A francia képviselők történelmi arányban, 404-1 arányban utasították el a jövő évi költségvetési törvényt, ami heves politikai viharhoz vezetett Macron és kormánya körül.
Számos francia politikus Emmanuel Macron elnök és Sebastian Lecornu miniszterelnök kormányának lemondását követeli, miután a képviselők gyakorlatilag egyhangúlag elutasították a 2026-os költségvetési törvényjavaslatot.
„404 szavazattal ellene és csupán eggyel mellette – ilyen arányban még soha nem utasították el a költségvetést. Mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk ezt a költségvetést. Lecornu – bizalmatlansági indítvány. Macron – lemondás!” – írta a baloldali „Lázadó Franciaország” párt frakcióvezetője, Mathilde Panot az X közösségi oldalon.
A jobboldali „Ébredj, Franciaország” párt vezetője, Nicolas Dupont-Aignan szintén kijelentette, hogy Macron hatalmának megvonása és új választások kiírása az „egyetlen megoldás az ország megmentésére”.
A jobboldali „Nemzeti Egyesülés” párt képviselőinek frakcióvezetője, Marine Le Pen a kormány lemondását és a parlament feloszlatását követelte.
A „Patrióták” párt vezetője, Florian Philippot is a kabinet távozását sürgette, kiemelve, hogy ilyen arányú parlamenti szavazásra (404 ellenszavazat 1 mellett) még soha nem volt példa az Ötödik Köztársaság történetében.
Az elutasított 2026-os költségvetési törvényjavaslat most az alsóházból a szenátushoz kerül eredeti formájában. Októberben Lecornu miniszterelnök elmondta, hogy a tervezet célja a költségvetési hiány 4,7%-ra csökkentése a GDP-hez viszonyítva, és „merész gazdasági intézkedéseket” tartalmaz. Többek között 14 milliárd euróval növeli az adókat, befagyasztja a nyugdíjakat és a szociális juttatásokat.
A Legfelső Tanács (Rada) megkapta a Miniszteri Kabinet által benyújtott 2026-os állami költségvetés tervezetet, amelyet a második olvasatra készítettek elő – jelentette be Ruszlan Sztefancsuk, a parlament elnöke.
Elmondása szerint a fő cél „az állam fő pénzügyi dokumentumának időben történő elfogadása, hogy ez biztosítsa az ország gazdasági stabilitását, a vállalkozások kiszámíthatóságát, valamint Ukrajna biztonsági és védelmi erőinek megbízható finanszírozását.”
Korábban Julia Szviridenko miniszterelnök közölte, hogy a kormány elkészítette a 2026-os költségvetési javaslatot.
Tájékoztatása szerint a módosítások után a bevételi oldal 27,8 milliárd hrivnyával nő, főként annak köszönhetően, hogy a bankok nyereségadójának mértékét 25%-ról 50%-ra emelik. Ugyanakkor a kiadások is növekednek – 33,6 milliárd hrivnyával.
Ebből:
18,9 milliárd hrivnyát a tartalékalap feltöltésére fordítanak,
6,6 milliárd hrivnyát pedig az iskolai tanárok, egyetemi oktatók és szakképző intézetben dolgozó tanárok fizetésének fokozatos, 50%-os emelésére az év folyamán.
Tizenharmadik alkalommal sem tudta elfogadni az átmeneti költségvetést az amerikai szenátus kedden, így tovább szünetel az Egyesült Államok kormányzati intézményeinek működése.
A kongresszus 100 tagú felsőházában 60 szavazatra lenne szükség a kormány újranyitását lehetővé tevő jogszabály elfogadásához. A többségi republikánusokhoz ugyan rendszeresen csatlakozik 2-3 demokrata szenátor, de a legtöbb felsőházi demokrata ellenáll, így a minősített többséget nem sikerül elérni.
A kongresszus alsóházában szeptemberben elfogadták az átmeneti költségvetést, de az elakadt a szenátuson.
A 28 napja tartó kormányzati leállás következményeként kedden nem kapták meg fizetésüket a szövetségi légi irányítás dolgozói, pénteken pedig a katonák járandóságáról szóló csekkek sem érkeznek meg. Hétfőn a mezőgazdasági minisztérium közleményt adott ki, hogy november 1-től nem lesz fedezete a szövetségi élelmiszersegélyek folyósításának sem, így a rászoruló családok nem jutnak hozzá az utalványaikhoz.
A szövetségi intézmények dolgozóinak többsége október eleje óta kényszerszabadságon van, de bizonyos munkakörökben, mint a légi irányítás, a dolgozóknak a fizetés kilátása nélkül is fel kell venniük a munkát. A leállás miatt sokan betegszabadságra mentek, így a légi irányítás komoly munkaerőhiánnyal is küzd, és ez kedden is több repülőtéren okozott késéseket.
A törvények értelmében az érintettek a költségvetés elfogadását követően, a kormány újraindulása után visszamenőleg is megkapják fizetésüket.
Kedden az Amerikai Bankárok Szövetsége felszólította a kongresszust, hogy tegye lehetővé a kormányzat újraindulását, és a leállás súlyos gazdasági következményeire hívta fel a figyelmet. A szervezet közleménye szerint a pénzintézetek tőlük telhetően igyekeznek segíteni a fizetés nélkül maradt szövetségi alkalmazottaknak és katonáknak, akik számára elengedik a számlavezetési költséget, és hitelátütemezést, valamint egyéb könnyítéseket kínálnak.
A kialakult helyzetért a republikánusok a demokratákat, illetve a szenátus demokrata párti tagjainak vezetőjét, Chuck Schumer szenátort hibáztatják. A demokraták kitartanak álláspontjuk mellett, hogy nem szavaznak meg olyan költségvetési tervezetet, amelyben nem szerepel a társadalombiztosítási alapú egészségügyi ellátás rendszerének fenntartása és az ellátások kiszélesítése. A republikánusok szerint a demokraták követelése azt jelenti, hogy az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodók is szociális alapú ellátásban részesülnének.
Ungváron megtartották a Kárpátaljai Megyei Tanács huszadik plenáris ülését szeptember 18-án, csütörtökön. Ezúttal a 64 képviselőből 47 regisztrált. A napirenden több mint 40 határozattervezet szerepelt.
Az ülés kezdetén a megye vezetői díszokleveleket és kitüntetéseket adtak át a honfitársainknak, köztük katonáknak is.
A jelenlévők egyperces néma csenddel is tisztelegtek a háború áldozatainak és Ukrajna elesett hőseinek emléke előtt, majd megkezdték a munkát.
A hagyományosan az ülésen megvitatták a képviselők indítványait tárgyalták meg a régió létfenntartásának fontos kérdéseivel kapcsolatban.
A szavazás során a képviselők jóváhagyták a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció által 2025. június 13. és szeptember 18. között elfogadott, a 2025-ös regionális költségvetés módosításait. A forrásokat a költségvetés bevételi részének túlteljesítése, az állami költségvetésből származó különféle támogatások és szubvenciók, valamint a kijelölt előirányzatokon belüli forráselosztás alapján csoportosították el.
A megyei költségvetés bevételeinek növekedése következtében további forrásokat utaltak ki a „A kistérségek közös vagyonának kezeléséért felelős vagyonkezelő főosztálynak” (15,6 millió hrivnya), az oktatási főosztálynak (5,2 millió hrivnya), az egészségügyi főosztálynak (4,1 millió hrivnya), a lakosságvédelmi főosztálynak (4,7 millió hrivnya), a veteránpolitikai főosztálynak (1,6 millió hrivnya), valamint a polgári védelmi főosztálynak (4,9 millió hrivnya). Összesen több mint 112 millió hrivnya összegű forrást csoportosítottak át a prioritási területekre.
A katonai egységek és egyéb védelmi, biztonsági, valamint nemzeti ellenállási intézkedések támogatására a képviselők 23 millió 860 ezer hrivnyát, a veteránok, katonák és családtagjaik szociális védelmére pedig 10 millió 600 ezer hrivnyát különítettek el. Az önkormányzati vagyon megfelelő állapotának fenntartására és a szükséges felszerelések beszerzésére 21 millió 617 ezer hrivnyát, a megyei oktatási, szociális védelmi, kulturális, sport- és gyermekintézmények fenntartására pedig több mint 18 millió hrivnyát különítettek el.
Több mint 27 millió hrivnyát különítettek el számos regionális program megvalósítására, valamint 2 millió 863 ezer hrivnyát a tartalékalapba.
Az ülés során a megyei képviselők támogatták azt a döntést, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács név angol változatát a „Zakarpattia regional council”-ra igazítsák ki.
Kárpátalja helyi önkormányzati szerveinek, a helyi állami hatóságoknak, a vállalkozásoknak, intézményeknek és szervezeteknek – tulajdonformától függetlenül –, a megyei tanács képviselőinek, a megyei tanács végrehajtó apparátusának minden hivatalos dokumentumban a Kárpátaljai Megyei Tanács név angolra fordításakor a „Zakarpattia regional council” megnevezést kell használniuk. A képviselők egyben a Legfelső Tanácshoz, a kormányhoz és a központi végrehajtó szervekhez is fordultak azzal az ajánlással, hogy ezt a megnevezést használják a hivatalos dokumentumok angolra fordításakor.
Az ülés során a megyei képviselők támogatták az egészségügyi intézmények vezetőivel kötött szerződések meghosszabbításáról szóló döntést is. Többek között a Vaszil Krucsanyicával, a beregszászi Pszichiátriai Támogatási Központ vezetőjével, Vaszil Szkrippel, a megyei Tüdőgondozó és Diagnosztikai Központ vezetőjével, valamint Andrij Szmolankával, a megyei Idegsebészeti és Neurológiai Klinikai Központ vezetőjével megkötött szerződések meghosszabbítására került sor. A szerződések időtartamát 5 évvel hosszabbították meg. A képviselők a döntést azzal indokolták, hogy biztosítani kell a megye lakossága számára fontos orvosi szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi intézmények működésének stabilitását.
A jóváhagyott döntések között ingatlanokkal kapcsolatos kérdések is szerepeltek, valamint számos rendelkezés az önkormányzati intézmények vezetőinek jutalmazásáról, az Aknaszkatinai Megyei Allergológiai Kórház Integrált Szociális Szolgáltatások Központjává való átszervezéséről, amely a háborús veteránoknak is orvosi segítséget nyújt. Ugyanakkor az Égermezői Gyermekotthont a „Karpatszke pleszo” Fogyatékkal Élők Rehabilitációs Központjává tervezik átalakítani. Miután elfogytak a napirendi pontok, a képviselők ünnepélyesen bezárták a Kárpátaljai Megyei Tanács 20. ülését.
The name Persian Gulf, like many geographical designations, is deeply rooted in human history. Iran has never objected to the use of names such as the Sea of Oman, Indian Ocean, Arabian Sea, or Red Sea. The use of these names does not imply ownership by any particular nation, but… pic.twitter.com/PQjUiph4qt
Oroszország nem lesz képes megnyerni a fegyverkezési versenyt a NATO-országok ellen, mert a gazdasága 25-ször kisebb – jelentette ki kedden Mark Rutte, a NATO főtitkára számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Rutte a NATO vezetőinek hágai csúcstalálkozóján a katonai beruházások és termelés fokozását szorgalmazta. „Van egy régi római mondás: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Az ötlet egyszerű: tegyétek olyan erőssé a védelmeteket, hogy senki ne merjen megtámadni benneteket” – mondta.
A NATO-főtitkár szerint a NATO katonai fölénye ma egy agresszív kihívással néz szembe a gyorsan újrafegyverkező Oroszország részéről, amelyet kínai technológia támogat, és iráni, valamint észak-koreai fegyverekkel szerel fel. „Össze kell fognunk, innoválni és eredményeket kell elérnünk, és erről szól ez a fórum” – állította.
Rutte arra szólított fel, hogy többet kell tenni, együtt és most kell tenni. „Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy Oroszország, amelynek gazdasága 25-ször kisebb, mint a NATO-é, megelőzhessen minket termelésben és fegyverkezésben” – mondta, több kiadást sürgetve a háború megelőzése érdekében. „Meg kell nyernünk ezt az új gyártási háborút. Erről szól ez a csúcstalálkozó” – mutatott rá a NATO-főtitkár.
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Lezajlott a Kárpátaljai Megyei Tanács 19. Ülése, amelyen közel 80 napirendi pontot vitattak meg a képviselők. A testület több, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség frakciója által beterjesztett beadványt is elfogadott, valamint költségvetési, oktatási és egészségügyi kérdésekben is döntöttek.
Az amerikai szenátus jóváhagyta azt a kiadásokról szóló törvénytervezetet, amely március végéig finanszírozza a kormányt. A Holosz Ameriki közölte, a szenátus 85 tagja támogatta, 11-en elleneztéka dokumentum jóváhagyását, írta az Ukrinform.
„A szenátus jó hírekkel szolgál Amerikának: nem lesz kormányleállás karácsony előtt. Ez egy jó törvénytervezet. Biztosítja a kormány munkáját, segít a hurrikánok és természeti katasztrófák által sújtott amerikaiaknak, segíti a gazdálkodóinkat, és elkerüli a káros megszorításokat, leépítéseket” – mondta Chuck Schumer, a szenátus többségének vezetője a felsőház döntésének bejelentésekor.
Egyben köszönetet mondott republikánus társainak „a törvényjavaslat gyors előterjesztéséért a Szenátuson keresztül”.
Még Joe Biden jelenlegi amerikai elnöknek kell jóváhagynia a dokumentumot. Korábban bejelentette, hogy aláírja a törvénytervezetet.
Mint az Ukrinform beszámolt róla, hosszas viták után az Egyesült Államok Kongresszusának Képviselőháza határozatot fogadott el a kormány leállásának megakadályozásáról – alig néhány órával éjfél előtt, amikor a jelenlegi kormányzati finanszírozás hivatalosan is lejár.
A határozatot 366 képviselő támogatta, 34-en ellene, egy pedig tartózkodott. A szavazásra péntek este került sor, miután sikertelen kísérletet tettek egy olyan kétpárti törvényjavaslat előterjesztésére, amely három hónapra ideiglenes költségvetési finanszírozást biztosított volna. Bár a demokraták és a republikánusok a Kongresszusban megegyezésre jutottak, Elon Musk, valamint Donald Trump megválasztott elnök ellenezte a dokumentumot, gyakorlatilag megakadályozva annak elfogadását.
A határozat március 14-ig tartó időszakra szól.
Az Egyesült Államokban a pénzügyi év október 1-től szeptember 30-ig tart. Olyan körülmények között, amikor az aktuális költségvetési év költségvetését a Kongresszus nem fogadta el, és az elnök nem írta alá, a szövetségi intézmények finanszírozása általában az előző költségvetési év szintjén történő ideiglenes meghosszabbításáról szóló határozatok alapján történik.
Francois Bayrou a negyedik francia miniszterelnök egy éven belül. Túlélési esélyei nagyjából hasonlóak elődjéhez, Michel Barnier-hez képest – bármilyen költségvetési javaslattal rukkol elő, az ellenzék nem fog mellé állni.
A francia politikai káosz gazdasági káosszá kezd fajulni, ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy a nagy hitelminősítő intézetek sorra rontják a francia államadósság besorolását. Ezzel még a korábbinál is erősebb nyomást gyakorol az új francia kormányra, hogy az csökkentse az egyre duzzadó költségvetési hiányt. A romló hitelbesorolás ugyanis azt jelenti, hogy az állam drágábban tudja finanszírozni magát, így a büdzsé kamatterhei még tovább emelkednek – tovább rontva ezzel a költségvetési helyzetet.
A hitelminősítők már előre ítélet mondtak: nem tudja csökkenteni a hiányt az új francia miniszterelnök
A Moody’s egy nem tervezett változtatással Aa2-ről Aa3-ra, azaz három szinttel a maximális minősítés alá csökkentette az euróövezet második legnagyobb gazdasága államadósságának besorolását. Az ügynökség ezzel követte a két másik nagy hitelminősítő, a Fitch és az S&P értékítéletét.
Jelenleg nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a következő kormány a jövő év után tartósan csökkenteni tudja a költségvetési hiány mértékét – áll a Moody’s közleményében.
A hitelminősítői tasli néhány órával azután következett be, hogy Emmanuel Macron elnök Francois Bayrou-t nevezte ki miniszterelnöknek. Bayrou elődjét, Michel Barnier-t december 4-én egy bizalmi szavazáson leváltották, miután a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés támogatta a baloldal bizalmatlansági indítványát.
Antoine Armand leköszönő pénzügyminiszter szerint a leminősítés a közelmúltbeli parlamenti fejleményeket és a költségvetés körüli bizonytalanságot tükrözi.
Francois Bayrou miniszterelnöki kinevezése és a deficit csökkentésére irányuló megerősített akarat egyértelmű választ fog adni – írta Armand egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében.
Bohócot csinálnak Macronból
A kérdés csak az, hogy mi lesz ez az egyértelmű válasz – a legvalószínűbb végkifejlet egy újabb kormánybuktatás. Az ellenzék így bohócot csinál Emmanuel Macron köztársasági elnökből; sorra buktatja meg kisebbségi kormányait arra pályázva, hogy az elnök előbb-utóbb olyannyira elveszíti politikai tőkéjét, hogy lemondásra kényszerül.
Ahhoz, hogy elkerülje az újabb bizalmatlansági szavazást, Bayrou-nak meg kell ígérnie, hogy nem alkalmazza ugyanazt az alkotmányos kiskaput, amelyet Barnier alkalmazott a költségvetésnek a nemzetgyűlésben történő szavazás nélküli keresztülvitelére – mondta Marine Tondelier, a Zöldek vezetője a France Inter rádiónak adott szombati interjújában.
A kormány összeomlása és Franciaország 2025-ös költségvetésének késlekedése csak fokozza a hónapok óta tartó politikai felfordulást, amely már eddig is rontotta az üzleti bizalmat, és hozzájárult ahhoz, hogy az ország gazdasági kilátásai folyamatosan romlanak.
Esélytelen megszorítások
Barnier költségvetése történelmi mércével mérve is jelentős megszorításokat irányzott elő annak érdekében, hogy a hiány jövőre GDP 5 százalékára csökkenjen az idei várható 6,1 százalékról.
Franciaország már régóta nem felel meg az Európai Unió szabályainak, amelyek előírják, hogy a tagállamok adósságának a GDP 60 százaléka, a hiánynak pedig 3 százalék alatt kell lennie – Brüsszel el is indította Párizs ellen a túlzottdeficit-eljárást.
Bayrou-nak vissza kell majd fognia ezeket az ambíciókat, hogy megkapja a Barnier-t megbuktató törvényhozók egy részének támogatását, de közgazdászok szerint a végeredmény akár az is lehet, hogy nem lesz javulás a büdzsé helyzetében – értékeli a helyzetet a Bloomberg.
Az államháztartás rendbetételére irányuló terveket idén már kisiklatták a gyenge adóbevételek, mivel a fogyasztói kiadások és a vállalati nyereségek csalódást okoztak. A feladat még bonyolultabbá vált, miután Macron júniusban előrehozott parlamenti választásokat írt ki, hogy megpróbáljon talpra állni az európai választásokon elszenvedett vereség után. Ehelyett centrista koalíciója további teret vesztett, és a nemzetgyűlés három, többséggel nem rendelkező tömbre oszlott: Le Pen radikálisaira, a centristákra és a baloldali-szélsőbaloldali koalícióra, az NFP-re.
A baloldal továbbra is bizalmatlan
A veterán politikusnak számító Bayrou első feladata, minisztereinek kiválasztása lesz. A hétvégén más politikai vezetőkkel, köztük Yael Braun-Pivet-vel, a nemzetgyűlés elnökével konzultál.
Pénteken, első munkanapján találkozott Bruno Retailleau-val, a leköszönő belügyminiszterrel, aki a bevándorlás heves ellenzőjeként ismert, s ezzel kiváltotta a baloldali politikusok ellenszenvét.
Miniszterelnöki pályafutása a jelenlegi állás szerint meglehetősen rövid lesz. Marine Tondelier az NFP koalícióhoz tartozó zöldek vezetője ugyanis közölte: „a még nem látom, hogyan tudna meggyőzni minket arról, hogy ne legyünk bizalmatlanok, különösen, ha nem hív fel minket. És ha az első politikai gesztusa az, hogy fogadja Bruno Retailleau-t, akkor nagyon nem néz ki jól a dolog.”
[type] => post
[excerpt] => Francois Bayrou a negyedik francia miniszterelnök egy éven belül. Túlélési esélyei nagyjából hasonlóak elődjéhez, Michel Barnier-hez képest – bármilyen költségvetési javaslattal rukkol elő, az ellenzék nem fog mellé állni.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734378600
[modified] => 1734317605
)
[title] => A negyedik francia miniszterelnök egy éven belül –nem valószínű, hogy megváltja a világot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135384&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135384
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135385
[image] => Array
(
[id] => 135385
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[original_lng] => 58131
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/francois-bayrou-macron.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734310406:12
[_thumbnail_id] => 135385
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2125
[_oembed_7d1a9676e3acd3d90662dc3037a322d7] =>
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
Sinisa Mali pénzügyminiszter korábban a szerbiai közszolgálati televízióban arról beszélt, hogy ez az első olyan költségvetés, amelyet akkor fogadhatnak el, amikor Szerbiát befektetésre ajánlott kategóriába sorolták a hitelminősítők.
A szerb parlament az ellenzék bojkottja ellenére elfogadta szerdán a 2025. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékának megfelelő hiánnyal számol.
A 250 tagú törvényhozás 146 képviselőjének igen szavazatával jóváhagyott büdzsé bevétele 2346,2 milliárd dinár, kiadása pedig 2660,2 milliárd dinár, hiánya 197 milliárd dinár lesz. Az államadósság 2025 végére a GDP 46,5 százalékát teszi majd ki, míg a várakozások szerint a gazdasági növekedés 4,2 százalékos lesz a következő esztendőben.
Sinisa Mali pénzügyminiszter korábban a szerbiai közszolgálati televízióban arról beszélt, hogy ez az első olyan költségvetés, amelyet akkor fogadhatnak el, amikor Szerbiát befektetésre ajánlott kategóriába sorolták a hitelminősítők. Hozzátette: a kormány folytatja azt a gazdaságpolitikát, amelynek a középpontjában a lakosok életszínvonalának a növelése, a gazdasági környezet javítása, valamint a nagy és fontos projektek megvalósítása áll.
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
Mint mondta: jövőre is emelkednek a bérek és a nyugdíjak, a munkanélküliség pedig csökkenni fog. Jövőre nagyberuházásokra a GDP 7,4 százalékát szánják. A szerbiai parlament költségvetésről szóló ülése a napirendi pontok hétfői ismertetésekor verekedésbe torkollott, a szóváltás azonban nem a büdzsé miatt mérgesedett el.
