A hatóságok azzal indokolták döntésüket, hogy a Líbiában tartózkodó menekültek magas száma veszélyezteti az ország etnikai arányainak egyensúlyát – számolt be a hvg.hu.
A líbiai hatóságok azzal vádoltak meg afrikai menekülteket segítő szervezeteket, hogy a segéllyel maradásra ösztönzik az afrikaikat, ezzel pedig veszélyeztetik az ország etnikai összetételének egyensúlyát – mondta csütörtökön Salem Gheit, a belbiztonsági hatóság szóvivője. Ezt úgy akarták megelőzni, hogy kitiltottak tíz segélyszervezetet Líbiából, köztük van az Orvosok Határok Nélkül (MFS), az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) és a Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) is – írja a BBC.
Tunéziában két évvel ezelőtt hasonló intézkedéseket hajtottak volna végre, de az ottani döntéshozókat gyorsan elítélték feketeellenes rasszizmus miatt.
Líbia és Tunézia is a Földközi-tenger partján fekszik, mindkét ország kulcsfontosságú tranzitpontja a tengeren át Európába tartó afrikai migránsoknak. A líbiai hatóságok vádjai között elhangzott az is, hogy a segélyszervezetektől kapott gyógyszer, ruha miatt végső célállomásként és nem tranzitországként tekintenek az afrikaiak Líbiára.
A menekültek helyzetét is nehezíti, hogy elszaporodtak az embercsempészek Moammer Kadhafi líbiai vezető 2011-es megbuktatása és a kormányzás összeomlása után. Ekkor az ország két részre oszlott, külön kormánnyal. A milicistákat azzal vádolják, hogy olyan fogolytáborokat működtetnek, ahol halálra verik és éheztetik az embereket, a líbiai őrséget pedig azzal vádolják, hogy a tengerben segítségre szoruló embereknek nem segítenek, hanem inkább csak lefilmezik őket. A líbiai hatóságok ezekre a vádakra nem reagáltak. A segélyszervezetek kiutasításáról szóló rendeletet a fővárosban, Tripoliban székelő, nemzetközileg elismert kormány hozta.
Az Orvosok Határok Nélkül már egy héttel a döntés előtt felfüggesztette munkáját az országban, mert a líbiai hatóságok kihallgatásokra hívták be a szervezet munkatársait, folyamatosan zaklatták őket.
„A szervezetünk nagyon aggódik a döntés következményei miatt, amelyek érintik majd az általunk kezelt betegeket és humanitárius dolgozóink biztonságát is” – olvasható az MFS közleményében.
Az ENSZ menekültügyi szervezete is reagált: szerintük az általuk megsegített emberek nem migránsok, hanem nagy szükségben lévő menekültek. Hozzátették, eddig a tripoli kormány beleegyezésével működtek Líbiában, több mint 30 éven át. A szervezet igyekszik mihamarabb tisztázni a helyzetet, hogy munkáját folytatni tudja az országban.
Líbia nemzetközileg elfogadott kormányának vezetője, Abdulhamid Mohammed Dbeibah felfüggesztette tisztségéből a külügyi tárca vezetőjét, Nadzsla al-Mangúst vasárnap este, miután az bejelentette, hogy nemrég találkozott izraeli kollégájával. A kormány a döntést Facebookon is közzétette és az ügyben vizsgálatot is indított. A találkozóról szóló bejelentést az izraeli külügyminisztérium megerősítette, Eli Kohen tárcavezető szerint a felek a két ország közötti kapcsolatokban rejlő lehetőségeket is megvitatták, valamint szóba került a líbiai zsidó örökség, a többi között a régi zsinagógák megőrzése.
A líbiai külügyminisztérium ellenben tagadta, hogy Mangús hivatalos megbeszélést folytatott volna Kohennel Rómában, kiemelve, hogy a találkozót alkalom szülte, nem egyeztették előre, hivatalos ügyekről pedig nem esett szó. A tárca emellett hangsúlyozta, hogy Líbia továbbra is kategorikusan elutasítja a kapcsolatok normalizálását Izraellel.
Az észak-afrikai országban 1957-ben fogadták el azt a törvényt, melynek értelmében akár kilenc év börtönbüntetésre is ítélhetik azt, aki Izraellel kapcsolatot tart fenn.
Sajtójelentések szerint Mangús bejelentése nyomán országszerte tüntetések törtek ki, egyes hírek szerint a feldühödött tömeg vasárnap éjjel Dbeibah rezidenciáját is felgyújtotta. Egyelőre nem tudni, a miniszterelnök is az épületben volt-e a tűz keletkezése idején.
Regisztráltatta magát jelöltként a líbiai elnökválasztásra a néhai diktátor, Moammer Kadhafi fia, Szaif al-Iszlám vasárnap az ország déli részében fekvő Szebha városban a közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint. A regisztráció hírét egy illetékes is megerősítette.
A választást december 24-én tartják. A 49 éves Szaif al-Iszlám Kadhafi egyike a jelöltek listáján szereplő ismert személyiségeknek, akik között ott van az ország keleti felét ellenőrzése alatt tartó Halifa Haftar tábornok, Abdulhamíd Mohamed Dbeibeh ügyvezető miniszterelnök és Aguila Száleh parlamenti elnök is.
A tervezett elnök- és parlamenti választásokat továbbra is kétségek övezik, mivel az egymással versengő kelet- és nyugat-líbiai frakciók és politikai testületek a választások menetrendjéről és arról is vitatkoznak, hogy ki indulhat jelöltként.
A kötélhúzás a szélesebb értelemben vett líbiai békefolyamatot is veszélyezteti, amelynek többek között célja a régóta megosztott állami intézmények egyesítése és a külföldi zsoldoscsapatok kivonása.
A párizsi nemzetközi Líbia-konferencián a résztvevők pénteken megállapodtak abban, hogy büntetőintézkedéssel sújtják, aki megzavarja vagy megakadályozza a voksolást, de továbbra sincs megegyezés a kormányzás szabályairól.
Kadhafi feltehetően a NATO-támogatta 2011. évi felkelés előtti időszak nosztalgiájára épít, de elemzők szerint elképzelhető, hogy nem ő lesz a választás győztese.
A Kadhafi-korszak sok líbiai emlékezetében a kemény önkényelvűség korszakaként él, Szaif al-Iszlám pedig olyan sokáig távol volt a hatalomtól, hogy nehéz lesz annyi támogatót mozgósítania, mint vetélytársainak – jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség. Moammer Kadhafit 2011 októberében fogták el szülővárosában, Szirtben, és agyonlőtték.
Szaif al-Iszlám esélyeit feltehetően az is csökkenti, hogy azzal gyanúsítják: az apja hatalmának megdöntésére irányuló 2011-es felkelések alatt békés tüntetők meggyilkolására szólított fel. Még abban az évben elfogta őt a nyugat-líbiai Zintánt ellenőrző milícia. Egy bíróság Tripoliban 2015-ben távollétében halálra ítélte.
A megbuktatott diktátor fia videokonferencia keretében vett részt a tárgyaláson, azonban a zintáni erők nem adták ki őt a fővárosban működő hatóságoknak, és több évet töltött el fogságban a külvilágtól gyakorlatilag teljesen elszigetelve. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2014 óta követeli az emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsított férfi kiadatását.
A fiatal Kadhafi tíz évvel az elmenekülését és több éves fogságát követően jelentette be a The New York Times című amerikai napilapnak idén augusztusban adott interjúban, hogy adott esetben indulna az elnökválasztáson.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
Támogatásáról biztosította a külföldi fegyveresek Líbiából történő kivonását Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta az észak-afrikai országból érkezett hivatali partnerét, Nadzsla Mangust – adta hírül az MTI.
Lavrov kifejezte Oroszország készségét arra, hogy más országokkal együtt bekapcsolódjon abba a konzultációs mechanizmusba, amelynek létrehozását a líbiai kormány kezdeményezte az idegen erők távozása érdekében, és hogy részt vegyen a konkrét paraméterek kidolgozásában is.
Mangus azt hangoztatta, hogy Líbia számára prioritás a külföldi erők kivonulása, de Tripoli szerint ezt fokozatosan kell végrehajtani, nehogy a meggondolatlan csapatkivonás miatt káoszba fulladjon az ország, „mint néhány szomszédja”.
Az ENSZ decemberi becslése szerint legalább húszezer külföldi zsoldos és más harcos van az észak-afrikai országban, mások mellett törökök, szíriaiak, oroszok, szudániak és csádiak.
Líbia káoszba süllyedt, miután az országban 2011-ben kirobbant, NATO által támogatott felkelés megbuktatta Moammer Kadhafi diktátort, 2014-től pedig az ország két részre szakadt.
A külső hatalmak beavatkozásával vívott, elhúzódó polgárháborút követően 2021 márciusában az ENSZ közvetítésével létrejött az Abdul Hamid Dbeibeh vezette ideiglenes egységkormány, amelynek vezetése alatt az ország felkészül a remények szerint decemberben megtartandó elnökválasztásra.
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
A külföldi harcosok Líbiából való kivonását követelte csütörtökön Abdulhamíd Mohamed Dbeibeh ideiglenes líbiai miniszterelnök Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel közös találkozóján Brüsszelben. Dbeibeh Twitter-bejegyzése szerint a harcosok kivonására sürgősen szükség van annak érdekében, hogy „biztosítsák a nemzeti szuverenitást szerte Líbiában” – írja a Portfolio.
Szintén a Twitteren Blinken „produktívnak” írta le az ideiglenes líbiai kormányfővel közös találkozóját. Oroszország, Törökország, Egyiptom és a líbiai konfliktusban érintett országok képviselői a szerdán Berlinben tartott Líbia-konferencián – amelyen részt vett Blinken is – ígéretet tettek arra, hogy teljes mértékben és „további késlekedés nélkül” kivonják a külföldi harcosokat Líbiából.
A szóban forgó országok már az első, tavaly januári berlini Líbia-konferencián is ígéretet tettek arra, hogy felhagynak a konfliktusban álló felek katonai támogatásával, az ENSZ becslései szerint jelenleg is mintegy 20 ezer külföldi harcos tartózkodik Líbiában.
Joe Biden amerikai elnök kormányzata a jelek szerint fokozottabban részt kíván venni a líbiai rendezésben, erre utal, hogy Washington hatékonyabbá akarja tenni az ENSZ munkáját Líbiában, és segíteni akar az országnak abban, hogy megtarthassa a decemberre kitűzött választásokat. Az Egyesült Államok mindenekelőtt meg akarja akadályozni a szélsőségesek újbóli térnyerését Líbiában, ami veszélyeztethetné Észak-Afrika, valamint Európa biztonságát is.
Productive time spent in Kyiv with President @ZelenskyyUa and all those with whom I met. The United States is resolute in the face of Russian aggression and in our support for the reform work needed to ensure a sovereign, democratic, and prosperous future for Ukraine. pic.twitter.com/RaHlRbynM9
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 6, 2021
Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
A külföldi csapatok azonnali kivonását sürgette Líbiából az Európai Tanács elnöke Tripoliban, hozzátéve, hogy ez az észak-afrikai ország stabilitásának az egyik előfeltétele. A líbiai fővárosban tartott sajtótájékoztatóján Charles Michel történelmi pillanatnak nevezte az átmeneti kormány megalakulását, és összefogásra szólította fel a polgárháború sújtotta ország politikai és fegyveres frakcióit – adta hírül a Magyar Nemzet.
ENSZ-szakértők nemrég napvilágra került jelentése több külföldi kormányt vádolt azzal, hogy – semmibe véve a világszervezet vonatkozó tilalmait – csapatokat, illetve fegyvereket szállítanak Líbiába, mélyítve ezzel a 2011 óta tartó konfliktust. A jelentés szerint továbbra is zsoldosok ezrei vesznek részt a harcokban. Erről lapunk is tegnap írt elemzést.
A líbiai elnöki tanács élén álló Mohammad Júnesz al-Menfi hivatala azt közölte, az Európai Tanács elnökével folytatott egyeztetéseken érintették a migráció, illetve az EU és a Líbia közti tengeri határok biztonságának a kérdését is. Az AP hírügynökség magát megnevezni nem kívánó, európai uniós tisztségviselőre hivatkozva azt közölte, hogy az EU líbiai nagykövete várhatóan április végén tér vissza Tripoliba.
Líbia Moammer el-Kadhafi 2011-es megbuktatását követően káoszba süllyedt, és 2014-től két részre szakadt. Néhány éve kettős hatalom van az országban: a Fájez esz-Szarrádzs vezette, Tripoliban székelő, nemzetközileg elismert egységkormány és egy ideiglenes kabinet, amelyet a parlament és a kelet-líbiai területeket ellenőrzés alatt tartó, Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg támogat. Ezt hivatott felváltani az Abdulhamíd Mohamed Dbeibeh ideiglenes miniszterelnök vezette kormány, amelynek megbízatása a december 24-re kitűzött választásokig tart.
(magyarnemzet.hu)
[type] => post [excerpt] => A külföldi csapatok azonnali kivonását sürgette Líbiából az Európai Tanács elnöke Tripoliban, hozzátéve, hogy ez az észak-afrikai ország stabilitásának az egyik előfeltétele. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1617705060 [modified] => 1617686163 ) [title] => Az Európai Unió a külföldi csapatok azonnali kivonását sürgeti Líbiából [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=21190&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 21190 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 21192 [image] => Array ( [id] => 21192 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited.jpg [original_lng] => 37269 [original_w] => 691 [original_h] => 432 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited-300x188.jpg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited.jpg [width] => 691 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited.jpg [width] => 691 [height] => 432 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited.jpg [width] => 691 [height] => 432 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited.jpg [width] => 691 [height] => 432 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/eu-edited.jpg [width] => 691 [height] => 432 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1617675364:12 [_thumbnail_id] => 21192 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2905 [_oembed_f068ca742fe574297b4d914bb79895c1] => [_oembed_time_f068ca742fe574297b4d914bb79895c1] => 1624275975 [_oembed_ca70c3c4f2973462ec18f606f1d7e249] =>
Agreement. #EUCO has just decided EU candidate status to Ukraine and Moldova.
A historic moment.
Today marks a crucial step on your path towards the EU.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Március 25-én Franciaország, Németország és Olaszország külügyminiszterei Tripoliba, Líbia fővárosába látogattak el, hogy kifejezzék Abdulhamíd Mohamed Dbeibehés nemzeti egység kormánya iránti elkötelezettségüket. Mint ismeretes, az ENSZ közbenjárásával és az országon belüli párbeszéd eredményei alapján megalakult kormány március 15-én tette le az esküt. Az átmeneti időszak idejére létrehozott kormány feladata a december 24-re tervezett új választások előkészítése.
Jean-Yves Le Drian, Franciaország, Heiko Maas Németország és Luigi di Maio Olaszország külügyminisztere március 25-én látogatást tett Tripoliban, amit az utolsó pillanatban jelentettek be. A külügyi tárcák vezetői találkoztak Abdulhamíd Mohamed Dbeibeh-val, majd közös sajtókonferenciát tartottak az új líbiai külügyminiszterrel.
„Megerősítjük minden zsoldost kivonulását Líbiából, mégpedig azonnal” – idézte a sajtó Najli Mangush nyilatkozatát, amit három kollégájával tartott találkozó hozott nyilvánosságra.
„A zsoldosok kivonása… alapvető fontosságú a líbiai állam szuverenitásának megalapozása szempontjából” – emelte ki Jean-Yves Le Drian, a francia külügyminisztérium vezetője a tripoli sajtókonferencián.
Március 23-án Emmanuel Macpon francia elnök Párizsban fogadta Mohamed Júnesz al-Menfí-t, a líbiai elnöki tanács új vezetőjét és az alelnököt. A találkozót követően Macron elnök bejelentette: március 29-én folytatja munkáját a líbiai francia nagykövetség. A tripoli francia nagykövetség 2014. július végén függesztette fel működését, munkatársait biztonsági okokból evakuálták. Ami a külföldi zsoldosok problémáját illeti, francia diplomáciai forrás az AFP hírügynökséggel közölte, a Líbiából származó adatok azt jelzik, hogy megkezdődhetett a szíriai fegyveres alakulatok az országból kivonulása, amelyek Törökország támogatásával kerültek bevetésre.
„Ezt a biztató információt ki kell vizsgálni és meg kell erősíteni” – emelte ki a forrás, hozzátéve, reméli, hogy a szír alakulatok kivonása ez első lépés lehet az összes zsoldos katona kivonulásának az országból. Tavaly decemberben az ENSZ 20 ezerre becsülte a Líbiában állomásozó külföldi zsoldosok számát.
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Pénteken az egész országra kiterjedő tűzszünetet jelentett be a nemzetközileg elismert, tripoli székhelyű líbiai kormány, ezenkívül azzal a felhívással fordult a tobruki ellenkormányhoz, hogy vonja ki erőit Szirt tengerparti városból, amit Tripoli mindeddig meg akart szerezni tőle.
Ezzel párhuzamosan a tobruki parlament elnöke, Aguila Száleh is országos tűzszünetről szóló közleményt adott ki. A bejelentések váratlanok az AP hírügynökség szerint, sokan attól tartottak, hogy a kilenc éve tartó fegyveres konfliktus élesedni fog, bár a felek között június óta patthelyzet alakult ki és jelentős külföldi nyomás nehezedett rájuk a napokban.
Hétfőn Líbiában járt a német külügyminiszter, és a török, valamint a katari védelmi miniszter is.
Mindkét fél meg akarja szüntetni a kőolajtermelés blokádját, amit a tobruki székhelyű, Halifa Haftár tábornok vezette erők és szövetségeseik vezettek be Szirtben, hogy nyomást gyakoroljanak Tripolira. A felek abban is egyetértenek, hogy az olajbevételek az állami olajvállalat külföldön fenntartott számlájára kerüljenek. Megállapodtak egy közös rendőri erő felállításáról, ami az olajterminálok biztonságáért lesz felelős.
Ezen kívül parlamenti és elnökválasztást is akar rendezni mindkét fél, Tripoli már kilátásba is helyezte ennek idejét: jövő márciusban lennének.
Üdvözölte a kezdeményezéseket az ENSZ és Egyiptom is. Az ENSZ azonnal követelte, hogy távozzon az országból minden külföldi zsoldoskatona, akikből több ezer harcolt mindkét oldalon.
Líbia 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása és meggyilkolása után süllyedt káoszba.
Oroszország egyre több fegyvert, légvédelmi rendszereket és zsoldosokat szállít a polgárháború sújtotta Líbiába, hogy megvethesse lábát a stratégiai jelentőségű térségben, s hogy befolyásolhassa ezáltal az egymással szembenálló felek közötti harcok végkimenetelét – tudósít az MTI az amerikai haderő afrikai parancsnokságára (AFRICOM) hivatkozva.
„A katonai eszközök típusa és volumene inkább a támadó harci képesség támogatásának, semmint a humanitárius segítségnek a szándékát bizonyítja, és azt jelzi, hogy az orosz védelmi minisztérium támogatja ezeket a műveleteket” – mondta pénteken Kairóban a sajtónak Bradford Gering vezérőrnagy, az AFRICOM műveleti igazgatója hitelt érdemlő fényképvételekre alapozva állítását.
„Oroszország azzal a szándékkal, hogy biztosítsa hosszútávú jelenlétét a Földközi-tenger térségében, olajat önt a tűzre Líbiában” – olvasható az amerikai parancsnokság közleményében.
Ugyanez a parancsnokság kilenc nappal ezelőtt már közölt hasonló információkat, eszerint „ellenőrzött felvételek bizonyítják”, hogy a Wagner Group nevű orosz biztonsági magáncég zsoldosai „álcázott pokolgépeket és aknamezőket” telepítettek Tripoli külvárosai körül egészen a keletre található Szirt kikötővárosáig. A parancsnokság hangsúlyozta: ez újabb megsértése az ENSZ líbiai fegyverembargójának, ami ártatlan civilek életét fenyegeti.
