Támogatását fejezte ki Mette Frederiksen dán miniszterelnök kedden ahhoz a felvetéshez, amely szerint Ukrajnának jóvátételi kölcsönt nyújtanának a befagyasztott orosz vagyon terhére – írta az MTI.
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Dánia kormányfője az észak-európai EU-tagországokat tömörítő Északi Tanács ülését követően nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ez „az egyedüli járható út”.
Tetszik az ötlet, hogy Oroszország fizessen az általa Ukrajnának okozott károkért. Számomra nincs alternatívája egy jóvátételi kölcsönnek – jelentette ki.
Elmondása szerint a tanácskozás résztvevői bizakodónak mutatkoztak, hogy a decemberi európai uniós csúcstalálkozón megoldást találnak a befagyasztott orosz vagyon Ukrajna további segélyezésére történő felhasználására. „Úgy vélem, decemberi találkozónkon eredményre kell jutnunk” – mondta Frederiksen. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hasonlóan nyilatkozott.
Részt vett a stockholmi találkozón Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki még szeptember végén felvetette az európai bankokban tárolt, lefoglalt orosz vagyoneszközökön alapuló jóvátételi kölcsön nyújtását Ukrajnának. Az elképzelés szerint Ukrajnának vissza kell fizetnie a kölcsönt, de csak akkor, ha Oroszország kifizeti a jóvátételt.
„Egy jogilag megalapozott javaslatról van szó” – mondta von der Leyen. „Az üzenet Oroszország számára egyértelmű: hosszú időre ott vagyunk. Készen állunk Ukrajna pénzügyi szükségleteit fedezni, és addig állunk mellette, amíg szükséges” – emelte ki a bizottsági elnök.
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Mette Frederiksen dán miniszterelnök a koppenhágai informális EU-csúcs előtti rövid nyilatkozatában arról beszélt, hogy a fő feladatuk az európai védelemről és elrettentésről beszélni, valamint arról, hogyan segítsék tovább Ukrajnát, és hogyan léphetnének fel az illegális migrációval szemben.
Frederiksen kiáll von der Leyen terve mellett, szerinte az egy jó ötlet. „Eddig is támogattuk Ukrajnát a háború során, de Európának ennél is többet kellene tennie. Az Európai Bizottság ötlete szerintem egy egészen jó előrelépést jelent” – fogalmazott a dán kormányfő, aki hozzátette, hogy ugyan vannak jogi kérdések az immobilizált orosz vagyon felhasználását illetően, de magabiztos abban, hogy találnak megoldást, azt milyen jogalap szerint tudnák felhasználni.
Frederiksen emellett az európai egység és szolidaritás mellett érvelt, szerinte ugyanis Oroszország hibrid háborút indított Európával szemben. „Remélem most már mindenki észreveszi, hogy egy hibrid háborúban állunk” – mondta az államfő, aki az orosz drónok légtérsértéseit, a különböző szabotázsakciókat mind annak tekinti – szerinte abból jól kirajzolódik egy minta, Oroszország hogyan áll Európához.
Frederiksen szerint a második világháború óta nem volt ekkora fenyegetettség Európában.
A dán államfő ezért azt szeretné, hogy minden tagállam fegyverkezzen, növeljék a védelmi képességeiket és fejlesszenek, mivel szerinte a hibrid háború mindannyiunkat fenyeget különböző bűncselekményekkel.
[type] => post [excerpt] => Mette Frederiksen dán miniszterelnök a koppenhágai informális EU-csúcs előtti rövid nyilatkozatában arról beszélt, hogy a fő feladatuk az európai védelemről és elrettentésről beszélni, valamint arról, hogyan segítsék tovább Ukrajnát, és hogyan lép... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1759411860 [modified] => 1759382266 ) [title] => A dán kormányfő szerint a második világháború óta nem volt ekkora fenyegetettség Európában [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=164574&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 164574 [uk] => 164680 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 164575 [image] => Array ( [id] => 164575 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen.jpg [original_lng] => 127169 [original_w] => 727 [original_h] => 484 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen.jpg [width] => 727 [height] => 484 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen.jpg [width] => 727 [height] => 484 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen.jpg [width] => 727 [height] => 484 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen.jpg [width] => 727 [height] => 484 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/mette-frederiksen.jpg [width] => 727 [height] => 484 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1759471929:3 [_thumbnail_id] => 164575 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1253 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 428629376002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 10912 [1] => 75427 ) [tags_name] => Array ( [0] => Európa [1] => Mette Frederiksen ) ) [2] => Array ( [id] => 161773 [content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán Dániába érkezett, ahol számos találkozót és tárgyalást tart különböző északi országok küldöttségeivel – számolt be az rbc.ua hírportál a TV2.DK dán tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij repülőgépe Koppenhága Kastrup repülőterén landolt. Ezt követően az államfő átszállt a dán fegyveres erők helikopterére, és az északi országok képviselőivel tartott találkozóra indult. A hírek szerint a csúcstalálkozót Mette Frederiksen dán miniszterelnök Koppenhágától északra található rezidenciáján tartják.
Az ukrán elnök már találkozott Dánia miniszterelnökével. Sajtóértesülések szerint csapatának jelentős része megérkezett a Zelenszkijjel tartott találkozóra.
A The Financial Times című brit lap korábban arról számolt be, hogy számos európai ország vezetője találkozik Párizsban csütörtökön, hogy megvitassák Ukrajna biztonsági garanciáit. Köztük lesz Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit miniszterelnök, Mark Rutte NATO-főtitkár és mások.
A békeszerződés veszélyesebbnek bizonyulhat Ukrajna számára, mint a folyamatban lévő háború, mert az USA „nagyon nagy bizonytalanságot” teremt, Putyinban pedig nem lehet megbízni – jelentette ki hétfőm Mette Frederiksen dán miniszterelnök, számolt be az rbc.ua hírportál a DR dán kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Frederiksen elmondta:
„Megértem, hogy sokan azt gondolják, hogy a békés megoldás vagy a tűzszünet jó ötlet, de fennáll annak a kockázata, hogy az ukrajnai béke valójában veszélyesebb lesz, mint a most folyó háború.”
Amikor az Egyesült Államok és Donald Trump elnök megkezdte az Ukrajna elleni háború befejezését célzó folyamatot, Frederiksen kijelentette, hogy nem bízik Vlagyimir Putyinban és szándékaiban. „Őszintének kell lennem, és azt kell mondanom, hogy nem hiszek Putyinnak. Nem hiszem, hogy békét akar Ukrajnában” – mondta. Szerinte az USA „nagyon nagy bizonytalanságot” kelt az Ukrajna, a NATO és Európa elleni háborúval kapcsolatban.
„Nem érzem magam olyan magabiztosnak az amerikaiakat illetően, mint korábban. Soha nem gondoltam volna, hogy azt gondolhatná az ember, hogy Trump-2-vel ugyanolyan idők lesznek, mint Trump-1-gyel, de azt hiszem, mindenkit meglepett, hogy milyen sebességgel keletkezett a bizonytalanság amerikai oldalon, és erre reagálnunk kell”
– mutatott rá Mette Frederiksen.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A békeszerződés veszélyesebbnek bizonyulhat Ukrajna számára, mint a folyamatban lévő háború, mert az USA „nagyon nagy bizonytalanságot” teremt, Putyinban pedig nem lehet megbízni – jelentette ki hétfőm Mette Frederiksen. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1740416100 [modified] => 1740401850 ) [title] => A béke veszélyesebb lehet Ukrajna számára, mint a háború – dán miniszterelnök [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142262&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 142262 [uk] => 142275 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 142263 [image] => Array ( [id] => 142263 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen.jpg [original_lng] => 31406 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/frederiksen.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1740401092:3 [_thumbnail_id] => 142263 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2725 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_05e995443a932939a0094bb998fa0a13] =>
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Oroszország Ukrajna elleni háborúja nemcsak Ukrajnára van hatással, hanem Moszkva imperialista törekvéseit és az európai ügyekbe való beavatkozási szándékát is tükrözi. Ezért Európa stratégiájának egyetlen célja Ukrajna győzelme kell, hogy legyen – jelentette ki Mette Frederiksen, Dánia miniszterelnöke a Müncheni Biztonsági Konferencián, írja az Index.
A moderátor kérdésére, hogy mi legyen Európa terve Ukrajnával, a dán miniszterelnök megjegyezte, hogy a válasza „nagyon egyszerű – nyernünk kell” – idézi az RBK Ukraine.
