Az, hogy Ukrajna német fegyvereket használ orosz területek elleni támadásokhoz, nem vezet eszkalációhoz – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár, számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Deutsche Welle német rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint Scholz elmondta: „Ahogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke mondta, ez csak egy nagyváros, például Harkiv megvédésének a lehetőségéről szól.”
A német kancellár szerint a német fegyverek használatára vonatkozó korlátozások feloldásáról szóló döntést alaposan átgondolták Berlin „barátaival és szövetségeseivel” együttműködve. „Soha nem engedek nyomásnak, hogy rossz döntést hozzak” – szögezte le Olaf Scholz.
Újra megerősítették Németországban, hogy engedélyezik Ukrajnának a Berlintől kapott fegyverek bevetését orosz területen is. Christian Freuding vezérőrnagy, a német védelmi minisztérium Ukrajna Helyzetelemző Központjának vezetője beszélt erről egy interjúban. A múlt héten az Egyesült Államok is hasonló engedélyt adott az ukránoknak. Elemzők szerint ezek a lépések egyre közelebb hozzák a harmadik világháborút.
„Könnyen elképzelhető, hogy a Patriot rendszereket most már a harkivi térségben, Oroszország felett is bevetheti Ukrajna” – közölte a német hadsereg tábornoka. Christian Freuding, arról is beszélt: péntek óta egyértelmű, hogy Ukrajna, ha korlátozott mértékben is, de német fegyvereket is bevethet Oroszország területén lévő célpontok ellen. Majd hozzátette, minden felelősség Ukrajnáé.
„Németország engedett szövetségesei nyomásának, és az amerikai állásponthoz csatlakozott, amikor engedélyezte, hogy német fegyvereket vessenek be Oroszország területén” – erről írt a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet, korábban ez elképzelhetetlen lett volna, és ezzel a lépéssel alapvető irányváltás történt az orosz–ukrán háború kapcsán.
Amerika is szabad utat enged Ukrajnának az Oroszország elleni támadásban. Antony Blinken amerikai külügyminiszter ugyanis néhány napja azt sugallta, hogy Joe Biden elnök jelentős politikai váltásra készül, és engedélyt ad Ukrajnának, hogy amerikai fegyverekkel támadjon Oroszország területén, ahogyan azt ukrán és európai vezetők hetek óta sürgetik.
„Az elmúlt hetekben Ukrajna megkeresett minket, és engedélyt kért, hogy használhassa azokat a fegyvereket, amelyeket mi biztosítunk. Többek között az orosz erők ellen, amelyek a határ orosz oldalán tömörülnek, majd Ukrajnába támadnak. Ez a kérés egyenesen Joe Biden elnökhöz ment. És ő jóváhagyta a fegyvereink használatát erre a célra” – nyilatkozta Antony Blinken.
Korábban Nagy-Britannia és később mások mellett Franciaország is engedélyezte, hogy az általuk küldött fegyverekkel Ukrajna Oroszország területén lévő célpontokat támadjon. Ráadásul napirenden van, hogy nyugati katonák menjenek Ukrajnába, sőt már megszületett a döntés arról is, hogy francia kiképzőket küldenek a háborúba.
„A NATO-országok képviselőinek, különösen Európában, különösen a kis országok vezetőinek tisztában kell lenniük azzal, hogy mivel játszanak” – közölte néhány napja Vlagyimir Putyin. Vagyis az orosz elnök ismét jelezte: a nyugati beavatkozást egy világháború követheti. Sőt, az orosz vezérkar is figyelmeztette a Nyugatot, hogy világháborút kockáztat, amikor Ukrajnába katonákat küld, esetleg a fegyvereivel Oroszország területére lőnek.
Hallo Bundeswehrverband, militärische Hilfe für die angegriffene Ukraine als “Kannibalisierung der 🇩🇪Truppe” zu bezeichnen? Was für abscheuliche Begriffe sind das? Sie sollten aus diesem Delirium erwachen. Mannomannhttps://t.co/kSB2RMUBHZpic.twitter.com/A8GXrxP0sv
Hallo Bundeswehrverband, militärische Hilfe für die angegriffene Ukraine als “Kannibalisierung der 🇩🇪Truppe” zu bezeichnen? Was für abscheuliche Begriffe sind das? Sie sollten aus diesem Delirium erwachen. Mannomannhttps://t.co/kSB2RMUBHZpic.twitter.com/A8GXrxP0sv
Észhez térésre, az agyament állapot elhagyására szólította fel Andre Wüstnert, a Bundeswehr katonai szakszervezetének vezetőjét Andrij Melnik berlini ukrán nagykövet annak kapcsán, hogy előbbi az Ukrajnának nyújtott német katonai támogatás leállítását szorgalmazta a fegyverek hiányára hivatkozva – számolt be szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán diplomata Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Andrij Melnik, Ukrajna németországi nagykövete, aki egy hónapon belül távozik posztjáról, élesen bírálta Andre Wüstnert, a Bundeswehr katonai szakszervezete vezetőjének nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a diplomata az Ukrajnának nyújtott német katonai támogatás leállítását sürgette, „önkannibalizációnak” nevezve azt. „Ön a megtámadott Ukrajnának nyújtott katonai segélyt a német fegyveres erők „önkannibalizációjának” nevezi. Miféle szörnyű kifejezés ez? Térjen észhez, és kerüljön ki ebből az agyament állapotból” – kelt ki magából Andrij Melnik.
Hallo Bundeswehrverband, militärische Hilfe für die angegriffene Ukraine als “Kannibalisierung der 🇩🇪Truppe” zu bezeichnen? Was für abscheuliche Begriffe sind das? Sie sollten aus diesem Delirium erwachen. Mannomannhttps://t.co/kSB2RMUBHZpic.twitter.com/A8GXrxP0sv
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Andre Wüstner, a Bundeswehr katonai szakszervezetének vezetője kijelentette, hogy Németországnak le kell állítania fegyvereinek átadását a hadsereg tartalékaiból Ukrajnának, mert „a Bundeswehrben sokan attól tartanak, hogy a csapataink további önkannibalizációjának negatív következményei lesznek, különösen Németország NATO-tagországként való felkészültségére nézve”.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Észhez térésre, az agyament állapot elhagyására szólította fel Andre Wüstnert, a Bundeswehr katonai szakszervezetének vezetőjét Andrij Melnik berlini ukrán nagykövet annak kapcsán, hogy előbbi az Ukrajnának nyújtott német katonai támogatás leállít...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1663450680
[modified] => 1663449717
)
[title] => Élesen kikelt a német katonai szakszervezet Ukrajna támogatását ellenző vezetője ellen a berlini ukrán nagykövet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57763&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57763
[uk] => 57779
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 57765
[image] => Array
(
[id] => 57765
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik.jpg
[original_lng] => 191708
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/melnik.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1663443394:3
[_oembed_3ff2ea0c201042cc375df80a6ddc3d4d] =>
Hallo Bundeswehrverband, militärische Hilfe für die angegriffene Ukraine als “Kannibalisierung der ??Truppe” zu bezeichnen? Was für abscheuliche Begriffe sind das? Sie sollten aus diesem Delirium erwachen. Mannomannhttps://t.co/kSB2RMUBHZpic.twitter.com/A8GXrxP0sv
Moin Herr @Bundeskanzler aus Kyjiw. Schön, dass Sie Putin aufriefen: “Beende diesen Krieg”??Aber das sind nur Worte. Russland versteht nur Stärke. Stellen Sie Putin ein Ultimatum. Mit schmerzhaften Folgen. Um den Energie-Genozid gegen die Ukrainer zu stoppen. Tun Sie das. Bitte pic.twitter.com/yRXdgOAjBb
Hallo Bundeswehrverband, militärische Hilfe für die angegriffene Ukraine als “Kannibalisierung der 🇩🇪Truppe” zu bezeichnen? Was für abscheuliche Begriffe sind das? Sie sollten aus diesem Delirium erwachen. Mannomannhttps://t.co/kSB2RMUBHZpic.twitter.com/A8GXrxP0sv