Minden második lengyel állampolgár úgy véli, hogy országa nem bízhat Donald Trump amerikai elnökben nemzetbiztonsági kérdésekben, áll az SW Research által az Onet portál számára végzett felmérésben.
A közvéleménykutatásban résztvevőket arról kérdezték, hogy Lengyelország megbízhat-e Donald Trumpban nemzetbiztonsági kérdésekben.
A válaszadók 49,1%-a nemleges válaszol adott, ami azt jelzi, hogy az amerikai elnök lépései nem meggyőzőek.
A válaszadók 28,9%-a az „igen” lehetőséget választotta, 22%-uk pedig a „nem tudom / nehéz megmondani” választ jelölte meg.
Az Onet megjegyezte, hogy ezek az eredmények szinte egybeesnek egy másik felmérés eredményeivel, ahol a lengyeleket arról kérdezték, hogy Trump véget vetne-e az ukrajnai háborúnak. Akkor a válaszadók közel fele szintén annak a véleményének adott hangot, hogy nem fog sikerrel járni.
Az ukránok jóval több mint fele bízik Volodimir Zelenszkij elnökben, Donald Trump amerikai elnök állításával szemben az elmúlt hónapokban tovább nőtt az elnök támogatottsága – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) frissen végzett felmérésének az adataira hivatkozva.
A kutatás eredményei szerint 2025 februárjának első felében az ukránok 57%-a bízott Zelenszkijben, míg 37%-a nem bízott benne. A bizalom és a bizalmatlanság mérlege +20%-ot tett ki.
A bizalmi mutatók némileg javultak a legutóbbi, 2024. decemberi felméréshez képest, amikor 52% bízott az elnökben, és 39% nem bízott benne, miközben a bizalom-bizalmatlansági arány +13% volt.
Amint Anton Hruseckij, a KMISZ igazgatóhelyettese megjegyezte, Zelenszkij elnök meglehetősen magas szintű bizalmat élvez a társadalomban, és ráadásul tartja legitimitását. Szerinte nagyon jó eredmény, ha egy demokratikus társadalomban a jelenlegi bizalmi mutatóval dicsekedhetnek. „Míg egyes nemzetközi partnerek-szövetségesek aggódnak az elnök legitimitása miatt az esetleges béketárgyalások kapcsán, és helyénvalónak tartják a választások kiírását, addig maguk az ukrán állampolgárok szempontjából ezzel nincs gond, a jelenlegi elnök és a hatóságok jogosan folytathatnak bonyolult tárgyalásokat, és a választásokat a háború befejezése után kell tartani, és Ukrajnának megbízható biztonsági garanciákat kell kapnia” – tette hozzá a szociológus.
A KMISZ saját felmérését 2025. február 4-9-én 1000 válaszadó körében végezte. A mintában nem szerepeltek az ukrán hatóságok által átmenetileg nem ellenőrzött területek lakosai (ugyanakkor a válaszadók egy része a megszállt területekről elköltözött belső menekült). Ezenkívül a felmérést nem végezték olyan állampolgárok bevonásával, akik 2022. február 24. után külföldre távoztak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukránok jóval több mint fele bízik Volodimir Zelenszkij elnökben, Donald Trump amerikai elnök állításával szemben az elmúlt hónapokban tovább nőtt az elnök támogatottsága. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1739977560 [modified] => 1739972031 ) [title] => Trump állításával ellentétben tovább növekszik Zelenszkij népszerűsége, már közel 60 százalékon áll – közvéleménykutatás [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=141530&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 141530 [uk] => 141547 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 141531 [image] => Array ( [id] => 141531 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53.jpg [original_lng] => 26982 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-53.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1739964832:5 [_thumbnail_id] => 141531 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3190 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d74e412c2289d663cc8ad222e3f47458] =>
Last night in Kyiv, tragically, three people were killed by Russian drones, including a father and his five-year-old daughter. Just a day earlier in Zaporizhzhia, a Russian strike took the lives of an entire family—a mother, a father, and their daughter. My condolences to all the… pic.twitter.com/hB6R5yn9gV
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 23, 2025
Kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredményekre készül azelkövetkezendő napokban Donald Trump volt amerikai elnök és az idei választás republikánus elnökjelöltje kampánya, számolt be a CNN. A Trump-kampány által szombaton, augusztus 24-én kiadott Tony Fabrizio és Travis Tunis szociológusok jelentése hirtelen növekedést jósol a felmérésben Kamala Harris demokrata jelölt javára a Demokrata párt kongresszusát követően.
„A kongresszust követően valószínűleg újabb kis (bár átmeneti) ugrást fogunk látni Harris javára a közvélemény-kutatásokban” – áll a jelentésben, ugyanakkor megjegyezve, hogy az ilyen „ugrások” a felmérésekben olyan jelenségek, amelyek a legtöbb pártkongresszus után jelentkeznek.
„Ezért ne lepődjenek meg azon, hogy Harris pozíciója átmenetileg 2-3 ponttal megugrik” – tették hozzá.
Júliusban Fabrizio kijelentette, hogy Harrisra a „mézeshetek” szakasza vár, miután a demokraták jelöltje lett, amikor Joe Biden elnök kilépett a kampányból. Ez a jóslat beigazolódott: a választási kampány vége előtt Biden támogatottsága a CNN közvélemény-kutatása szerint 45%, míg Trumpé 49% volt. A CNN felmérése adatai szerint a demokraták kongresszusát megelőzően megfordult a szituáció: Harris 50%, Trump pedig 48%-on áll.
Fabrizio arra számít, hogy Harris „mézeshetei” folytatódni fognak – a szociológus ezt a sajtó kedvező hozzáállásának tudja be. Egyben óva intett attól, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítsanak a nemzeti közvélemény-kutatásoknak, amelyek azt mutatják, hogy Harris vezet.
„A másik dolog, amit érdemes megjegyezni, hogy míg a média az országos közvélemény kutatásokra összpontosít, addig résen kell lennünk a számunkra fontos államokban”, áll a jelentésben.