Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán. Hszi Csin-ping a Hongkonggal kapcsolatos helyzetet úgy jellemezte, hogy az fontos fordulóponthoz érkezett, áttért a káoszból az irányításba.
„Hatékonyan végrehajtottuk a különleges közigazgatási körzet teljes körű irányítását a megfelelő törvényekkel összhangban, és végrehajtottuk a ‘Hazafiak irányítják Hongkongot’ elvét” – fogalmazott.
Kitért arra is: Kína eltökélt, hogy ellenálljon a Tajvan függetlenségét célzó szeparatista akcióknak.
„A Tajvan függetlenségét célzó elszakadási tevékenységekre, a Tajvan ügyeibe beavatkozó külső erők komoly provokációira válaszul határozottan nagyszabású harcot folytattunk az elszakadás és a beavatkozás ellen” – mondta.
Megjegyezte, hogy Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget a probléma megoldására. Leszögezte: „a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik”.
A főtitkár azzal folytatta, hogy Kína soha nem fog betölteni hegemón szerepet és nem akar terjeszkedni, szilárdan ragaszkodik független és békés külpolitikájához.
Hszi Csin-ping szólt arról is, hogy a gyakorlatba kell átültetni a pártnak azt az elképzelését, hogy a mostani új korszakban meg kell erősíteni a hadsereget, korszerűsíteni kell a fegyvereket és felszereléseket, javítani kell a hadsereg stratégiai képességein a nemzetbiztonság és a szuverenitás védelme érdekében. Elmondta: teljesül az a cél, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg alapításának 100. évfordulójára, 2027-re világszínvonalú hadserege legyen az országnak. Ez stratégiai követelmény – tette hozzá.
A pártvezető a párton belüli korrupciót rákbetegséghez hasonlította. „A korrupció a legnagyobb rákbetegség, amely a párt életképességét és harci képességét veszélyezteti” – mondta, hozzátéve: amíg létezik táptalaj és feltétel a korrupcióhoz, az ellene folytatott küzdelem egy pillanatra sem állhat meg.
Társadalmi kérdésekről szólva elmondta, hogy Kína növelni kívánja a középosztályhoz tartozó állampolgárok arányát. Megfogalmazása szerint „előmozdítjuk az esélyegyenlőséget, növeljük az alacsony jövedelműek jövedelmét és bővítjük az átlagos jövedelműek, azaz a középosztályba tartozók arányát”. „Több munkáért több fizetést fogunk biztosítani, és arra ösztönözzük az embereket, hogy kitartó munkával érjék el a jólétet” – tette hozzá.
Hszi Csin-ping beszélt arról is, hogy Kína az elmúlt években számos kulcsfontosságú technológia terén ért el áttörést, beleértve az űrkutatást és a nukleáris projekteket is.
„Több kulcsfontosságú technológiai területen áttörést értünk el, mint például a kísérleti űrrepülések, holdkutatás, műholdas navigáció, kvantumtechnológiák”. A kínai vezető megemlítette továbbá a szuperkapacitású számítógépek létrehozását, a mélyóceáni kutatást és a gyógyszeriparban használt biológiai technológiákat.
A pártfőtitkár szerint a cél az, hogy Kínát erős technológiai és ipari hatalommá alakítsák, de nem kevésbé nagy figyelmet fordítanak az agrárrégiók átfogó fejlesztésére is. Hszi Csin-ping szerint Peking arra törekszik, hogy „megbízható alapot teremtsen az élelmezésbiztonsághoz”. Cél az is, hogy tovább erősítsék Kína vezető kereskedelmi hatalmi pozícióját.
[type] => post
[excerpt] => Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1665932520
[modified] => 1665930579
)
[title] => Elárulta a kínai elnök, mit akar Hongkonggal és Tajvannal - és a világgal is
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60194&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60194
[uk] => 60208
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 60195
[image] => Array
(
[id] => 60195
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[original_lng] => 54693
[original_w] => 630
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556-300x190.jpg
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1665923829:2
[_thumbnail_id] => 60195
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3002
[_oembed_da7ef4f8f1d9357c3c6096ccadeadb1a] =>
President Biden spoke today with President Xi Jinping of the People’s Republic of China about Russia’s unprovoked invasion of Ukraine. pic.twitter.com/SnpgobFiPz
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz