Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjQ0MDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 95202
[content] =>
David Cameron volt miniszterelnököt nevezte ki külügyminiszterré hétfőn Rishi Sunak brit kormányfő.

Cameron 2010 és 2016 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjeként, de a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás után lemondott, egyben visszaadta alsóházi képviselői mandátumát is.
A törvényerejű brit politikai szokásjog megköveteli ugyanis, hogy a miniszteri rangú kabinettagok a törvényhozás alsó- vagy felsőházának tagjai legyenek.
Cameron kinevezésének közvetlen előzményeként Sunak menesztette Suella Bravermant a belügyminiszteri tisztségről, és utódjaként James Cleverly eddigi külügyminisztert nevezte ki.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => David Cameron volt miniszterelnököt nevezte ki külügyminiszterré hétfőn Rishi Sunak brit kormányfő.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1699887960
[modified] => 1699880348
)
[title] => David Cameront nevezte ki külügyminiszterré Sunak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=95202&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95202
[uk] => 95260
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 95203
[image] => Array
(
[id] => 95203
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo.png
[original_lng] => 1629557
[original_w] => 1326
[original_h] => 750
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo-300x170.png
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo-768x434.png
[width] => 768
[height] => 434
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo-1024x579.png
[width] => 1024
[height] => 579
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo.png
[width] => 1326
[height] => 750
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo.png
[width] => 1326
[height] => 750
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-13-at-11-54-00-david-cameron-volt-miniszterelnokot-nevezte-ki-kulugyminiszterre-a-brit-kormanyfo.png
[width] => 1326
[height] => 750
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1699936338:3
[_thumbnail_id] => 95203
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2536
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1700769296
[_oembed_ebdb062f55ba4884153695bd88295868] => Most saddened to hear that Henry Kissinger has passed away.
Only a few months ago, we discussed issues as wide ranging as the war in Ukraine, the threat Iran presents and the fresh challenges posed by Russia and China.
Even at 100, his wisdom and thoughtfulness shone through.… pic.twitter.com/RnzYUBIVSv
— David Cameron (@David_Cameron) November 30, 2023
[_oembed_time_ebdb062f55ba4884153695bd88295868] => 1701973042
[_oembed_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] =>
[_oembed_time_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] => 1708156834
[_algolia_sync] => 1202821340001
[_oembed_e77ed98104a2a09e6a462f07cde9d844] => HMS Vanguard returns after 204 days on CASD patrol pic.twitter.com/BQFygKH9uf
— 🇬🇧 The_Sub_Hunter 🇨🇦 (@TheSubHunter1) April 8, 2025
[_oembed_time_e77ed98104a2a09e6a462f07cde9d844] => 1747480392
[_oembed_e7862821312e43f635dca5014025ef31] => The Steregushchiy-class corvettes Stoyky and Boikiy conducted a comprehensive exercise with live-fire training in the Baltic Sea. The elements of naval combat with ships of the conditional enemy, destruction of USVs(AK-630M) and “enemy” submarine(Pr. 677/Ka-27PL) were practiced. pic.twitter.com/ek1JV4wyBY
— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) April 3, 2025
[_oembed_time_e7862821312e43f635dca5014025ef31] => 1747480392
[_oembed_3d764bc4d3f3fa37d284d4e134c16814] => The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
This is a vessel used for gathering intelligence and mapping… pic.twitter.com/GO6LXVAfgU
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) November 19, 2025
[_oembed_time_3d764bc4d3f3fa37d284d4e134c16814] => 1764062261
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 300156
[1] => 485
[2] => 440
[3] => 2498
)
[tags_name] => Array
(
[0] => David Cameron
[1] => kinevezés
[2] => külügyminiszter
[3] => Nagy-Britannia
)
)
[1] => Array
(
[id] => 92708
[content] =>
Izlandon a külügyminiszter és a pénzügyminiszter tárcát cserélt. A hírt a RUV közölte – írja a Jevropejszka pravda.

A kormány a múlt hét végén hagyta jóvá a miniszterek leváltását. A korábbi miniszter, Thordis Kolbrun Räikford Gylfadottir a Pénzügyminisztériumhoz költözik, míg a külügyminisztériumot Bjarni Benediktsson pénzügyminiszter vezeti ezentúl.
Mindketten az Izlandi Függetlenségi Párt képviselői.
Gilfadóttir 2021 novembere óta Izland külügyminisztere.
[type] => post
[excerpt] => Izlandon a külügyminiszter és a pénzügyminiszter tárcát cserélt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1697487180
[modified] => 1697469755
)
[title] => Új külügyminisztere van Izlandnak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=92708&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 92708
[uk] => 92675
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 92676
[image] => Array
(
[id] => 92676
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1.jpg
[original_lng] => 85015
[original_w] => 625
[original_h] => 416
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e232c8b-dsf1458-1.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1697458957:5
[_thumbnail_id] => 92676
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3234
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e6e11a5df97dafe2c6eb2d6328cf76fd] =>
[_oembed_time_e6e11a5df97dafe2c6eb2d6328cf76fd] => 1697458958
[_algolia_sync] => 831667241002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28292
[1] => 440
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Izland
[1] => külügyminiszter
)
)
[2] => Array
(
[id] => 50712
[content] =>
Nukleáris főtárgyalóját nevezte ki az ország első női külügyminiszterévé Észak-Korea – jelentette az állami média szombaton, miközben az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy Phenjan nukleáris kísérletre készülhet.
Csö Szon Huit a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának június 8-a és 10-e között tartott plenáris ülésén nevezték ki, amelyet Kim Dzsongun észak-koreai vezető felügyelt – közölte a CNN az állami KCNA-ra hivatkozva. A diplomata kinevezésére a Koreai-félszigeten uralkodó feszültség idején kerül sor, amikor Észak-Korea az ENSZ-szankciók ellenére agresszívan fokozza fegyvertesztelési programját.

Nukleáris kísérletre készülhetnek
Kedden Szung Kim, az Egyesült Államok észak-koreai politikáért felelős különleges képviselője elmondta: Washington arra gyanakszik, hogy Észak-Korea a hetedik nukleáris kísérletére készül – ami az első lenne 2017 óta.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Észak-Korea éppen felkészíti nukleáris kísérleti telephelyét. A szervezet arra figyelmeztetett, hogy a Phenjan nukleáris programja körüli helyzet „meglehetősen” aggasztó, mert aktív tevékenység tapasztalható a Punggye-ri kísérleti helyszínen.
Észak-Korea csak idén 17 rakétaindítást hajtott végre, a feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétákkal végzett gyakorlatok közül kettő sikeresnek volt mondható.
[type] => post
[excerpt] => Nukleáris főtárgyalóját nevezte ki az ország első női külügyminiszterévé Észak-Korea – jelentette az állami média szombaton.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1655044380
[modified] => 1654991173
)
[title] => Elért a feminizmus Észak-Koreába: Kinevezték az első női minisztert
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=50712&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 50712
[uk] => 50784
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 50713
[image] => Array
(
[id] => 50713
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit.jpg
[original_lng] => 82311
[original_w] => 727
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/cso-szon-huit.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1655065882:3
[_thumbnail_id] => 50713
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3142
[translation_required_done] => 1
[_oembed_877dd012498735a713fd1b028044af9d] => From now, Alexander Dvornikov is responsible for coordinating Russian forces in #Ukraine, who is a general "with extensive experience" in #Syria — he became the commander of the Southern Military District, reports the #BBC with reference to a source.#UkraineRussianWar
— SUSPILNE NEWS ? (@suspilne_news) April 9, 2022
[_oembed_time_877dd012498735a713fd1b028044af9d] => 1655033584
[_oembed_32c112ec4235de5ccb746b72d6afd19e] => The BBC, citing its sources, reports that #Russia is forced to change its military leadership due to the failure of the offensive. Now they are led by General Alexander Dvornikov, who has war experience in #Syria.https://t.co/avVdUXtblz pic.twitter.com/Cscu5OuUd4
— NEXTA (@nexta_tv) April 8, 2022
[_oembed_time_32c112ec4235de5ccb746b72d6afd19e] => 1655033585
[_oembed_712d72972a2bf68486169e174766d456] => Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
— Élisabeth BORNE (@Elisabeth_Borne) August 4, 2022
[_oembed_time_712d72972a2bf68486169e174766d456] => 1660544795
[_oembed_8fad1f50722b400a9520018790dba57f] => Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu.
Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
— Élisabeth BORNE (@Elisabeth_Borne) August 4, 2022
[_oembed_time_8fad1f50722b400a9520018790dba57f] => 1660544795
[_oembed_247fea3ac39feb453001703b3badea45] => Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
— Amy Pope (@AmyEPope) May 15, 2023
[_oembed_time_247fea3ac39feb453001703b3badea45] => 1686587694
[_oembed_09533b57d7a4b050a033b0374dcf803e] => Grant Shapps to MoD. pic.twitter.com/n389QWAKZ2
— Peter Walker (@peterwalker99) August 31, 2023
[_oembed_time_09533b57d7a4b050a033b0374dcf803e] => 1694069274
[_oembed_bb7e1eac6958c36af28da5f5be11fa09] => I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
— Rt Hon Grant Shapps MP (@grantshapps) August 31, 2023
[_oembed_time_bb7e1eac6958c36af28da5f5be11fa09] => 1694069274
[_oembed_338992e7670fa3d8b217895433fdae70] => NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
— Laura Rozen (@lrozen) October 13, 2023
[_oembed_time_338992e7670fa3d8b217895433fdae70] => 1698392621
[_oembed_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] =>
[_oembed_time_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] => 1708200909
[_oembed_c68db575a1205cc23193b1554e555095] => North Korea deploys 250 missile launchers to southern border – KCNA https://t.co/7DxERvbxaz
— Inquirer (@inquirerdotnet) August 5, 2024
[_oembed_time_c68db575a1205cc23193b1554e555095] => 1723559209
[_oembed_54d5e4e2220b7b855eb6b08cbb19a2b6] =>
[_oembed_time_54d5e4e2220b7b855eb6b08cbb19a2b6] => 1730546532
[_oembed_67e44c05e5f8a19d818f0051d910371b] => #RussiaDPRK
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVM pic.twitter.com/c0mfOSr0kD
— MFA Russia 🇷🇺 (@mfa_russia) February 27, 2025
[_oembed_time_67e44c05e5f8a19d818f0051d910371b] => 1742339473
[_algolia_sync] => 1202717933001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2267
[1] => 485
[2] => 440
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Észak-Korea
[1] => kinevezés
[2] => külügyminiszter
)
)
[3] => Array
(
[id] => 42602
[content] =>

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter közölte, hogy Izrael megszavazza Oroszország elítélését az ENSZ-ben – jelentette a katonai rádió hétfőn.
Lapid a rádióban is közvetített beszédében kijelentette: várhatóan hétfőn vagy kedden tartják a szavazást az ENSZ-ben, ahol „Izrael a világ népeinek nagy többségével együtt támogatni fogja az orosz lépést elítélő határozatot”.
„Izrael alaposan megvizsgálja az Oroszországgal szembeni szankciók jelentőségét. Létrehoztunk egy minisztériumközi csoportot, amely tanulmányozza a szankciók hatásait és következményeit az izraeli gazdaságra és politikára” – mondta a külügyminiszter az Oroszországgal szemben a világ nyugati országainak jelentős részében már bevezetett megszorító intézkedésekről.
A külügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem minden lehetséges módon kész Ukrajna megsegítésére, mert ez történelmi, az értékeken alapuló, erkölcsi kötelesség.
Hétfőn és kedden három repülőgépet indítanak Izraelből Ukrajnába a vészhelyzet idején szükséges humanitárius segéllyel. Több ezer kabát, takaró, hálózsák, orvosi felszerelés, sátrak és víztisztító berendezések találhatóak a küldeményben.
A tíz izraeli víztisztító rendszer óránként 5000 liter vizet képes ihatóvá tenni, s ez 200 000 ember számára lehet elegendő. Emellett küldenek vízellátó rendszert is, amely 100 000 ember számára képes biztosítani a víz tárolását és elosztását.
A rakomány személyes felszerelést is tartalmaz: 3 000 téli sátrat családoknak, 15 000 takarót, 3 000 hálózsákot, és 2700 meleg, jól szigetelő kabátot. Emellett Jeruzsálem 17 tonna gyógyszert és orvosi felszerelést, valamint 100 tonna humanitárius felszerelést is küld Ukrajnába.
„Izrael a történelem helyes oldalán volt és lesz” – szögezte le Lapíd. „Ezek a mi értékeink. Az Egyesült Államok volt és lesz is mindig a fő szövetségesünk, de amerikai partnereink is megértik, hogy van két szempont, amely megköveteli, hogy óvatosak és figyelmesek legyünk” – tette hozzá.
Lapid kifejtette, hogy egyrészt a szomszédos Szíriában, a Golán-fennsík túloldalán állomásozó orosz katonai jelenlétre utal, s hogyaz együttműködés a Szíriában állomásozó orosz csapatokkal lehetővé teszi az iráni terjeszkedés elleni harcot Szíriában.
Másrészt – mondta – arra gondolt, hogy még mindig mintegy 180 ezer potenciális izraeli bevándorló és több ezer izraeli állampolgár él Ukrajnában, s ez is óvatosságot követel a kormánytól. „Mindent megteszünk, hogy egyetlen izraelit vagy zsidót se hagyjunk cserben. Ezért létezik a zsidó állam. Ez a kötelességünk” – emlékeztetett Lapid.
A külügyi tárca vezetője kijelentette, hogy Izrael történetének egyik legbonyolultabb művelete az emberek kimenekítése Ukrajnából. „Ez hatalmas szervezési munka, diplomáciai és politikai erőfeszítés. A sorrend egyértelmű: törődünk az izraeliekkel, törődünk a zsidókkal, és a szívünk Ukrajna polgáraiért is dobog” – zárta szavait.
Forrás: hirado.hu
[type] => post
[excerpt] => Jaír Lapid izraeli külügyminiszter közölte, hogy Izrael megszavazza Oroszország elítélését az ENSZ-ben – jelentette a katonai rádió hétfőn.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1646068920
[modified] => 1646067403
)
[title] => Izrael megszavazza Oroszország elítélését az ENSZ-ben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42602&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 42602
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 42603
[image] => Array
(
[id] => 42603
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1.jpg
[original_lng] => 33065
[original_w] => 640
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1.jpg
[width] => 640
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1.jpg
[width] => 640
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1.jpg
[width] => 640
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1.jpg
[width] => 640
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/f161121ys14-e1479813479455-640x400-1.jpg
[width] => 640
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1646060724:4
[_thumbnail_id] => 42603
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3099
[translation_required_done] => 1
[_oembed_620c148212096a73aded58f444d5710a] =>
[_oembed_time_620c148212096a73aded58f444d5710a] => 1646061855
[_oembed_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] =>
[_oembed_time_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] => 1646061855
[_oembed_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] =>
[_oembed_time_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] => 1647449766
[_oembed_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] =>
[_oembed_time_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] => 1647706072
[_oembed_48b6e9c4105fa039b70a81900701dddb] =>
[_oembed_time_48b6e9c4105fa039b70a81900701dddb] => 1655401564
[_oembed_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] => Israel-Ukraine:
Israel supports the sovereignty and territorial integrity of Ukraine. We will not recognize the annexation of the four provinces by Russia.
Israel has repeated this clear position many times, including in recent days.
— Israel Foreign Ministry (@IsraelMFA) September 30, 2022
[_oembed_time_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] => 1665645192
[_oembed_27a167084995cfdd6feb73872eebc81d] => A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
— Israel Defense Forces (@IDF) October 18, 2023
[_oembed_time_27a167084995cfdd6feb73872eebc81d] => 1699007313
[_oembed_69d3bce9ff3fa414eef6d2cc685923e5] => Islamic Jihad struck a Hospital in Gaza—the IDF did not.
Listen to the terrorists as they realize this themselves: pic.twitter.com/u7WyU8Rxwz
— Israel Defense Forces (@IDF) October 18, 2023
[_oembed_time_69d3bce9ff3fa414eef6d2cc685923e5] => 1699007313
[_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] => Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrr pic.twitter.com/HbrvawXxr8
— (((Tendar))) (@Tendar) February 27, 2024
[_oembed_time_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] => 1710601263
[_oembed_cabf3d7275c899f15506976c5bc9503a] => Israeli tanks at the Rafah border crossing this morning pic.twitter.com/Yq0HPlIIGB
— Faytuks News (@Faytuks) May 7, 2024
[_oembed_time_cabf3d7275c899f15506976c5bc9503a] => 1715675079
[_oembed_e2949f972e950cba968a44f6f6b8bdc2] => US hits Chinese companies with new sanctions over Russia-Ukraine war https://t.co/jfLZuZcoIS
— The Hill (@thehill) August 23, 2024
[_oembed_time_e2949f972e950cba968a44f6f6b8bdc2] => 1725264586
[_oembed_d8bf24f4dfbf5b0ac0c68ea9e982799d] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831550989002
[_oembed_bf831ba845ad3be75d5d149469a8edfd] => US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
— Al Jazeera English (@AJEnglish) October 13, 2025
[_oembed_time_bf831ba845ad3be75d5d149469a8edfd] => 1762082464
[_oembed_f7cc83fd3164de7e158021c4065f1b43] => BREAKING: US President Trump signs Gaza peace plan: "It's going to hold up." pic.twitter.com/kKCoCDqNn1
— AsiaWarZone (@AsiaWarZone) October 13, 2025
[_oembed_time_f7cc83fd3164de7e158021c4065f1b43] => 1762082465
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 49
[5] => 11
[6] => 33
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Hírek
[5] => Kiemelt téma
[6] => Ukrajna
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 10196
[1] => 1822
[2] => 30830
[3] => 440
[4] => 18022
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elítélés
[1] => Izrael
[2] => Jaír Lapíd
[3] => külügyminiszter
[4] => orosz agresszió
)
)
[4] => Array
(
[id] => 41952
[content] =>
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd este jelentette be, hogy lemondták a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tervezett csütörtöki tárgyalást, miután Moszkva elismerte a két ukrán szakadár térséget.

Azt látjuk, hogy Ukrajna orosz inváziója elkezdődött és ezzel Oroszország egyértelműen kinyilvánította, hogy elutasítja a diplomáciai megoldásokat, ezért jelenleg nincs értelme megrendezni ezt a találkozót – jelezte az USA külügyminisztere az ukrán minisztertársával közösen tartott sajtótájékoztatón a Bloomberg beszámolója szerint.
Nem engedhetjük meg Oroszországnak, hogy színlelje a diplomáciai megoldásokat miközben felgyorsítja a konfliktusokhoz és háborúhoz vezető utat – fogalmazott.
