A NATO úgy döntött, hogy közös kiképzőközpontot nyit a lengyelországi Bydgoszczban, ahol az ukrán katonákat a szövetség katonáival együtt képezik ki – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Stoltenberg elmondta. „Ma úgy döntöttünk, hogy Lengyelországban létrehozunk egy új közös NATO–Ukrajna központot elemzésre, kiképzésre és oktatásra.” A szavai szerint ebben a központban az ukrán hadsereg megoszthatja majd az ukrajnai háború tanulságait. Emellett az ukránok is együtt tanulhatnak a NATO-beli kollégákkal – tette hozzá.
A NATO-főtitkár hangsúlyozta: erre a közös központra nemcsak Ukrajnának, hanem magának a szövetségnek is szüksége van. „Ez a központ lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy megossza az orosz–ukrán háború során szerzett tapasztalatait, és olyan struktúrát hozzon létre, amely lehetővé teszi a fegyveres erők számára, hogy a NATO-partnerekkel együtt tanuljanak és kapjanak kiképzést” – hangsúlyozta Jens Stoltenberg.
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025