A szenátusi republikánusok visszautasították a demokraták kompromisszumos ajánlatát, ezért marad a kormányzati leállás – írja a Bloomberg. A szenátusban ülő demokraták a kormányzati leállás befejezésének feltételeként az ACA (Affordable Care Act) lejáró támogatásainak egyéves meghosszabbítását kérték, cserébe támogatták volna a rövid távú költségvetési törvényt.
A szenátusi republikánusok elutasították a demokraták kezdeményezését. A javaslat a kormányzati leállás körüli követeléseket arra szűkítette volna, hogy egy évvel meghosszabbítsák a lejáró egészségügyi támogatásokat. A mostani döntés még tovább húzza azt a patthelyzetet, amely többek között már megzavarta a légi közlekedést is, és késlelteti az élelmiszersegélyek kiosztását.
A vita középpontjában a Megfizethető egészségügyi ellátásról szóló törvény (Affordable Care Act, ACA) keretében nyújtott támogatások állnak.
A kormányzati leállás 38 napja tart, ami az Egyesült Államok történetének leghosszabb ilyen esete.
Egy magas rangú szenátusi republikánus tanácsadó a javaslatot „eleve halottnak” minősítette.
A demokraták így is engedtek a követeléseikből, eredetileg mintegy 1500 milliárd dollárnyi többletkiadást kötöttek volna a megállapodáshoz, beleértve az ACA-hoz kapcsolódó adójóváírások 350 milliárd dolláros, végleges kiterjesztését, valamint a republikánusok által idén elfogadott, a Medicaid-ellátáshoz kapcsolt munkakövetelmények eltörlését.
A Szenátus pénteken eljárási szavazást tart egy törvényjavaslatról, amely kifizetést biztosítana a leállás idején fizetés nélkül maradt szövetségi dolgozóknak.
John Thune, a szenátusi többség vezetője kilátásba helyezte, hogy a hétvégén is szavazásokat tartanak egy átmeneti finanszírozási törvényjavaslatról, hogy Washingtonban tartsák a törvényhozókat és előmozdítsák a megállapodást.
Thune jelezte, hogy ígéretet tesz: még az idén napirendre tűznek egy szavazást az ACA-hoz kapcsolódó adójóváírásokról, de az elfogadást nem garantálta. Mike Johnson házelnök megtagadta, hogy ígéretet tegyen egy ilyen voksolásra.
Egyelőre még nem látszik a leállás vége, országszerte egyre több fennakadás várható.
Rekordhosszúságúra nyúlt a kormányzati leállás az Egyesült Államokban. A shutdown október elseje óta, harminchat napja tart. Az eddigi rekord harmincöt nap volt, ez Donald Trump első elnöksége alatt 2019-ben történt.
A leállás egyre több fennakadást okoz az országban. A légi közlekedésben rendszeressé váltak a késések és a járattörlések. A légiforgalmi irányítóknak annak ellenére is dolgozniuk kell, hogy nem kapnak fizetést, de sokan erre nem hajlandók, ezért betegszabadságra mennek.
Számos szövetségi intézmény továbbra is zárva tart, több százezer dolgozójuk pedig fizetés nélkül maradt. Az élelmiszersegélyek folyósítása akadozik, pedig több mint 41 millió amerikai jogosult ezekre.
A kormányzati leállás oka az, hogy a pártok nem tudtak megegyezni a költségvetésről. A legnagyobb vita az egészségügy finanszírozása körül van. A demokraták ragaszkodnak a Barack Obama idején bevezetett reformok megtartásához, a republikánusok azonban az erről szóló döntést az átmeneti büdzsé elfogadása utánra halasztanák.
Donald Trump amerikai elnök addig nem hajlandó tárgyalni a demokratákkal a lejáró egészségbiztosítási támogatások megmentéséről, ameddig ők bele nem egyeznek a kormányzat újraindításába.
„Miért történik ez? Azért van leállás, mert a kollégáink nem hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni, hogy egy egyszerű dologról beszéljünk: az egészségügyi támogatásokról. Állítsuk meg ezt a zűrzavart, üljünk le az asztalhoz, tárgyaljunk” – kommentálta az eseményeket Amy Klobuchar demokrata szenátor kedd késő esti beszédében.
Trump megközelítése a leállással kapcsolatban szöges ellentétben áll a 2019-es leállással, amikor az okozta a patthelyzetet, hogy az elnök pénzt követelt az amerikai-mexikói határon lévő fal megépítésére, amit a demokraták nem akartak megszavazni a Kongresszusban. Trump akkor nyilvánosan találkozott és tárgyalt a kongresszus tagjaival, de nem sikerült meggyőznie őket, ezért végül engedett.
Az amerikai kormányzati leállás megakasztotta az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti fegyverkezési tárgyalásokat, és késleltetheti a fegyverszállításokat – jelentette a The Telegraph október 3-án meg nem nevezett ukrán forrásokra hivatkozva.
A leállás azután kezdődött, hogy a demokraták és a republikánusok nem tudtak megegyezni a kormányzati finanszírozásról. A lap szerint a fennakadások miatt megrekedtek az ukrán tisztviselők és a Pentagon, a Külügyminisztérium és a Fehér Ház kollégái közötti találkozók.
Állítólag az amerikai fegyverszállítmányok emiatt csak késésekkel juthatnak el a csatatérre.
Az amerikai kormányzati szférában tartós leépítésekhez vezethet, ha a szövetségi intézményeket érintő leállás elhúzódik – jelentette ki J. D. Vance alelnök szerdán a washingtoni Fehér Ház sajtótájékoztatóján.
Az alelnök a rendkívüli kormányzati leállás miatt jelent meg az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján, amelyen azt hangoztatta, hogy minden kormányzati elbocsátás annak figyelembevételével és annak érdekében történik, hogy az amerikai állampolgárok továbbra is hozzájussanak a legszükségesebb állami szolgáltatásokhoz.
Egyes embereket el kell majd bocsátanunk, ha a leállás folytatódik. Nem szeretjük ezt, és nem szükségszerűen ezt akarjuk, de meg fogjuk tenni annak érdekében, hogy az amerikai emberek számára a szükséges szolgáltatások tovább működjenek – fogalmazott J. D. Vance, aki személyes véleményként kifejtette, hogy nem tartja valószínűleg az elhúzódó rendkívüli helyzetet, mert bizonyos „repedéseket” észlel a demokraták ellenállásán.
Az alelnök azt is közölte, hogy szerdán republikánus és demokrata törvényhozókkal is tárgyalt annak érdekében, hogy létrejöjjön a szenátusban a szükséges szavazatszám, aminek révén átmeneti költségvetést fogadnak el.
J. D. Vance megismételte, hogy a Fehér Ház nyitott a tárgyalásra a demokrata párti kongresszusi vezetőkkel a szövetségi forrásból finanszírozott egészségügyi ellátásokról, de csak azt követően, hogy elfogadják a kormányzat működését november közepéig lehetővé tevő átmeneti költségvetést.
Az alelnök a fehér házi sajtótájékoztatón megismételte a Trump-kormányzat álláspontját, miszerint a kormányzati leállásért a demokraták felelősek, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy a szövetségi költségvetésből finanszírozzanak illegális bevándorlók számára egészségügyi ellátásokat, ami a kormányzat számára nem elfogadható.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője azt hangoztatta, hogy a demokrata párti szenátusi tagok Joe Biden elnöksége idején, amikor többségben voltak a felsőházban, több mint tucatnyi alkalommal szavaztak meg a jelenleg is napirenden lévővel megegyező áthidaló költségvetési javaslatot. Hozzátette, hogy amikor az Egyesült Államok adóssága meghaladja a 37 ezermilliárd dollárt, akkor az ország nem tudja megengedni magának, hogy olyan emberek számára adjon ingyenes egészségügyi ellátását, akik a törvény megszegésével lépték át a határt.
A demokraták szerint J. D. Vance téved
A demokraták szerint nincs olyan szándékuk, hogy törvénytelenül érkezett bevándorlók is költségvetési forrásból jussanak egészségügyi szolgáltatásokat. Hakeem Jeffries, a kongresszusi alsóház vezető demokrata képviselője szerint pártja célja, hogy amerikaiak számára általánosságban megőrizze a szociális alapú egészségügyi ellátásokra való jogosultságot.
Az amerikai szövetségi kormányzat intézményeinek többsége szerdától szünetelteti a működését, ami azt jelenti, hogy az alkalmazottak nagy részét kényszerpihenőre küldték, ami alatt fizetést sem kapnak. A leállás nem érinti a többi között a rendvédelmet, a hadsereg működését és a szociális ellátásokat.
A kormányzati intézmények azután voltak kénytelenek felfüggeszteni munkájukat, hogy a kedd éjféli határidőig a törvényhozás nem fogadta el a finanszírozásról szóló átmeneti költségvetésről szóló törvényt. A száztagú szenátus kedden késő este tartott utolsó szavazásán három demokrata párti szenátor a republikánus többséggel együtt szavazott, de a szükséges minősített többséghez 60 voksra van szükség, amihez hét demokrata támogatása kell.
Mit jelent az amerikai kormányzati leállás?
Kormányzati leállás az USA-ban 1976 óta lehetséges, azóta 22-szer történt meg. Többnyire csak pár napig tartott a pártoknak megoldást találni költségvetési vitáik megoldására. De volt már 35 napos leállás is, mégpedig Donald Trump első elnöki ciklusa idején, 2018. december 22-től, amikor a mexikói határfal finanszírozásáról nem tudtak megegyezni a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták.
Mi történik ilyenkor?
Csak a létfontosságú munkát végző alkalmazottak dolgoznak tovább, a többieket kényszerszabadságra küldik, és még az előbbiek sem mindig kapják meg időben a fizetésüket (a szerződéses dolgozók pedig akár még utólag sem).
Bezárnak a kormányzati irodák, ügynökségek, nemzeti parkok, múzeumok, kutatóintézetek.
Leállhatnak vagy lassulhatnak az adminisztratív szolgáltatások, például az útlevél- és vízumkérelmek feldolgozása, a tudományos kutatások, engedélyezések.