Sérti a lengyel alkotmányt a gazdasági társaságok felszámolására vonatkozó előírások olyan értelmezése, melyre hivatkozva a kulturális miniszter decemberben felmentette a közszolgálati médiát működtető társaságok vezetését – közölte a lengyel alkotmánybíróság csütörtökön közzétett ítéletében.
A kulturális tárca szerint a döntést figyelmen kívül kell hagyni. Az alkotmánybíróság öttagú összetételben döntött, egy bíró ellenezte a végzést. A gazdasági társaságokról szóló törvénynek a részvénytársaságok felszámolását érintő előírásait nem lehet úgy értelmezni, hogy „magából a törvényből kifolyólag” a közszolgálati médiára is vonatkoznak – szól az ítélet.
A taláros testület szerint a gazdasági társaságok tagjainak leváltását szabályozó előírások alapján a közmédiára alkalmazott döntések ezért „semmilyen jogi következményt nem vonnak maguk után”.
A testülethez december 14-én az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselői nyújtottak be panaszt. Előtte az októberi parlamenti választások nyomán többségbe került parlamenti koalíció politikusai kilátásba helyezték a lengyel közszolgálati rádió és televízió vezetésének leváltását, illetve a közmédia jelenlegi szervezeti formájának felszámolását.
December 20-án Bartlomiej Sienkiewicz új kulturális és örökségvédelmi miniszter a gazdasági társaságokról szóló törvényre és egy parlamenti határozatra hivatkozva felmentette a közszolgálati televízió és rádió, valamint a PAP állami hírügynökség vezérigazgatóját.
December 27-én Sienkiewicz felszámolási eljárást indított a közmédiát működtető társaságok ellen. Ennek értelmében az említett társaságokat a felszámolással megbízott illetékesek irányítják.
A közmédia vezetésének felmentését Andrzej Duda államfő is törvénysértőnek nevezte. Az intézkedések ellen a múlt héten tömegfelvonuláson is tiltakoztak Varsóban.
A csütörtöki alkotmánybírósági döntésre reagálva, a varsói kulturális tárca közleményt adott ki. Az intézmény honlapján közzétett dokumentumban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), valamint a lengyel legfelsőbb bíróság által az utóbbi években kiadott határozatokra hivatkozva azt írták, hogy az alkotmánybíróság „nem független”, ezért döntéseinek „nincs általánosan kötelező erejük, és nem véglegesek”, a jogi gyakorlatban pedig „nem létezőnek tekintendők, így mellőzendők” – fogalmaztak.
Prezydent @AndrzejDuda: Wspieraliśmy, wspieramy i będziemy wspierać Ukrainę w jej walce o wolność! Dzisiaj to wsparcie jest nadal niezwykle potrzebne. Niezależnie od zmęczenia wojną. Wolny świat nie może dopuścić do tego, żeby Putin i Rosja zatriumfowali. pic.twitter.com/VDSHEkBZMy
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Az alig több mint egy hete hivatalba lépett, Donald Tusk vezette új lengyel kormány erőszakkal akarja átvenni az állami média felett az irányítást – erről Piotr Babinetz, a lengyel közszolgálati médiát felügyelő nemzeti médiatanács tagja beszélt az M1 Híradójának.
Emlékeztetett arra, hogy szerdán még a lengyel televízió több csatornájának adását is leállították, amire a kommunizmus óta nem volt példa.
Piotr Babinetz, aki az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (Pis) parlamenti képviselője is, hozzátette, hogy ez érintette az országos hírtelevíziót és az angol nyelvű csatornát is, amely a közép-európai államoknak szól.
Malgorzata Kleszcz, a Radio Wnet riportere bejutott a lengyel állami hírügynökség, a PAP épületébe és interjút készített a főszerkesztő-helyettessel, aki beszámolt neki az éjszaka történtekről.
A riporter az M1-nek elmondta: az épületben az újságírókon kívül néhány parlamenti képviselő is tartózkodott, amikor szombatra virradóra termetes férfiak érkeztek. Dulakodás alakult ki, az ékezők agresszíven léptek fel a dolgozókkal és a képviselőkkel szemben is.
