Dmitro Kuleba külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnának korlátlan mennyiségű katonai támogatásra van szüksége – számolt be az rbc.ua hírportál a Deutsche Welle német médiumra hivatkozva.
A jelentés szerint Kuleba elmondta, hogy az Ukrajnának „cseppenként” juttatott támogatás már nem működik, és biztosítani kell a „korlátlan és időben történő” fegyver- és lőszerellátást. „Az a stratégia, hogy cseppenként segítsünk Ukrajnának, már nem működik. Ha minden úgy folytatódik, ahogy most történik, annak senki számára nem lesz jó vége” – hangsúlyozta március 8-án Vilniusban, a Lettország, Litvánia, Észtország és Franciaország külügyminisztereivel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Az ukrán diplomácia vezetője szerint a béke korszaka Európában véget ért. És most a „gyenge döntések nagy háborúkhoz, az erősek pedig a végükhöz vezetnek” – mutatott rá. Megjegyezte, hogy nem lát problémát a külföldi csapatok ukrajnai jelenlétével kapcsolatban. „A 2014 és 2022 közötti időszakban sok kiképzőmisszió működött nagyon hatékonyan Ukrajnában. Nem látom okát, hogy ez miért ne folytatódhatna” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Overnight Russia launched another attack against Kharkiv - Ukraine’s 2nd largest city - killing 6 civilians, injuring others & damaging homes & schools. There is not a second to lose to support Ukraine’s fight to defend its people from such horrific and unprovoked attacks. pic.twitter.com/D8bDNXEivv
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 6, 2024
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv