Miközben Donald Trump és Vlagyimir Putyin lassan kész Ukrajnáról tárgyalni, Kína is szeretne részt venni a folyamatban. Pekingnek azonban egy elhúzódó konfliktus is előnyös lenne.
Kínai tisztviselők az elmúlt hetekben közvetítőkön keresztül a két vezető között tartandó csúcstalálkozóra tettek javaslatot Trump csapatának. Egy esetleges tűzszünet után így megkönnyíthetik a békefenntartó erőfeszítéseket – állítják az ügyet ismerő pekingi és washingtoni források.
Az ajánlatot azonban az Egyesült Államokban és Európában szkeptikusan fogadják, tekintettel a Peking és Moszkva közötti egyre szorosabbá váló kapcsolatokra – írta meg a The Wall Street Journal.
Szerdán Trump arról beszélt, hogy közvetlenül Putyinnal tárgyalt a konfliktus megoldásáról. Saját közösségi oldalán közzétett bejegyzésében az amerikai elnök azt mondta, „hosszas és rendkívül produktív telefonbeszélgetést” folytatott Putyinnal, és a két vezető megállapodott abban, hogy meglátogatják egymást – és azonnal tárgyalásokat kezdenek az ukrajnai háború befejezéséről.
Trump később az Ovális Irodában újságíróknak elmondta, hogy ő és Putyin „valószínűleg Szaúd-Arábiában találkoznak majd először”, bár azt nem részletezte, hogy mikor.
Források szerint a kínai ajánlat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvétele nélkül képzeli el az amerikai–orosz csúcstalálkozót. Ez ellentétes a Nyugat azon régi ígéretével, hogy Ukrajnát bevonja minden olyan tárgyalásba, amely az ország jövőjéről dönt.
A Fehér Ház nem erősítette meg, hogy megkapta-e Kína ajánlatát, de annak tartalmát továbbra is elutasította.
Egyáltalán nem életképes a terv – mondta a Fehér Ház egyik tisztviselője.
A washingtoni kínai nagykövetség szóvivője a javaslatról kérdezve azt mondta, hogy nem tud róla, ugyanakkor hozzátette: „Reméljük, hogy a felek a deeszkaláción fognak dolgozni, és politikai rendezésre fognak törekedni”.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4