A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.
Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság az uniós bíróság előtt annak megállapítását kérte, hogy a 2019. december 20-án elfogadott, a rendes bíróságok, a közigazgatási bíróságok és a legfelsőbb bíróság szervezetére vonatkozó nemzeti szabályokat módosító törvény által létrehozott rendszer sérti az uniós jog különböző rendelkezéseit.
Az uniós bíróság ítélete szerint megállapítást nyert, hogy nincs biztosítva a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsa függetlensége és pártatlansága. A tanács működése a bírák függetlenségének befolyásolására alkalmas, ugyanis egy ilyen fórum hozhat döntést a jogállásukkal és a feladataik ellátásával kapcsolatban.
Engedélyezi a velük szembeni büntetőeljárás megindítását vagy az őrizetbe vételüket, vagy elfogadja az őket illető munkajogi, társadalombiztosítási vagy nyugdíjazási szabályok lényeges szempontjaira vonatkozó határozatokat – emlékeztettek.
A törvénymódosítás lehetővé teszi azt is, hogy a bírákra vonatkozó fegyelmi rendszert és az esetleges szankciókat arra használják, hogy megakadályozzák a nemzeti bíróságoknak, hogy értékeljék: valamely bíróság vagy bíró megfelel-e az uniós jogból eredő hatékony bírói jogvédelemmel kapcsolatos követelményeknek.
A lengyel jogalkotó által így elfogadott intézkedések nem egyeztethetők össze a törvény által előzőleg létrehozott független és pártatlan bírósághoz való fordulás biztosítékaival – húzták alá.
Az ítélet szerint sérti az uniós jogot az is, hogy a módosító törvény egyetlen nemzeti fórumra, nevezetesen a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsára ruházta a hatékony bírói jogvédelemmel kapcsolatos megfelelés vizsgálatának hatáskörét.
A módosító törvénnyel bevezetett kizárólagos felülvizsgálat a hatékony bírói jogvédelemhez való, az uniós jog által biztosított alapvető jog további gyengítéséhez járulhat hozzá – közölték.
Végezetül az uniós bíróság szerint a bíráknak a személyes adatok védelméhez és a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jogát sértik azok a rendelkezések, melyek arra kötelezik a bírákat, hogy írásbeli nyilatkozatot tegyenek valamely szervezethez, nonprofit alapítványhoz vagy politikai párthoz való tartozásukról, és előírják ezen információk online közzétételét.
Az ilyen adatok online közzététele nem alkalmas a bírák pártatlanságának erősítésére irányuló állítólagos cél elérésére, ezekből kiderülhet ugyanis a bírák vallási, politikai vagy világnézeti meggyőződése – emelték ki.
Az ilyen online közzététel továbbá alkalmas arra, hogy kitegye a bírákat az indokolatlan megbélyegzés kockázatának, alaptalanul befolyásolva a nyilvánosság általi megítélésüket – tette hozzá ítéletében az uniós bíróság.
[type] => post
[excerpt] => A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1686042660
[modified] => 1686019275
)
[title] => Uniós bíróság: A lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80848&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 80848
[uk] => 80820
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 80823
[image] => Array
(
[id] => 80823
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6.jpg
[original_lng] => 36682
[original_w] => 720
[original_h] => 404
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6.jpg
[width] => 720
[height] => 404
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6.jpg
[width] => 720
[height] => 404
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6.jpg
[width] => 720
[height] => 404
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6.jpg
[width] => 720
[height] => 404
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/7954b617f1ad10d6.jpg
[width] => 720
[height] => 404
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1686008476:12
[_oembed_5a79e9b21a5c6ed018c63277add4a364] =>
[_oembed_time_5a79e9b21a5c6ed018c63277add4a364] => 1686008188
[_thumbnail_id] => 80823
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2365
[_oembed_8fb30dd69080660ed884ea9e62a228b0] =>
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.