Ron DeSantis Florida republikánus kormányzója hétfőn aláírta azt a törvényt, amely az Egyesült Államokban elsőként lehetővé teszi, hogy a déli állam lakosai pert indítsanak a nagy technológiai vállalatok közösségi platformjai ellen, amennyiben azok cenzúrázzák, vagy letiltják őket – számolt be az amerikai sajtó.
A kormányzó hétfőn a Floridai Nemzetközi Egyetemen, korábban letiltott influenszerek, szenátorok és a szólásszabadság számos szószólója társaságában jelentette be a döntést. „Mi leszünk az első tagállam, amely felelősségre vonja azokat a nagy technológiai vállalatokat, amelyek az amerikai történelemben valójában példa nélkül álló hatalmat gyakorolnak” – mondta DeSantis.
„A mi államunkban sokan vannak, akik megéltek cenzúrát és zsarnokságot Kubában, vagy Venezuelában” – utalt a Floridában élő, kubai és venezuelai gyökerű választókra a kormányzó, akit a 2024-es elnökválasztás egyik lehetséges republikánus jelöltjeként is emlegetnek. Majd hangsúlyozta: „ha a techcégek cenzorai megkülönböztető szabályokat alkalmaznak annak érdekében, hogy a Szilícium-völgy uralkodó ideológiáját részesítsék előnyben, akkor most majd elszámoltathatók lesznek”.
A július elsején hatályba lépő új törvény például arról is rendelkezik, hogy a bíróságok akár 100 000 dollár kártérítést is megítélhetnek egy magánszemélynek, ha egy közösségi médiaplatform cenzúrázza vagy letiltja a felhasználó tartalmát, vagy letiltja a felhasználó fiókját, illetve ha a cenzúrát és a tiltást nem a törvényben meghatározott módon alkalmazza.
DeSantis példaként megemlítette, hogy számtalan embert távolítottak el a közösségi média felületeiről, akik korábban arról értekeztek bejegyzéseikben, hogy a koronavírus a kínai Vuhan városának egyik laboratóriumából származhat. „Most pedig ez az elmélet központi témává vált” – fogalmazott a kormányzó. Kitért arra is, hogy Doanld Trumpot kitiltották a Twitterről, miközben Ali Hámeneinek, Irán legfőbb vezetőjének változatlanul megvan a Twitter-fiókja.
Ezentúl – a megtévesztő és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvény alapján – Florida állam főügyésze is keresetet indíthat azon vállalatok ellen, amelyek megsértik az úgynevezett SB 7072 Közösségi Média Platformok elnevezésű törvényt. A jogszabály emellett a jövőben megakadályozza a nagy techcégeket abban, hogy letiltsák a floridai politikai jelölteket. Az állam választási bizottsága napi 250 000 dolláros bírságot szabhat ki minden olyan közösségi médiaplatformot üzemeltető társaságra, amely eltávolítja az állami pozíciók jelöltjeinek fiókjait vagy bejegyzéseit. „A floridaiaknak joguk van bárkit letiltani, a nagy technológiai cégeknek azonban nem az a feladatuk, hogy cenzúrázzanak” – mondta DeSantis. A kormányzó szerint a mostani törvény elfogadása „merész első lépés a nagy technológiai vállalatok zsarnokságának megfékezésére”.
A technológiai cégeket eddig az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott törvény 230. cikkelye védte a számonkéréstől. A passzus kimondja ugyanis, hogy például a közösségi internetes platformokat üzemeltető techcégek nem tartoznak jogi felelősséggel a felhasználók által közölt bejegyzésekért és kommentekért. A tavalyi választási kampányban Donald Trump republikánus elnök és az elnökválasztásból győztesen kikerülő Joe Biden demokrata párti politikus egyetértett abban, hogy valamit kezdeni kell a technológiai cégek sebezhetetlenségét biztosító szabályozással.
DeSantis kiemelte: a törvény előírja a közösségi médiaplatformokat üzemeltető vállalatok számára azt is, hogy átláthatók legyenek a tartalom moderálását illetően, és felhasználóik megfelelő tájékoztatást kapjanak a változásokról.
„Florida visszaveszi a virtuális nyilvános teret, mint azt a helyet, ahol az információk és az ötletek szabadon áramolhatnak” – ezt Jeanette Nunez floridai kormányzó-helyettes jelentette ki hétfőn. „Szerencsére, Floridában olyan kormányzónk van, aki harcol a nagy tech-oligarchák ellen, akik mesterkednek, manipulálnak és cenzúráznak, ha valaki olyan nézeteket hangoztat, amelyek ellentétesek a radikális baloldali narratívájukkal” – fogalmazott Nunez.
Az utóbbi hónapokban nagy vihart kavart Donald Trump volt amerikai elnök törlése és kitiltása a legnagyobb közösségi médiafelületekről és videómegosztó portálokról. A legnagyobb közösségi oldalak – köztük a Facebook -, valamint mikroblog-szolgáltatók, mint például a Twitter, a Capitoliumnál január 6-án történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától. Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületeken megjelent üzenetei okozták a zavargásokat.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Ron DeSantis Florida republikánus kormányzója hétfőn aláírta azt a törvényt, amely az Egyesült Államokban elsőként lehetővé teszi, hogy a déli állam lakosai pert indítsanak a nagy technológiai vállalatok közösségi platformjai ellen, amennyiben azo...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1621945500
[modified] => 1621936670
)
[title] => A floridaiak mostantól beperelhetik a nagy technológiai vállalatok közösségi platformjait
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=24153&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 24153
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 24154
[image] => Array
(
[id] => 24154
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis.jpg
[original_lng] => 176336
[original_w] => 780
[original_h] => 438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/ron-desantis.jpg
[width] => 780
[height] => 438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1621925870:10
[_thumbnail_id] => 24154
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3162
[_oembed_4f283e0149402db7b580207ce44f1d74] =>
[_oembed_time_4f283e0149402db7b580207ce44f1d74] => 1621928373
[_oembed_a5191758260fb3d0948d0d255bdd9fd7] =>
Si hace sólo 4 o 5 años alguien me hubiera dicho que saldría en Fox News por decir que un hombre no puede estar...
A lengyel igazságügyi tárca az internetes közösségi fiókok letiltását megnehezítő törvénytervezetet mutatott be pénteken, a javaslat szerint a közösségi oldalak tulajdonosai részéről történő beavatkozást egy választott lengyel tanács vizsgálhatná felül.
Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, aki a Jog és Igazságosság párt vezette lengyel kormányban az egyik kisebb koalíciós partnert, a Szolidáris Lengyelországot képviseli, pénteki sajtóértekezletén aláhúzta: a törvénnyel szólásszabadságot akarnak biztosítani a lengyel internet-felhasználóknak, úgy, hogy „ne legyen helye cenzori beavatkozásoknak, amelyek deformálják a világhálón a nap mint nap folytatott szabad véleménycsere lényegét”.
Úgy látta: manapság nem léteznek hatékony eszközök az internetes szólásszabadság védelmére, mivel a közösségi oldalak „maguk döntik el, mely tartalmakat cenzúráznak, tiltanak le”.
Az igazságügyi miniszterhelyettes, Sebastian Kaleta szerint „nem a névtelen moderátornak, magánkorporációknak kell eldönteniük, hogy egy adott tartalom sérti-e a lengyel jogot vagy sem”. Az ilyen döntések nem külföldön születhetnek, ez ügyben a lengyel szervek az illetékesek – szögezte le a tisztségviselő.
A tervezet szerint a lengyel alsóház, a szejm képviselői 3/5-ös többséggel választanának egy tanácsot, amely a Lengyelországban működő közösségi média felett őrködne a lengyel alkotmányban rögzített szólásszabadság tiszteletben tartása szempontjából. A Szólásszabadság Tanácsa nevű testület tagjai szakértők lennének, tevékeny politikusok nem választhatók be.
A tanácshoz fellebbezést nyújthatnának be például a letiltott, felfüggesztett fiókok felhasználói, miután a közösségi oldal tulajdonosa a megszabott, 48 órás határidőn belül negatívan viszonyult a hozzá irányított panaszhoz.
A tanács döntése ellen bíróságnál lehet majd fellebbezni. A tanácsi, illetve bírósági döntés be nem tartása esetében a közösségi oldal tulajdonosának 50 ezer zlotytól 50 millió zlotyig (3,9 millió-3,9 milliárd forint) terjedő bírság szabható ki.
A tervezeten a tárca több hónapja dolgozott, reagálva a lengyel felhasználók fiókjaiba történt üzemeltetői beavatkozások eseteire. A javaslat bemutatására azonban azt követően került sor, hogy a washingtoni Capitolium megrohamozása kapcsán a Twitter, a Facebook, a YouTube és az Instagram üzemeltetői a múlt héten felfüggesztették Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök fiókját, és az Amazon eltávolította alkalmazáskínálatából a Trump-hívők által kedvelt Parler közösségi oldalt.
Trump közösségi fiókjainak felfüggesztését több európai politikus is elítélte, Angela Merkel német kancellár „problémásnak” nevezte.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden a Facebookon „a történelem legdemokratikusabb médiumának” nevezte az internetet, egyúttal úgy látta: a szabályozatlan világhálóban domináns szerephez jutottak nagy, nemzetek feletti óriáscégek, amelyek „a politikai korrektség felett őrködnek úgy, ahogyan ez nekik tetszik”.
A kormányfő kilátásba helyezte: Lengyelország „mindent megtesz azért”, hogy az internetes platformok meghatározott jogi keretek között működjenek, az erre vonatkozó előírásokat az Európai Unió szintjén is javasolni fogják.
Az EU-ban tavaly kezdődött el a digitális szolgáltatásokról szóló új jogszabálycsomag kidolgozása.
Az ugandai vezetés kedden arra utasította az internetszolgáltatókat, hogy további értesítésig blokkolják az összes közösségi média platformot és üzenetküldő alkalmazást – írja a Reuters egy, az ország kommunikációs szabályozója által írt levélre hivatkozva.
Kedden számos felhasználó arra panaszkodott, hogy nem tudnak hozzáférni a Facebookhoz és a WhatsApphoz, azaz az olyan közösségi média platformokhoz, amelyeket széles körben használnak a választási kampányokra.
„Az Ugandai Kommunikációs Bizottság ezennel arra utasítja Önt, hogy további értesítésig haladéktalanul függessze fel az összes közösségi média platform és online üzenetküldő alkalmazás hozzáférését és használatát a hálózatán keresztül” – áll a bizottság ügyvezető igazgatójának az internetszolgáltatókhoz intézett levelében.
Noha az ugandai vezetés egyelőre nem nyilatkozott az ügy kapcsán, egy, a távközlési szektorban dolgozó forrás szerint a kormány egyértelművé tette a távközlési vállalatok vezetőinek, hogy a közösségi média betiltása megtorlásul szolgál arra, hogy a Facebook az előző napokban blokkolt néhány kormánypárti fiókot – beleértve olyan kormánytagok Facebook-oldalát is, akiket azzal vádolnak, hogy a csütörtöki választás előtt megpróbálták manipulálni a platformon folyó nyilvános vitát.
A kelet-afrikai országban feszültségekkel terhelt kampány után tartják meg csütörtökön az elnök- és parlamenti választásokat, amely során a jelenlegi elnök, a 76 éves Yoweri Museveni komoly ellenféllel, a 38 éves, popsztárból lett politikussal, Bobi Wine-nal néz szembe.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO