Lemondott Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a belgiumi Bruges-ben található Európa Kollégium rektori posztjáról, miután csalás és korrupció gyanújával vádat emelt ellene az Európai Ügyészség – jelentette az Euractiv című brüsszeli hírportál csütörtökön.
A hírportál szerint Mogherini az Európa Kollégium végrehajtó bizottságának csütörtöki rendkívüli ülése után az oktatási intézmény munkatársainak, diákjainak és öregdiákjainak küldött levelében közölte lemondását.
„A legnagyobb szigorral és tisztességgel, amellyel mindig is eljártam feladataim ellátása során, a mai napon úgy döntöttem, hogy lemondok rektori tisztségemről” – fogalmazott.
Az Európai Ügyészség szerda reggel jelentette be, hogy hivatalosan vádat emelt az Európa Kollégiumot, valamint az Európai Külügyi Szolgálatot érintő korrupciós ügy három érintettje ellen.
Mogherini mellett az ügy gyanúsítottja az Európa Kollégium egyik vezető munkatársa, valamint az Európai Bizottság Közel-Keletért, Észak-Afrikáért és a Perzsa-öböl térségért felelős szolgálatának vezérigazgatója, az EKSZ 2021 és 2025 között szolgálatot teljesítő főtitkára. Utóbbi szerdán nyugalmazását kérte.
A három érintettet kedden vették őrizetbe, majd engedték szabadon a nyomozás idejére, mivel esetükben nem áll fent a szökés veszélye.
A belga rendőrség kedden, a kora reggeli órákban egyidejűleg tartott razziát az EU brüsszeli külügyi szolgálatának főépülete mellett, a bruges-i Európa Kollégiumban, valamint magánlakásokban.
Az Európai Ügyészség vezette, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által is támogatott büntetőeljárás részeként végzett akció során dokumentumokat foglaltak le. Az uniós ügyészség szerint erős a csalás gyanúja egy olyan pályázattal kapcsolatban, amely kilenc hónapos képzési programot biztosított fiatal diplomaták számára 2021 és 2022 folyamán. A pályázatot az uniós külügyi szolgálat írta ki, és a kollégium nyerte meg.
Az Európa Kollégium lemondott rektora, az olasz Federica Mogherini korábban az Európai Külügyi Szolgálatot vezette, és idén kezdte meg második ötéves ciklusát az oktatási intézmény élén. A vizsgált időszakban az uniós külügyi szolgálatot a spanyol Josep Borrell vezette.
Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy Julija Szviridenko ukrán miniszterelnökkel tárgyalt az energetikai szektor személyzeti reformjáról, amely a korrupció elleni küzdelem fontos része. Az elnök szerint az átalakulás üteme kielégítő, és teljes átláthatóságot kell biztosítani a vállalatok vezetésében.
Volodimir Zelenszkij az X-en jelentette be, hogy Julija Szviridenko ukrán miniszterelnökkel tárgyalt az energetikai szektor személyzeti reformjáról, mely egy fontos lépés a korrupció elleni harcban.
Az ukrán elnök szerint az átalakulás üteme kielégítő, és teljes átláthatóságot kell biztosítani a vállalatok vezetésében. Az átalakításokban érintett
a Centrenerho,
az Ukrán Gázszállítási Rendszer Üzemeltetője,
a Piaci Üzemeltető,
az Ukrán Elosztóhálózatok,
valamint az Ukrajnai Energetikai Társaság.
Hozzátette, hogy az új felügyelőbizottsági tagokat decemberben nevezik ki, tisztességes eljárás után. Emellett utasította Denisz Smihal védelmi minisztert, hogy sürgősen indítsa újra a felügyelőbizottságok működését a védelmi szektorban.
„A felügyelőbizottságokon keresztül történik a vállalatok belső folyamatainak irányítása és ellenőrzése, ezt százszázalékosan biztosítani kell” – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: a miniszterelnöknek tájékoztatnia kell Ukrajna kulcsfontosságú partnereit a kormány intézkedéseiről, hogy garantálható legyen a bizalom az ukrán intézmények iránt.
November közepén az ukrán kormány jóváhagyta a felügyelőbizottságok és a vállalati vezető testületek átszervezésére vonatkozó tervet az üzemanyag- és energetikai szektorban, meghatározva a határidőket a felelős szervek számára.
[type] => post
[excerpt] => Ahhoz, hogy megmentsük Ukrajnát a korrupciótól és az orosz agressziótól, vissza kell állítani a demokráciát, és különösen fontos, hogy sürgősen megalakítsunk egy nemzeti egységkormányt, ahogyan az Nagy-Britanniában és Izraelben történt a háború al...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1764518400
[modified] => 1764513384
)
[title] => Klicsko: Ukrajna korrupciótól való megmentéséhez vissza kell állítani a demokráciát, és nemzeti egységkormány kell
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=170578&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 170578
[uk] => 170581
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 170579
[image] => Array
(
[id] => 170579
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1.jpg
[original_lng] => 29487
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/klicsko-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1764506217:8
[_thumbnail_id] => 170579
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1042
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 589541456000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 14139
[1] => 1473517
[2] => 547
[3] => 13716
)
[tags_name] => Array
(
[0] => demokrácia
[1] => egységkormány
[2] => korrupció
[3] => Vitalij Klicsko
)
)
[5] => Array
(
[id] => 170518
[content] =>
Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal korábbi vezetője kijelentette, hogy nem haragszik Volodimir Zelenszkij elnökre tisztségének az elvesztése miatt – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál Jermak Financial Times című lapnak adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Jermak hangsúlyozta: „A barátom volt a munka előtt, és utána is az marad.” Mint ismeretes ő vezette az ukrán küldöttséget, amely részt vett az Egyesült Államokkal és Oroszországgal folytatott béketárgyalásokon. Szombaton kellett volna az Egyesült Államokba repülnie, de lemondása miatt Kijevben maradt. Helyette Rusztem Umjerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára utazott oda.
Ugyanakkor Jermak kiemelte a hozzájárulását az Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció által kidolgozott béketerv átszerkesztéséhez, amely előtte Moszkva számára kedvező záradékokat tartalmazott. „A vezetésem alatt álló genfi küldöttségnek amerikai partnereinkkel együtt sikerült elérnie, hogy a 28 pontos dokumentum már nem létezik” – mondta, utalva a felülvizsgált béketervre, amely kedvezőbbé vált Kijev számára.
Jermak hozzátette, hogy még van néhány nehéz pont, amiben meg kell állapodni, de szerinte lehetséges. „Mindenesetre az elnök – a nyomás ellenére – nem fog aláírni és nem is hagy jóvá semmit, ami ellentétes Ukrajna érdekeivel” – hangsúlyozta az Elnöki Hivatal volt vezetője.
A volt hivatalvezető azt is elmondta, hogy a kritikusai – beleértve azokat is, akiket a közelmúltig szövetségeseinek tartott, de akik hátat fordítottak neki – megkapják, amit megérdemeltek. „Ami azokat illeti, akiket a támogatás hiánya kapcsán említettem, tökéletesen tudják, kikről van szó. Nos, majd Isten előtt elszámolnak” – összegezte Andrij Jermak.
Ukrajnának harcolnia kell a korrupt politikusok és üzletemberek ellen ahhoz, hogy az Európai Unió részévé válhasson – jelentette ki pénteken Michael McGrath, az EU igazságügyi biztosa jelentette Politico című brüsszeli-amerikai kiadványnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint McGrath hangsúlyozta, hogy az EU-tagállamok kormányai nem fogják támogatni Ukrajnát a csatlakozási törekvéseiben, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy hatékony rendszerrel rendelkezik a társadalom legmagasabb szintjein folyó bűnözés elleni küzdelemhez.
Az igazságügyi biztos megjegyezte, hogy bár az ukrajnai reformfolyamat „még messze van”, Kijev minden erőfeszítést megtesz a korrupció elleni küzdelem érdekében. „Minden tagjelölt országnak rendelkeznie kell egy robusztus rendszerrel a magas szintű korrupcióval kapcsolatos esetek kezelésére. Hatékony nyomozási, végső soron pedig büntetőeljárási és ítélethozatali rendszerre van szükség, és ezen a területen bizonyított eredményeket várunk el minden tagállamunktól, és minden bizonnyal azoktól is, akik csatlakozni kívánnak az Európai Unióhoz” – tette hozzá.
McGrath azt mondta, hogy „ugyanazok a normák vonatkoznak minden tagjelölt országra”, hozzátéve, hogy „a jogállamiság és az igazságszolgáltatás reformja áll a csatlakozási folyamat középpontjában”. „Nagyon nyílt és őszinte kapcsolatot ápolunk az ukrán hatóságokkal a fennálló követelményeket illetően” – tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy ha a jogállamisági normák nem teljesülnek, akkor az EU-tagállamok részéről nem lesz támogatás a csatlakozás kérdésében.
Volodimir Zelenszkij elnök pénteken menesztette Andrij Jermakot az Elnöki Hivatal éléről – számolt be az rbc.ua hírportál Zelenszkijnek az Elnöki Hivatal honlapján közzétett rendeletére hivatkozva.
A jelentés szerint a 868/2025. számú elnöki rendelet a következőt tartalmazza: „Felmenteni Jermak Andrij Boriszovicsot Ukrajna Elnöki Hivatalának vezetői tisztségéből.”
Ma délután vált ismeretessé, hogy Jermak benyújtotta a lemondását, miután reggel a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Szakosított Ügyészség (SZAP) házkutatást tartott nála.
A Legfelső Tanács szerdai ülésén támogatta Szvitlana Hrincsuk felmentését Ukrajna energetikai miniszteri tisztségéből, az eltávolítása mellett 315 képviselő szavazott – számolt be az rbc.ua hírportál a parlamenti ülés közvetítésére hivatkozva.
A jelentés szerint kedden a Legfelső Tanács illetékes bizottsága megszavazta Szvitlana Hrincsuk felmentését Ukrajna energetikai miniszteri tisztségéből.
A döntést az Enerhoatomnál kirobbant súlyos korrupciós botrány hátterében, Julija Szviridenko miniszterelnök beadványát és a parlament energetikai és lakásügyi bizottsága ajánlásait követően hozták meg.
A korrupciós botrány közepette Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, hogy az energetikai szektorban működő nagyobb állami tulajdonú vállalatok teljes átvilágításon esnek át. A pénzügyi ellenőrzéssel párhuzamosan a kormány a vezetésük teljes átalakítását is tervezi.
Herman Haluscsenkót, akit korábban felfüggesztettek igazságügyi miniszteri tisztségéből, felmentette tisztégéből a Legfelső Tanács a szerdai ülésén – számolt be az rbc.ua hírportál a parlamenti közvetítésre hivatkozva.
A jelentés szerint Halucsenko leváltása mellett 323 parlamenti képviselője szavazott.
Az igazságügyi miniszter feladatait ideiglenesen Ljudmila Szuhak, az Igazságügyi Minisztérium európai integrációért felelős helyettes minisztere látja el.
Haluscsenko az Igazságügyi Minisztérium előtt az Energetikai Minisztériumot vezette. Az elbocsátásáról szóló döntés a NABU és a SZAP által a Midas művelet részeként az Enerhoatomnál történt korrupcióval kapcsolatban folytatott nagyszabású vizsgálat hátterében született.