Az ellenzék már az ülés elején nehezményezte, hogy a házelnök nem volt hajlandó napirendre tűzni a kormány elleni bizalmatlansági indítványt. Az ellenzéki pártok ezután azzal vádolták a kabinetet, hogy nem megfelelően kezelte a november elsejei, 15 áldozatot követelő újvidéki tragédiát, amit szerintük a korrupció és a szakszerűtlenség okozott. A képviselők a terem közepén kezdték el lökdösni, majd ütni egymást a heves vita közben.
[type] => post
[excerpt] => Sinisa Mali pénzügyminiszter korábban a szerbiai közszolgálati televízióban arról beszélt, hogy ez az első olyan költségvetés, amelyet akkor fogadhatnak el, amikor Szerbiát befektetésre ajánlott kategóriába sorolták a hitelminősítők.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732806540
[modified] => 1732793590
)
[title] => Tömegverekedés nélkül fogadta el a jövő évi költségvetést a szerb parlament
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=133702&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 133702
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 133703
[image] => Array
(
[id] => 133703
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament.jpg
[original_lng] => 163789
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/szerb-parlament.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1732786391:12
[_oembed_a580c86ea771134a4dda6ca428444a81] =>
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
Serbia is in an absolute state of crisis since the devastating tragedy when 15 people died after the canopy of the newly renovated train station collapsed in Novi Sad.pic.twitter.com/CtR57mq770
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.
Chaos in the Serbian Parliament: Eggs fly, smoke bomb thrown, torch lit, MPs clash The first session of the regular spring session began in the Serbian Parliament, but a clash between MPs soon broke out. pic.twitter.com/TUcyJ06tJO
— Sprinter Observer (@SprinterObserve) March 4, 2025
A kormány a pénteki ülésén második olvasatban elfogadta a 2025-ös állami költségvetés tervezetét, a dokumentumban módosítások történtek – számolt be az rbc.ua hírportál Denisz Smihal miniszterelnök és Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közléseire hivatkozva.
A jelentés szerint a kormányfő arról biztosított, hogy az állami költségvetési tervezet bizonyos változtatásai ellenére a prioritás – Ukrajna védelme, védelmi képessége és biztonsága – változatlan maradt. A kormány 2 trillió 225 milliárd hrivnya elkülönítését javasolta ezekre az igényekre – tette hozzá. „Az ukrán adófizetők összes pénzét kizárólag a biztonsági és védelmi erők támogatására, új fegyverek, drónok és felszerelések gyártására és vásárlására fordítják” – mutatott rá.
A miniszterelnök megjegyezte, hogy a költségvetés további prioritásai továbbra is a szociális szféra, az oktatás és az orvostudomány. Szerinte a második olvasatig 50 milliárd hrivnyával megemelték az állami költségvetés kiadásait: további 24 milliárd hrivnya az oktatásra (12 milliárd hrivnya a tanárok többletfizetésére és további 12 milliárd hrivnya az oktatási szféra beruházási projektjeire); további 6,3 milliárd hrivnya – egészségügyre; további 5 milliárd hrivnya – a veteránok támogatására. Az útalapot 2025-ben nem finanszírozzák, de 12,6 milliárd hrivnyát szeretnének az állam gazdaságának védelme és működése szempontjából fontos területek rendbetételére fordítani – emlékeztetett Denisz Smihal.
Jaroslav Zseleznyak képviselő megjegyezte, hogy a kormány a Legfelső Tanács elé terjeszti az állami költségvetés tervezetét. „A jövő héten a bizottság képviselői – nagy valószínűséggel – még tárgyalják, és egy hét múlva, a legközelebbi plenáris ülésen november 19-től egészében elfogadják” – tette hozzá a honatya.
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4
🔸Guranje i tuča između predstavnika vlasti i opozicije u Skupštini Srbije
U prenosu skupštinske sednice ton je bio isključen, pa se nije moglo čuti šta poslanici govore jedni drugima, niti se jasno videlo kako je otpočeo incident.