetőválasztási kampányának idején ő is távozott ebből a tisztségből.
Lemondásakor Nicola Sturgeon úgy fogalmazott, hogy a skót függetlenség elérése érdekében köszön le, hogy egy nála alkalmasabb személy vihesse sikerre az ügyet.
A vizsgálat azután indult, hogy bejelentés érkezett a hatóságokhoz 600 ezer font (260 millió forint) értékű adomány ügyében.
A pénzt hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtötte az SNP.
A hatósági gyanú szerint azonban az összeget a párt napi működési költségeire fordították. A skót rendőrség a Twitteren is közleményt adott ki a nyomozásról.
Statement on investigation into Scottish National Party funding and finances – man arrested.
A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.
A skóciai népszavazás újbóli kiírása azonban a brit EU-tagságról tartott referendum óta ismét folyamatosan napirenden van, ugyanis a skótok jelentős többsége (62 %) az EU-ban maradásra szavazott 2016-ban.
A Skót Nemzeti Párt azóta rendszeresen hangoztatja, hogy az Európai Unióból történő kilépés annyira megváltoztatta a körülményeket, hogy elengedhetetlenné vált egy újabb függetlenségi népszavazás, ami visszavihetné Skóciát az Európai Unióba.
Humza Yousaf új skót miniszterelnök első nyilatkozataiban ki is emelte, hogy Skócia független országként visszalépne az EU-ba.
A konzervatív párti brit kormány viszont mereven elveti az újabb skót függetlenségi népszavazás engedélyezését, Rishi Sunak brit miniszterelnök ezt a napokban is hangoztatta.
A brit legfelsőbb bíróság végzése szerint London beleegyezése nélkül nem írhat ki skót referendumot Edinburgh.
Távozik tisztségéből Nicola Sturgeon skót miniszterelnök – közölték szerdán skót kormányforrások a BBC brit közszolgálati médiatársasággal.
Sturgeon nyolc éve áll a skót kormány és a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) élén. Távozásának okát és időpontját a váratlan hírt bejelentő skót kormányilletékesek egyelőre nem közölték. Nicola Sturgeon a nap folyamán várhatóan sajtóértekezleten ismerteti hivatalosan döntésének hátterét. Sturgeon tavaly 2023. október 19-ét jelölte ki a skót függetlenségről tartandó újabb népszavazás időpontjául arra az esetre, ha a brit legfelsőbb bíróság megállapítja a skót parlament hatáskörét a szükséges törvények megalkotására. A legfőbb brit jogi fórum azonban novemberben olyan végzést hozott, amely szerint a skót parlament nem alkothat önállóan, a brit kormány hozzájárulása nélkül törvényt az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásáról. A konzervatív párti brit kormány mereven elveti az újabb referendumot Skócia függetlenné válásáról. A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. Nicola Sturgeon az utóbbi hetekben egy másik, heves vitákat szító kérdésben is szembekerült Londonnal: az edinburghi parlament tavaly ősszel törvényt alkotott a nemi önazonosság jogi megváltoztatásának könnyítéséről, de a brit kormány vétót emelt, és nem terjesztette a király elé formális jóváhagyásra a skóciai törvénymódosítást.
[_oembed_time_951a7c9d57fdd569983f9600697bf67e] => 1681462254
[_algolia_sync] => 508149345000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 41875
[1] => 16903
[2] => 19132
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lemond tisztségéről
[1] => Nicola Sturgeon
[2] => Skót Nemzeti Párt
)
)
[3] => Array
(
[id] => 63534
[content] =>
Nicola Sturgoen skót első miniszter sajtótájékoztatót tart azok után, hogy kiderült: nem írhat ki népszavazást Skócia függetlenségével kapcsolatban – Szerzői jogok Fotó: AP
Nicola Sturgeon egy időre kénytelen jegelni Skócia függetlenségének témáját, miután a brit legfelsőbb bíróság nem engedélyezi, hogy jövőre megtartsák az erre vonatkozó népszavazást. Skócia eközben hétköznapi problémákkal küzd: a tanárok sztrájkolnak, az egészségügyi dolgozók sztrájkolni készülnek, az ország nyögi a gazdasági válságot.
A brit legfelsőbb bíróság döntése szerint a skót parlament hatáskör hiányában nem írhatja ki az újabb függetlenségi referendumot a brit törvényhozás engedélye nélkül.
A Skót Nemzeti Párt (SNP) először 2014-ben bocsátotta népszavazásra a kérdést, hogy maradjon-e Skócia az Egyesült Királyság tagja – akkor a maradásra szavaztak többen, azóta viszont Nagy-Britannia levezényelte a Brexitet, és elhagyta az Európai Uniót, ami a skótoknak távolról sem tetszik, ugyanis ők nagyrészt ellenezték az EU-ból való kilépést.
Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere (ez a kormányfői poszt megfelelője) jövő év október 19-én akart újabb népszavazást tartani.
A legfelsőbb bíróság egyhangú, szerdai döntését a testület azzal indokolta, hogy a skót törvényhozás nem rendelkezik hatáskörrel a második függetlenségi népszavazás elrendelésére, ehhez ugyanis a brit parlament hozzájárulása is szükséges.
Nicola Sturgeon jelenleg más megoldások után kutat, hogy kiírhassa a népszavazást. A The Guardian azt írja, hogy az első miniszter a legfelsőbb bíróság bejelentését követően sietve összehívott egy sajtótájékoztatót, ahol közölte, hogy változtat stratégiáján: az SNP alig pár hete még azt hirdette, hogy a 2024-ben esedékes, az Egyesült Királyság egész területére kiterjedő általános választásokat egyetlen programponttal, Skócia függetlenségével vívná meg, de Sturgeon ma bejelentette, hogy mégsem a kilépésre hegyezik ki a kampányt.
Mivel Sturgeon jelenleg nem írhat ki népszavazást, a közeljövőben elmaradhatnak, vagy más hangnemben rendezik meg azokat a gyűléseket, melyektől azt várták, hogy „a függetlenségi mozgalom valódi szellemét” engedhetik ki a palackból. Egyes aktivisták eközben úgy vélik, hogy a bíróság döntése mozgósító eszközként működhet, maga Sturgeon pedig eddig következetesen arra épített, hogy a brit parlament „demokráciatagadása”, azaz hogy a szavazás kerékkötői lesznek, növelheti a függetlenség támogatását.
Csakhogy Skócia a függetlenedéshez képest sokkal hétköznapibb problémákkal néz szembe: nyakukon a tél, a hőmérséklet Skócia-szerte leesik, és sokan inkább a fűtésszámlájukra fognak koncentrálni a politizálás helyett.
Csütörtökön az ország majdnem összes iskola bezárja kapuit a tanárok bérvitája miatt, sőt: az ápolók is sztrájkot terveznek. Mindeközben a skót kormány az infláció, a Brexit és a Truss-kormány katasztrofális gazdaságpolitikájának a központi pénzügyekre gyakorolt pusztító hatásával küzd.
A The Guardian elemzője megjegyzi: Sturgeonnak igen nehéz időkben kell meggyőznie a választókat arról, hogy kormánya képes arra, hogy egyedül is boldoguljon.
Az első miniszter a sajtótájékoztató vége felé közölte: „A demokráciának mindig megvan a maga kockázatos oldala.”
A skót miniszterelnök szerint bízni lehet abban, hogy egy év múlva megtartható az újabb népszavazás Skócia függetlenségéről.
Nicola Sturgeon, aki a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) éves kongresszusának kezdete előtt nyilatkozott a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának, hangsúlyozta: a brit Legfelsőbb Bíróság a jövő héten dönt arról, hogy a skót parlament saját hatáskörében meghozhatja-e a referendumhoz szükséges törvényeket. Hozzátette: már készen állnak a törvényalkotási tervek arra esetre, ha a legfőbb brit jogi fórum úgy dönt, hogy az edinburghi parlamentnek megvan ez a hatásköre. Nicola Sturgeon júniusban jelentette be, hogy a skót kormány 2023. október 19-én szeretné megtartani az újabb népszavazást Skócia függetlenségéről. Az edinburghi törvényhozásban tartott akkori tájékoztatójában a skót miniszterelnök közölte azt is, hogy ha London megtagadja a referendum engedélyezését, a skót kormány a brit Legfelsőbb Bíróságtól kér állásfoglalást arról, hogy a brit kormány hozzájárulása nélkül megtartott újabb népszavazás milyen jogi problémákat vetne fel. Ha a legfelsőbb bíróság úgy dönt, hogy a népszavazáshoz nem szükséges a brit kormány hozzájárulása, a skót kormány gyorsan elfogadtatja az edinburghi parlamenttel a referendumról szóló törvénytervezetet – mondta nyár eleji beszámolójában a skót miniszterelnök. Liz Truss brit kormányfő – csakúgy, mint hivatali elődje, Boris Johnson – már korábbi nyilatkozataiban elvetette az újabb skót függetlenségi népszavazás gondolatát. A BBC televíziónak adott vasárnapi nyilatkozatában Nicola Sturgeon ugyanakkor leszögezte: éppen a konzervatív párti brit kormány e merev elutasítása a legerőteljesebb érv Skócia függetlenné válása mellett. A skót miniszterelnök szerint ugyanis az Egyesült Királyságnak az országot alkotó nemzetek önkéntes partneri viszonyaként kell léteznie, ha azonban Skóciától megtagadják a függetlenné válásról szóló döntés jogát, akkor már nem lehet szó nemzetek önkéntesen választott partnerségi viszonyáról, és ez ebben az esetben az Egyesült Királyság alapjai esnek szét. Skóciában 2014-ben – a brit és a skót kormány szerződésben rögzített megállapodása és London hozzájárulása alapján – már tartottak egy népszavazást a függetlenné válásról, de akkor a résztvevők 55 százaléka még arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el az Egyesült Királyságtól. Az újabb függetlenségi népszavazás kiírása azonban a brit EU-tagságról hat évvel ezelőtt tartott népszavazás óta ismét folyamatosan napirenden van, miután országos átlagban a brit választók szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a további EU-tagságra szavazott. Nicola Sturgeon sokszor hangoztatott véleménye szerint a 2016-os EU-népszavazás eredménye miatt is elengedhetetlenné vált az újabb skót függetlenségi referendum, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London „kiszakította” az Európai Unióból. A skót kormányfő többször kifejtette azt a véleményét is, hogy Skócia független országként viszonylag gyorsan visszatérhetne az Európai Unióba.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A skót miniszterelnök szerint bízni lehet abban, hogy egy év múlva megtartható az újabb népszavazás Skócia függetlenségéről.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1665346800
[modified] => 1665340415
)
[title] => A skót miniszterelnök bízik abban, hogy egy év múlva megtartható a függetlenségi népszavazás
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59585&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59585
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 59586
[image] => Array
(
[id] => 59586
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa.jpg
[original_lng] => 70746
[original_w] => 976
[original_h] => 549
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/124385362-sturegon-pa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1665330441:12
[_thumbnail_id] => 59586
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1600
[_oembed_d2432d0f2647af7d96879363f1bb1106] =>
„Európa, Skócia hamarosan visszatér. Hagyjátok nyitva az ajtót” – írta Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a Twitteren, miután véget ért a hivatalos brexitet követő átmeneti idő, és az Egyesült Királyság gyakorlatilag is kilépett az Európai Unióból.
Az ígérethez Sturgeon azt a képet mellékelte, amely az Európai Bizottság épületéről készült, mikor a skót kormánypárt a homlokzatára vetíttette a szívvel összekapcsolt „Europe” és „Scotland” szavakat.
A skót szavazók többsége a kilépés ellen voksolt a brexit-népszavazáson, a kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) álláspontja szerint a londoni központi kormány akarata ellenére vitte ki Skóciát az EU-ból. A skót függetlenségről tartott népszavazáson (még a brexitnépszavazás előtt) a skótok szűk többsége arra voksolt, hogy az ország az Egyesült Királyság része maradjon. Az SNP és Sturgeon új függetlenségi referendum kiírását akarják elérni, de London ez elől elzárkózott.
A skótok azt is nehezményezik, hogy állításuk szerint a brit tárgyalócsapat meg sem kísérelt külön feltételeket kialkudni a brexit utánra Skóciának, holott mind Észak-Írországra, mind Gibraltárra külön szabályokat alkudtak ki.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.