A politikusok félrevezetik a közvéleményt, amikor azt állítják, hogy nemcsak ukránok, hanem amerikaiak is részt vesznek már a nyomozásban, a lengyel ügyészség szerint ugyanis nincs jogi lehetőség az ukrán fél bevonására a rakéta-becsapódás kivizsgálásába – adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál a Rzeczpospolita című lengyel lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel kiadvány utalt Dmitro Kuleba külügyminiszter november 18-i bejelentésére, miszerint az ukrán szakértők már dolgoznak a lengyelországi incidens helyszínén. A kiadvány forrásai viszont arról számoltak be, hogy az ukrán fél bevonása a nyomozásba ellentétes lenne az eljárásokkal, valamint a nyomozás érdekeivel, amely minden lehetséges verziót mérlegel, beleértve azt is, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta is becsapódhatott volna. Ezért a lengyel ügyészség nem járul hozzá ahhoz, hogy az ukrán felet bevonják a Przewodów faluban történt rakéta-becsapódás vizsgálatába, aminek következtében ketten meghaltak.
A Rzeczpospolita ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy az ukrán nyomozók a lengyel kollégáik által végzett szemle végén Przewodówba érkeztek, és meg tudták nézni a rakéta és a tölcsér maradványait, de semmilyen eljárási cselekményben nem vettek részt, mivel ez a törvény szerint nem lehetséges. Emellett Jakub Kumoch, a lengyel elnöki hivatal államtitkára kijelentette, hogy Przewodówban lengyel-amerikai nyomozócsoport dolgozik, és az ukránok is kértek hozzáférést a nyomozáshoz. Amerikai szakértők azonban nem voltak a helyszínen, az ő szerepük az AWACS rendszer titkos anyagainak a nyilvánosságra hozatala.
A lengyel fél hangsúlyozza, hogy a nyomozásról és annak irányairól kizárólag a lengyel ügyészség dönt. Még a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője, Jacek Sievera is elismerte, hogy bár lehetséges ukrán megfigyelők részvétele, ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen részt fognak venni, kifejtve, hogy „ehhez az igazságszolgáltatás és a kapcsolódó eljárások betartása szükséges”.
Ezzel párhuzamosan az ukrán fél részvétele is lehetséges lenne, ehhez azonban nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozására lenne szükség. A kiadvány nyomozáshoz közeli forrásai arról számoltak be, hogy Lengyelország tárgyalásokat folytat az együttműködés elveinek kidolgozásáról, beleértve az olyan kérdéseket, mint az anyagok átadása vagy a bizonyítékok cseréje.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Andrzej Duda lengyel elnök megérti Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki arról beszélt, hogy Ukrajnának nincs köze a november 15-i Przewodów faluban történt rakéta-becsapódáshoz.
Duda telefonon tárgyalt Zelenszkijjel. A hírt a lengyel elnök november 17-én, csütörtökön Przewodówban tett látogatásán jelentette ki.
„Beszéltem Volodimir Zelenszkij elnökkel. Ez rendkívül nehéz helyzet Ukrajna számára. Megrázó érzés és nagy stressz. Emlékeztetünk mindenkit arra, hogy az elmúlt napokban Ukrajnát rendkívül masszív rakétatámadás érte Oroszország felől. Oroszország kíméletlenül és brutálisan több száz rakétát lőtt ki Ukrajna ellen” – mondta Duda.
„Senki számára nem meglepő, hogy érzelmek dúlnak, érzelmek dúlnak az elnökben is. Az elnök rendkívül aggódik amiatt, hogy mi történik népével, amely őt erre a pozícióra választotta, és amiért felelősséget érez” – tette hozzá.
A lengyel elnök kijelentette, hogy ez egy sajnálatos és „abszolút nem szándékos baleset”.
„Határunk túloldalán háború dúl, Oroszország több száz rakétát lőtt ki Ukrajnára, Ukrajna pedig védekezik. És ezen akciók során sajnos az történt, ami történt. Senki nem akart senkinek ártani Lengyelországban, nemhogy valakinek az életét elvenni. Ez egyszerűen egy tragédia, bizonyos értelemben a mi közös tragédiánk, azonban azoknak a legnagyobb tragédiája, akik elvesztették szeretteiket: szüleiket, férjeiket” – fejezte beszédét Andrzej Duda.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
Grateful to @jensstoltenberg and @Mircea_Geoana for holding this crucial meeting of #Ukraine-#NATO Council. We welcome сlear and unequivocal condemnation by the Alliance of Russia's withdrawal from the grain deal.
Established only 2 weeks ago in Vilnius, the Council has already…
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Oroszországot terheli a teljes felelősség a rakétadarabok Lengyelország területére zuhanásáért – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója szerdai sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó rámutatott, hogy a kérdésben egyetlen logikát kell követni. E szerint Oroszország háborút robbantott ki és háborút folytat, cirkálórakétákkal tömegesen támadja Ukrajnát, és Kelet-Európát is kiszámíthatatlan csatatérré változtatja – tette hozzá.
„Szándék, végrehajtási eszközök, kockázatok, eszkaláció – mindez csakis Oroszországra vall. A rakétákkal való túlkapásokra pedig nem lehet más magyarázat. Ezért, amikor egy agresszor ország szándékos tömeges rakétatámadást indít egy nagy ország teljes területe ellen az európai kontinensen elavult szovjet fegyvereivel (X osztályú rakétákkal), előbb-utóbb más államok területén is bekövetkezik a tragédia” – hangsúlyozta Podoljak.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó emlékeztetett arra is, hogy orosz rakéták, valamint azok darabjai korábban többször is lehullottak a határ menti területeken. Továbbra is az orosz vezetés felelős minden ilyen incidensért. „A legcsekélyebb értelmét sem látom eltérni ettől az egyszerű logikától: csak Oroszország lehet a vétkes a más országok ellen elkövetett rakétatámadásaival és túlkapásaival” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz