Nem a NATO bővítése vezetett az ukrajnai háborúhoz, az összefüggés éppen fordított, az orosz elnök, Vlagyimir „Putyin háborúja” miatt vált szükségessé a szövetség kiterjesztése – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pénteken.
Austin az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Contact Group) 11. miniszteri tanácskozása után, a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy Finnország immár NATO-tagként vesz részt a csoport munkájában.
„Arra számítok, hogy hamarosan Svédország is követi” – tette hozzá.
Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a tájékoztatón ismertette, hogy heteken belül megérkeznek Németországba az M1 Abrams típusú amerikai harckocsik gyakorlatozásra fejlesztett változatai, amelyekkel ukrán katonákat képeznek majd.
Mint mondta, az M1-es „a világ legjobb tankja”, és ugyan nem „csodafegyver”, de jelentős hatása lesz, amikor az ukrán erők más fegyvernemekkel összehangolva bevetik a csatatéren.
Kiemelte, hogy hazája támogatást nyújtott kilenc ukrán gépesített dandár kiképzéséhez és felszereléséhez, és ezek az egységek rendelkeznek is teljes személyzettel, felszereléssel és megfelelő gyakorlattal, és készen állnak támadó vagy védekező műveletekre. Ezek a csapatok el tudják érni céljaikat, bárhol és bármikor vetik is be őket, míg az orosz oldalon „a morál alaacsony, a fegyelem erodálodik”, és a hadvezetés igen kevéssé hatékony fegyvernemek összehangolt műveleteinek kivitelezésében – fejtette ki Mark Milley.
Washington 31 M1 Abrams harckocsival segíti Ukrajnát a védekezésben. A német sajtóban közölt beszámolók szerint első lépésként 250 ukrán katonát képeznek ki egy bajorországi bázison. A várhatóan májusban kezdődő és tíz hétig tartó tanfolyamon a harckocsi használatát és karbantartását is oktatják majd. Az amerikai harckocsikat így legkorábban nyár végén vethetik be Ukrajnában.
Az 54 országot – a NATO 31 tagját és további 23 államot – összefogó informális csoport védelmi minisztereinek értekezlete után a tanácskozást vezető Lloyd Austin és Mark Milley is aláhúzta, hogy Vlagyimir Putyin egyetlen számítása sem igazolódott be, így tartósan erős ellenállással szembesül Ukrajnában, nem sikerült elfoglalni Kijevet és megdönteni az ukrán kormányt, és a NATO-ban sem keletkezett megosztottság.
Ukrajna támogatói minden korábbinál egységesebbek, és ezt az egységet semmi sem képes megbontani bizalmas katonai iratok kiszivárogtatása sem – jelentette ki Lloyd Austin a minisztériumától a napokban kikerült dokumentumokkal kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy „nagyon komolyan” veszi az ügyet.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Mindannyian nagy árat fizetünk Oroszország ukrajnai háborúja miatt, de míg mi pénzben, addig az ukránok a vérükkel fizetnek érte – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, a szövetség külügyminisztereinek jövő heti bukaresti tanácskozását megelőző pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Miután Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vall Ukrajnában, még brutálisabb lépéseket tesz, szándékosan az ukrán városokat és a létfontosságú infrastruktúrák támadja rakétákkal, megfosztva a lakosságot a fűtéstől, világítástól és az élelemtől – tette hozzá a főtitkár.
Európa és a világ többi része számára is nehéz idők járnak, különösen, mert jelentősen megnőttek az élelmiszer- és energiaárak, de ha hagyjuk, hogy Putyin elnök győzzön, akkor mindannyian sokkal nagyobb árat fogunk fizetni hosszú éveken keresztül – hangsúlyozta.
Stoltenberg szerint a szövetségesek érdeke, hogy támogassák Ukrajnát, „mert ha Putyin és más tekintélyelvű vezetők azt tapasztaljak, hogy az erőszak kifizetődő, akkor újra ahhoz fognak folyamodni céljaik elérése érdekében”, és ez még sebezhetőbbé teszi az egész világot. Mint mondta, a szövetségnek segítenie kell Ukrajna jogos önvédelmét, mert „nem lesz tartós béke, ha az agresszor Oroszország nyeri meg a háborút, az elnyomás és az autokrácia győzedelmeskedik majd a szabadság és a demokrácia felett”.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb háború béketárgyalássokkal ér véget, „de hogy mi történik a tárgyalóasztalnál, az attól függ, hogy mi történt a csatatéren”. Ezért a békés megoldás esélyeit leginkább úgy növelhetjük, ha támogatjuk Ukrajnát.
A NATO tehát továbbra is Ukrajna mellett fog állni, ameddig csak szükséges. Nem fogunk meghátrálni! – szögezte le.
A főtitkár arra számít, hogy a bukaresti találkozón a külügyminiszterek megállapodnak Ukrajna további támogatásáról. A NATO példátlan segítséget nyújtott eddig az országnak, egyebek között üzemanyagot, orvosi ellátmányt, téli felszereléseket és drónelhárító rakétákat szállított Ukrajnának.
Megemlítette, hogy a tanácskozáson egyeztetnek a bosnyák, a georgiai, valamint a moldovai külügyminiszterrel is.
„Ezek a partnerországok is az orosz nyomással néznek szembe, ezért találkozónkon további lépéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy segítsük őket függetlenségük megvédésében, és megerősítsük önvédelmi képességüket” – fűzte hozzá. Szót ejtett arról, hogy a külügyminiszterek Kína hatalmi törekvéseivel is foglalkozni fognak. Hangsúlyozta: Kína nem ellenfél, de egyre intenzívebben modernizálja haderejét, és szinte mindenhol növeli jelenlétét, továbbá arra törekszik, hogy ellenőrzése alá vonja a NATO-szövetségesek kulcsfontosságú infrastruktúráját.
Az ukrajnai háború megmutatta, hogy veszélyesen függünk az orosz gáztól. Fel kell mérnünk tehát, hogy mennyire függünk más tekintélyelvű rezsimektől is, nem utolsósorban Kínától – emelte ki. Végezetül kijelentette: itt az ideje lezárni Finnország és Svédország NATO-csatlakozási folyamatát, „a szövetség tagjaként ezek az országok és az euroatlanti térség biztonságosabbá, a NATO pedig erősebbé válik”.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
A svéd és finn NATO-tagság érdekében teendő további lépésekről állapodott meg pénteken a két skandináv ország és Törökország.
A Finnországban megtartott háromoldalú találkozón megállapodás született arról, hogy a három ország tovább erősíti az intézményeik közötti általános és technikai együttműködést a továbblépés érdekében. Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője közleményt adott ki, amely szerint a két skandináv ország megerősítette elkötelezettségét a terrorizmus elleni harcot és a Törökországgal való együttműködést illetően.
Az egyeztetés azután jött létre, hogy Ankara a múlt héten elégedetlenségét fejezte ki a június végén kötött háromoldalú, miniszteri szinten létrejött megállapodás végrehajtásával kapcsolatban. Az egyezmény szerint NATO-tagságuk támogatásáért cserébe a két skandináv ország ki fogja adni a török hatóságoknak a Törökország által terroristának minősített személyeket. Az első ilyen kiadatás augusztus közepén megtörtént, de a török igazságügy-miniszter arra emlékeztetett, hogy 73 terrorista kiadatását várják el, és a folyamat felgyorsítását sürgette.
A török elnöki közlemény szerint az ősz folyamán újabb tárgyalási fordulóra kerül sor a három ország között.
Svédország és Finnország az Ukrajna ellen indított orosz katonai támadás után májusban döntött úgy, hogy semleges státusát feladva felvételét kéri a NATO-ba. A NATO 30 tagállama közül eddig mintegy 20 ország ratifikálta a svéd és finn tagfelvételt. Törökország először vétót jelentett be, majd a vétó visszavonása után feltételekhez kötötte jóváhagyását, így jelenleg is blokkolja a két ország tagfelvételét.
Question to "peacekeepers". Want to negotiate? The algorithm is simple. 1. See photos/videos from mass burials. 2. Offer Kremlin to withdraw military from the sovereign territory of ??. 3. Form a tribunal and demand the extradition of ?? war criminals. Less fantasy, more reality.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Az amerikai szenátus szerdán megszavazta Svédország és Finnország NATO-tagságának ratifikálását – írja a Business Insider. A két ország szövetségbe való felvételét erős kétpárti támogatás övezte, a határozatot 95 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal fogadták el.
Az egyedüli nemmel szavazó a Missouri állambeli Josh Hawley republikánus szenátor volt, Rand Paul republikánus szenátor Kentucky államból pedig tartózkodott. Hawley azt mondta, azért szavazott nemmel, mert szerinte Amerika legnagyobb külföldi ellenfele nem Európa fölött tornyosul. Hanem Ázsiában, és ezzel Kínára utalt.
Az amerikai biztonsági kötelezettségek kiterjesztése Európában most csak súlyosbítaná ezt a problémát, és Amerikát kevésbé tenné biztonságossá – mondta, hozzátéve, nem akarja, hogy az Egyesült Államoknak kötelessége legyen megvédeni Svédországot és Finnországot, ha megtámadják őket.
Ma, egy olyan pillanatban, amikor a demokrácia Európában támadás alatt áll, amikor a Putyinhoz hasonló harcias autokraták európai dominanciáért küzdenek, az amerikai szenátus elsöprő kétpárti többséggel szavazza meg Finnország és Svédország NATO-szövetséghez való csatlakozását – mondta Chuck Schumer, a szenátus többségi vezetője közvetlenül a voksolás előtt, amely szerinte jelzést küld Oroszországnak, hogy nem tudják megfélemlíteni Amerikát vagy Európát.
Putyin a Nyugat megosztására próbálta felhasználni ukrajnai háborúját. Ehelyett a mai szavazásunk azt mutatja, hogy szövetségünk erősebb, mint valaha – folytatta, hozzátéve, biztos abban, hogy Finnország és Svédország „kiváló partnerként” lesz jelen a szövetségben.
A két skandináv ország hagyományosan semleges vagy katonailag el nem kötelezett pozíciót foglal el, de Oroszország ukrajnai offenzívája arra késztette őket, hogy csatlakozzanak a NATO-hoz.
Mielőtt elrendelte az ukrajnai „különleges hadműveletet”, Vlagyimir Putyin orosz elnök a NATO bővítése ellen kardoskodott, és később a szövetséget okolta a volt szovjet köztársasággal szembeni agressziójáért. Putyin azt követelte, hogy a Nyugat véglegesen zárja ki Ukrajnát és Grúziát a NATO lehetséges tagjai közül, azzal érvelve, hogy a szövetségbe való felvételük elfogadhatatlan veszélyt jelentene Oroszország biztonságára nézve.
A NATO most két jelentős, erős gazdasággal és hadsereggel büszkélkedő európai ország felvételének küszöbén áll. A két északi állam csatlakozási jegyzőkönyvét valamennyi NATO-tagország nemzeti parlamentjének jóvá kell hagynia, és a 30 állam mintegy fele már jóvá is hagyta a svédek és a finnek belépését.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét azzal fenyegetőzött, hogy befagyasztja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását.
Az észak-atlanti szövetség június végi madridi csúcstalálkozóján Erdogan felszólította a két skandináv országot, hogy vegyék ki a részüket a terrorizmus elleni harcból, ellenkező esetben visszavonja a NATO bővítéséhez adott hozzájárulását.
„Rendkívül egyértelmű álláspontot foglaltunk el a NATO bővítésének folytatásával kapcsolatban. Ismételten emlékeztetni szeretnék arra, hogy befagyasztjuk a folyamatot, ha ezek az országok nem hozzák meg a szükséges intézkedéseket a feltételeink teljesítése érdekében” – jelentette ki Erdogan újságírók előtt hétfőn a török kormány ülése után. Hozzátette, hogy úgy látja, hogy elsősorban Svédország nem tanúsít megfelelő magatartást ezzel kapcsolatosan.
Svédország és Finnország Maridban elhatározott NATO-csatlakozását még az összes jelenlegi NATO-tagállam, így Törökország parlamentjének is jóvá kell hagynia. Erdogan kedden Teheránba látogat, ahol Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raíszi iráni elnökkel tárgyal elsősorban a szíriai helyzetről.
A megbeszélésektől Ankara azt reméli, hogy szabad utat kap egy észak-szíriai fegyveres beavatkozásra – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség. Ankara május végén helyezte kilátásba, hogy új hadműveletet indít egy „biztonsági övezet” létrehozására a határaitól 30 kilométernyire. Teherán és Moszkva viszont közölte, hogy ellenez egy ilyen offenzívát.
A Szíriában 2011 óta tartó háború főszereplői közül Moszkva és Teherán a szíriai elnök, Bassár el-Aszad rendszerét, Ankara pedig a rezsim ellen lázadókat támogatja.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
- 6 people dead, 53 others injured - Wishing Allah’s mercy on those who lost their lives - Türkiye not to bow down to terrorism - All the perpetrators to be identified pic.twitter.com/r75oGEgfev
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Threatening Greece with a missile attack by a NATO ally is both unacceptable and utterly condemnable. North Korean-style attitudes cannot and must not be allowed to enter into the North Atlantic Alliance. (statement upon arrival at the #EU#FAC). pic.twitter.com/OJwHxnFqZU
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Támogatja, hogy megkapja az engedélyt Törökország F-16-os típusú vadászgépek vásárlására, közölte a Reuters szerint Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a madridi NATO-csúcs végén tartott sajtótájékoztatón, továbbá azt is elmondta, hogy a tranzakcióhoz szükséges kongresszusi jóváhagyás is sínen van.
Az elnök ugyanakkor visszautasította a feltételezést, hogy a támogatás annak az eredménye, hogy Törökország hajlandó volt visszakozni a svéd és finn csatlakozási törekvések kapcsán belengetett vétó kapcsán. Hozzátette, hogy álláspontja nem változott a decemberi véleményéhez képest, akkor is csak arra mutatott rá, hogy ehhez a kongresszus jóváhagyására is szükség van.
Törökország még októberben jelezte vásárlási szándékát 40 darab F-16-os vadászgépre és további közel 80 modernizációs szettre a már meglévő repülőivel kapcsolatban.
Azonban az amerikai törvényhozásban a törökökkel szembeni érzések mélypontra kerültek az elmúlt években miután Ankara orosz gyártmányú légvédelmi rendszereket rendelt, szankciókat és az F-35-ös programból történő kizárást vonva maga után.
Szerdán már a Biden-kormány egy másik vezető tisztségviselője is jelezte, hogy támogatja a török beszerzést. Celeste Wallander Pentagon tisztviselő szerint az erős török védelmi képességek a NATO-t is megerősítik. Az F-16-osokat gyártó Lockheed Martin részvényei a tőzsde szélesebb körű esése ellenére a pozitív tartományban is maradtak a hírek hatására.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a következő napokban találkozót szervez Törökország, Finnország és Svédország között, ahol újra megbeszélhetik a törökök álláspontját az északi országok csatlakozásáról.
A találkozóra Brüsszelben kerülhet sor a következő napokban, és szenior tisztviselők vehetnek részt a fenti országokból – jelentette be a Reuters szerint a főtitkár.
„Szoros kapcsolatban állok Erdogan elnökkel és a finn, valamint a svéd vezetőkkel” – jelentette be a főtitkár szerdán az amerikai külügyminiszterrel történt egyeztetése után.
Finnország és Svédország az ukrajnai orosz invázió hatására döntött úgy, hogy feladja semleges státuszát, és csatlakozási kérelmet adtak be a NATO-hoz.
Törökország viszont ellenezte az északiak csatlakozását, és Recep Tayyip Erdogan elnök jelezte, hogy meg fogják azt vétózni. Az északi országok szerettek volna a török vezetéssel személyesen egyeztetni, azonban Erdogan ezt elutasította.
A török elnök saját bevallása szerint legfőbb problémája az, hogy Svédország és Finnország terroristákat finanszíroz, amely alatt alighanem a törökökkel rossz viszonyt ápoló kurdokra gondol.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
A Törökország, valamint a finn és svéd delegációk között folytatott e heti tárgyalások nem voltak kielégítők, és Ankara nem mondhat igent „terrorizmust támogató” országok NATO-csatlakozására – közölte Recep Tayyip Edrogan elnök a TRT Haber török műsorszolgáltató vasárnapi jelentése szerint.
Erdogan elnök május közepén a TRT török állami televízióban kijelentette, hogy Törökország továbbra sem támogatja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ugyanis a két észak-európai ország szerinte több módon is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).
Ankara a PKK-val szövetséges szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Erők (YPG) támogatását is a két skandináv ország szemére veti.
Azerbajdzsánból visszatérve Erdogan újságírók előtt a tudósítás szerint kijelentette, hogy „nem tisztességesek, sem őszinték”.
„Amíg Tayyip Erdogan a Török Köztársaság elnöke, kétségtelenül nem mondhatunk igent olyan országok NATO-belépésére, amelyek a terrorizmust támogatják” – jelentette ki Erdogan a repülőgép fedélzetén a Hürriyet című török napilap szerint.
Erdogan azt is közölte, hogy Törökország nem vár az Egyesült Államok engedélyére ahhoz, hogy új offenzívát indítson Szíriában. A török elnök hétfőn jelentette be, hogy hamarosan új török katonai műveletet indít Észak-Szíriában, amelynek célja egy 30 kilométer széles „biztonsági övezet” kialakítása a határon.
A bejelentés után Ned Price amerikai külügyi szóvivő közölte: Washington „mélységesen aggódik”.
„Elítélünk minden eszkalációt. A jelenlegi tűzszüneti vonalak fenntartását támogatjuk” – tette hozzá.
Erdogan elmondta, hogy hétfőn telefonon tárgyal Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Erdogan legutóbb április 26-án és 28-án tárgyalt telefonon Putyinnal.
A török elnök figyelmeztette Görögországot, hogy megengedhetetlen az Ankarával szembeni ellenséges viszony. A két NATO-tagállam között azután alakult ki a legújabb feszültség, hogy Athén arra kérte az Egyesült Államokat, ne adjon el Ankarának F-16 típusú vadászgépeket.
Question to "peacekeepers". Want to negotiate? The algorithm is simple. 1. See photos/videos from mass burials. 2. Offer Kremlin to withdraw military from the sovereign territory of ??. 3. Form a tribunal and demand the extradition of ?? war criminals. Less fantasy, more reality.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB
Törökország elutasítja Finnország és Svédország NATO-tagságra irányuló kérelmének jóváhagyását, ami komoly vitát váltott ki a szövetségen belül. Törökország az egyetlen ország, amely ellenzi a NATO-tagországok számának növelését. Az Egyesült Államokban még az is felmerült, hogy Ankarát ki kellene zárni a szervezetből, hogy a törökök ne akadályozzák a NATO terjeszkedését.
Csütörtökön Törökország megakadályozta a Finnország és Svédország tagságáról szóló tárgyalások megkezdését, mivel azt kifogásolta, hogy a két ország túl megengedően viszonyul a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) és a gülenista mozgalomhoz; két olyan csoporthoz, amelyeket Törökország terrorista szervezetként tart számon – írja a Newsweek.
A két ország visszautasította a kurd fegyveresek támogatásával kapcsolatos vádakat – a PKK-t az Európai Unió is terrorista szervezetként tartja számon –, valamint elutasította a Törökország által kért személyek kiadatását.
Ankara tiltakozása valódi kihívást jelenthet egy esetleges finn és svéd csatlakozással szemben, mivel az új NATO-tagok felvételéhez a szövetség valamennyi tagjának egyhangú jóváhagyása szükséges.
Ki lehet-e zárni Törökországot a NATO-ból?
Az Egyesült Államokban már a törökök NATO-kizárását emlegetik.
Korábban még 2016 és 2019-ben, miután Törökország megszállta Észak-Szíriát, már javaslatként felmerült, hogy zárják ki a szövetségből Törökországot.
Habár a NATO-t szabályozó Észak-atlanti Szerződésben nincs lehetőség a tagok felfüggesztésére, vagy akár kizárására, de a szövetség megvonhatja az adott országtól a támogatást, ha az eltér a szerződésben foglalt alapelvektől.
Ronald Grigor Suny amerikai történész és a Michigani Egyetem politológiaprofesszora szerint nagyon valószínűtlen, hogy a jövőben a NATO olyan drasztikus lépést tenne, amely teljesen elidegenítene egy ilyen stratégiai szövetségest, mint Törökország.
A professzor véleménye szerint végül Erdogan török elnök jóváhagyja majd Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, de meg fogja kérni az árát a szövetség többi tagjától.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
#BREAKING Germany plans to permanently station an additional 4,000 soldiers in NATO ally Lithuania to help secure the alliance's eastern flank, German Defence Minister Boris Pistorius says pic.twitter.com/KEuAn9DeYw
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Zoran Milanovic horvát elnök azt szeretné, ha országa követné Törökország példáját Svédország és Finnország NATO-csatlakozása ügyében, ami viszont heves vitákat váltott ki a horvát politikában.
Svédország és Finnország hivatalosan is benyújtotta NATO-csatlakozási kérelmét. Recep Erdogan török elnök az utóbbira reagálva kijelentette, hogy Törökország nem fogja jóváhagyni a döntést.
Csupán pár órával később Zoran Milanovic horvát elnök is megszólalt az ügyben, és azt mondta: szeretné, ha országa követné Törökország példáját, és megpróbálná megakadályozni Svédország és Finnország NATO-csatlakozását.
Svédország és Finnország szerdán benyújtott NATO-kérelme komoly vitákat váltott ki a horvát politikai életben, amelyben nagy szerepet játszik Zoran Milanovic horvát elnök és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök nézetkülönbsége.
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024