Magyarország kijevi nagykövetségének hivatalos Facebook-oldalán a következő közlemény olvasható:
Az Orbán Viktor miniszterelnök által a tegnapi napon, 2022. május 24-én bejelentett háborús veszélyhelyzet kapcsán az esetleges félreértések és nemkívánatos félremagyarázások elkerülése érdekében az alábbiakról tájékoztatjuk partnereinket:
A szomszédos országban fennálló háborús helyzettel összefüggésben elrendelt veszélyhelyzet az Alkotmány módosítása szerint arra ad lehetőséget, hogy a szomszédos országban felmerülő háborús helyzet, fegyveres konfliktus vagy humanitárius katasztrófa esetén a kormány számára minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, támogatására, elhelyezésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése, a következmények enyhítése érdekében.
A folyamatosan romló biztonsági helyzet miatt a kormány ideiglenesen a nyugat-ukrajnai Lembergbe helyezi át a kijevi nagykövetségét – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar nagyköveti értekezleten ismertette a legfrissebb fejleményeket. Közölte, hogy egy újabb külügyi akció keretében a magyar külképviselet munkatársait és családtagjaikat, illetve egy háromtagú osztrák családot és egy francia állampolgárt menekítettek ki az ukrán fővárosból.
A csoportban húsz ember van, köztük tizenhárman a diplomaták és családtagjaik, hárman a biztonsági személyzet tagjai – tájékoztatott, hozzátéve, hogy minden résztvevő jól van, és folyamatos velük a kapcsolattartás.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Lembergben csökkentett létszámmal lesz fenntartva a nagykövetség működése. „Minden, Ukrajna területén bajba kerülő, segítségre szoruló magyar állampolgár érdekképviseletét el fogjuk látni” – szögezte le. Hozzátette: „amint a biztonsági körülmények lehetővé teszik, a nagykövetség stábja vissza fog menni Kijevbe”.
The embassy team is back where we belong: in @Kyiv, supporting #Ukraine and its heroic citizens as they defend the freedom of their country and freedom in #Europe. Слава Україні! pic.twitter.com/agKbvofrB7
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja
Az elmúlt napokban az ukrán sajtóban széles körben nyilvánosságot kapott az a felvétel, amelyen a Kárpátalja megyei Szürte település önkormányzatának megválasztott képviselői állítólag Magyarország himnuszát éneklik a testület alakuló ülését követően. A híradás nyomán számos kommentár, indulatosan vagy visszafogottabban megfogalmazott bírálat, támadás érte az önkormányzat képviselőit, a kárpátaljai magyarokat, illetve Magyarországot.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezen vélemények megfogalmazói, ahogyan a felvételt kritikátlanul közzé tevő sajtó munkatársai sem tájékozódtak kellően a kérdésben.
Időközben kiderült, hogy a felvételt készítő és nyilvánvalóan rosszindulattal közzé tevő személy – aki mellesleg a választáson vereséget szenvedett politikus hozzátartozója – szándékosan elmulasztotta megörökíteni azt, hogy az ülés végén felcsendült Ukrajna nemzeti himnusza, majd csak ezt követően énekelték el a magyarok több évszázados nemzeti imádságát, amely történetesen valóban Magyarország nemzeti himnusza is lett idővel. Ezen imádság a világon bárhol élő magyarság kulturális örökségének és identitásának része, hasonlóan a magyar nemzeti színekhez (piros-fehér-zöld). A világszerte élő magyar közösségek ezeket nem Magyarország, hanem a magyar nemzethez tartozás szimbólumaként őrzik és használják, ahogyan ezt történik az Ukrajnában élő magyarok esetében is.
Ukrajna 1992-ben elfogadott törvénye a nemzeti kisebbségek jogairól 6.cikke garantálja a nemzeti szimbólumok használatát ezen kisebbségek számára. Ezen példamutató és modern jogszabályi rendelkezés nyomán vált lehetővé, és immár évtizedes gyakorlat az, hogy a magyarok által lakott településeken láthatóak a magyar nemzeti színek és ünnepi alkalmakkor felcsendül a nemzeti imádság.
Reméljük, hogy a különböző etnikumok közötti és kisebbségi identitás iránti tisztelet ezen szép és nagyra értékelendő hagyománya Ukrajnában zavartalanul folytatódhat.