Fegyir Sándor csütörtök este Facebook-bejegyzésben közölte, hogy átadta megbízólevelét Sulyok Tamás magyar köztársasági elnöknek, ezzel hivatalosan is megkezdve diplomáciai küldetését Magyarországon. A nagykövet céljai között szerepel a két ország viszonyának erősítése, és a fenntartható béke megteremtésének elősegítése.
Fegyir Sándor csütörtökön átadta megbízólevelét Sulyok Tamás magyar köztársasági elnöknek, ezzel hivatalosan is megkezdve nagyköveti munkáját Magyarországon – derült ki az új ukrán nagykövet Facebook-oldalán közzétett bejegyzéséből.
My Website
Hivatalosan is megkezdődött diplomáciai küldetésem Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteként Magyarországon – fogalmazott Fegyir Sándor.
A nagykövet a bejegyzésében közölte: „minden tőle telhetőt megtesz”, hogy „előremozdítsa a jószomszédi viszonyt”.
Átvették megbízólevelüket hétfőn a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson mandátumot szerzett magyar képviselők.
A megbízóleveleket Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke adta át a képviselőnek az Országgyűlés Barankovics István Irodaházában.
Sasvári Róbert köszöntőjében felidézte: Sulyok Tamás köztársasági elnök március 12-én tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását június 9-ére, a lebonyolításban pedig több ezer ember dolgozott. Hozzátette: igen magas, csaknem 60 százalékos részvétel mellett zajlott a választás, közel 4,6 millió választópolgár adta le szavazatát.
Mint mondta, a Nemzeti Választási Bizottság június 14-én állapította meg az EP-választás eredményét, amely június 19-én emelkedett jogerőre, és ezt követően öt munkanap áll rendelkezésre a megbízólevelek átadására.
Felhívta a figyelmet arra: 2024. július 1-jétől december 31-éig Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Hozzátette: ilyenkor az elnökséget adó ország az uniós ügyeket illetően, de szélesebb értelemben is az európai figyelem központjába kerül. Közölte: a magyar elnökség 2024-ben éppen az uniós intézményi ciklusváltás idejére esik.
Sasvári Róbert hangsúlyozta: az EP az unió legfőbb jogalkotó szerve, amelynek az Európai Bizottság és a tagállamok is elszámolással tartoznak.
Az EP-képviselők kulcsszerepet játszanak korunk olyan fontos kérdéseiben, mint az éghajlatváltozás, a migráció, az emberi jogok és a pénzügyi piacok szabályozása – mondta. Hozzátette, a magyar választópolgárok szavaztak a képviselőkre, akik öt évig fognak a választóikért, és a választókat képviselve dönteni az EP-ben.
Kérem, mindig hallják meg a választópolgárok hangját, folytassanak konzultációkat szakmai szervezetekkel, továbbá gondoskodjanak róla, hogy az Európai Parlamentben minél több vélemény és álláspont meghallgatást nyerjen – kérte a képviselőket az NVB elnöke.
A június 9-ei európai parlamenti választások eredménye alapján a Fidesz–KDNP listájáról 11-en, a Tisztelet és Szabadság Párt listájáról heten, az MSZP–DK–Párbeszéd–Zöldekéről ketten, a Mi Hazánk Mozgalom listájáról egy képviselő jutott be az EP-be.
A hétfői ünnepségen 15 képviselő vette át megbízólevelét. A Fidesz-KDNP részéről átvette megbízólevelét Deutsch Tamás, Gál Kinga, Hölvényi György, Szekeres Pál, Ferenc Viktória, Vicsek Annamária, Győri Enikő, László András és Schaller-Baross Ernő. A Tisztelet és Szabadság Párt listájáról átvette megbízólevelét Magyar Péter, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter és Gerzsenyi Gabriella, a Mi Hazánk Mozgalom listájáról pedig Borvendég Zsuzsanna.
EP-képviselői megbízólevelét később veszi át Gyürk András és Győrffy Balázs (Fidesz–KDNP), Dávid Dóra és Kollár Kinga (Tisztelet és Szabadság Párt) valamint Dobrev Klára és Molnár Csaba (DK–MSZP–Párbeszéd–Zöldek).
„A béke a magyar érdek. Ma átadtam Magyarország új kijevi nagykövetének, Heizer Antalnak a megbízólevelét” – jelentette be közösségi oldalán Novák Katalin kedden. A köztársasági elnök kiemelte, hogy nagykövetnek az ukrajnai háború miatt különösen nehéz poszton kell a magyar érdekeket képviselnie.
Arra kértem, hogy munkája során mindent tegyen meg a béke előmozdításáért, és mindig tartsa szem előtt a kárpátaljai magyarság érdekeit – szögezte le az államfő.
My Website
Heizer Antal 1986-ban végzett a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, majd többek között Kínában, Szlovákiában, Kazahsztánban és Albániában volt már nagykövet, a 2000-es években pedig vezette a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt is. A váltás nem számít rendkívülinek, mivel az eddigi nagykövet, a kárpátaljai származású Íjgyártó István 2018 ősze óta töltötte be a kijevi magyar diplomácia vezető posztját, korábban moszkvai nagykövet, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára is volt.
Az új kijevi magyar nagykövet mellett az államfő Urkuti Györgyöt Magyarország rigai nagykövetségének, míg Szilágyiné Bátorfi Editet a bécsi nagykövetségnek a vezetésével bízta meg, továbbá átvette a megbízólevelet Jordánia új budapesti nagykövetétől, Haitham Saleh Elayyan Abu Alfoultól.