Az elmúlt hetekben újabb lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatában újra beszélhessünk a kölcsönös bizalomról – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán Brüsszelből.
Szijjártó Péter a NATO-tagállamok külügyminisztereinek ülésén vett részt a belga fővárosban, és délután kétoldalú tárgyalást folytatott ukrán és kanadai kollégájával is.
Szijjártó Péter a Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tartott találkozóját követő bejegyzésében rámutatott: történtek is előrelépések a magyar–ukrán kapcsolatokban, ilyen például a határforgalmi megállapodás módosítása, amely hozzá fog járulni ahhoz, hogy megszüntessék a méltatlan helyzeteket a két ország határán.
My Website
„Reményekkel tekintünk a magyar–ukrán oktatási munkacsoport holnapi ülése elé, hiszen a legfontosabb feladat most az, hogy helyreállítsuk a kárpátaljai magyar közösség oktatáshoz és anyanyelvhasználathoz fűződő jogait” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az ukrán–magyar határon kormányzati támogatással végrehajtott infrastruktúrafejlesztés nyomán Fényeslitkénél évente 1 millió konténer, illetve 3 millió tonna búza és étolaj átrakodására nyílik lehetőség, ami nagy segítséget nyújthat Ukrajna európai irányú kereskedelmének fenntartásában.
Szijjártó Péter egy másik szerdai Facebook-bejegyzésében beszámolt a kanadai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléséről is.
„Melanie Joly immár a hetedik kanadai külügyminiszter, akivel együtt szolgálok, és most azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy újra lendületet adunk Magyarország és Kanada együttműködésének, amire jó apropót szolgáltat a tény, hogy idén Magyarország az EU soros elnökségi pozícióját, jövőre Kanada pedig a G7 soros elnökségi pozícióját tölti be” – írta.
Hozzátette, „védelmi együttműködésünk fontos pillére Magyarország biztonságának, hiszen az elmúlt években a magyar vadászpilóták kanadai képzésben is részesültek, és a magyar légvédelmi radarrendszer beszerzése részben kanadai forrásból történik”.
Szijjártó Péter kiemelte: „mindkét ország a nukleáris táborba tartozik”, 10 százalék feletti részesedése van a nukleáris energiának mindkét országban, és megállapodtak abban, hogy kiaknázzák a kutatás-fejlesztési együttműködésben rejlő lehetőségeket.
„Jó hír, hogy a Kanadába irányuló magyar export hatalmas rekordot döntött, meghaladta a 450 millió dollárt, amely főként az élelmiszeripari termékek kivitelének köszönhető” – mutatott rá a miniszter.
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja
Kimerítő, több témát érintő interjút adott a Kyiv Independentnek Olha Sztefanisina, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettese, melyben külön bekezdést szenteltek Magyarországnak is.
A Mandiner által szemlézett beszélgetésben Sztefanisina elmondta, az egyik legmeglepőbb és legpozitívabb dolog, amit Magyarországgal kapcsolatban el tud mondani, hogy az mindig is támogatta Ukrajna európai integrációját.
A politikus elmondta: az, hogy Ukrajnának ilyen gyorsan tagjelölti státuszt adtak, az elsősorban az Európai Unió érdeke volt, így akartak ugyanis jelezni, hogy igenis fontos szereplők a nagyhatalmak játszmájában. Sztefanisina szerint Ukrajna „vonzó partner” az EU számára nehézipara és mezőgazdasága miatt.
A lapban külön bekezdést szentelnek a magyar–ukrán kapcsolatoknak, elsősorban természetesen a külhoni magyar kisebbségek helyzetére kihegyezve. Az EU irányába tett ukrán vállalások közé tartozik a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése is, azonban ezen vállalásokban nagyon kevés konkrétum szerepel.
Olha Sztefanisina elmondta: „elmondhatom, hogy Magyarország mindig is támogatta Ukrajna uniós integrációját.
Tudjuk, hogy vannak hiányosságok a magyar nyelvoktatást érintően. Ukrajna tud megoldást találni erre a kérdésre” – fogalmazott, hozzátéve, „nem zárhatjuk ki, hogy az egész ügyet Magyarország politikai eszközként fogja használni”.
Dmitro Kuleba külügyminiszter hétfőn telefonon beszélt magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel, akit meghívott Kárpátaljára, felajánlva, hogy közösen tegyenek látogatást az ukrajnai megyében – adta hírül honlapján a tárca.
A tájékoztatás szerint az ukrán diplomácia vezetője meghívta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, szeptember 23-án látogasson Kárpátaljára, hogy megvitassák a politikai, gazdasági, kulturális-humanitárius területeken elért megállapodások megvalósítását érintő további lépéseket, és közös rendezvényeken vegyenek részt.
„Az Ukrajnában és Magyarországon a koronavírus terjedésével kapcsolatban a külföldiek beutazására vonatkozóan bevezetett korlátozások bizonyos terheket rónak minden állampolgárra, jogállásuktól függetlenül. Ennek tükrében a találkozónk világos jelzés lesz, hogy országaink készek késlekedés nélkül kölcsönösen elfogadható döntések keresésére” – mondta el Kuleba.
A miniszterek egyetértettek abban, hogy Kárpátalja szociális-gazdasági sikere Ukrajna és Magyarország kapcsolatainak közös sikertörténete lehet, s a két ország baráti viszonya fontos a közép-európai térség egésze számára.
A magyar miniszternek rendkívül sűrű a programja, ezen a héten pl. kárpátaljai látogatását megelőzően még Trump elnök meghívására Washingtonba érkezik.