Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be hat olyan emberrel szemben, akik kapcsolatba hozhatók Alekszej Navalnij 2024-ben elhunyt orosz ellenzéki politikus halálával – közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.
A globális emberi jogi szankciórendszer keretében az uniós szankciós listára került az hat orosz állampolgár, akik vegyi fegyverek, nevezetesen az epibatidin fejlesztésében vettek részt. Ezt a toxint Alekszej Navalnij testéből vett mintákban találták meg, miután az aktivista egy orosz büntetőtelepen meghalt. Mindez arra utal, hogy halálát nagy valószínűséggel epibatidinmérgezés okozta – írták.
Az újonnan szankcionáltak közül négy a katonai szektorban dolgozó tudós és kutató, akik abban a tudományos laboratóriumban dolgoznak, ahol az epibatidin szintézisével kapcsolatos kutatásokat végezték. Az érintettek munkájukról cikkeket publikáltak, ami bizonyítja, hogy részt vettek a vegyület vegyi fegyverként való fejlesztésében – emelték ki.
Az egy másik szankcióval sújtott ember annak az orosz állami szerves kémiai kutatóintézet elemzője, amely az orosz vegyifegyver-programot vezeti. Az uniós megszorító intézkedések listájára vett hetedik embert pedig a vegyi és biológiai fegyverekkel is foglalkozó katonai védelmi akadémia tudományos munkájának szervezésével, valamint tudományos és pedagógiai munkatársainak felkészítésével foglalkozó tanszékének vezetője.
Az EU vegyi fegyverek használata és elterjedése elleni korlátozó intézkedései jelenleg összesen 31 emberre és 6 szervezetre vonatkoznak.
Az intézkedések értelmében a szankciórendszer keretében jegyzékbe vettek vagyoni eszközeit befagyasztják, és megtiltják, hogy a részükre vagy a javukra pénzeszközöket vagy gazdasági erőforrásokat lehessen közvetlenül vagy közvetve rendelkezésre bocsátani. Emellett a jegyzékbe vett személyek nem léphetnek be az EU területére.
Dmitro Kuleba szerint jobb, ha a tárgyalófelek nem esznek, és nem is isznak a tárgyalás ideje alatt, miután arról szóltak a hírek, hogy az orosz milliárdos Roman Abramovicsot megmérgezhették.
Gyorsan elterjedt a hír, hogy megmérgezhették Abramovics, az orosz milliárdost, aki szintén segédkezik a béketárgyalásokban. Nem sokkal később az amerikai hírszerzés arról jelentett, hogy a milliárdos nem mérgezés miatt lett rosszul, és bizonyos „környezeti tényezővel” magyarázták a rosszullétet.
Az ukrán külügyminiszter azonban semmit sem bízna a véletlenre, és azt tanácsolta a tárgyalófeleknek, hogy ne egyenek, és ne is igyanak a tárgyalás ideje alatt. Oroszország és Ukrajna két hét után ma ismét személyes találkozót tart, bízván abban, hogy közelebb tudnak kerülni a béke megkötéséhez.
Kuleba hangsúlyozta, azt tanácsolja mindenkinek, aki az Orosz Föderációval fog tárgyalni, semmit ne egyen, és még csak ne is igyon. Hozzátette, lehetőség szerint semmilyen felületet ne érintsenek meg, ezzel is minimalizálva az esetleges mérgezés kockázatát.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Dmytro Kuleba szerint jobb, ha a tárgyalófelek nem esznek, és nem is isznak a tárgyalás ideje alatt, miután arról szóltak a hírek, hogy az orosz milliárdos Roman Abramovicsot megmérgezhették.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1648549500
[modified] => 1648551504
)
[title] => Dmitro Kuleba azt tanácsolja az ukrán résztvevőknek, hogy ne egyenek és ne igyanak a törökországi tárgyalásokon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45004&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45004
[uk] => 45007
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 45005
[image] => Array
(
[id] => 45005
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232.jpg
[original_lng] => 19233
[original_w] => 660
[original_h] => 320
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232-300x145.jpg
[width] => 300
[height] => 145
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/thumbnail-tw-20220329012753-1232.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1648540704:4
[_thumbnail_id] => 45005
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3733
[_algolia_sync] => 831554165002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 49
[5] => 33
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Hírek
[5] => Ukrajna
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 15126
[1] => 37992
)
[tags_name] => Array
(
[0] => mérgezés
[1] => résztvevők
)
)
[2] => Array
(
[id] => 14839
[content] =>
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet konferenciáján 56 tagállam ítélte el Alekszej Navalnij, orosz ellenzéki vezető Novicsokkal való megmérgezését, és az eset kivizsgálására szólították fel Oroszországot – áll a szervezet nyilatkozatában.
A dokumentumhoz többek között az Egyesült Királyság, az Európai Unió összes országa, az Egyesült Államok, Kanada és más országok csatlakoztak. A névsorban Ukrajna is szerepel.
A nyilatkozatban az országok „aggodalmukat” fejezték ki a Novicsok neuro-paralitikus anyag használata miatt, megemlítve Szerhij Szkripal ügynök és lánya megmérgezését, egyben kijelentették, hogy az ilyen anyagok felhasználása semmilyen esetben sem igazolható. Ugyanakkor Oroszországot arra kérték, hogy haladéktalanul vizsgálja ki Navalnij megmérgezését.
On International Day of Peace, we urge Russia to end its occupation of Crimea, withdraw from the Donbas, and cease its aggression against Ukraine. pic.twitter.com/HOOFORclXX
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024