A kettős állampolgárság intézményének bevezetését ígérte az amerikai ukrán szórványnak az USA-ban tartózkodó Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán szervezetek, egyházak képviselővel New Yorkban, az Amerikai Ukrán Intézetben tartott találkozóján – adta hírül szerdán az Ukrinform hírügynökség.
A jelentés szerint a találkozón Zelenszkij azt mondta: „feltétlenül megvalósítjuk a kettős állampolgársággal kapcsolatos elképzelést, mások mellett az amerikai ukránok számára is”, megjegyezve, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényt tekintve „nem minden egyszerű”. Hozzátette: „ezt nem lehet mindenki számára biztosítani, mert egyes ukránok olyan országokban élnek, amelyek, enyhén szólva, nem a barátaink.”
Az elnök Ukrajna fejlődését ecsetelve kifejtette, „nálunk jelenleg jobbak az utak, mint New Yorkban. „Ki kell nyalnunk” az országunkat, hogy legyen kockakő, utak, hidak, mert ezzel a tiszteletet adjuk meg országunk történelmének.” Azt is hangsúlyozta, hogy fő feladatának tekinti a béke visszahozatalát Ukrajnába. Szerinte ez diplomáciával, tárgyalásokkal fog történni egy „nagyon bonyolult országgal és nagyon bonyolult emberekkel, és szükség van nemzetközi nyomásra „mindenki részéről, aki bármit tud tenni országunk helyreállítása érdekében az összes emberünkkel és területünkkel”. Egyúttal arra szólította a külföldön élő ukránokat, tegyenek meg mindent ennek érdekében.
(vb/ukrinform.ua)
[type] => post
[excerpt] => A kettős állampolgárság intézményének bevezetését ígérte az amerikai ukrán szórványnak az USA-ban tartózkodó Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán szervezetek, egyházak képviselővel New Yorkban, az Amerikai Ukrán Intézetben tartott találkozóján.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1632304200
[modified] => 1632302933
)
[title] => A kettős állampolgárság bevezetését ígérte az amerikai ukrán szórványnak Zelenszkij New Yorkban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=30430&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 30430
[uk] => 30443
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 30431
[image] => Array
(
[id] => 30431
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york.jpeg
[original_lng] => 96101
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york-300x171.jpeg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/zelenszkijj-new-york.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1632292860:3
[_thumbnail_id] => 30431
[_edit_last] => 12
[views_count] => 8117
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_845e3710014a5bbcab2b9c191036357c] =>
[_oembed_time_845e3710014a5bbcab2b9c191036357c] => 1636614395
[_oembed_9923e79506e0df5e8230841bfb974f48] =>
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Remember – what exactly allows us to be united now, united for justice. Every person matters. That is, every person is important, every life is important. Glory to all those who protect ?? and the international order on the legal front! Glory to all who are now fighting for ??! pic.twitter.com/MSEgYOpYNJ
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…