Merész ötlettel állt elő a japán Újjászületés Útja párt, amely szeretné, ha a párt összes döntését a mesterséges intelligencia hozná meg.
Miután a feltörekvő Újjászületés Útja párt (Path to Rebirth) kiábrándító választási szereplése után a párt elnöke lemondott, a párt vezetése a mesterséges intelligenciát szeretné megtenni vezetőnek. Bár az elnöki tisztséget Koki Okumura nyerte, a Kiotói Egyetem 25 éves hallgatója úgy döntött, inkább a mesterséges intelligenciát tolja előtérbe, így a párt az MI-re bízza majd a döntéshozatalokat.
A párt vezetője egy pingvin képét ölti majd magára – ami Okumura szerint a japánok állatszeretetét jelképezi –, ám a választásokon nem fog elindulni, mivel a törvények értelmében csak japán állampolgár mérettetheti meg magát. Emiatt képviselőként egy ember vesz majd részt a választásokon, aki az MI-t képviseli majd.
A politikus a CNN-nek elmondta, elképzelése szerint a mesterséges intelligencia végül átveszi a párt működésével kapcsolatos összes döntéshozatali folyamatot. „Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia képes az embernél nagyobb pontossággal döntést hozni a különböző helyzetekben. Ez a megközelítés lehetővé teszi számunkra, hogy figyelembe vegyük azokat a hangokat is, amelyeket az emberek gyakran figyelmen kívül hagynak, potenciálisan befogadóbb és humánusabb környezetet teremtve a politikai részvételhez” – mondta Okumura.
Hogy mikortól tölti be a pingvin a pártvezetői tisztséget, egyelőre nem tudni.
Az amerikai elnökkel folytatott heves vitája ellenére az amerikai védelmi minisztérium elkezdi használni az Elon Musk milliárdos startupja által kifejlesztett, Grok nevű mesterségesintelligencia-csevegőprogramot.
Musk közösségi médiaplatformján, az X-en közzétett bejegyzés szerint az xAI bemutatta a Grok szolgáltatáscsomagot, amely „olyan termékeket kínál, amelyek révén a legfejlettebb modelljeink elérhetővé válnak az Egyesült Államok kormányzati ügyfelei számára”.
A dél-afrikai techmilliárdos programját közvetlen versenytársnak pozicionálja az OpenAI-jal szemben, amely szintén szerződést kötött a védelmi és technológiai szektorban.
A szerződés – melynek felső értékhatára 200 millió dollár – új projektötleteket tartalmaz, köztük nemzetbiztonsági és kritikus tudományos célokra készült egyedi modellek fejlesztését, valamint MI-alapú alkalmazások készítését, amelyek felgyorsítják az egészségügyi, alapkutatási és nemzetbiztonsági területeken történő felhasználást – közölte a Politico.
A Grok a közelmúltban heves kritikák kereszttüzébe került. A csevegőrobot múlt héten antiszemita megjegyzéseket tett közzé, miután Musk bejelentette, hogy változtatások lesznek a rendszerben. Egy felhasználói kérdésre a chatbot egy válaszában azt írta, Adolf Hitler, a náci Németország egykori vezetője lenne a legalkalmasabb személy arra, hogy választ adjon a napjainkban terjedő fehérellenes gyűlöletre. Az X üzemeltetője közölte, hogy eltávolította a kifogásolt bejegyzéseket, és hangsúlyozta, hogy a probléma nem az alapjául szolgáló nagy nyelvi modellel volt összefüggésben.
A Pentagonnal kötött megállapodás a Donald Trump és Musk közötti egyre élesebb ellentét közepette jött létre. Musk, aki közel 300 millió dollárt költött Trump és más republikánus jelöltek támogatására a 2024-es elnökválasztási kampányban, nyíltan bírálta az elnököt az új költségvetési törvényjavaslat miatt, és kilátásba helyezte, hogy elfogadása esetén egy új pártot hoz létre. A SpeceX vezetője továbbá azzal is megvádolta Trumpot és az igazságügyi minisztériumot, hogy visszatartottak fontos információkat a szexuális bűncselekményekkel és kizsákmányolással vádolt Jeffrey Epsteinnel kapcsolatban, aki a börtönben öngyilkosságot követett el.
A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok – derül ki Alexandra van Huffelen digitális ügyekért felelős államtitkár javaslattervéből, amelyet csütörtökön ismertetett a Volkskrant című napilap.
Az államtitkár azt írta indokként, hogy ezeknek a szoftvereknek a használatával megnő a magánélethez fűződő és a szerzői jogok megsértésének kockázata.
Alexandra Van Huffelen a javaslatot – amelyet hamarosan a holland minisztertanács is megvitat – Pels Rijken államügyész irodájának és a holland adatvédelmi hatóságnak a kutatásai alapján dolgozta ki. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy „a nem szerződéses generatív MI-alkalmazások bizonyíthatóan nem felelnek meg a holland adatvédelmi és szerzői jogi jogszabályoknak” – idézte a kezdeményezést az NLTimes hírportál.
Van Huffelen szerint „nem világos”, hogy például a Google vagy az OpenAi kellőképpen figyelembe veszik-e a szerzők jogait. Az olyan chatbotok, mint a ChatGPT és a Bard mögött álló nyelvi modelleket nagy mennyiségű szöveggel alakították ki, egyebek között olyan könyvek és újságarchívumok felhasználásával, amelyek szerzői jogi védelem alatt állnak. Ugyanez vonatkozik a képi mesterséges intelligenciára is – olvasható a javaslattervezetben.
Az államtitkár a magánélet védelme miatt is aggályát fejezte ki, mivel „a generatív MI-alkalmazások nagyon érzékeny információkat is közölhetnek a felhasználóval folytatott interakciókból”. Az is aggodalomra ad okot, hogy a mesterséges intelligenciával működő programok válaszai „felhasználhatók egy egyénre vonatkozó döntés meghozatalához”.
Van Huffelen hozzátette: nem kívánják teljes mértékben betiltani a MI-szoftverek kormányzati alkalmazását, ezért különféle tesztek révén ki fogják dolgozni, hogyan alkalmazhatók ezek a programok biztonságosan. A kísérleti projektek 2024 közepére készülnek el, és ezt követően a kormányzat iránymutatásokat dolgozhat ki a mesterséges intelligencia felelős használatára vonatkozóan.
[type] => post
[excerpt] => A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok – derül ki Alexandra va...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700226480
[modified] => 1700215151
)
[title] => A holland kormány megtiltaná alkalmazottainak a mesterséges intelligenciára épülő programok használatát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=95581&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95581
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 95583
[image] => Array
(
[id] => 95583
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia.jpg
[original_lng] => 504686
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/intelligencia.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1700207951:12
[_thumbnail_id] => 95583
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4057
[_oembed_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] =>
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi