Lemondott Herci Halevi izraeli vezérkari főnök, a tábornok az izraeli hadsereg 2023. október 7-ei mulasztásaival indokolta a döntést. Március 6-án távozik a posztjáról, ő irányította az Izraeli Védelmi Erőket (IDF) a Hamásszal vívott háború 15 hónapja alatt, valamint neki tulajdonítanak több sikeres gázai túszmentést is.
Lelkiismereti okokra hivatkozva távozik Herci Halévi izraeli vezérkari főnök – írja az Euronews. Halevi tábornok azzal indokolta lemondását, hogy nem sikerült megvédenie az izraeli lakosságot a Hamász 2023. október 7-én elkövetett terrortámadásától, ami kirobbantotta a 15 hónapos háborút Izrael és a palesztin terrorszervezet között. A támadás 1200 áldozatot, főleg polgári személyeket követelt és 250 embert a Hamász túszul ejtett.
„Kedden tájékoztattam a védelmi minisztert, hogy elismerem felelősségemet az izraeli hadsereg október 7-ei kudarcaiért.”
„Ezért amikor már az IDF számottevő eredményeket fog elérni a túszok hazahozatalával és a tűzszüneti megállapodás végrehajtásával kapcsolatban, hivatalosan is kérelmezem majd, hogy befejezhessem a szolgálataimat 2025. március 6-án” – mondta Halevi tábornok, aki hozzátette: a szörnyű kudarcért való felelősségem minden nap, minden órában elkísér, és életem végéig elkísér majd.
Halevi tábornok a háború 15 hónapja alatt vezette az izraeli hadsereget, ő volt a műveleti felelőse a gázai háborúnak, a libanoni szárazföldi inváziónak, a hútik elleni légicsapásoknak, a és a szíriai katonai műveleteknek, az iráni ballisztikus rakétatámadások elleni sikeres védekezésnek, ahogy a Gázai övezetből való sikeres túszmentéseknek is. Lemondásával a Hamász elleni háborút irányító második fontos katonai vezető is távozott a posztjáról.
[type] => post
[excerpt] => Lemondott Herci Halevi izraeli vezérkari főnök, a tábornok az izraeli hadsereg 2023. október 7-ei mulasztásaival indokolta a döntést. Március 6-án távozik a posztjáról, ő irányította az Izraeli Védelmi Erőket (IDF) a Hamásszal vívott háború 15 hón...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1737550200
[modified] => 1737516047
)
[title] => Lemondott az izraeli vezérkari főnök a hadsereg 2023. október 7-ei kudarca miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=138446&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138446
[uk] => 138641
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 138447
[image] => Array
(
[id] => 138447
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi.png
[original_lng] => 606815
[original_w] => 966
[original_h] => 499
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi-300x155.png
[width] => 300
[height] => 155
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi-768x397.png
[width] => 768
[height] => 397
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi.png
[width] => 966
[height] => 499
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi.png
[width] => 966
[height] => 499
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi.png
[width] => 966
[height] => 499
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/herci-halevi.png
[width] => 966
[height] => 499
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1737627666:2
[_thumbnail_id] => 138447
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 700
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d8bf24f4dfbf5b0ac0c68ea9e982799d] =>
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Bár a vilniusi csúcs döntései a NATO jóakaratát mutatják, Vlagyimir Putyin szemszögéből a Szövetség országai tétovázásáról tanúskodnak Ukrajna tagsága kapcsán – jelentette ki Kurt Volker az USA egykori NATO-nagykövete, egykoron ukrajnai különmegbízott a Kijevi Biztonsági Fórum online beszélgetésén, számolt be az Ukrinform tudósítója.
„Az olyan döntések, mint a Tagsági Cselekvési Terv eltörlése, az Ukrajna–NATO Bizottság a Tanáccsal való helyettesítése, Ukrajna támogatása az interoperabilitás elérésében – mindez nagyon jó és pozitív dolog. Ez a NATO jóakaratát mutatja, de Putyin szemszögéből ez mindenekelőtt a hezitálás, az elszántság hiánya Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban” – mondta.
Valker ugyanakkor a NATO-csúcsot az amerikai csapatok Afganisztánból való 2021-es kivonásával hasonlította össze.
„Ez egy nagyon feltűnő bizonytalanság és tétovázás. Ez azt jelenti, hogy képtelenek egyértelműen megfogalmazni az Ukrajna euroatlanti jövője iránti elkötelezettséget” – tette hozzá a diplomata.
Július 11–12-én Litvánia fővárosában tartották a NATO-csúcstalálkozót, amelyen bejelentették az Ukrajna–NATO Tanács létrehozását.
Volodimir Zelenszkij elnök biztosított arról, hogy Ukrajna nagyra értékeli annak jóváhagyását, hogy az országnak nincs szüksége Tagsági Cselekvési Tervre, és ezt a csúcstalálkozó jó eredményének nevezte.
A G7 országainak vezetői a csúcstalálkozón elfogadták az „Ukrajna támogatásáról szóló közös nyilatkozatot”.
Polska wyśle na Litwę kontyngent Wojsk Specjalnych do ochrony Szczytu NATO.
Decyzja uzgodniona przez Prezydenta @AndrzejDuda, Premiera oraz Szefa MON jest też efektem uzgodnień prezydentów Polski i Litwy dotyczących szerszej współpracy wojskowej - Szef BBN @JacekSiewierapic.twitter.com/xtrSPl9gFS
Ukraine “will get this assistance before anyone else gets it,” President Joe Biden says during his speech at an event celebrating NATO’s 75th anniversary https://t.co/ooMMovHLyDpic.twitter.com/8woal5uNn3
Vlagyimir Putyin orosz diktátor a télen az ukránok megfagyasztását tervezte, de a szándéka kudarcot vallott, a „nagy offenzívája” is meg fog hiúsulni – közölte pénteken Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt írta: „időközben észrevétlenül elkezdődött a tél utolsó hónapja. Putyin terve szerint Ukrajnának fűtés és áram nélkül kellett volna maradnia, az ukránoknak pedig kapitulációt kellett volna követelniük a kormánytól.” Hozzátette: a terv az előzőekhez hasonlóan kudarcot vallott, és a „nagy offenzíva” is kudarcot vall. „És lesz egy ukrán terv: megszállás megszüntetése, jóvátétel, törvényszék” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Szerhij Cserevatij, a Kelet hadseregcsoport sajtószóvivője kijelentette: az ellenség valószínűleg nem tudja teljesíteni Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsát, hogy márciusig foglalják el Donyeck és Luhanszk megyéket. A sajtótiszt a Katonai Médiaközpontban tartott sajtókonferenciáján emlékeztetett arra, hogy a háború kezdete óta már a mostanihoz hasonló több ilyen orosz parancs volt. „Az ellenség folyamatosan új ukrán területeket akar elfoglalni” – mondta Putyin parancsát kommentálva, miszerint márciusig el kell foglalni Donbászt.
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...