[type] => post
[excerpt] => Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd este jelentette be, hogy lemondták a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tervezett csütörtöki tárgyalást, miután Moszkva elismerte a két ukrán szakadár térséget.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1645622880
[modified] => 1645620641
)
[title] => Elmarad az amerikai–orosz külügyminiszteri megbeszélés
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=41952&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41952
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 41953
[image] => Array
(
[id] => 41953
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405.jpg
[original_lng] => 113665
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/blinken-usa-kulugyminiszter-ukrajna-514405.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1645613442:12
[_thumbnail_id] => 41953
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4108
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] =>
[_oembed_time_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] => 1647510394
[_oembed_2fdfa3fb63cd6e656c7932391a401ce0] => Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
[_oembed_time_2fdfa3fb63cd6e656c7932391a401ce0] => 1652598825
[_oembed_18639f5016837ebcf9de14e08fc4ac59] => We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) November 2, 2022
[_oembed_time_18639f5016837ebcf9de14e08fc4ac59] => 1667986723
[_oembed_9b578a09e1d937261e99203b20bce368] =>
[_oembed_time_9b578a09e1d937261e99203b20bce368] => 1694427017
[_algolia_sync] => 831550183002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 19936
[1] => 440
[2] => 53116
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Antony Blinken
[1] => külügyminiszter
[2] => orosz–amerikai találkozó
)
)
[5] => Array
(
[id] => 38154
[content] =>
Antony Blinken amerikai külügyminiszter január 19-i ukrajnai látogatása előtt telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akinek kijelentette, hogy Ukrajnának részt kell vennie az Európa biztonságáról tartandó tárgyalásokon – számolt be Blinken megbeszéléséről Joyce Karam, a The National című kiadvány újságírója a Twitteren, adta hírül kedden az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Blinken és Lavrov megvitatta a stratégiai stabilitásról a múlt héten folytatott tárgyalások eredményeit. Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta a diplomáciai kapcsolatok fontosságát az ukrán határnál folyó orosz csapatösszevonásokkal kapcsolatos feszültségek csökkentése érdekében.
Az amerikai diplomácia vezetője megerősítette az Egyesült Államok megingathatatlan elkötelezettségét Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és hangsúlyozta, hogy az európai biztonságról szóló bármilyen megbeszélésbe be kell vonnia a NATO-szövetségeseket és az európai partnereket, köztük Ukrajnát.
A hírportál emlékeztetett rá, hogy Blinken szerdai kijevi látogatása során találkozik és tárgyal Volodimir Zelenszkij elnökkel és Dmitro Kuleba külügyminiszterrel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Antony Blinken amerikai külügyminiszter január 19-i ukrajnai látogatása előtt telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akinek kijelentette, hogy Ukrajnának részt kell vennie az Európa biztonságáról tartandó tárgyalásokon – számolt ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1642529820
[modified] => 1642529289
)
[title] => Ukrajnának részt kell vennie az Európa biztonságáról folytatandó minden tárgyaláson – amerikai külügyminiszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=38154&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 38154
[uk] => 38163
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 38155
[image] => Array
(
[id] => 38155
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5.jpg
[original_lng] => 32641
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/blinken-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1642524425:3
[_thumbnail_id] => 38155
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5041
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5b47e8872d2f9003d003a0dc67fbff1c] => ?? Глава МЗС Дмитро Кулеба прибув до Анталії. Там заплановані переговори з міністром закордонних справ росії Лавровим. pic.twitter.com/SH2bcu1v6y
— Телеканал "Прямий" (@prm_ua) March 10, 2022
[_oembed_time_5b47e8872d2f9003d003a0dc67fbff1c] => 1647184483
[_oembed_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] =>
[_oembed_time_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] => 1648181567
[_oembed_2fdfa3fb63cd6e656c7932391a401ce0] => Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
[_oembed_time_2fdfa3fb63cd6e656c7932391a401ce0] => 1652523279
[_oembed_18639f5016837ebcf9de14e08fc4ac59] => We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) November 2, 2022
[_oembed_time_18639f5016837ebcf9de14e08fc4ac59] => 1667921934
[_oembed_cdbc2ec56d011e3c02a22cf8a02e72e3] => Glad to welcome @KatalinNovak_HU in Ukraine.
I am grateful for President Novak’s visit and participation in the Third Crimea Platform Summit.
We discussed Ukraine’s EU and NATO integration, as well as ways to develop our bilateral relations.
???? pic.twitter.com/6DGZ5rJoqZ
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 23, 2023
[_oembed_time_cdbc2ec56d011e3c02a22cf8a02e72e3] => 1693836555
[_oembed_9b578a09e1d937261e99203b20bce368] =>
[_oembed_time_9b578a09e1d937261e99203b20bce368] => 1696700859
[_oembed_3b086d3f194de0198cc5942fb33a12be] => INFO @Le_Figaro - «Je ne serai pas présent à Saint-Denis» : Éric Ciotti décline l’invitation d’Emmanuel Macronhttps://t.co/oGNiHus2x4
— Claire Conruyt (@ClaireConruyt) November 14, 2023
[_oembed_time_3b086d3f194de0198cc5942fb33a12be] => 1700732206
[_oembed_387633aa550c6467f219087bc8e78e67] => Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
[_oembed_time_387633aa550c6467f219087bc8e78e67] => 1704579673
[_oembed_803082cae0da8705389131e0b563933f] => I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
— Andriy Yermak (@AndriyYermak) December 28, 2023
[_oembed_time_803082cae0da8705389131e0b563933f] => 1704579673
[_oembed_76618d4d50d1953a05f94be1ce9ac9f4] => J’ai pu échanger ces dernières heures avec @vonderleyen, @eucopresident, @OlafScholz, @Keir_Starmer, @RTErdogan et @PM_ViktorOrban.
Après les discussions des derniers jours avec les collègues européens et alliés, nous sommes engagés pour que la paix revienne de manière juste,…
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) February 23, 2025
[_oembed_time_76618d4d50d1953a05f94be1ce9ac9f4] => 1741558517
[_algolia_sync] => 831545323002
[_oembed_3511f61dc09286b384079914b150598f] => ⚡️ Russia-US consultations in Riyadh have concluded pic.twitter.com/iqFZB7mzq2
— MFA Russia 🇷🇺 (@mfa_russia) March 24, 2025
[_oembed_time_3511f61dc09286b384079914b150598f] => 1744209748
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 19936
[1] => 2052
[2] => 35348
[3] => 440
[4] => 1487
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Antony Blinken
[1] => egyeztetés
[2] => Európa biztonsága
[3] => külügyminiszter
[4] => Szergej Lavrov
)
)
[6] => Array
(
[id] => 27525
[content] =>
A diplomák kölcsönös elismeréséről valamint a diplomáciai képzésről szóló megállapodást írt alá Szijjártó Péter magyar, valamint Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter július 22-én Kijevben. A magyar diplomácia vezetője az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnökeként utazott Ukrajnába, valamint ő az első európai vezető, aki munkalátogatást tett kelet-ukrajnai harcok sújtotta területeken. A magyar delegáció 10 darab – a járvány kitörése óta összesen 110 – lélegeztető gépet adományozott Ukrajnának. Magyarország Ukrajna koronavírussal szembeni küzdelmét eddig 3,5 milliárd forinttal támogatta. A tárgyalás során megállapodás született a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő ügyében, döntés született három kormányközi vegyesbizottság szeptemberi üléséről, valamint arról, hogy Magyarország a közúti közlekedésen túl vasúton is lehetővé teszi a tranzitálást Nyugat-Európa irányába. Az aláírást követő közös sajtótájékoztatón Dmitro Kuleba közölte: Budapesten emlékművet állítanak az Ukrajnáért elesett katonák emlékére, míg Ukrajna magyar katonai temetőt hoz rendbe Vezérszálláson. Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország a jószomszédi kapcsolatokban, a korrekt együttműködésben és a stabil, békés Ukrajnában érdekelt.
[type] => post
[excerpt] => A diplomák kölcsönös elismeréséről valamint a diplomáciai képzésről szóló megállapodást írt alá Szijjártó Péter magyar, valamint Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter július 22-én Kijevben. A magyar diplomácia vezetője az Európa Tanács Miniszteri B...
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1626982527
[modified] => 1626982529
)
[title] => Szíjjártó Péter ukrajnai látogatása (Videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=27525&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 27525
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 27527
[image] => Array
(
[id] => 27527
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6.jpg
[original_lng] => 176786
[original_w] => 1618
[original_h] => 909
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6.jpg
[width] => 1618
[height] => 909
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/szijjarto-6.jpg
[width] => 1618
[height] => 909
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1626971730:13
[_oembed_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] =>
[_oembed_time_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] => 1626971620
[views_count] => 3525
[_thumbnail_id] => 27527
[_edit_last] => 13
[_oembed_674fd3b59db93079ad13deb023150259] =>
[_oembed_time_674fd3b59db93079ad13deb023150259] => 1626971730
[_oembed_b69b26140c959bd52053222e3da75aa7] => {{unknown}}
[_oembed_a79db6fbdd72947fc130318438f4622c] =>
[_oembed_time_a79db6fbdd72947fc130318438f4622c] => 1639170382
[_oembed_4969359439d0d01a093b0c455dbd950c] =>
[_oembed_time_4969359439d0d01a093b0c455dbd950c] => 1652519188
[_oembed_a32e8304f38c77d7db8d43571ff7eb5a] => {{unknown}}
[_oembed_506d9355e5903cad92e3f58e30b3a767] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831500854002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 31
[4] => 33
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Kárpátalja
[4] => Ukrajna
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 440
[1] => 35495
)
[tags_name] => Array
(
[0] => külügyminiszter
[1] => Szíjjártó Péter
)
)
[7] => Array
(
[id] => 22068
[content] =>

A visegrádi csoportot (V4) alkotó országok külügyminiszterei szolidaritásukat fejezték ki az orosz diplomatákat kiutasító Csehországgal – olvasható a lengyel külügyi tárca honlapján hétfőn közzétett közös nyilatkozatban.
Az ismertetett dokumentum szerint a V4 három országának (Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) külügyminiszterei szolidaritásukat fejezik ki a csoport negyedik országa, Csehország által „az utóbbi időben tett lépésekkel”.
A közös dokumentum annak kapcsán készült, hogy a cseh kormány szombaton 18 orosz diplomatát utasított ki az országból, akik a helyi hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak. Andrej Babis kormányfő azt mondta: megalapozott az a gyanú, hogy az oroszoknak részük volt a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanásokban. Válaszul Prága lépésére Moszkva 16 cseh diplomatát és négy követségi alkalmazottat nyilvánított nemkívánatos személynek.
A három visegrádi külügyminiszter „elítél minden olyan tevékenységet, amely fenyegetést jelent a szuverén államok és lakosaik biztonságára” – áll a hétfői nyilakozatban, mely szerint a visegrádiak készen állnak „a felforgató tevékenységgel szembeni ellenálló képességük további megerősítésére”.
Ezt egyrészt nemzeti szinten, másrészt a NATO-szövetségesekkel együttműködve fogják tenni, valamint az Európai Unió keretében is – olvasható a nyilatkozatban.
A V4 soros elnökségét június végéig betöltő Lengyelország már vasárnap este jelezte, hogy támogatja Csehország döntését az orosz diplomaták kiutasításáról.
Varsó múlt csütörtökön minősítette nemkívánatos személynek a varsói orosz nagykövetség három munkatársát, a lépést azzal indokolták, hogy az érintettek megsértették a diplomáciai státusz feltételeit, és Lengyelországnak ártó tevékenységet folytattak.
Aznap Joe Biden amerikai elnök rendeletet írt alá, miszerint kormányzata pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen, és kiutasít az országból tíz orosz diplomatát, mivel Washington szerint Moszkva kibertámadásokat hajtott végre, és beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
Oroszország – reagálva az amerikai szankciókra – pénteken azt tanácsolta az amerikai nagykövetnek, hogy utazzon haza konzultációra, és ezenkívül kiutasított további 10 amerikai diplomatát. Varsó lépésére pedig Moszkva öt lengyel diplomata kiutasításával válaszolt.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] =>
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1618921620
[modified] => 1618878065
)
[title] => Lengyel külügy: a V4 külügyminiszterei szolidaritásukat fejezték ki az orosz diplomatákat kiutasító Csehországgal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=22068&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 22068
[uk] => 22094
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 22069
[image] => Array
(
[id] => 22069
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek.jpg
[original_lng] => 124799
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20191202lajcak-miroslav-szijjarto-peter-petricek.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1618917691:8
[_thumbnail_id] => 22069
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3822
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] =>
[_oembed_time_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] => 1629528536
[_oembed_5a500fb26931fb03c9e283bb737bb1ee] =>
[_oembed_time_5a500fb26931fb03c9e283bb737bb1ee] => 1647715794
[_oembed_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] =>
[_oembed_time_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] => 1658045408
[_oembed_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] => Standing in for her colleague Commissioner @Bankole_Adeoye, Commissioner @JosefaSacko wz Director @PatienceChirad3 received @ABaerbock, Federal Minister for ForeignAffairs of Germany??& @MinColonna, Minister for Europe& ForeignAffairs of France??, for a visit to @AUC_PAPS,13/1/23 pic.twitter.com/LK3VSqtTV5
— African Union Political Affairs Peace and Security (@AUC_PAPS) January 13, 2023
[_oembed_time_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] => 1673939350
[_algolia_sync] => 1202627095001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 16424
[1] => 440
[2] => 15984
[3] => 216
)
[tags_name] => Array
(
[0] => diplomaták
[1] => külügyminiszter
[2] => szolidaritás
[3] => Visegrádi Csoport (V4)
)
)
[8] => Array
(
[id] => 21546
[content] =>
Távozik tisztségéből Tomás Petrícek cseh szociáldemokrata külügyminiszter.

„Meg tudom erősíteni, hogy Jan Hamácekkel lezajlott (vasárnapi) találkozómon értesültem menesztésemről” – közölte Petrícek vasárnap késő este a CTK hírügynökség kérdésére. Hamácek a kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) az elnöke, egyben Andrej Babis kormányfő helyettese, belügyminiszter.
Tomás Petrícek menesztését először nyilvánosan néhány hete Milos Zeman államfő kérte a kormányfőtől, mert egyebek között elégedetlen azzal, hogy a külügyminiszter nem támogatta törekvését a koronavírus elleni orosz és kínai vakcína beszerzésében, illetve kizárná az oroszokat a Dukovany atomerőmű bővítésére kiírandó pályázatból.
Vasárnap a Blesk.cz hírportálnak nyilatkozva az államfő pedig azt mondta, hogy nem kívánja akadályozni a külügyminiszter menesztését. A cseh hírügynökség ezt követően kereste meg Petríceket, aki 2018 októberétől tölti be a külügyminiszteri tisztséget.
A prágai sajtó szerint Petrícek menesztésének további oka lehet, hogy a CSSD hétvégi online kongresszusán Jan Hamácek ellenében megpályázta a pártelnöki tisztséget. Beszédében ugyanakkor nagyon élesen bírálta a szociáldemokraták kormányzati együttműködését a Babis vezette ANO mozgalommal. Miután a kongresszuson Hamácek megvédte pártelnöki tisztségét, megfigyelők csak idő kérdésnek minősítették, mikor kell riválisának, a párt korábbi alelnökének elhagynia a külügyminiszteri bársonyszéket is.
A cseh média úgy tudja, hogy Petrícek utódja Lubomír Zaorálek, jelenlegi kulturális miniszter lesz. Zaorálek már korábban (2014-2017) is irányította a cseh diplomáciát. A kulturális tárcát Zaorálektől Jan Birke, a kelet-csehországi Náchod városának szociáldemokrata polgármestere veszi át. Birke közismerten jó viszonyt ápol Zeman elnökkel.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Tomás Petrícek menesztését először nyilvánosan néhány hete Milos Zeman államfő kérte a kormányfőtől, mert egyebek között elégedetlen azzal, hogy a külügyminiszter nem támogatta törekvését a koronavírus elleni orosz és kínai vakcína beszerzésében, ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1618233300
[modified] => 1618228326
)
[title] => Menesztik Tomás Petrícek cseh külügyminisztert
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=21546&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 21546
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 21548
[image] => Array
(
[id] => 21548
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek.jpg
[original_lng] => 124849
[original_w] => 750
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/petricek.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1618217527:10
[_thumbnail_id] => 21548
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2934
[_oembed_674fd3b59db93079ad13deb023150259] =>
[_oembed_time_674fd3b59db93079ad13deb023150259] => 1618217531
[_oembed_b69b26140c959bd52053222e3da75aa7] => {{unknown}}
[_oembed_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] =>
[_oembed_time_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] => 1628226401
[_algolia_sync] => 1202620289001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 6755
[1] => 440
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Cseh kormány
[1] => külügyminiszter
)
)
[9] => Array
(
[id] => 13671
[content] =>
Ion Kiku miniszterelnök kezdeményezésére öt minisztert váltottak le a moldovai kormányban – számolt be a Jevropejszka Pravda a Point.md-re hivatkozva.

A változások a gazdasági, védelmi és oktatási, kulturális és kutatási minisztériumok érintették valamint felmentették a reintegrációért felelős miniszterelnök-helyettest is.
A döntés a Moldovai Demokrata Párt határozatát követően született meg, miszerint a megválasztott elnök beiktatása után azonnal visszahívja képviselőit a kormányból.
A külügyi és európai integrációért felelős tárca élén is változások következtek be. Oleg Culya volt minisztert nevezték ki magyarországi moldovai nagykövetnek, helyére Aurel Csokoj került.
Emlékeztetőül, hogy a moldovai elnökválasztás első fordulójára november 1-jén, vasárnap került sor, amelyet Maja Sandu nyert meg 36,2%-os eredménnyel. Igor Dodon 32,6%-ot kapott.
Dzserelo
[type] => post
[excerpt] => Ion Kiku miniszterelnök kezdeményezésére öt minisztert váltottak le a moldovai kormányban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1604960436
[modified] => 1604952295
)
[title] => Menesztették Moldovában a külügyminisztert és további négy minisztert
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=13671&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13671
[uk] => 13655
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 13656
[image] => Array
(
[id] => 13656
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1.jpg
[original_lng] => 144371
[original_w] => 870
[original_h] => 489
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1.jpg
[width] => 870
[height] => 489
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1.jpg
[width] => 870
[height] => 489
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1.jpg
[width] => 870
[height] => 489
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/visit-moldova-parliament-870x489-1.jpg
[width] => 870
[height] => 489
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1604945095:12
[_thumbnail_id] => 13656
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5795
[_oembed_674fd3b59db93079ad13deb023150259] =>
[_oembed_time_674fd3b59db93079ad13deb023150259] => 1609496790
[_oembed_b69b26140c959bd52053222e3da75aa7] => {{unknown}}
[_oembed_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] =>
[_oembed_time_1746f10c50dbe62d9f524dc828e76e46] => 1627828276
[_algolia_sync] => 1202613925001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 440
[1] => 697
[2] => 13869
)
[tags_name] => Array
(
[0] => külügyminiszter
[1] => menesztés
[2] => Modova
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 440
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 440
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
külügyminiszter (1 Oldal)