Az AFRICOM májusban olyan értesülést osztott meg, miszerint orosz harci repülőgépek érkeztek a Tripoliban székelő nemzeti egységkormány ellen harcoló Halífa Haftar hadúr támogatására.
A líbiai állami olajtársaság (NOC) nemrég arról adott hírt, hogy orosz és más külföldi zsoldosok hatoltak be Líbia legnagyobb, el-Sarara nevű olajmezőjére az ország déli részén, hogy megakadályozzák a kitermelés újraindítását.
Líbia 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása és meggyilkolása után süllyedt káoszba. Törökország a Tripoliban székelő, nemzetközileg elismert egységkormánynak nyújt katonai támogatást, amely a közelmúltban lehetővé tette, hogy megváltozzon a hatalmi erőegyensúly az észak-afrikai országban. Ennek következtében az ország déli és keleti felét uraló Halífa Haftar tábornok 14 hónapon át tartó offenzívája Tripoli ellen összeomlott, és a Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök vezette kormány hadserege erőfölénybe került a hadúr csapataival szemben. A Halífa Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) továbbra is uralja az ország keleti és déli felét a főbb olajlelőhelyekkel, és hónapok óta gátolja a kitermelést az ellenőrzése alatt álló létesítményekben nyomást gyakorolva a rivális a nemzetközi elismeréssel rendelkező nemzeti egységkormányra.
A tobruki parlamentre támaszkodó Haftar tábornok Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek támogatását élvezi. Ankara az év eleje óta avatkozik be közvetlenül a líbiai belső konfliktusba, és több ezer szíriai zsoldost küldött oda. Egyiptom viszont erre reagálva veti fel az ő részéről való beavatkozás lehetőségét. A kairói parlament nemrég zárt ülésen jóváhagyta katonák küldését az ország határain túli harci bevetésre, s bár nyíltan nem mondta ki, a líbiai helyzetre való tekintettel döntött így, miután Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő kijelentette, hogy jogos lenne ott az intervenció.
Líbiáról egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel hétfőn Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki szerint a megbeszélésen elért megállapodások „új korszakot” nyithatnak Líbiában.
A török politikus erről azt követően beszélt egy tévéinterjúban, hogy telefonon tárgyalt az amerikai elnökkel. A beszélgetés során elért egyezségeket azonban nem részletezte nyilatkozatában Erdogan. A TRT török televízióban azt mondta: „a líbiai átmeneti folyamatról folytatott beszélgetésünket követően új korszak kezdődhet Törökország és az Egyesült Államok között.” Hozzátette, hogy néhány megállapodást kötöttek az amerikai elnökkel.
Korábban a török államfő hivatala egy közleményt adott ki, amelyben azt állt, hogy Erdogan és Trump megállapodott, folytatják a szoros egyeztetést Líbiával kapcsolatban.
A nemzetközileg elismert líbiai egységkormánynak nyújtott török segítség lehetővé tette, hogy megváltozzon a hatalmi erőegyensúly az észak-afrikai országban. Ennek következtében a Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök vezette kormány hadserege visszafoglalhatta a főváros, Tripoli repülőterét, valamint erőfölénybe került az ország keleti és déli részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar csapataival szemben.
Líbiában Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása óta egymással rivalizáló fegyveres milíciák harcolnak minél nagyobb területek ellenőrzéséért. A konfliktust az utóbbi hónapokban tovább bonyolította külföldi hatalmak beavatkozása.
Erdogan a hétfői tévéinterjúban azt is mondta, hogy a Líbiában kialakult helyzetet megvitatja Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.
I thank my friend Mr. President of ?? @RTErdogan and the people of ?? for their strong support. The ban on the passage of ?? warships to the Black Sea and significant military and humanitarian support for ?? are extremely important today. The people of ?? will never forget that!
Question to "peacekeepers". Want to negotiate? The algorithm is simple. 1. See photos/videos from mass burials. 2. Offer Kremlin to withdraw military from the sovereign territory of ??. 3. Form a tribunal and demand the extradition of ?? war criminals. Less fantasy, more reality.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB