Az előzetes eredmények alapján Ausztriában az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) nyerte meg a grazi önkormányzati választásokat. Akár az is elképzelhető, hogy a városban a kommunista párt jelöltje, Elke Kahr lesz a polgármester.
Az Osztrák Kommunista Párt 28,9 százalékot szerzett a grazi önkormányzati választásokon, amivel több mint 8 százalékkal javított korábbi eredményén. A kormánypárt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) támogatottsága a városban ugyanakkor 12 százalékot esett vissza, és így csak 25 százalékot ért el. Siegfried Nagl, a város 2003 óta hivatalban lévő néppárti polgármestere be is jelentette távozását, írja a Die Presse.
A választáson a Zöldek 17,3 százalékot, a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 10,9, a szociáldemokraták (SPÖ) 9,6, a liberális NEOS pedig 5,3 százalékot szereztek.
Elke Kahr, a magát „a kis emberek pártjaként” meghatározó kommunisták listavezetője az osztrák közszolgálati televíziónak azt mondta: ő maga is megdöbbent az eredményen, elsőre azt hitte, valami hiba történt a szavazatok összeszámolásánál. Arra nem adott egyértelmű választ, hogy ő szeretne-e lenni a polgármester, de a választás előtt már utalt arra, hogy elképzelhetőnek tart egy koalíciót a szociáldemokratákkal és a zöldekkel.
Elke Kahr vezetésével a párt már a 2012-es grazi önkormányzati választásokon is nagyon jó eredményt ért el: a KPÖ akkor 20 százalékot kapott, ami egész Ausztriában egyedülállónak számított. Elke Kahrt hároméves korában adoptálták, és egy munkásnegyedben nőtt fel. Egy bankban volt titkárnő, munkája mellett esti tagozaton végzett el egy kereskedelmi képzést. A politikus 2005 óta tagja a városi tanácsnak, ahol korábban a szociális bérlakásokért, az utóbbi időben pedig a közösségi közlekedés javításáért küzdött.
Az Osztrák Kommunista Párt grazi szervezete 15 pontos programjában egyebek mellett ellenzi a lakások bérleti díjának emelését, a város vagyonának privatizációját, mérsékelné az óvodai ellátás díját, metró helyett buszokkal és városi vasutakkal fejlesztené a közösségi közlekedést, és megfizethető belépőjegy árakat követel az uszodákba és a szabadidős létesítményekbe.
Forrás: telex.hu
[type] => post
[excerpt] => Az előzetes eredmények alapján Ausztriában az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) nyerte meg a grazi önkormányzati választásokat. Akár az is elképzelhető, hogy a városban a kommunista párt jelöltje, Elke Kahr lesz a polgármester.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1632765960
[modified] => 1632737115
)
[title] => A kommunisták nyerték meg Ausztriában a grazi önkormányzati választást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=30729&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 30729
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 30730
[image] => Array
(
[id] => 30730
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc.jpg
[original_lng] => 88851
[original_w] => 815
[original_h] => 543
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc.jpg
[width] => 815
[height] => 543
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc.jpg
[width] => 815
[height] => 543
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc.jpg
[width] => 815
[height] => 543
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1632694904-temp-jloemb-20210927-815-543-90-zc.jpg
[width] => 815
[height] => 543
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1632726333:4
[_thumbnail_id] => 30730
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4628
[_oembed_21584ae290536432e5737cfa11f585ac] =>
[_oembed_time_21584ae290536432e5737cfa11f585ac] => 1655997160
[_oembed_71dc3c1791317e1b8574715ea3e86f89] =>
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Bírálta a Kubában történt zavargásokról terjesztett „hazugságokat” szombaton Miguel Díaz-Canel, a szigetország elnöke, aki a „forradalmi eszmék megerősítésének” szentelt havannai politikai gyűlésen beszélt több tízezer híve előtt. „Amit a világ most Kubáról lát, hazugság” – jelentette ki hat nappal a kommunista kormány elleni tüntetések után Díaz-Canel, aki bírálta a közösségi portálokon terjesztett, erőszakoskodásra és vandalizmusra buzdító „hamis képeket”.
„Árad a gyűlölet a közösségi portálon” – hangsúlyozta az elnök, azután, hogy vasárnap déltől szerda reggelig lekapcsolták az internethez való hozzáférést. Kubában „nem olyan kormány van hatalmon, amely elnyomná a népét” – mondta az államfő. A tüntetéseken egy ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek és több mint száz embert vettek őrizetbe – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.
Díaz-Canel szerint a tüntetéseket az Egyesült Államok szervezi
„Egyetlen hazugságot sem tettek közzé véletlenül vagy tévedésből, mindez egy nem hagyományos háború forgatókönyve alapján végzett hideg számítás” – tette hozzá az elnök, aki az Egyesült Államokat vádolja a július 11-i tüntetések megszervezésével. „Győzni születtünk, nem legyőzetni!” – skandálta a tömeg a havannai tengerparti Malecon körúton.
A 90 éves volt elnök, Raúl Castro is ott volt a nagygyűlésen, a helyzet súlyossága miatt átmenetileg kénytelen volt visszatérni a visszavonultságból. Röviddel a gyűlés előtt egy férfi a kormányellenes tüntetés himnuszává vált rap-szám szavait kiáltotta – „Patria y Vida” (haza és élet), a rendvédelmi erők őrizetbe vették – jelentették az AFP tudósítói a helyszínről. A Granma, a Kubai Kommunista Párt lapja szerint hasonló nagygyűléseket tartottak a karibi szigetország más városaiban, így Santiago de Cubában, Bayamóban, Camagüeyben és Santa Clarában is.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Egyhangúlag megszavazta kedden a kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága a hongkongi választási törvény módosításáról szóló tervezetet, amely alapján a hongkongi törvényhozói tanács a város lakói által megválasztott tagjainak száma jelentősen csökken – jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A kedden elfogadott tervezet alapján a hongkongi kormányzót kijelölő választási bizottság 40 tagot delegálhat majd a hongkongi törvényhozói tanácsba, amelynek létszámát 70-ről 90-re bővítik. A zömében Peking-barát tagokból álló választási bizottságot pedig 300 fővel növelik egy újabb, a „nemzeti szervezeteket” tömörítő szektor hozzáadásával, amivel a bizottság tagjainak száma 1500-ra emelkedik.
A pekingi központi kormányzat korábban azzal indokolta a módosítás szükségességét, hogy a Hongkongban 2019-ben kibontakozott, kormányellenes tüntetéshullám után biztosítsák, hogy a várost „hazafiak” irányítsák. A „hazafit” kínai illetékesek a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő emberként definiálják. Egyes megfigyelők szerint a reformokat követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.
A tervezetet több más ország kritizálta amiatt, mert szerintük az a központi kormányzat által elfogadott irányelvekkel ellentétes nézetek elfojtását célozza. Az Európai Unió a tervezet előterjesztéséről szóló, március 5-én tett pekingi bejelentésre reagálva úgy foglalt állást, hogy a reformok elfogadásának messzemenő negatív következményei lehetnek a demokratikus elvek érvényesülésére és a demokratikusan megválasztott képviselőkre nézve, továbbá ellentétes lenne a Hongkongot érintő korábbi választási reformokkal, és szembe menne az alaptörvényben foglalt általános választójog bevezetésére vonatkozó kötelezettségvállalásokkal.
A változásokat az is jól jelzi, hogy Hongkong március elején lekerült a Heritage Foundation washingtoni székhelyű agytrösztnek a világ legszabadabb gazdaságait rangsoroló listájáról, miután a különleges státusszal bíró várost az idén első alkalommal már Kína alá sorolták be.
Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján elmondta: azt tűzte ki célul, hogy április közepéig előterjeszthessék a törvényt a helyi törvényhozásban, és azt május végéig megszavazzák. Ezt követően a választási bizottság szeptemberben dönthetne a jelölésekről, a tavaly szeptemberről a koronavírus-járvány miatt eredetileg egy évre elhalasztott törvényhozó tanácsi választásokat pedig decemberben tartanák meg. Hozzátette: az új kormányzó személyéről jövő márciusban döntenének.
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.