Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke újabb német politikusként árnyalta a képet az ukrajnai válsággal kapcsolatban.
Söder a német Frankfurter Allgemeine Zeitungnapilapnak adott interjújában hangsúlyozta ki, hogy óvatosan kell bánni a szigorú Oroszország elleni szankciókkal, valamint elmondta, hogy Moszkva nem Európa ellensége.
„Senki nem akarhat háborút Európában, valamint Ukrajna területi integritását és függetlenségét meg kell őrizni a nemzetközi jog szerinti módon” – fogalmazott Söder, aki viszont elmondta, hogy nem fog megoldást nyújtani a rengeteg szankció:
„Részben a szankciók már régóta hatástalanok, másrészt az új szankciók ránk is káros hatással lennének. Legyen szó arról, hogy kirúgjuk Oroszországot a SWIFT pénzügyi rendszerből vagy leállítjuk az Északi Áramlat-2 gázvezetéket, vagy teljesen leállítjuk az orosz gázszállítást”
Söder szerint ezek mind Európát is érintenék, ráadásul negatív irányban, illetve hangsúlyozta, hogy még a Szovjetunió idején is meg volt az energetikai kapcsolat a kontinens és Moszkva között. A miniszterelnök ezt követően kitért Ukrajna NATO-esélyeire is:
„A számos jogos Oroszországgal szembeni kritika ellenére a Nyugatnak meg kell válaszolnia a kérdést: a NATO terjeszkedése tényleg érinti-e Ukrajnát? Nem szabad engedni, hogy itt Oroszország diktáljon, de valami választ kell adni” – kezdte a fejtegetését.
„Szerintem egy dolog biztos: a NATO olyasfajta keleti terjeszkedése, ami Ukrajnát is érinti, még hosszú ideig nem lesz napirenden”
Söder szerint a NATO nem tervez egyelőre katonai szövetségre lépni Ukrajnával, a területi integritásuk védelme másfajta stratégiát igényel. A miniszterelnök hozzátette, hogy kizártnak tartja egyelőre, hogy Németország fegyvereket vigyen Ukrajnának.
Az elmúlt idők során több olyan német politikus, köztük a német kancellár is hangot adott a véleményének, miszerint Európában jobban át kellene gondolnia az Ukrajnával kapcsolatos stratégiáját.
Kai-Achim Schönbach, a német haditengerészet főparancsnoka a közelmúltban ennél is messzebb ment, ugyanis egy nyilatkozatában állította, hogy Ukrajna sosem szerzi vissza a Krím-félszigetet és Grúziával együtt nem fogják elfogadni őket a NATO-ba – ebből pedig akkora botrány lett, hogy Schönbachnak le kellett mondania.
Robert Habeck német gazdasági és klímavédelmi miniszter úgy véli, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték jóváhagyását a jogszabályoknak megfelelően kell megoldani, de nem zárja ki a projekt leállításának lehetőségét sem az Oroszország részéről Ukrajnát érő fenyegetések miatt – adta hírül az rbc.ua hírportál csütörtökön a Deutsche Welle német rádióra hivatkozva.
A jelentés szerint a zöldpárti miniszter úgy vélte, a politikának a politikai kérdésekre kell összpontosítania, és azokat külpolitikai és geopolitikai szempontból kell elemezni. „Ez azt jelenti, hogy a kelet-ukrajnai helyzet és az orosz csapatok ottani összevonása ellenére politikai döntéseket kell hozni arról, hogy egy újabb éles konfliktus esetén milyen szankciókat lehet alkalmazni” – mondta emlékeztetett.
Habeck lehetségesnek tartja a projekt leállításának lehetőségét az Ukrajnát érő orosz fenyegetések miatt. Szerinte a gázvezeték építése elterelheti a Nyugat figyelmét Ukrajnáról mint gáztranzitországról. Mint hangsúlyozta, ezt Ukrajna támogatásával kell ellensúlyozni, hogy megújuló energiaforrásokra állhasson át – mondta, hozzátéve, hogy az általa vezetett minisztérium 150 millió eurót szán erre a célra.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Robert Habeck német gazdasági és klímavédelmi miniszter úgy véli, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték jóváhagyását a jogszabályoknak megfelelően kell megoldani, de nem zárja ki a projekt leállításának lehetőségét sem az Oroszország részéről Ukrajn...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1640871600
[modified] => 1640871223
)
[title] => A német gazdasági miniszter lehetségesnek tartja az Északi Áramlat-2 leállítását Ukrajna orosz fenyegetése miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=36899&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36899
[uk] => 36902
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 36900
[image] => Array
(
[id] => 36900
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert.jpg
[original_lng] => 48717
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1640866502:3
[_thumbnail_id] => 36900
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4263
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f6a3c430c5cc04c10e1b47ffc911d9d4] =>
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Lemondatott egy német-török politikust a CDU, miután emberiség elleni bűncselekménynek nevezte az izraeli hatóságok által végrehajtott erőszakos tetteket.
Egy német-török politikus kénytelen volt lemondani ügyvezetői szerepben betöltött pozíciójáról a kormánypárt berlini ágában kedden, miután bíráló hangon szólalt fel a palesztin civilekkel szemben elkövetett izraeli erőszak ellen.
Ayten Erdil, a CDU berlini végrehajtó bizottságának tagja hétfőn éles kritikával illette az izraeli hatóságokat a Facebookon, miután az izraeli rendőrök rárontottak az Al-Akszai mecset komplexumra és az ott tartózkodó palesztinokra.
“Nem antiszemitizmus, ha valaki ezeket az elkövetőket és bűncselekményeket a nevükön nevezi. Ezek emberiség ellen elkövetett bűncselekmények” – jelentette ki Erdil az Andalou hírügynökség tudósítása szerint.
A berlini CDU közleményben világossá tette, hogy a német-török politikus kijelentései nem tükrözik a kereszténydemokraták véleményét.
Világosan elhatárolódunk ettől a kijelentéstől és beszéltünk is Erdillel. Azonnali hatállyal lemondott a végrehajtó bizottságban betöltött tisztségéről.
Jelentősen megnőtt a feszültség és az erőszak az elmúlt hetekben, miután a palesztin családokat kilakoltatták az otthonaikból az izraeli telepesek javára Kelet-Jeruzsálemben.
Az Al-Akszai mecsetben – a harmadik legszentebbnek számító muszlim helyszínen – az izraeli hatóságok aránytalan erővel léptek fel az ott tartózkodó palesztinokkal szemben pénteken és hétfőn: gumilövedékekkel, könnygázzal és villanógránátokkal rontottak rájuk, több százan megsebesültek.
Május 7. és 10. között legalább 915 palesztin sérült meg a Palestinian Red Crescent Society közleménye szerint.
Palesztin fegyveres csoportok legalább három rakétát indítottak el Izrael felé Libanonból, melyek a Földközi-tengerben landoltak, az izraeli hadsereg pedig légicsapásokat hajtott végre Gáza ellen.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024
Nikolas Löbel német politikus azután jelentette be távozását, hogy kiderült: a cége nagyjából 250 ezer eurónyi jutalékot kapott, mert közvetített egy baden-württembergi maszkforgalmazó, valamint egy mannheimi és egy heidelbergi magáncég között.
„Vállalom a felelősséget a tetteimért, és levonom a megfelelő politikai következtetéseket” – közölte a 34 éves politikus, aki azt is jelezte, hogy többé nem indul a képviselőségért.
A Deutshe Welle beszámolója szerint Löbelre a lemondása érdekében nagy nyomást helyeztek az utóbbi napokban, mivel Baden-Württemberg, valamit Rajna-vidék-Pfalz a hónap folyamán tartományi választásokat tartanak.
A politikus bocsánatkérése, és a kilépése a Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakciójából, illetve mandátumának visszaadása néhány kritikusa számára azonban nem volt elegendő. Susanne Eisenmann, aki a CDU jelöltje Baden-Württemberg kormányzói posztjára, arról beszélt a Der Spiegelnek: elfogadhatatlan, hogy parlamenti képviselők a súlyos válság idején a saját gazdagodásukra törekedjenek.
Nem Löbel az egyetlen érintett politikus az ügyben. Miután pénteken elismerte, hogy a cége jól keresett a maszküzleten, a CDU testvérpártjának, a Keresztényszociális Uniónak (CSU) egy képviselője, Georg Nüsslein is bejelentette, hogy kilép a parlamenti frakcióból. Rá a történtek miatt vizsgálat vár, a mandátumát mégsem kívánja feladni.