Nadzsib Azmi Mikáti libanoni miniszterelnököt fogadta pénteken Ferenc pápa, és magánmeghallgatáson találkozott Epifániusz metropolitával, az Ukrán Ortodox Egyház vezetőjével is. Mindkét vatikáni tárgyalásnak a béke volt a központi témája – közölte a Szentszék.
A Vatikán szokás szerint csak az államtitkárságon folytatott egyeztetések témáiról számolt be részletesebben.
Nadzsib Azmi Mikáti és Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár, valamint a vatikáni külügyminiszter, Paul Richard Gallagher megbeszélésein a Libanonban élő keresztény közösség és a közel-keleti béke szerepelt napirenden. Szó volt az ország jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetéről és a jövő év elejére kitűzött elnökválasztásról.
A szentszéki diplomácia képviselői megelégedésüket fejezték ki a Dél-Libanonban elért tűzszünetért, és reményüket fejezték ki, hogy a térség különböző vallásai hozzájárulnak a közel-keleti békéhez.
Ferenc pápa Epifániusz metropolitát, az Ukrán Ortodox Egyház vezetőjét is fogadta, de erről a Szentszék nem adott ki közleményt, ami azt jelenti, hogy a találkozó magánjellegűnek számított. A hírt és a találkozón készített felvételeket Andrij Juras, Ukrajna szentszéki nagykövete osztotta meg közösségi oldalán.
[type] => post [excerpt] => Nadzsib Azmi Mikáti libanoni miniszterelnököt fogadta pénteken Ferenc pápa, és magánmeghallgatáson találkozott Epifániusz metropolitával, az Ukrán Ortodox Egyház vezetőjével is. Mindkét vatikáni tárgyalásnak a béke volt a központi témája – közölte... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1734165060 [modified] => 1734116727 ) [title] => A libanoni miniszterelnökkel a közel-keleti, a kijevi metropolitával az ukrajnai békéről egyeztetett Ferenc pápa [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135179&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 135179 [uk] => 135221 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 135180 [image] => Array ( [id] => 135180 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan.png [original_lng] => 492663 [original_w] => 977 [original_h] => 503 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan-300x154.png [width] => 300 [height] => 154 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan-768x395.png [width] => 768 [height] => 395 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan.png [width] => 977 [height] => 503 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan.png [width] => 977 [height] => 503 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan.png [width] => 977 [height] => 503 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vatikan.png [width] => 977 [height] => 503 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1734170696:8 [_thumbnail_id] => 135180 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2035 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 831788911002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 11 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 577 [1] => 555060 [2] => 758330 [3] => 175110 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ferenc Pápa [1] => közel-keleti válság [2] => ukrán béketárgyalások [3] => ukrán ortodox egyház ) ) [1] => Array ( [id] => 123716 [content] =>
Az Egyesült Államok, Egyiptom és Katar sürgető lépéseket tesz az Izrael és Hamasz közötti tűzszünet és a túszok kiszabadításáról szóló megállapodás véglegesítése érdekében, hogy megőrizzék a közel-keleti békét – írja a Financial Times.
Joe Biden amerikai és Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnök, valamint Tamim bin Hamád al-Száni katari emir felszólították a feleket, hogy augusztus 15-én folytassák a tárgyalásokat Kairóban vagy Dohában, és kezdjék el az egyezmény végrehajtását. A diplomáciai erőfeszítések célja, hogy enyhítsék a térségben kialakult feszültséget és elkerüljék a konfliktus további eszkalálódását.
A közelmúltban két magas rangú vezető meggyilkolása – Fuad Shukr, a Hezbollah katonai vezetője, és Ismail Haniyeh, a Hamasz politikai vezetője – fokozta a régiós feszültséget. Az Egyesült Államok és szövetségesei attól tartanak, hogy a helyzet tovább súlyosbodhat, ha Irán esetleg támadást indít Izrael ellen. A nyugati hatalmak igyekeznek megelőzni egy esetleges háborút, amely destabilizálhatja a régiót, és komoly következményekkel járhat Irán számára is.
A tárgyalások eddig akadoztak, részben az izraeli kormány új feltételei miatt, amelyek hátráltathatják a megállapodás előrehaladását. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy meggyőzze Izraelt, hogy legyen rugalmasabb, és inkább a megegyezésre törekedjen. A várakozások szerint a következő héten Kairóban vagy Dohában tartott tárgyalások során sikerülhet közelebb jutni a végleges megállapodáshoz, amely hosszú távú megoldást kínálhat a konfliktus lezárására és a túszok is kiszabadulhatnak.