A NATO-csúcstalálkozónak otthont adó Litvánia Oroszországgal és Belarusszal is határos.
A háború kitörése óta rendkívüli módon megszigorították a Litvánia és a kalinyingrádi orosz exklávé közötti határszakasz ellenőrzését. Autók már nem is hajthatnak át a Nyeman folyó felett átívelő, Lujza porosz királynőről elnevezett hídon, amely az egyik legfontosabb határátkelő a két ország között. Akinek mégis át kell mennie a túloldalra, például azért, hogy meglátogassa a rokonait, az csak gyalog teheti ezt meg.
A vilniusi NATO-csúcs miatt a biztonsági intézkedéseket még tovább fokozták:
„A legmagasabb szintre emeltük a készültségünket. Újabb technikai eszközöket telepítettünk a határra, a nemzeti és nemzetközi partnereinkkel együttműködve” – magyarázta a litván határőrség vezetője, Rustam Liubaev.
Belarusz felől a menekültek próbálnak bejutni Az ország Belarusszal közös határán szintén nagy a készültség. Bár ezen a térségen átvezet az Európába igyekvő bevándorlók és menekültek egyik fontos útvonala, tavaly csak 34 ember menedékjogi kérelmét fogadták el. Az Irakból származó Ahmed többször is próbálkozott, mire végül megkapta a menekültstátuszt.
„A hazám nagyon veszélyes hely. Háromszor próbáltam meg bejutni Litvániába, de a rendőrség elfogott, és visszaküldött Minszkbe” – mesélte.
A térségben tevékenykedő civil szervezetek úgy látják, hogy a határ azért nem zár résmentesen. Az egyik csoport munkatársa, Emilija Svobaite szerint a kormány azt állítja, hogy megállította a migrációt, de csak azok számát jelentik be rendszeresen, akiket visszafordítottak, és most is jutnak át emberek.
„A provokáció veszélye megmarad a NATO-csúcs után is, Európa keleti határain ezért folyamatos az éberség” – jelentette tudósítónk, Magdalena Chodownik.
Ukraine “will get this assistance before anyone else gets it,” President Joe Biden says during his speech at an event celebrating NATO’s 75th anniversary https://t.co/ooMMovHLyDpic.twitter.com/8woal5uNn3
A litván hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a rendkívüli állapotot a litván–fehérorosz határon.
Vilniusban és az oroszországi Kalinyingrádi régió határán is hasonló intézkedéseket hajtanak végre – írja az lrt.lt portál.
A migránsok ellenőrzése a fehérorosz határon 2021. augusztus 3-án kezdődött a belügyminiszter rendelete alapján, majd a kormányhatározatba is bekerült. A litvánok rendkívüli állapotot vezettek be a fehérorosz határon 2021 júliusában a bevándorlók tömeges behatolási kísérletei miatt. Később a rezsimet többször meghosszabbították, és Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborújának kezdetével az orosz határon is bevezették.
Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében felszólította a litván parlamentet, hogy utasítsa el a határvédelmi törvény módosítási tervezetét, amely legalizálná a nemzetközi védelemre szoruló személyek visszatoloncolását.
A strasbourgi szervezet biztosa szerint ezt a jogalkotási folyamatot az emberi jogi normáknak kellene vezérelniük, és a határvédelmi törvénynek védelemorientált megközelítést kell alkalmaznia a migráció és a menekültügy területén. A módosító tervezetet tavaly novemberben jelentette be a litván belügyminisztérium, arra hivatkozva, hogy Fehéroroszország szándékosan illegális bevándorlókat juttat Litvániába a két ország közös határán keresztül. A litván belügyminisztérium többek között azt javasolta, a törvény tartalmazza annak lehetőségét, hogy ne engedjék be Litvánia területére az eljárást megsértő külföldieket állami szintű vészhelyzet idején. Mijatovic felhívta a figyelmet: az élethez való jog védelmét és a kínzás, illetve az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát még vészhelyzetek esetében is teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Rámutatott, hogy aggasztó jelentések érkeznek Litvániából migránsok ellen elkövetett erőszakcselekményekkel és illegális visszatoloncolásukkal kapcsolatban. Véleménye szerint a litván határokon a belépési korlátozások megszüntetésére, az emberi jogi civilszervezetek munkavégzésének akadályoktól mentes engedélyezésére, valamint hatékony humanitárius segítségnyújtásra van szükség. A biztos felszólította a litván hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben az illegális visszatoloncolások és a kollektív kiutasítások tilalmát, és biztosítsák a menedékjoghoz való hatékony hozzáférést.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében felszólította a litván parlamentet, hogy utasítsa el a határvédelmi törvény módosítási tervezetét, amely legalizálná a nemzetközi védelemre szoruló személyek visszatoloncol...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1682344560
[modified] => 1682344339
)
[title] => Az ET felszólította a litván parlamentet, hogy utasítsa el a határvédelmi törvény módosítását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=77006&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77006
[uk] => 77095
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 77007
[image] => Array
(
[id] => 77007
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[original_lng] => 707629
[original_w] => 800
[original_h] => 430
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep-300x161.png
[width] => 300
[height] => 161
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep-768x413.png
[width] => 768
[height] => 413
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ep.png
[width] => 800
[height] => 430
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1682417836:3
[_thumbnail_id] => 77007
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3297
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2a37354a33d9e510b8db3c3053c90f69] =>
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY

Litvánia nemzetközi jogi lépéseket fontolgat amiatt, hogy Fehéroroszország szándékosan illegális bevándorlókat juttat Litvániába a két ország közös határán keresztül – közölte Ewelina Dobrowolska igazságügyi miniszter csütörtökön helyi médiajelentések szerint.
„Elegendő bizonyítékkal rendelkezünk arra, hogy a fehérorosz rezsim két éve szándékosan tol át embereket Litvániába, igyekezve biztosítani, hogy be is lépjenek a szomszéd országba” – jelentette ki a miniszter. Dobrowolska közölte: először a külügyminisztérium fog jegyzéket küldeni Minszkbe azzal a javaslattal, hogy a vitát választott bíróság bevonásával rendezzék.
Amennyiben ezt a fehérorosz fél elutasítja, pert indítanak a nemzetközi jog megsértése miatt, és legkevesebb 120 millió euró kártérítést fognak követelni a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon.
A kormány egyetért a tárca javaslatával.
Litvánia konkrétan a nemzetközi szervezett bűnözés elleni ENSZ-egyezményt kiegészítő, a szárazföldön, vízen és levegőben végzett embercsempészetről szóló jegyzőkönyv megsértésére hivatkozik Fehéroroszország részéről.
Az igényelt kártérítési összeg nemcsak a migránsok ellátásának költségét tartalmazza, hanem a határellenőrzés és az infrastruktúra fejlesztésére fordított összeget is, amely nem állt az ország rendelkezésére – mondta Dobrowolska.
A mostani lépésre azután szánta rá magát Vilnius, hogy 2021 nyarán és őszén több ezer ember próbált bejutni a fehérorosz–litván határon keresztül az Európai Unióba.
Az EU tiltakozott, és azzal vádolta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőt, hogy szándékosan gerjeszt határválságot. Litvánia a határ megerősítésével és határkerítés építésével válaszolt a fehérorosz akciókra.
A két ország közös határa mintegy 680 kilométer hosszú.
Litvánia felmondta a Fehéroroszországgal kötött határokon átnyúló együttműködés alapelveiről szóló megállapodást. Az erről szóló határozatot január 17-én fogadta el a litván kormány.
„A Fehéroroszországgal kötött kétoldalú kormányközi megállapodás végrehajtása a jelenlegi geopolitikai helyzetben lehetetlen, és a közeljövőben sem lesz lehetséges” – mondta Agné Bilotaité belügyminiszter.
A határon átnyúló együttműködés fő elveiről szóló megállapodást Litvánia és Fehéroroszország kormánya között 2006. június 1-jén írták alá Vilniusban.
A dokumentum szerint a felek együttműködésben állapodtak meg az infrastruktúra, a környezetvédelem, az energiaforrások hatékony felhasználása, a turizmus, a rekreáció, a sport, a kulturális örökség, az oktatás, az üzleti infrastruktúra és az utaztatás terén.
A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
Október 20-án a litván külügyminisztérium behívatta a litvániai fehérorosz nagykövetség képviselőjét. A találkozó során diplomáciai jegyzéket adtak át, amelyben határozott tiltakozásukat fejezték ki a litván államhatár többszöri megsértése ellen, számolt be a litván külügyminisztérium sajtószolgálata.
„A jegyzéket a litván államhatár megsértése kapcsán adták át, amelynek tényét október 18-án regisztrálta a varenszki határkirendeltségének munkatársa, miszerint a Druszkininkajszki önkormányzat területén a fehérorosz határszolgálat alkalmazottja megközelítette a 0133-as határpóznát” – áll a közleményben.
A litván külügyminisztérium azt követeli, hogy Fehéroroszország mielőbb adjon magyarázatot az eset kapcsán, és tegyen meg minden szükséges intézkedést az ilyen incidensek megismétlődésének megakadályozására.
A találkozó résztvevői emellett elítélték a fehérorosz rezsim tevékenységét a belorusz területről érkező illegális migráció szervezett áramlása és a civil társadalom elleni folyamatos elnyomás kapcsán, és felszólítottak minden politikai fogoly és más törvénytelenül fogvatartott személy szabadon bocsátására.
We are preparing a NEW support shipment to ??. 20 M113 armored vehicles, 10 military trucks and 10 SUVs (for demining operations) will be delivered to ?? soon! ?? Stands together with ??! #РазомДоПеремоги
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
Az illegális határátlépések megsokasodása miatt a litván parlament szerdára virradóra megszavazta a határkerítés megépítését a Fehéroroszországgal közös határszakaszon. A balti állam törvényhozásának tájékoztatása szerint az intézkedés a migráció okozta vészhelyzet orvoslását szolgálja.
Az összesen 550 kilométer hosszú szögesdrótkerítés felhúzásának munkálatai már bő egy hónapja megkezdődtek. „Minél előbb erőssé és megbízhatóvá kell tenni a Fehéroroszországgal közös határt” – húzta alá Agne Bilotaite belügyminiszter, akit a BNS balti hírügynökség idézett. A határvédelmi intézkedés költségei becslések szerint mintegy 150 millió euróra (53 milliárd forint) rúgnak majd.
A litván határvédelem korábbi közlése szerint a kerítés néhány hónap alatt elkészülhet. A balti ország határőrsége szerint csak az utóbbi egy napban mintegy hetven embert fordítottak vissza a határon, és hármat őrizetbe vettek.
Az év eleje óta a litván hatóságok hozzávetőleg 4100 illegális határátlépőt tartóztattak fel a fehérorosz határon. Litvánia és az EU is azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé, válaszul a rezsimje elleni nyugati büntetőintézkedésekre.