Emmanuel Macron francia államfő Sébastien Lecornu védelmi minisztert nevezte ki kedden este kormányfőnek a lemondását benyújtó Francois Bayrou helyett – jelentette be az elnöki palota.
Bayrou kormánya az előző napon elveszítette a bizalmi szavazást a parlamentben, majd Macron elfogadta a miniszterelnök lemondását.
A 39 éves Lecornu már a negyedik miniszterelnöke lesz az országnak az utóbbi mintegy egy évben. Még mint konzervatív politikus 2017-ben csatlakozott Macron centrista mozgalmához, és támogatta őt akkori elnökválasztási kampányában.
Védelmi miniszterként jelentős haderőfejlesztést indított el az ukrajnai háború miatt.
Volodimir Zelenszkij elnök felkérte Julija Szviridenkót az ukrán kormány vezetésére és működésének jelentős megújítására – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij jelezte, hogy Szviridenko beszámolt az Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencia keretében tett vállalások végrehajtásáról. Mint hangsúlyozta, minden olyan kezdeményezést, amely hozzájárul az állam és a társadalom ellenálló képességének erősítéséhez, a lehető leghamarabb meg kell valósítani. „Konkrét intézkedéseket tárgyaltunk, amelyek erősítik Ukrajna gazdasági potenciálját, bővítik a civil támogatási programokat és fokozzák a fegyvergyártást” – tette hozzá.
Az elnök bejelentette a végrehajtó hatalom átalakításának kezdetét is. Ezzel összefüggésben azt javasolta, hogy Julija Szviridenko vezesse Ukrajna kormányát, és jelentősen korszerűsítse annak munkáját. A közeljövőben várhatóan bemutatják az új kormány akcióprogramját – közölte Volodimir Zelenszkij.
Korábban az interneten elterjedt az információ, miszerint Denisz Smihal miniszterelnök lemond, és már keresik az utódját. Több képviselő is kijelentette, hogy az elnök úgy döntött, hogy Julija Szviridenkót, a jelenlegi miniszterelnök-helyettest és gazdasági minisztert nevezi ki erre a posztra. Maga Szviridenko a közelmúltban kijelentette, hogy nem kapott ajánlatot a miniszterelnöki posztra.
Az októberi parlamenti választások nyomán megalakult lengyel parlamenti alsóház (szejm) nem adott hétfőn bizalmat Mateusz Morawiecki miniszterelnök kabinetjének. A parlamentnek így Donald Tuskot, a parlamenti választásokon többségbe került koalíció jelöltjét választotta meg kormányfőnek.
A 460 fős szejmben 248 képviselő szavazott Tusk jelöltségére, 201-en ellene voksoltak, senki sem tartózkodott, 10-en nem voltak jelen. Támogatta Tuskot a négy frakcióból álló többségi parlamenti tömb, ezen belül a Polgári Koalíció (KO) összes képviselője.
Támogatta Tuskot a négy frakcióból álló többségi parlamenti tömb, ezen belül a Polgári Koalíció (KO) összes képviselője. Az ellenzékbe került Jog és Igazságosság (PiS) listájáról megválasztott 184 jelenlévő képviselő mellett a nemzeti radikális és újliberális pártok szintén ellenzéki szövetsége, a Konföderáció 17 képviselője is ellenszavazatot adott le.
A szejm hétfő délután nem szavazott bizalmat a Mateusz Morawiecki vezette, november végén beiktatott kormánynak.
A KO-t vezető Polgári Platform (PO) elnöke, Donald Tusk kedden mutatja be kormányát, és programbeszédet mond, majd aznap róla és a kormányáról bizalmi szavazás is várható. Az új kabinetet az államfő szerdán iktatja be.
Tusk pénteken már informális egyeztetést tartott kabinetje miniszterjelöltjeivel.
Donald Tusk 2003–2014-ben volt a PO elnöke, 2021-ben újból átvette a párt irányítását. 2007–2014-ben a lengyel kormány élén állt, utána az Európai Tanács elnökének (2014–2019), valamint az Európai Néppárt (EPP) elnökének (2019–2022) tisztségét töltötte be.
[type] => post
[excerpt] => Az októberi parlamenti választások nyomán megalakult lengyel parlamenti alsóház (szejm) nem adott hétfőn bizalmat Mateusz Morawiecki miniszterelnök kabinetjének. A parlamentnek így Donald Tuskot, a parlamenti választásokon többségbe került koalíci...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1702387440
[modified] => 1702376228
)
[title] => Nem nyerte el a szejm bizalmát Morawiecki kabinetje, Tuskot választotta meg kormányfőnek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=97823&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 97823
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 97824
[image] => Array
(
[id] => 97824
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk.jpg
[original_lng] => 214967
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/tusk.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1702369029:12
[_thumbnail_id] => 97824
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3342
[_oembed_2c6676536d9224c641c6b2bfce2ed19f] =>
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök a kormányalakítási tárgyalások felfüggesztését szorgalmazza Romániában a társadalmi elégedetlenség miatt. Hétfőn országos sztrájk készül szomszédunknál, emiatt a kormányátalakítás is elmaradhat.
Marcel Ciolacu, a kormányfői tisztség várományosa szombaton közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kifejtette: pártja azért lépett kormányra – a Nicolae Ciuca miniszerelnök jobbközép Nemzeti Liberális Pártjával (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt – hogy biztosítsa a politikai stabilitást és jó kormánypolitikával segítse a román gazdaságot és a lakosságot a többrétű válság átvészelésében – közölte az MTI, miután a héten több szakszervezet is országos sztrájkot hirdetett a megélhetési költségek drámai mértékű emelkedése miatt.
A nagykoalíció pártjai még a 2021 novemberében alakult Ciuca-kabinet beiktatása előtt megállapodtak abban, hogy a 2024-es választásig hátralévő három év félidejénél – 2023 májusában – a liberális kormányfő átadja helyét a PSD kormányfőjelöltjének, a politikai erőegyensúly megőrzése érdekében pedig több más miniszteri tárcát is kicserél egymás között a két párt.
A másfél éve eltervezett politikai vetésforgó végrehajtását azonban ma már egyik fél sem akarja az eredeti formában végrehajtani, a leendő Ciolacu-kabinet összetételéről kezdődött tárgyalások pedig csütörtökön elakadtak, miután a PNL és a PSD is az RMDSZ-től akart elvenni kormányzati posztokat, hogy a másik román párt hatalmi igényeit – saját veszteségét minimalizálva – kielégítse. Ezt a magyar szövetség nem volt hajlandó elfogadni.
Közben a közalkalmazotti szférában az energiaválság, a magas infláció és a vásárlóerő csökkenése nyomán felhalmozódott társadalmi feszültség egyre radikálisabb megnyilvánulásokat ölt Romániában. A 350 ezer oktatási alkalmazott érdekeit képviselő három oktatási szakszervezeti szövetség – miután az eddigi tüntetésekkel és a szerdai figyelmeztető sztrájkkal nem sikerült általános béremelést kiharcolnia – hétfőtől általános munkabeszüntetést hirdetett.
Világos, hogy a politikusokat nem ugyanaz foglalkoztatja, mint a lakosságot. Márpedig én azt ígértem, hogy sosem fogom a politikai érdekeket a románok érdekei elé helyezni. Ezért úgy gondolom, hogy valamennyi döntéshozónak a szakszervezeti követelések megoldását és a speciális nyugdíjak reformjával kapcsolatos hatalmas adósság rendezését kell prioritásként kezelnie – írta Facebook-bejegyzésében a miniszterelnöki poszt várományosa. Marcel Ciolacu szerint amíg ez a két prioritás nincs megoldva, a leendő kormány összetételéről szóló összes tárgyalást fel kell függeszteni.
Nem sokkal a PSD kormányfőjelöltjének kezdeményezését követően az RMDSZ és a PNL vezetői is a kormányalakítási tárgyalások felfüggesztését támogató nyilatkozatokat tettek. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az Antena 3 hírtelevíziónak azt mondta: egyetért Ciolacu javaslatával, hiszen a kormányzás az embereket szolgálja, és a társadalom prioritásai kell hogy legyenek a kormánykoalíció prioritásait is.
Dan Motreanu, a PNL alelnöke azt mondta: úgy véli, valóban Nicolae Ciuca miniszterelnök a legalkalmasabb arra, hogy „kiegyensúlyozottságával és a társadalmi párbeszéd iránt mindig is tanúsított nyitottságával” megoldást találjon a szakszervezetek egyébként jogos követeléseire.
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
Milos Zeman cseh államfő november 26-án nevezi ki kormányfővé Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét – közölte Fiala szerdán Prágában, miután a Központi Katonai Kórházban találkozott az államfővel.
Fiala kormányfővé történő kinevezésére a Prágától nyugatra fekvő Lány városának kastélyában kerül majd sor, amely a cseh elnökök vidéki rezidenciája.
Ezután Milos Zeman találkozni szeretne a miniszterjelöltekkel, ami szerinte mintegy tíz napot venne igénybe. Ezt követően az elnök kinevezné az egész kormányt – szögezte le a kormányfőjelölt.
Szerinte a 18 tagú kormány jelöltjei közül Milos Zemannak egy jelölt ellen vannak kifogásai. Konkrét nevet Fiala nem mondott.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
From now, Alexander Dvornikov is responsible for coordinating Russian forces in #Ukraine, who is a general "with extensive experience" in #Syria — he became the commander of the Southern Military District, reports the #BBC with reference to a source.#UkraineRussianWar
The BBC, citing its sources, reports that #Russia is forced to change its military leadership due to the failure of the offensive. Now they are led by General Alexander Dvornikov, who has war experience in #Syria.https://t.co/avVdUXtblzpic.twitter.com/Cscu5OuUd4
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
Szuga Josihidét választották meg szerdán Japán kormányfőjének a parlament alsóházában, ahol a kormányzó Liberális Demokrata Pártnak (LDP) többsége van.
A 71 éves Szuga a japán kormány kabinettitkáraként és szóvivőjeként dolgozott nyolc évig elődje, Abe Sindzó miniszterelnöksége idején.
Számos kihívás elébe néz, többek között a koronavírus-járvány idején kell új életre keltenie az ország gazdaságát.
Szuga azt mondta, politikájában abszolút elsőbbséget élvez majd a gazdaság beindítása, továbbá a koronavírus visszaszorítása, ami szükséges a jövő évre halasztódott 2020-as tokiói olimpiai játékok megrendezéséhez is.
Korábban azt mondta, politikájában abszolút elsőbbséget élvez majd a gazdaság beindítása, továbbá a koronavírus visszaszorítása, ami szükséges a jövő évre halasztódott 2020-as tokiói olimpiai játékok megrendezéséhez is. További gond, hogy az ország lakossága gyorsan öregszik.
Az új miniszterelnök várhatóan folytatja elődje monetáris politikáját a kormányzati kiadások és reformok terén, diplomáciai tevékenységének középpontjában pedig az Egyesült Államok és Japán alkotta biztonsági szövetség áll majd. Szugának, akinek közvetlen diplomáciai tapasztalata elmarad elődjétől, meg kell birkóznia az Egyesült Államok és Kína közötti egyre nagyobb feszültséggel, továbbá kapcsolatot kell kiépítenie a november 3-ai amerikai elnökválasztás győztesével.
A japán sajtó tudni véli, hogy Szuga az új kormány felét még az előző kabinet tagjaiból választja, az átlagéletkor hatvan év lesz, a nők száma pedig csupán kettő.
A korábbi miniszterelnök, Abe Sindzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.
Megválasztása
után egy nappal bejelentette távozását a németországi Türingia tartomány új
miniszterelnöke csütörtökön – írta az MTI.
Thomas Kemmerich,
a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa erfurti tájékoztatóján
közölte, hogy pártja tartományi törvényhozási (Landtag) frakciója kezdeményezi
a testület feloszlatását, hogy lemossák a miniszterelnöki tisztség
intézményéről azt a „szégyenfoltot”, amely annak révén keletkezett, hogy az
Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választották meg a
pozícióra.
Mint mondta,
ez a kezdeményezés elkerülhetetlenül azzal jár, hogy távozik a tisztségből,
illetve új választást tartanak a tartományban.