A riporter hozzátette: többször kérték a férfiaktól, hogy igazolják magukat, milyen jogon vannak az épületben, de ezt egyszer sem tették meg. Mint mondta, soha senki nem mutatott meg semmit, nem igazolták, hogy törvényes, amit csinálnak vagy hogy annak akármilyen jogi alapja lenne.
„Azokat az embereket a jelenlegi kormány küldte, illetve a kulturális és örökségvédelmi miniszter”– mondta Malgorzata Kleszcz.
A Híradóban elhangzott, hogy a héten egyenruhás rendőrök is megszállták a lengyel köztévé épületét. Az új vezetők rengeteg újságírót azonnal kirúgtak, leváltották az állami hírügynökség és a televízió vezető tisztségviselőit is.
A példátlan tisztogatás azután kezdődött, hogy a frissen hivatalba lépett, Donald Tusk által vezetett kormány egy parlamenti határozattal megszüntette az állami média költségvetésben biztosított finanszírozását.
Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki Lengyelországban, a jogszabályok szerint ugyanis a lengyel köztelevízióról, a rádióról és az állami hírügynökségről parlamenti határozattal nem, csupán alkotmányozó többséggel lehet dönteni.
Az M1-nek Palóc André, a Századvég vezető elemzője arról beszélt, hogy miközben az új lengyel kormány lábbal tiporja a sajtószabadságot és a jogállamiságot, Brüsszel mélyen hallgat.
Hozzátette: ha valamiféle objektív rendszer volna az Európai Unióban, ilyenkor indulna egy vizsgálat, hiszen gyakorlatilag egy állami intézménynél – most úgy tűnik, politikai alapon – küldtek el nagyon rövid időn belül embereket.
Hozzátette: Brüsszel és korábban maga az új lengyel kormányfő is többször bírálta Magyarországot a jogállamiság megsértése miatt, ma pedig azt látjuk, hogy Donald Tusk lábbal tiporja a demokráciát és a véleményszabadságot, Brüsszel pedig ezt csöndben végignézi.
Andrzej Duda lengyel államfő szombaton jelentette be, hogy vétót emel a 2024. évi állami költségvetési törvényhez kapcsolódó, a parlament által már megszavazott kiegészítő jogszabály ellen az új kormánynak a közszolgálati médiát – köztük a PAP hírügynökséget – érintő intézkedései miatt.
Andrzej Duda az X platformon közölte: nem írhatja alá a törvényjavaslatot „az alkotmány és a demokratikus jogállam alapelvei kirívó megsértésének” körülményei között.
A lengyel államfő korábban azt is kijelentette, hogy Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter kirívó módon alkotmányt sértett, amikor parlamenti határozat alapján intézkedett a közmédia ügyében.
A miniszter szerdán mentette fel a lengyel közmédia vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki a szejmben kedd éjjel megszavazott törvényre hivatkozva.
[type] => post
[excerpt] => Az alig több mint egy hete hivatalba lépett, Donald Tusk vezette új lengyel kormány erőszakkal akarja átvenni az állami média felett az irányítást – erről Piotr Babinetz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1703510400
[modified] => 1703467413
)
[title] => Az új lengyel kormány erőszakkal akarja átvenni az állami média felett az irányítást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99005&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 99005
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 99006
[image] => Array
(
[id] => 99006
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1.jpg
[original_lng] => 302933
[original_w] => 2528
[original_h] => 1427
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1-768x434.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1-1024x578.jpg
[width] => 1024
[height] => 578
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1-1536x867.jpg
[width] => 1536
[height] => 867
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1-2048x1156.jpg
[width] => 2048
[height] => 1156
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1.jpg
[width] => 2528
[height] => 1427
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703460214:12
[_thumbnail_id] => 99006
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1808
[_oembed_0a0ef48fee6ab59b4aa13f54928acd07] =>
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025