December 2-án, csütörtökön az EBESZ stockholmi csúcstalálkozóján Anthony Blinken amerikai külügyminiszter megbeszélést tartott Szergej Lavrovval, Oroszország külügyminiszterével. Az USA külügyminisztériuma közleménye szerint Blinken a tárgyalás során orosz kollégáját az Ukrajna elleni lehetséges/valószínű invázió „komoly” következményeire figyelmeztette.
Anthony Blinken az alábbiakat mondta Szergej Lavrovnak a következmények kapcsán: „Aggódunk Oroszország azon terveit illetően, hogy újabb hadműveletet indít Ukrajna ellen. Ha az Orosz Föderáció folytatja a konfrontációt, annak súlyos következményei lesznek rá nézve”. Washington hivatalos képviselője kijelentette, hogy az ukrán válságból a legjobb kiút a diplomácia, Moszkva pedig, az Egyesült Államok véleménye szerint, „nem tartja be a minszki megállapodásokat”.
A France-Presse hírügynökség szerint Anthony Blinken orosz és amerikai szakértőkből álló csoport zárt ülésének megtartását javasolta, amelynek részletes tervet kell előkészíteniük, amely betartására kötelezik mindkét felet.
Sajtóértesülések szerint Blinken és Lavrov találkozója körülbelül 30 percig tartott a Stockholmban megtartott EBESZ-csúcstalálkozón. Az amerikai fél értékelése szerint Anthony Blinken és Szergej Lavrov találkozója „komoly, józan és megfontolt volt”, számolt be az USA külügyminisztériumának egyik vezető szóvivője a Reutersnek. Egyben hozzátette, konstruktív eszmecsere zajlott az USA és Oroszország külügyi tárcái vezetői között a minszki egyezmények végrehajtását illetően, amely lehetséges kiútnak tekinthető a válságból. Az elkövetkezendő napokban valószínűleg folytatódik az intenzív diplomáciai kommunikáció.
A stockholmi találkozón ugyanakkor Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, a „NATO keleti terjeszkedésének folytatása” kihat az ország biztonságára, Ukrajna NATO-csatlakozását pedig „vörös vonalnak” nevezte Moszkva számára.
A találkozót követően az orosz diplomácia vezetője közölte, az Orosz Föderáció külügyminisztériuma abban reménykedik, hogy a közeljövőben létrejön Putyin és Biden találkozója.
„Moszkvában azt remélik, hogy az elkövetkezendő napokban megtörténik a legmagasabb szintű kapcsolatfelvétel az USA és Oroszország között, bár az időpontról még nem állapodtak meg” – jelentette ki december 2-án Szergej Rjabkov, az orosz külügyminiszter helyettes.
A Kreml többször is cáfolta az esetleges ukrajnai inváziót, amelyről novemberben számolt be a Bloomberg. A hírügynökség adatai szerint Oroszország összevonta csapatait az ukrán határ közelében. Ellenben Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára „provokációnak” nevezte az információt.
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s
Az egyre feszültebb helyzet az orosz–ukrán határon komoly veszélyekkel fenyeget, azonban úgy tűnik Moszkva és Washington igyekszik enyhíteni a helyzeten. Legalábbis erre utalaz, hogy a keddi, sajtón keresztül küldött kemény üzenetek után csütörtökön a két ország külügyminisztere, Anthony Blinken és Szergej Lavrov Stockholmban találkozik.
Az amerikai külügyminiszter ukrán kollégájával Dmitro Kelubával is tárgyal a svéd fővárosban, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) miniszteri találkozóját tartják.
Mint azt mi is megírtuk, Blinken kedden a NATO külügyminiszterek rigai találkozóján fejezte ki aggodalmát az orosz csapatösszevonások kapcsán, sőt komoly következményeket is kilátásba helyezett egy esetleges orosz agresszióra válaszul.
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg szintén kedden figyelmeztette Oroszországot arra, hogy Ukrajna megtámadása sokba kerülhet.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD