A Roszatom elleni ukrán szankciók között szerepelnie kell az orosz atomipari óriáscég kizárásának a globális megállapodásokból, és be kell fagyasztani az összes szerződést – közölte hétfőn Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
Jermak bejegyzésében hangsúlyozta, az orosz atomipar elleni szankciók kezdetét tavaly novemberben a McFaul–Jermak szankciókidolgozó csoport dokumentumai fektették le. Ugyanakkor a partnerekkel folytatott folyamatos munkának köszönhetően az Európai Parlament megszavazta az orosz uránüzemanyag elhagyását – tette hozzál. A jövőben a tervek szerint szankciókat vezetnek be a Roszatom ellen, amelyeket Ukrajna már február 5-én bevezetett – emlékeztetett.
Az elnöki hivatal vezetője tételesen felsorolta, hogy mit kell az Európai Uniónak tennie: befagyasztani minden új szerződést a Roszatommal dúsítási vagy feldolgozási szolgáltatásokra vonatkozóan; az atomerőművek építésére vonatkozó új szerződések befagyasztása; a Roszatom kizárása a globális megállapodásból; nemzetbiztonsági okokból ellenőrzést kell létesíteni a Roszatom nyugati országokban történő befektetései felett; zárja ki a Roszatomot minden kormányközi megállapodásból és kutatási projektekre vonatkozó megállapodásból; tűzze ki célul a nukleáris üzemeltetők Roszatomtól való függőségének csökkentését.
„Mi ezt meg fogjuk tenni. Az Oroszországi Föderáció kiütése fontos cél a háború megnyerése érdekében” – mutatott rá Andrij Jermak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Roszatom elleni ukrán szankciók között szerepelnie kell az orosz atomipari óriáscég kizárásának a globális megállapodásokból, és be kell fagyasztani az összes szerződést – közölte hétfőn Andrij Jermak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675704600
[modified] => 1675704274
)
[title] => Jermak előre megmondta az EU-nak, mit kell tartalmazniuk a Roszatom elleni szankcióknak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69837&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69837
[uk] => 69843
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69838
[image] => Array
(
[id] => 69838
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1.jpg
[original_lng] => 25837
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/jermak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675697600:8
[_thumbnail_id] => 69838
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4205
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b65aa136224ae2ce361380dbf9e3d0ce] =>
“Ukraine belongs to Europe. It’s future lies in the European Union. And this promise remains valid,” German Chancellor Olaf Scholz told Bundestag.
EU leaders will “reiterate” this promise at tomorrow’s summit, he added.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA