Bekérette az orosz külügyminisztérium Alexander Lambsdorff moszkvai német nagykövetet hétfőn, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Roderich Kiesewetter, a Bundestag képviselője Kijevben találkozott Ahmed Zakajevvel, a Csecsen Köztársaság Icskeria nevű szervezet vezetőjével.
„A nagykövetnek határozott tiltakozást jelentettek be a nemrégiben Kijevben, (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) rezsimjének támogatásával megtartott találkozó miatt Roderich Kiesewetter, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) párt képviselője, a Bundestag tagja és a parlament nemzetközi ügyekért felelős bizottságának tagja és Ahmed Zakajev, az Oroszországban betiltott »Csecsen Köztársaság Icskerija« terrorszervezet vezetője között, aki nemzetközi körözés alatt áll” – írta közleményében az orosz diplomáciai tárca.
A minisztérium szerint Oroszország arra figyelmeztette Németországot, hogy a hatalom képviselőinek találkozói terrorszervezetek vezetőivel károsak, és Moszkva az ellene irányuló ellenséges lépésekre megfelelő válasz fog adni.
💬 Britain has been magnificent in its support for Ukraine, for many of the same reasons that we are helping Ukraine.
You, too, have been a victim of Russia's actions. In fact, the term 'hybrid war' does not quite capture it; this has amounted to state terrorism. Your citizens…
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) May 31, 2026
Az ukrán diplomácia 2025-öt méltósággal és az elveihez ragaszkodva zárta, ezzel is megerősítve hatékonyságát a teljes körű háború körülményei között – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter egy online megbeszélést követően, amelyet a külföldi diplomáciai képviseletek vezetőivel tartott.
Az Interfax szemléje szerint a találkozón azokat a további kulcsfontosságú feladatokat vitatták meg, amelyeket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, a Diplomáciai Szolgálat Napja alkalmából rendezett eseményeken jelölt ki.
Szibiha szerdán a Facebookon azt írta, 2026-ban az egész diplomáciai csapat Ukrajna nemzeti érdekeinek védelmére, az ukrán hadsereg megerősítésére, valamint egy igazságos, a nemzetközi jogon és az ENSZ Alapokmányán alapuló béke elérésére összpontosít.
A fő prioritások között említette a hatékony biztonsági garanciák kialakítását, a védelmi ipar fejlesztését, az agresszor elleni szankciók szigorítását, az Európai Unióhoz vezető úton való előrelépést, a gazdaság támogatását, valamint a külföldön élő ukrán állampolgárok konzuli védelmének biztosítását.
A külügyminiszter közlése szerint a nagykövetek egy további, sürgős feladatot is kaptak: az ukrán légvédelem megerősítését. Emellett megállapodtak egy cselekvési tervről és a nemzetközi kapcsolatok menetrendjéről a következő év első napjaitól kezdődően.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán diplomácia 2025-öt méltósággal és az elveihez ragaszkodva zárta, ezzel is megerősítve hatékonyságát a teljes körű háború körülményei között – jelentette ki Andrij Szibiha.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1766595240
[modified] => 1766573818
)
[title] => A diplomácia 2026-ban a hadseregre, a védelmi iparra, az Oroszországra nehezedő nyomásra és az igazságos békére fog összpontosítani
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=173212&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 173212
[uk] => 173272
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 173213
[image] => Array
(
[id] => 173213
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium.jpg
[original_lng] => 56679
[original_w] => 640
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/kulugyminiszterium.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1766591813:8
[_thumbnail_id] => 173213
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1468
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 638031895000
[_oembed_e2852fc02630462ee6bdc61dcf7099e0] =>
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE