„A német személyzet biztonságának veszélyeztetése, valamint a misszió megzavarása teljességgel elfogadhatatlan” – jelentette ki a német külügyminisztérium. A berlini kormány azzal vádolja a kínai hadsereget, hogy lézert irányított egy német repülőgépre, amely az Európai Unió által támogatott Vörös-tengeri műveletben vett részt. Az incidens miatt Németország bekérette a kínai nagykövetet.
A német külügy nem árulta el, hol történt az incidens, de német lapértesülések szerint Jemen partjainál lehetett. Az érintett repülő egy felderítő gép volt, és a lézer egy kínai hajóról érkezett – számolt be a 444 a Politicora hivatkozva.
Roderich Kiesewetter konzervatív képviselő, a Bundestag külügyi bizottságának tagja, azt mondta a Politiconak, hogy az ilyen kínai lézeres támadások gyakoriak, és erélyesebb fellépést vár el a kormánytól.
A német felderítő az Aspides nevű uniós katonai műveletben vett részt. Ez 2024 februárjában indult, hogy megvédje a hajókat a jemeni húszi militánsok támadásaitól a Vörös-tenger déli részén, és célja a nemzetközi hajózás zavartalanságának biztosítása.
[type] => post
[excerpt] => „A német személyzet biztonságának veszélyeztetése, valamint a misszió megzavarása teljességgel elfogadhatatlan” – jelentette ki a német külügyminisztérium. A berlini kormány azzal vádolja a kínai hadsereget, hogy lézert irányított egy német repülő...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1752084360
[modified] => 1752067185
)
[title] => Németország szerint Kína lézerrel célzott egy német repülőgépre
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=156184&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 156184
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 156078
[image] => Array
(
[id] => 156078
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38.jpg
[original_lng] => 51257
[original_w] => 723
[original_h] => 481
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38.jpg
[width] => 723
[height] => 481
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38.jpg
[width] => 723
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38.jpg
[width] => 723
[height] => 481
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38.jpg
[width] => 723
[height] => 481
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-12-58-38.jpg
[width] => 723
[height] => 481
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1752056386:5
[_thumbnail_id] => 156078
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1387
[_algolia_sync] => 273201097000
[_oembed_c9b4814325e04c6ec046cd651a1e111a] =>
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Glad to meet Foreign Minister Wang Yi. Since my meeting with President Xi in Kazan last year, India-China relations have made steady progress guided by respect for each other's interests and sensitivities. I look forward to our next meeting in Tianjin on the sidelines of the SCO… pic.twitter.com/FyQI6GqYKC
Wang Yi, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee, and India’s National Security Adviser Shri Ajit Doval held the 24th Round of Talks Between the Special Representatives of China and India on the Boundary Question in New Delhi.
Valószínűleg megkapja Ukrajna a DragonFire nevű légvédelmi lézerfegyvert, a technikai eszköz azonban 2027-re lesz csak harcképes – mondta Grant Shapps brit védelmi miniszter az Independent cikke szerint.
A DragonFire légvédelmi rendszer legnagyobb előnye, hogy nagyon olcsó: ellentétben a légvédelmi rakétákkal, egy-egy lövés nem több százezer, millió dollárba kerül, hanem szinte ingyen van.
Grant Shapps brit védelmi miniszter arról beszélt: az eszköz a vártnál sokkal hamarabb, 2027-ben harcképes lesz, ami azért nagy előrelépés, mert eredetileg 2032-ben tervezték hadrendbe állítani a fegyvert.
Azt mondta: a DragonFire egy olyan eszköz lesz, amely komoly fegyvertény (game changer) lesz abban a konfliktusban, amelyikben használják, hiszen nagyon hatékony drónok ellen. Szerinte két olyan hadszíntér is van, ahol ez jól jöhet, az egyik az ukrajnai háború, a másik egy „tengeri konfliktus” (itt vélhetően a jemeni összecsapásokra vagy Tajvanra gondolt).
Shapps arra is kitért, hogy ha kész a fegyver, várhatóan odaadják az ukrán haderőnek.
„Nem kell 100%-osan tökéletesnek lennie ahhoz, hogy az ukránoknak talán odaadjuk. Lehet, ennél jobb is lesz, de 2027 reálisnak tűnik. De még meglátom, mit tehetek azért, hogy ennél is gyorsabbak legyünk” – mondta a miniszter.
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.