Hangsúlyozta, hogy „a stratégia csak a háború megnyerése lehet”, más esetben Oroszország továbbra is destabilizálja az európai helyzetet, amit a nyugati vezetők nem engedhetnek meg.
Soha nem hittem, hogy az Orosz Föderáció Ukrajna elleni háborúja tisztán Ukrajnáról szól. Az ukrajnai háború Oroszországról szól, az orosz imperialista álmokról, az ő vágyukról és szándékukról, hogy európai ügyekben döntsenek. És ezt nem engedhetjük meg nekik
– mondta Frederiksen.
[type] => post [excerpt] => Oroszország Ukrajna elleni háborúja nemcsak Ukrajnára van hatással, hanem Moszkva imperialista törekvéseit és az európai ügyekbe való beavatkozási szándékát is tükrözi. Ezért Európa stratégiájának egyetlen célja Ukrajna győzelme kell, hogy legyen ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1739695920 [modified] => 1739651099 ) [title] => Mette Frederiksen: egyetlen stratégia létezik az ukrajnai háborút tekintve [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=141089&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 141089 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 110608 [image] => Array ( [id] => 110608 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [original_lng] => 530354 [original_w] => 1038 [original_h] => 496 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-300x143.png [width] => 300 [height] => 143 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-768x367.png [width] => 768 [height] => 367 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-1024x489.png [width] => 1024 [height] => 489 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [width] => 1038 [height] => 496 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [width] => 1038 [height] => 496 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [width] => 1038 [height] => 496 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1739646976:2 [_thumbnail_id] => 110608 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1440 [_oembed_861e136cb157c2f20b50e1184e0a311a] => [_oembed_time_861e136cb157c2f20b50e1184e0a311a] => 1740422986 [_oembed_fc4444158ac05b0a4a343e4467a7dbec] => [_oembed_time_fc4444158ac05b0a4a343e4467a7dbec] => 1742300433 [_algolia_sync] => 1202969011001 [_oembed_533ecc71b77db9ccb2d5f9954cd95eab] =>
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
A vezetők megbeszélték az Ukrajna és Észak-Európa közötti kétoldalú együttműködés erősítését, valamint közös erőfeszítéseket a méltányos és tartós béke elérése érdekében Ukrajnában. Volodimir Zelenszkij elnök telefonos beszélgetést folytatott Dánia miniszterelnökével, Mette Frederiksennel. Ezt az ukrán elnök az X-en (korábban Twitter) tette közzé szerdán, január 29-én.
Megbeszéltük az egység és szolidaritás fontosságát Európában a globális biztonsági kihívások és fenyegetések leküzdésében, amelyek mindegyik európait érintenek
– írta Zelenszkij.
A vezetők szóba hozták a kétoldalú együttműködés erősítését Ukrajna és Észak-Európa között, valamint a közös erőfeszítéseket a méltányos és tartós béke eléréséért.
„Köszönöm Dániának és népének Ukrajna és az embereink iránti változatlan támogatását” – tette hozzá Zelenszkij.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök az európai szövetségesekhez fordult segítségért Donald Trump amerikai elnök Grönland átadására vonatkozó követelései elleni küzdelemhez – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Bloombergre amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Frederiksen a nagy fővárosokat járja, miután 2 milliárd dollárt fektetett egy olyan sarkvidéki sziget védelmébe, amelyre Trump szemet vetett. A turné része annak a szélesebb körű tervnek, hogy növeljék a járőrözést az észak-atlanti vizeken.
Dánia, amelyet szinte napi támadások érnek a Fehér Ház új lakói részéről, úgy döntött, hogy nem támogatja aktívan Trump retorikáját a nyilvánosság előtt, és erre kérte európai szövetségeseit is – közölték a kérdésben jártas források.
Az informátorok szerint az ötlet az, hogy csökkentsék a fenyegetéseket, és ne eszkalálják a helyzetet. Trump világossá tette, hogy Grönlanddal kapcsolatos tervei, amelyek első ciklusára nyúlnak vissza, nem szűnnek meg. Ragaszkodik ahhoz, hogy biztonsági okokból el akarja foglalni a világ legnagyobb szigetét, és nem volt hajlandó kizárni az erőszak alkalmazását.
Following a good call with @POTUS, we have agreed to meet in Scotland on Sunday to discuss transatlantic trade relations, and how we can keep them strong.