Thomas
Kemmerich az erfurti Landtagban szerdán tartott miniszterelnök-választás
harmadik fordulójában szerezte meg a tisztséget. Az AfD-s képviselők ebben a
fordulóban kihátráltak saját jelöltjük mögül, és valamennyien az FDP-s indulóra
szavaztak, aki pártja, a AfD, valamint a Kereszténydemokrata Unió (CDU)
támogatása révén egy vokssal megelőzte a Baloldal (Die Linke) jelöltjét, Bodo
Ramelow ügyvezető kormányfőt.
A váratlan
fordulat országszerte megdöbbenést okozott és tiltakozást váltott ki, számos
nagyvárosban tüntetéseket tartottak amiatt, hogy az AfD támogatásával
választottak miniszterelnököt Türingiában. Tiltakoztak pártok, társadalmi
szervezetek és egyházak. A németországi zsidó közösség több vezetője is
elítélte a történteket, hangsúlyozva, egy demokráciában nem fordulhat elő, hogy
jobboldali radikálisok támogatásával tesznek meg valakit kormányfőnek.
Kemmerich
csütörtöki tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy ugyan mérlegelték a reakciókat, az
FDP-frakció nem külső kényszerből, hanem belső meggyőződésből kezdeményezi a
Landtag feloszlatását.
Arra a
kérdésre, hogy miért nem elégszenek meg a bizalmatlansági indítvánnyal,
amelynek révén új miniszterelnöke lehetne a tartománynak a parlament
feloszlatása nélkül, kijelentette, „a demokratáknak demokratikus többségre van
szükségük”, és ilyen többséget a mostani erőviszonyok mellett nem lehet kialakítani.
Ezért ismét fel kell kérni a választókat, hogy hozzanak döntést a törvényhozás
összetételéről.
Az FDP-s
politikus leszögezte, hogy nem működtek együtt, nem működnek együtt és a
jövőben sem működnek együtt az AfD-vel.
Christian
Lindner, az FDP szövetségi elnöke ugyancsak Erfurtban tett sajtónyilatkozatában
kijelentette, hogy Thomas Kemmerich „az egyetlen lehetséges, és egyetlen helyes
döntést” hozta meg, és így „24 órán belül kiszabadította magát az AfD-től való
függésből”.
Mint mondta,
demokratikus párt nem működhet együtt az AfD-vel, és nem kerülhet függőségi
viszonyba vele.
Christian
Lindner az FDP türingiai szervezetének vezetőivel folytatott válságtanácskozás
után arról is szólt, hogy Thomas Kemmerich döntésével olyan helyzet állt elő,
amely lehetővé teszi pártelnöki munkája folytatását. Azonban a történtek után
mégis bizalmi szavazást kér személyéről az elnökségben, és ezért péntekre
összehívja a testületet egy rendkívüli ülésre.
Hozzátette:
elvárja a CDU és elnökétől, Annegret Kramp-Karrenbauertől, hogy az FDP példáját
követve rendezze sorait.
A tartományi
alkotmány szabályai szerint a Landtag feloszlatásához a testület legkevesebb
kétharmadának támogatása szükséges. Ezért az FDP-nek az előrehozott választás
gondolatával egyetértő eddigi kormánypártok – a Baloldal, a szociáldemokraták
(SPD) és a Zöldek – mellett az AfD-re vagy a CDU-ra is szüksége van.
A CDU
tartományi szervezete csütörtökön elutasította, hogy előrehozott választást
tartsanak a tartományban. Közleményük szerint nem lehet a választópolgárokat
folyton megszavaztatni csak azért, mert az eredmény nem felel meg a
politikusoknak. A türingiai CDU ezzel ismét szembehelyezkedett a párt
szövetségi vezetőségével, amely az előrehozott választást tartja a legjobb
megoldásnak. Ezt emelte ki Paul Ziemiak pártfőtitkár is berlini
nyilatkozatában, amelyben üdvözölte a feloszlatásról szóló kezdeményezést, és
bejelentette, a CDU szövetségi vezető testületei pénteken rendkívüli ülésen
értékelik a helyzetet.
Türingiában
a Baloldal-SPD-Zöldek alkotta koalíció a tavaly októberi Landtag-választáson
ötévi kormányzás után elveszítette a többségét. A 16 német tartomány között
Türingia volt az egyetlen, amelyben az egykori Német Szocialista Egységpárt
(NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött
Baloldal vezetésével működött kormány. A koalíciós pártok hosszú egyeztetés
után abban állapodtak meg, hogy az új ciklusban megpróbálják kisebbségben
folytatni a kormányzást. Ez a kísérlet fulladt kudarcba a szerdai
kormányfőválasztáson.
Володимир Зеленський провів зустріч з Прем’єр-міністром України Олексієм Гончаруком і поставив перед урядом низку невідкладних завдань. Зокрема, було обговорено оптимізацію роботи Кабміну, питання нарахування справедливих зарплат міністрам і топ-менеджерам держкомпаній, звільнення очільників міністерств, які не досягли реальних результатів, а також налагодження діалогу з парламентом.«Зараз не той час, щоб розхитувати державу економічно й політично», – наголосив Президент під час розмови.
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
Arszen Avakov belügyminiszter válthatja fel Olekszij Honcsarukot a kormányfői tisztségben még a tavasz beállta előtt, mivel a regnáló miniszterelnök rossz döntéseivel kilátástalan helyzetbe lavírozta magát – állította Vjacseszlav Pihovsek, ismert újságíró és televíziós műsorvezető a ZIK hírportál és televíziós csatorna vasárnapi műsorában.
Honcsaruk jövője attól függ, sikerül-e teljesítenie nemrég tett ígéretét a lakossági közüzemi díjak csökkentését illetően. Ha jelentős mértékben, legalább 30 százalékkal lejjebb tudja vinni a közüzemi díjakat, akkor van esélye arra, hogy tovább vezesse Ukrajna kormányát – mondta Pihovsek a Viktor Medvedcsuk, ellenzéki oligarcha politikus érdekeltségébe tartozó médium adásában (https://zik.ua/tv/video/233241).
A médiaszakember szerint a miniszterelnök technikai államcsődbe vitte Ukrajnát, hiszen az országban leállítottak minden kifizetést az állami költségvetés védett cikkelyeit leszámítva. „Mentőövet jelenthet a kormányfő számára, ha közvetlen kapcsolatba lép az oroszokkal, és ennek köszönhetően csökkenti a közüzemi díjakat, amit lehetségesnek tartok, de amiben nem hiszek” – mondta. Hozzátette: nem hisz Honcsruk jövőjében, inkább tartja valószínűnek a január végi, februári kormányváltást, amikor is Avakov ülhet a miniszterelnöki székbe.
Mint köztudomású, az ismeretlenség homályából előbukkant, sajtóhírek szerint kétes minőségű jogi végzettséggel és Phd-fokozattal rendelkező Honcsaruk miniszterelnöki kinevezése előtt egy Soros György érdekeltségébe tartozó jogi tanácsadó céget vezetett, amely azzal foglalkozott, hogy a multinacionális cégek számára kedvező törvénymódosításokat készítsen elő és terjesszen az ukrán parlament elé az amerikai pénzmágnás által megvásárolt képviselők nevében. A múlt év végén fiatal ukrán nacionalisták Kijevben, a kormányépület előtt férfi nemi szervet és a melegek jelképének számító szivárványszínű zászlót ábrázoló, valamint Honcsaruk homoszexualitására utaló jelszavakat tartalmazó plakátokkal tüntettek a miniszterelnök ellen.
A bakui születésű örmény Arszen Avakov belügyminisztert Ukrajna erős emberének tartják, mivel az ő irányítása alatt vannak az állam stabilitásának biztosítására képes, több százezer főt kitevő erőszervezetek, így a rendőrség és a nemzeti gárda, valamint a radikális nacionalista félkatonai szervezetek jelentős része. A szintén homoszexuális hírében álló, politikai és üzleti karrierjét a szovjet Komszomolban kezdő Avakov hatalmi felemelkedése Harkivból indult, de korrupciós ügyei miatt menekülnie kellett Ukrajnából. Olaszországban egy ideig börtönben is ült, mint jellemzően sok vezető ukrán politikus. A mediterrán országból, ahol értékes villái és felesége nevére bejegyzett vállalkozásai vannak, a 2013–2014-es Majdan idején tért vissza Ukrajnába és lett immáron egymás után a harmadik kormány megingathatatlan pozíciójú belügyminisztere, mintegy igazolva a magyar mondás bölcsességét, hogy betyárból lesz a jó pandúr.