A német külügyminisztérium vasárnap bejelentette, visszahívja Peter Fischer georgiai nagykövetét, aki a jelenlegi georgiai kormány egyik szókimondó kritikusa, számolt be a Jevropejszka Pravda.
A német külügyminisztérium közölte, hogy a georgiai vezetés „hónapok óta agitál az EU és személyesen a német nagykövet ellen is”.
„A német külügyminisztérium ezért úgy döntött, hogy konzultációra visszahívja Fischer nagykövetet a következő lépések megvitatása érdekében. Az EU Külügyminiszteri Tanácsa Georgiáról is fog tárgyalni” – tette hozzá.
Az orosz külügyminisztérium bekérette a moszkvai német nagykövetet, hogy tájékoztassák az orosz állami média németországi tudósítóival való bánásmód miatt hozott „megtorló intézkedésekről” – közölte az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Orosz médiajelentések szerint az orosz állami média egyik alkalmazottjának kell távoznia Németországból, mert a bevándorlási hatóság nem hosszabbította meg az újságíró tartózkodási engedélyét. A beszámolók szerint ideiglenesen a férfi feleségének és gyermekének útlevelét is elvették.
„Németországban mindent megtesznek annak érdekében, hogy az orosz újságírók elhagyják az országot” – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Zaharova hangsúlyozta, hogy a német hatóságok fellépése az orosz újságírók és a média ellen, „határtalan cinizmus és minden vállalt kötelezettség megszegése”. Németország nem hajlandó eleget tenni a a sajtószabadság és a vélemények sokszínűségének védelmével kapcsolatos kötelezettségeinek – jelentette ki. A szóvivő azt is állította, hogy uszítással és propagandával teszik nevetségessé az orosz újságírókat, és a nyomásgyakorlás már nemcsak az újságírókat érinti, hanem családjaikat is.
Zaharova a múlt heti szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon egy interjújában már előrebocsátotta, hogy válaszlépésként szankciókra kerülhet sor Moszkvában dolgozó német újságírókkal szemben. Oroszország tavaly novemberben már visszavonta a német ARD köztelevízió két munkatársának oroszországi akkreditációját, válaszul az orosz Pervij Kanal állami tévécsatorna berlini irodájának bezárására.
Martin Jäger, Németország jelenlegi kijevi nagykövete veheti át a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) irányítását – értesült a Der Spiegel. A tapasztalt válságdiplomata korábban Afganisztánban, Irakban és Berlin kulcsintézményeiben is dolgozott, így kivételes rálátása van a globális biztonsági kihívásokra. A döntés Friedrich Merz kancellár személyes választásának eredménye, és egy új, megerősített német hírszerzési irányvonal kezdetét jelzi.
A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (Bundesnachrichtendienst, BND) élén hamarosan vezetőváltás történik: Martin Jäger, Németország jelenlegi kijevi nagykövete veszi át a szolgálat irányítását. A döntés Friedrich Merz kancellár személyes kezdeményezésére született, aki – tekintettel arra, hogy a német hírszerzés közvetlenül a kancellári hivatal alá tartozik – saját hatáskörben jelölhette ki az új vezetőt – értesült a német Der Spiegel.
Noha a szövetségi kormány hivatalosan még nem erősítette meg a hírt, a Spiegel információi szerint a személyi változás már régóta előkészítés alatt áll. A jelenlegi elnök, Bruno Kahl várhatóan Vatikánvárosba kerül, ahol Németország nagyköveteként folytatja pályafutását – ez nem menesztés, hanem egy korábban megfogalmazott személyes kérés teljesítése a Merz-kabinet részéről.
Martin Jäger jelenleg Németország kijevi nagykövete és az egyik legtapasztaltabb válságdiplomata az országban.
Karrierje során dolgozott Afganisztánban, Irakban és Ukrajnában is – utóbbi országban 2023 júliusa óta képviseli Berlin érdekeit. Jól ismeri a hírszerzéssel kapcsolatos diplomáciai és operatív kérdéseket: korábban a német külügyminisztériumban több magas szintű beosztásban is tevékenykedett, Frank-Walter Steinmeier szóvivőjeként is.
De nem csupán a diplomáciai pályán szerzett komoly rutint. Dolgozott a Szövetségi Pénzügyminisztériumban Wolfgang Schäuble idején, majd államtitkár volt Baden-Württemberg belügyminisztériumában, később a fejlesztéspolitikai tárcánál Berlinben. Jäger a magánszférában is kipróbálta magát: 2008 és 2013 között a Daimler AG vezető lobbistájaként dolgozott.
Németország hazahívta konzultációra oroszországi nagykövetét, miután Berlin azzal vádolta Moszkvát, hogy kibertámadásokat indított védelmi és légi közlekedési cégei, valamint kormánypártja ellen – közölte hétfőn a külügyminisztérium szóvivője. Berlin kiberkémkedésnek nyilvánította a moszkvai GRU katonai hírszerző ügynökséghez köthető csoportnak, az APT28-nak a tevékenységét.
Lambsdorff a diplomácia protokoll szerint egy hétig fog Berlinben tartózkodni, miután visszautazik Moszkvába. Az orosz külügyminisztérium és Oroszország berlini nagykövetsége nem reagált azonnal a hírre. Berlin közölte, hogy a két éve indult támadások az országot kormányzó szociáldemokratákat, valamint a logisztikai, védelmi, repülési és informatikai szektor vállalatait célozták.
Biztonsági okokból nem közölt részleteket az okozott károkról – írja a Reuters. A német hatóságok szerint az APT28 kihasználta a Microsoft Outlook egy akkor még ismeretlen biztonsági rését, hogy feltörje az e-mail-fiókokat. A támadások más országokat is érintettek, köztük a Cseh Köztársaságot, Litvániát, Lengyelországot, Szlovákiát és Svédországot.
A külügyminisztérium hozzátette, hogy Németország nem fogja képviseltetni magát Vlagyimir Putyin keddi orosz elnöki beiktatásán.
Április elején kibertámadás ért több német szövetségi intézményt. Az akkori közlés szerint oroszbarát csoportok indíthattak túlterheléses támadást több német állami informatikai rendszer ellen. Berlinben például a tartomány történetének legnagyobb szabású támadását regisztrálták a szenátus – a helyi kormány – oldalai és a Berlin.de kormányzati portál ellen.
Németország szerint erős falat kell építeni az ukrán–orosz határon, hogy megvédje Ukrajnát Oroszország újabb támadásaival szemben, és az ukránokat el kell látni a szükséges fegyverekkel – jelentette ki Anka Feldhusen, kijevi német nagykövet szerdai sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a német diplomata azt írta: „A cél Oroszország elrettentése kell, hogy legyen, hogy ne tudja újra megtámadni Ukrajnát vagy más szomszédos országokat. Ez a célunk. Hogyan érjük el? A fegyverellátás az egyik tényező. De Oroszország határán nagyon-nagyon hatékony és erős falnak kell lennie, hogy ne támadja meg újra Ukrajnát.”
A diplomata hangsúlyozta, hogy Németország rengeteg fegyvert adott Ukrajnának az elmúlt évben, és ezt a jövőben is fogja tenni. „Németország fegyverekkel segíti Ukrajnát a háború végéig, és egyéb segítséget is nyújt, különösen humanitárius segélyeket” – zárta szavait Anka Feldhusen.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Németország szerint erős falat kell építeni az ukrán–orosz határon, hogy megvédje Ukrajnát Oroszország újabb támadásaival szemben, és az ukránokat el kell látni a szükséges fegyverekkel – jelentette ki Anka Feldhusen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679493420
[modified] => 1679492037
)
[title] => A határon épített fallal kell megvédeni Ukrajnát az újabb orosz támadásoktól – kijevi német nagykövet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=74036&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 74036
[uk] => 74049
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 74037
[image] => Array
(
[id] => 74037
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen.jpg
[original_lng] => 22658
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/feldhusen.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1679489142:2
[_thumbnail_id] => 74037
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2841
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_37e372da34cf6b58c96ec8955a376a74] =>
Ще одна найочікуваніша Перемога Збройних Сил ?? – звільнення Херсона! Сподіваюся, що свою відпустку влітку 2023-го проведу на Херсонщині. Увесь світ віддає гідну шану тим, хто мужньо боронить і звільняє рідну землю. Вічна пам'ять полеглим! ? Херсонський річковий порт 2019 р. pic.twitter.com/qf4ToTMTs5
Polska wyśle na Litwę kontyngent Wojsk Specjalnych do ochrony Szczytu NATO.
Decyzja uzgodniona przez Prezydenta @AndrzejDuda, Premiera oraz Szefa MON jest też efektem uzgodnień prezydentów Polski i Litwy dotyczących szerszej współpracy wojskowej - Szef BBN @JacekSiewierapic.twitter.com/xtrSPl9gFS
A Marder páncélozott járművek Németország általi átadása Ukrajnának kiindulópont lehet a Leopard tankok szállításához – jelentette ki szombaton Olekszij Makejev berlini ukrán nagykövet egy lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a diplomata a Wirtschafts Woche című német gazdasági lapnak nyilatkozva elmondta: „a német ipar Németország és Ukrajna kormányával egyeztetve döntően hozzájárul Ukrajna győzelméhez abban a háborúban, amelyet Oroszország robbantott ki a hazám és a Nyugat ellen. Még ha furcsán is hangzik egyesek számára: a német fegyverek életeket mentenek meg, és hozzájárulnak a béke visszatéréséhez Európában.”
Mint a nagykövet megjegyezte, a közvélemény és az ipar jól fogadta a német hatóságok azon döntését, hogy páncélozott járműveket szállítanak Ukrajnának. Egyúttal köszönetet mondott Németországnak az Iris-T légvédelmi rendszerért és a Gepard légvédelmi harckocsikért is, amelyek szerinte már most is „fantasztikus eredményeket” mutatnak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy optimista a Leopard tankok ellátását illetően. Szerinte a német Marder páncélozott járművek átadása „kiindulópont” lehet ebben a kérdésben.
„Optimista vagyok. A nagy orosz invázió kezdete óta eltelt közel egy év után Németországban végre sokan megértették, hogy ez a háború Ukrajna létezéséről és az egész európai békéről szól. Örülök annak is, hogy egyre többen mondják, Ukrajnát fenn kell tartani mindaddig, amíg hazám meg nem nyeri ezt a háborút, és Európa békéjéért harcol az összes európai nevében. Ez ígéretes kiindulópont a német kormány döntéseihez, beleértve a Leopard tankok szállítását is” – összegezte Olekszij Makejev.
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Ukrajna Külügyminisztériuma bekérette Anka Feldhusen német nagykövetet Kay-Achim Schönbach altengernagy, haditengerészeti parancsnok Krímmel és Putyinnal kapcsolatos kijelentései miatt – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a Külügyminisztérium mélységes csalódottságának adott hangot a diplomata előtt Berlinnek a védelmi fegyverek Ukrajnának történő szállításával kapcsolatos álláspontja miatt. A tárca közölte a nagykövettel, hogy Ukrajna számára kategorikusan elfogadhatatlanok a német haditengerészet parancsnokának, Kay-Achim Schönbachnak a kijelentései, különös tekintettel arra az állítására, hogy a Krím soha nem kerül vissza Ukrajnához, amely nem tud megfelelni a NATO-kritériumoknak.
A Külügyminisztérium ugyancsak mély csalódottságának adott hangot a német kormány azon álláspontjával kapcsolatban is, hogy nem szállít Ukrajnának védelmi fegyvereket. A Külügyminisztérium a német diplomatának hangsúlyozta, hogy mennyire fontos Ukrajna és partnerei eltökéltsége és szolidaritása az orosz agresszió elrettentését tekintve.