Ukrajnát minden olyan légvédelmi rendszerrel el kell látni, amely jelenleg Dánia rendelkezésére áll – jelentette be csütörtökön Mette Frederiksen dán miniszterelnök a NATO-csúcstalálkozón, számolt be az rbc.ua hírportál Amerika Hangja rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint a dán miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Dánia korábban úgy döntött, hogy minden tüzérségét átadja Ukrajnának. Ez azért történt, mert az ukrán védők „jobban alkalmazzák azokat, mint Dániában”. „És most ugyanezt kell tennünk a légvédelmünkkel” – tette Mette Frideriksen.
A teljes körű ukrajnai háború kezdete óta Dánia felszerelést szállít az ukrán hadseregnek az oroszok elleni védekezéshez. Ez vonatkozik a tüzérségre is. Mint Frederiksen kijelentette, az országa még ez év februárjában biztosította Ukrajnának az összes tüzérségét. Akkor felszólította a többi nyugati országot is, hogy a raktáron lévő felszereléseiket is adják át az ukrán fegyveres erők katonáinak. Ezt követően Dánia átadta Ukrajnának mind a 19 Caesar önjáró lövegét.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
A dán kormány nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Ukrajna F–16-os vadászgépekkel mérjen csapásokat az ország határain kívül, mindenekelőtt Oroszország területén, de csak a nemzetközi jog keretein belül – jelentette ki Mette Frederiksen dán miniszterelnök, közölte pénteken az rbc.ua hírportál a Szabadság Rádióra hivatkozva.
A jelentés szerint Frederiksen elmondta: „Nem lehet feltenni ezt a kérdést, és egyszerű választ várni, mert minden a körülményektől függ. Ennek összhangban kell lennie a nemzetközi joggal. De Ukrajnán kívül is lehet célokat elérni, igen.”
A dán kormányfő emellett elismerte, hogy a Koppenhága által biztosított repülőgépek száma nem lesz elegendő. „Zelenszkij elnök úrnak igaza van. Ha az orosz vadászgépek számát nézzük, az nagyon nagy. Jelenleg közvetlenül Ukrajnában használják őket. Ezért nem lesznek elegendőek az általunk biztosított repülőgépek. Reméljük, hogy több gépet szállítanak át, és több ország támogatja ezt a folyamatot, valamint a pilóták képzését” – hangsúlyozta Mette Frederiksen.
[type] => post [excerpt] => A dán kormány nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Ukrajna F–16-os vadászgépekkel mérjen csapásokat az ország határain kívül, mindenekelőtt Oroszország területén, de csak a nemzetközi jog keretein belül. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1720786020 [modified] => 1720785202 ) [title] => Dánia engedélyezi Ukrajnának oroszországi célpontok támadását az F–16-os vadászgépekkel a nemzetközi jog keretein belül [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121489&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 121489 [uk] => 121509 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 110608 [image] => Array ( [id] => 110608 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [original_lng] => 530354 [original_w] => 1038 [original_h] => 496 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-300x143.png [width] => 300 [height] => 143 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-768x367.png [width] => 768 [height] => 367 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen-1024x489.png [width] => 1024 [height] => 489 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [width] => 1038 [height] => 496 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [width] => 1038 [height] => 496 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mette-frederiksen.png [width] => 1038 [height] => 496 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1720779194:8 [_thumbnail_id] => 110608 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2926 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b283b2c87b73e6826ecfaf551244e0b3] =>
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Volodimir Zelenszkij az F–16-os vadászgépek átadásáról tárgyalt Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel a svájci globális békecsúcson – írta az Ukrajinszka Pravda vasárnap.
„Hálás vagyok Mette Frederiksennek, hogy részt vett a békecsúcson, és Dánia segítségéért, hogy a déli országokat is bevonja a békemegoldásba. A találkozón megvitattuk a dán F–16-os repülőgépek átadásának előkészületeit, amelyeket hamarosan Ukrajnába szállítanak” – írta az X-en Volodimir Zelenszkij.
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
A nemrég létrejött úgynevezett „vadászrepülőgép-koalíció” célja, hogy Kijevet modern repülőgépekkel lássa el, valamint támogassa a hozzájuk tartozó pilóták és a személyzet kiképzését. A lap azt írja, a koalíciót Dánia és Hollandia vezeti.
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024