Donald Trump amerikai elnök kormányával Ukrajna még nem tárgyalt a mozgósítási korhatár kérdéséről, a beiktatás után még nem kezdődött el a kapcsolatfelvétel az országok között – jelentette ki csütörtökön Heorhij Tihij, a Külügyminisztérium szóvivője a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Tihij elmondta:
„Ami a mozgósítási korhatárt illeti. Várjuk meg az ukrán–amerikai kapcsolatokat. A kapcsolatfelvétel még nem kezdődött el. Ha a kapcsolatfelvételek elkezdődnek, majd meg tudjuk mondani, hogy milyen kérdésekről van szó. Jelenleg még korai erről beszélni.”
A külügyi szóvivő hangsúlyozta Ukrajna általános álláspontját is, amely szerint több védelmi képességre van szükség. „Vannak csapataink és embereink, akik nincsenek felfegyverezve. A fegyverkészletünk nem fedi le az egységek és dandárok számát. Ezért úgy gondoljuk, hogy a prioritás a képességek és bizonyos típusú készségek biztosítása” – mutatott rá Heorhij Tihij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök kormányával Ukrajna még nem tárgyalt a mozgósítási korhatár kérdéséről, a beiktatás után még nem kezdődött el a kapcsolatfelvétel az országok között – jelentette ki csütörtökön Heorhij Tihij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1737664260
[modified] => 1737662725
)
[title] => Ukrajna nem tárgyalt a mozgósítási korhatár csökkentéséről a Trump-adminisztrációval – Külügyminisztérium
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=138692&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138692
[uk] => 138697
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 138693
[image] => Array
(
[id] => 138693
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij.jpg
[original_lng] => 22092
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1737656145:8
[_thumbnail_id] => 138693
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3878
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_120f6050f4bd60affd4b3ad6930d73a0] =>
[_oembed_time_120f6050f4bd60affd4b3ad6930d73a0] => 1737655530
[_algolia_sync] => 831798762002
[_oembed_d945de5bc8d21dca50904361a8d61306] =>
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.