Volodimir Zelenszkij elnök arra számít, hogy 2023-ban véget ér az ukrajnai háború, eljön a béke ideje, és az ukránok lesznek a legbefolyásosabbak Európában – írta a Politico című amerikai kiadvány, számolt be az rbc.ua hírportál.
A kiadvány Zelenszkijt Európa legbefolyásosabb személyének nevezte. Ezzel kapcsolatban az ukrán elnök elmondta: „jövőre is az ukránok lesznek a legbefolyásosabbak, de már békeidőben.”
Az államfő köszönetet mondott Ukrajna minden európai barátjának, akik „emberek millióinak támogatásával segítenek ezekben a szörnyű időkben”. „Az ukrán hadsereg, amely mindannyiunkat védelmez a harctereken, az első számú” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy az úgynevezett különleges katonai művelet hosszú folyamattá válhat. Azt is elmondta, hogy a jelenlegi körülmények között a további mozgósítási intézkedésekről szóló tárgyalásoknak egyszerűen nincs értelme. Emellett még 150 ezer mozgósított orosz van tartalékban.
Vlagyimir Putyin orosz diktátor ismét a megszokott retorikájához folyamodott: új történeteket alkotott Ukrajnáról. Ezúttal a 2014-es háború kitörésének okairól beszélt, és kijelentette, hogy Oroszországnak „nem volt köze hozzá”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök arra számít, hogy 2023-ban véget ér az ukrajnai háború, eljön a béke ideje, és az ukránok lesznek a legbefolyásosabbak Európában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1670494020
[modified] => 1670493682
)
[title] => Zelenszkij: Jövőre beköszönthet a béke Ukrajnában és az ukrán lesz a legbefolyásosabb nép Európában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64683&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64683
[uk] => 64686
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 64684
[image] => Array
(
[id] => 64684
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5.jpg
[original_lng] => 100403
[original_w] => 1108
[original_h] => 695
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5-768x482.jpg
[width] => 768
[height] => 482
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5-1024x642.jpg
[width] => 1024
[height] => 642
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5.jpg
[width] => 1108
[height] => 695
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5.jpg
[width] => 1108
[height] => 695
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/zelenszkij-5.jpg
[width] => 1108
[height] => 695
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1670487043:8
[_thumbnail_id] => 64684
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3307
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_784d1543fae0949c3ad6d5ccce6d1da0] =>
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Шість місяців тому Росія здійснила жахливий теракт в Оленівці. Ми не дозволимо забути про цей злочин. Памʼятаємо кожного загиблого ?? воїна та боремося за покарання всіх винних у їхній загибелі. Винні будуть знайдені й притягнуті до відповідальності. 1/2
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023