Adrian Efros moldovai belügyminiszter azt állítja, hogy Oroszország nem mondott le a Moldovába való betörési szándékáról, de jelenleg nincs jele annak, hogy katonai fenyegetés érné az országot – szemlézte a Jevropejszka Pravda a Newsmaker moldovai kiadásának hírét.
A teljes körű hibrid háború állapotában vagyunk, és ez fokozódott az ukrajnai invázió kezdete óta. Az ukrán csapatok visszatartják az offenzívát, így az Oroszországi Föderáció megváltoztatta a taktikáját, de nem mondott le arról a szándékáról, hogy megszerezze Moldovát – mondta a miniszter.
Szerinte Moldova tanúja az ország helyzetének destabilizálására irányuló kísérleteknek, a különböző pártok illegális finanszírozásának, valamint a választók megvásárlására irányuló kísérleteknek. Efros ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Moldova jelenleg nem katonai invázióval néz szembe.
Nincs jele katonai fenyegetésnek. Igen, vannak kísérletek a belügyeinkbe való beavatkozásra, de a társadalomnak nyugodtnak kell maradnia, és bíznia kell a közrendet biztosító hatóságokban – tette hozzá.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Adrian Efros moldovai belügyminiszter azt állítja, hogy Oroszország nem mondott le a Moldovába való betörési szándékáról, de jelenleg nincs jele annak, hogy katonai fenyegetés érné az országot – szemlézte a Jevropejszka Pravda a Newsmaker moldovai...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711363680
[modified] => 1711322955
)
[title] => A moldovai belügyminiszter szerint Oroszország nem mondott le az ország átvételére irányuló szándékáról
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=107781&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107781
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 107782
[image] => Array
(
[id] => 107782
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1.jpg
[original_lng] => 296300
[original_w] => 750
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1.jpg
[width] => 750
[height] => 500
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1.jpg
[width] => 750
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1.jpg
[width] => 750
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1.jpg
[width] => 750
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/adrian-efros-1.jpg
[width] => 750
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1711315756:12
[_thumbnail_id] => 107782
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 858
[translation_required_done] => 1
[_oembed_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] =>
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024