Andrzej Duda lengyel elnök szombaton közölte, hogy megvétózza a kormány 2024-es módosított kiadási törvényjavaslatát, és saját törvényjavaslatot terjeszt elő – erős kihívást intézve ezzel Donald Tusk új lengyel miniszterelnök felé.
Az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében Duda a törvényjavaslat közmédia finanszírozási passzusára hivatkozott, mondván az „égbekiáltóan sérti meg az alkotmányt”.
Lengyelország új, korábban ellenzékben lévő kormánya szerdán vette át a hatalmat a közszolgálati televízió, a rádió és az állami hírügynökség felett. Az elnök, a korábbi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívének számít. Bartłomiej Sienkiewicz lengyel kulturális miniszter egyik első intézkedéseképp elbocsátotta a TVP közszolgálati televízió, a Lengyel Rádió és a Lengyel Sajtóügynökség (PAP) vezetőit.
„Ugyanakkor” – írta Duda egy második bejegyzésében az X-en – szeretném tájékoztatni önöket, hogy karácsony után azonnal benyújtom a parlamentnek a saját tervezetemet, egyebek mellett a tanárok emeléséről és más, a költségvetéssel kapcsolatos törvényben tervezett kiadásokról.
Jan Grabiec, a miniszterelnök kancelláriájának vezetője „abszurdnak” nevezte Duda bejelentését – számol be a történtekről a Politico. A politikus szerint az elnöknek nincs sok beleszólása a költségvetésbe – a vétón túl –, az kívül esik a hatáskörén,.
Dudát az elmúlt napokban több PiS politikus is kritizálta, mondván többet kellett volna tennie a kormány azon törekvésének meghiúsítása érdekében, hogy átvegye az ellenőrzést a közmédia felett.
Tusk kormánya decemberben került hatalomra, ezzel véget ért a PiS nyolcéves kormányzása, amelynek során Varsó összeütközésbe került Brüsszellel a jogállamiság és a sajtószabadság kérdésében. Az elmúlt napokban a parlament különbizottságokat hozott létre, amelyek a múltban elkövetett állítólagos szabálytalanságokat vizsgálják majd. Kedden Tusk új vezetőket nevezett ki a hírszerző és biztonsági ügynökségek élére, amelyeket azzal vádoltak, hogy a PiS-t támogatják és a párt ellenfelei után kémkednek.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Prezydent @AndrzejDuda: Wspieraliśmy, wspieramy i będziemy wspierać Ukrainę w jej walce o wolność! Dzisiaj to wsparcie jest nadal niezwykle potrzebne. Niezależnie od zmęczenia wojną. Wolny świat nie może dopuścić do tego, żeby Putin i Rosja zatriumfowali. pic.twitter.com/VDSHEkBZMy
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk. A világ közvéleménye most ébredt rá igazán, hogy eljött az az idő, amikor politikai alapon megtagadhatóvá vált magánszolgáltatások nyújtása – írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán szerdán.
Eddig csak a vélemény- és szólásszabadságot korlátozták a globális tech cégek, de az Amerikában látható ideológiai hadjárat bizonyítja, hogy az emberek akár ki is kapcsolhatóak az online térből. Onnan, ahol mindennapi életüket élik, munkájukat, vállalkozásaikat menedzselik, emlékeiket tárolják és kapcsolatot tartanak barátaikkal, ismerőseikkel, szeretteikkel – közölte.
Meglepő lehet, hogy Merkel, Weber és több európai vezető is felemelte szavát a – számukra egyébként kedves – globalista liberális ideológiát hirdető tech cégek lépésével szemben. Meglepő lehet, de valószínűleg ők is rájöttek, hogy mindez akár velük is megtörténhet és akár ők is törlésre kerülhetnek, ha nem az elvárt módon viselkednek – írta Varga Judit.
Amíg dolgozunk az online jogbiztonság és átláthatóság feltételeinek megteremtésén, érdemes végiggondolni, valóban megéri-e életünket a social médiára alapozni. Mondjuk el gyermekeinknek, barátainknak, szeretteinknek, hogy a valódi életünket kell megélni és akár újra felépíteni a virtuális helyett. Mert a valódi életünkben mindig mi hozhatjuk meg saját döntéseinket – írta Facebook-oldalán Varga Judit.
A szlovákiai magyarság nem kapja meg az ottani közmédiában neki járó műsoridőt, ezért a szlovák állami szervekhez fordul – mondta Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos tanácsának elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Őry Péter és Nagy Dávid a sajtótájékoztatón (fotó: Felvidék.ma)
Őry Péter azt mondta: Szlovákiában törvény mondja ki, hogy
az országban élő nemzeti kisebbségeknek számarányuknak megfelelő műsoridőt kell
kapniuk a közmédiában, ez a rendelkezés azonban mindmáig nem teljesül. A
magyarság aránya Szlovákiában a legutóbbi népszámlálás szerint 8,5 százalék, ám
ennél jóval kisebb a magyar nyelvű műsorok aránya az ottani közmédiában.
Például 2018-ban a szlovák köztévé összesen 16 ezer 630 órányi műsort
közvetített, ebből azonban csak alig több mint 100 óra volt a magyar adás, ami
0,6 százalékos nemzetiségi aránynak felel meg. A magyar kisebbségre szánt
műsoridőből tehát mintegy 1300 órányi hiányzik.
Hozzátette: A törvényi rendelkezés az ukrán, ruszin, roma
kisebbségek esetében sem teljesül – tette hozzá.
Az állami szervek egyes képviselői a törvény végrehajtásának
elmaradásával kapcsolatban arról beszéltek, hogy hiányoznak a személyi, illetve
pénzügyi feltételek – mondta Őry Péter, ám ez a kisebbségi politikus szerint
inkább csak kifogás.