Kibertámadások esetére is kiterjesztené a közös védelmi megállapodást Jens Stoltenberg.
Bár nem említette Oroszországot, nyilván rájuk gondolt, noha korábban éppen a kínai technológiáktól óvta a tagországokat. Minden esetre kérdés, mi lenne a helyzet akkor, ha kínai hackereket buktatnának le a NATO tagországok valamelyikében. Stoltemberg az oroszellenes fellépés részeként feloldaná a nyugat fegyverhasználati tilalmat is, hogy Ukrajna azokkal orosz területekre is csapást mérhessen.
A NATO hivatkozhat a kollektív védelemről szóló ötödik cikkre, ha súlyos kibertámadás éri a szövetség valamelyik országát – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, a The Economistnak adott interjújában.
Hozzátette: Idézhetjük az ötödik cikkelyt, és reagálhatunk a kibertérben és más területeken a NATO-szövetségesek védelme érdekében
Joe Biden amerikai elnök kizárta, hogy Washington katonai erőt alkalmazzon az esetleges ukrajnai orosz invázió ellen, szerinte a gondolat nem időszerű, mert a NATO kollektív védelmi elve nem terjed ki Ukrajnára – adta hírül az rbc.ua hírportál a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Biden sajtókonferenciáján elmondta, hogy az elképzelés, miszerint az Egyesült Államok egyoldalúan erőt fog alkalmazni Oroszország ukrajnai inváziója esetén, most nem releváns. Mint aláhúzta, hogy az Egyesült Államok nem tervezi amerikai csapatok telepítését Ukrajna területére. A NATO kollektív védelmi elve nem vonatkozik Ukrajnára – mutatott rá.
Az elnök megjegyezte: világossá tette Putyin számára, hogy Ukrajna teljes körű orosz inváziója súlyos gazdasági következményekkel fenyegeti a Kremlt. Emlékeztetett arra, hogy a NATO-tagoknak erkölcsi és törvényes joguk van a szövetségesek védelmére, de „a kollektív védelem elve nem terjed ki Ukrajnára.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden amerikai elnök kizárta, hogy Washington katonai erőt alkalmazzon az esetleges ukrajnai orosz invázió ellen, szerinte a gondolat nem időszerű, mert a NATO kollektív védelmi elve nem terjed ki Ukrajnára.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1638993720
[modified] => 1638992217
)
[title] => Biden: kizárt katonai erő alkalmazása az ukrajnai orosz invázió ellen, a kollektív védelem nem terjed ki Ukrajnára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=35289&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35289
[uk] => 35305
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 35290
[image] => Array
(
[id] => 35290
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden.jpg
[original_lng] => 28624
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/biden.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1638989424:8
[_thumbnail_id] => 35290
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4370
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_60e9da85a4ab6ceb15c9901eab0cf663] =>
INTELLIGENCE UPDATE: Russia retains a significant military presence that can conduct an invasion without further warning.
Below demonstrates President Putin's possible axis of invasion. He still can choose to prevent conflict and preserve peace. pic.twitter.com/QHRM1wNwJG
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
A NATO tagállamok vezetőinek június 14-én, hétfői csúcstalálkozója új fejezetet nyit a szövetség számára a NATO 2030 reformkezdeményezés elfogadása által, amely a kollektív védelem, illetve a kulcsfontosságú infrastruktúrák megerősítését helyezi előtérbe – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára.
Stoltenberg hangsúlyozta: „a globális verseny korában élünk, amelyben összefogás nélkül egyetlen ország és egyetlen kontinens se tudja kezelni a ránk háruló fenyegetéseket, a folytonos terror és kibertámadásokat, a klímaváltozást, továbbá az egyre nagyobb befolyással bíró Kína és az agresszív viselkedést mutató Oroszország jelentette kockázatokat.”
Mint mondta, a csúcstalálkozótól azt várja, hogy a tagállamok elfogadják a NATO 2030 reformkezdeményezést, ami a szövetség értékeinek megerősítéséről és a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelméről is szól. Több politikai konzultációra, a szervezet katonai pozíciójának megerősítésére, az erőkészenlétének növelésére lesz szükség, továbbá több pénzt kell fektetni a kollektív védelembe, fokozni a védelmi innovációt minden szövetséges tagállamban – tette hozzá.
Bejelentette, hogy amennyiben a tagállamok megállapodnak, a NATO új központot hoz létre, amely elősegíti a szövetségesek közötti fokozottabb technológiai együttműködést, továbbá egy innovációs alapot, amely támogatja a biztonsági és védelmi technológiai újításokat. A klímavédelemmel kapcsolatban elmondta, hogy a szövetségesektől egyértelmű politikai kötelezettségvállalást vár a katonai műveletekkel járó nettó zéró károsanyag-kibocsátás irányában.
Stoltenberg hangsúlyozta továbbá, hogy új védelmi stratégiát kell kidolgozni a kibertámadások elleni védekezéshez, amelyhez megfelelő technikai képességekre, katonai tervezésre és politikai konzultációkra van szükség. Hozzáfűzte, egyértelmű jelzést fog küldeni a csúcstalálkozón arról is, hogy a NATO-nak ugyanolyan hatékony védekezésre van szüksége az űrben, mint más területeken.
„Az űr alapvető fontosságú számunkra az navigációhoz, az információgyűjtéshez és a rakétatámadások kivédéséhez” – emelte ki.
A főtitkár végezetül elmondta, hogy a szervezet továbbra is támogatja két legfontosabb partnerországát, Ukrajnát és Georgiát, és katonai missziója befejezte után is segíti Afganisztánt.
Радий чути від @jensstoltenberg, що двері @NATO для #України відчинені. Дякую, що ви особисто й члени Альянсу підтримують нас у бажанні досягти членства у #НАТО. Наша найближча мета – ПДЧ. Ми серйозно ставимося до реформ, оскільки це насамперед зміцнення нашого оборонного сектору pic.twitter.com/mlQ8hm51Mm
#NATO continues to provide strong political & practical support to ??. Allies welcomed the progress being made in the reform process & encouraged ?? to continue along this path, - said NATO SG at the press-conference, closing the #DefMinpic.twitter.com/jgiUwaA9Dv
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg