Volodimir Zelenszkij elnök nyilatkozata nem arra szólította fel a NATO-tagországokat, hogy mérjenek megelőző nukleáris csapást az Oroszországi Föderációra, az államfő ugyanis az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió előtti időszakról beszélt – közölte csütörtök este Szerhij Nyikiforov ukrán elnöki sajtószóvivő hivatalos Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki sajtószóvivő azt írta: „kollégáim, egy kicsit messzire mentetek a nukleáris hisztériátokkal, és most ott is nukleáris csapásokat halltok, ahol nincsenek. Az elnök a február 24-ig tartó időszakról beszélt. Akkoriban megelőző intézkedéseket kellett volna hozni, hogy Oroszország ne támadjon. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy akkor az egyetlen elfogadott intézkedés a megelőző szankciókról szólt.”
„Csak az olyan terrorista állam, mint Oroszország engedheti meg magának, hogy a Zaporizzsjai Erőműnél robbantásokkal zsarolja a világot, és nukleáris fegyverek bevetésére utaljon, de Ukrajna soha nem fog ilyen felhívásokat tenni” – mutatott rá Szerhij Nyikiforov.
Az ügyben szintén megszólaló Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója azt hangsúlyozta, hogy Zelenszkij nyilatkozatának a megelőző nukleáris csapásra való felhívásként történő értelmezése az oroszok újabb hírhamisítása. „Zelenszkij egy szót sem szólt az Oroszország elleni megelőző nukleáris csapásról. Zelenszkij az orosz atomzsarolásra utalt, és felajánlotta a világnak, hogy megelőzően vázolja fel az Oroszországot érintő következményeket, és fokozza az Oroszország elleni olyan csapásokat, mint a szankciók és fegyverszállítások” – állította az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök az ausztráliai Lowy Intézetben tartott videoelőadásában azt mondta, hogy a NATO-tagországoknak át kell gondolniuk nyomásgyakorlásukat abban az esetben, ha Oroszország nukleáris fegyvert alkalmazna. Ahogy kifejtette, „látjuk, hogy ezek az emberek (az oroszok – a szerk.) milyen szörnyű lépésekre képesek. Mit tegyen a NATO, hogy kizárja Oroszország részéről az atomfegyver alkalmazását? Ami fontos, a megelőző csapás, hogy tudják, mi lesz velük, ha atomfegyvert vetnek be, és nem ellenkezőleg, hogy (a NATO) megvárja Oroszország nukleáris csapásait, majd azt mondja, kapd ezt tőlünk.” Kiemelte: „a nyomásgyakorlás felülvizsgálata az, amit a NATO-nak tennie kell, felül kell vizsgálnia az alkalmazás rendjét.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök nyilatkozata nem arra szólította fel a NATO-tagországokat, hogy mérjenek megelőző nukleáris csapást az Oroszországi Föderációra, az államfő ugyanis az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió előtti időszakról beszélt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1665139740 [modified] => 1665137588 ) [title] => Orosz félremagyarázás, hogy Zelenszkij megelőző atomcsapásra szólította fel a NATO-t – elnöki hivatal [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59414&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 59414 [uk] => 59419 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 57360 [image] => Array ( [id] => 57360 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8.jpg [original_lng] => 25776 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1665129868:2 [_thumbnail_id] => 57360 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3064 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_30f7b55c52f4347c4142c48ed75dada2] =>
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.