A csomagról már a klímacsúcs első napján döntöttek.
Sokakat felháborított, hogy az éghajlatváltozásról szóló legfontosabb éves konferenciát az egyik legnagyobb olajtermelő, az Egyesült Arab Emírségek rendezi, mégis kellemes meglepetéssel indult a dubaji klímacsúcs, a COP28. A küldöttek ugyanis már a konferencia első napján megállapodtak egy régóta várt alap létrehozásáról az éghajlatváltozás miatt bekövetkező természeti csapások okozta károk enyhítésére nagyjából 400 millió dollár értékben – írja a BBC.
Máskor az effajta megállapodásokat általában az utolsó pillanatban, napokig tartó tárgyalások után szokták megkötni.
Már számos fejlett ország bejelentette, hogy mennyivel járul hozzá a közös büdzséhez; az Egyesült Arab Emírségek és Németország azonnal 100 millió dollárt ígért, az Egyesült Államok a tervek szerint 17 millió dollárt fizet be az alapba.
Amely azonban még mindig nem elegendő a károk teljes fedezésére az érintettek szerint. „A globális felmelegedésnek leginkább kitett államok a legsérülékenyebbek, hiszen folyamatosan az újraépítésre kell költeniük, így semmi másra nem marad pénzük. Szóval senkit se tévesszen meg az, hogy milyen nagy lesz ez a költségvetés. Időre és 100 milliárd dollárra van szükség évente ahhoz, hogy sikert érjünk el. Ez az egész világ eddigi segélyezésének a fele” – mutatott rá a barbadosi küldött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) nem hozta el a várt eredményt sem a világ legnagyobb kibocsátóinak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos visszaszorítására vonatkozó kötelezettségvállalásai, sem pedig az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó új vállalások tekintetében.
Ursula von der Leyen, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott klímacsúcs eredményeivel kapcsolatban vasárnap kiadott közleményében hangsúlyozta, a tanácskozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, „sokkal többre van szükség”.
„A tünetek egy részét kezeltük, de nem gyógyítottuk meg a beteget” – fogalmazott.
Az uniós bizottság elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a részt vevő országok kompenzációs ENSZ-alap létrehozásában állapodtak meg, amely az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő, legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást. Hangsúlyozta: új finanszírozási keretet „lefektette a rászorulók és a segíteni tudók közötti szolidaritás új rendszerének alapjait”.
Von der Leyen elégedettségét fejezte ki, hogy a klímacsúcs életben tartotta a 2015-ös párizsi klímavédelmi megállapodás céljait, köztük, hogy az iparosodás előtti helyzethez képest 2 Celsius-fok, de lehetőség szerint inkább 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését.
„Az EU továbbra is ezt az irányvonalat fogja tartani, különösen az európai zöld megállapodás és a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó közös európai fellépésre vonatkozó REPowerEU nevű programja révén, mert alapvető fontosságú, hogy a párizsi megállapodás céljait elérhető közelségben tartsuk” – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.
Mark Rutte holland miniszterelnök a Twitteren vasárnap közzétett üzenetében kiábrándítónak nevezte az elért eredményeket és az írta: túl kevés lépést sikerült tenni a felmelegedés 1,5 fokra korlátozása érdekében. „Ez nem elég, többre van szükség” – mondta. Elismerte ugyanakkor, hogy az ENSZ-konferencia jelentős lépést tett az éghajlati károknak leginkább kitett országok megsegítésére. Hozzátette ugyanakkor: továbbra is kemény munkára van szükség az éghajlattal kapcsolatos célok elérésének felgyorsítására.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) nem hozta el a várt eredményt sem a világ legnagyobb kibocsátóinak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos visszaszorítására ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1669045500
[modified] => 1669036298
)
[title] => EB elnök: A klímacsúcs nem hozta el a várt eredményeket
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=63255&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63255
[uk] => 63379
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 57591
[image] => Array
(
[id] => 57591
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497.jpg
[original_lng] => 117335
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ursula-von-der-leyen-bejelentes-507497.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669113901:3
[_thumbnail_id] => 57591
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1845
[_oembed_8bacd2c03a1d0bfa51c968eecefe9914] =>
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
In #Davos, "Europe will always stand with you," EU chief tells #Ukraine's first lady Olena Zelenska. “In this last year your country has moved the world & inspired Europe & I can assure you that Europe will always stand with you,” von der Leyen said. https://t.co/8wlQlkuw3U
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
I cannot think of a better place than the cradle of democracy to kick off my campaign as lead candidate of @EPP. We set the course for our EU’s future.
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
Kompenzációs alap létrehozásáról állapodtak meg a COP27-klímacsúcson az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Az alap az éghajlatváltozással szemben legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást. A zárónyilatkozatban sürgették a károsanyag-kibocsátás csökkentésének felgyorsítását.
Szameh Sukri egyiptomi külügyminiszter, a COP27 elnöke a klímacsúcs záróaktusaként felkérte a résztvevőket, hogy fogadják el a konferencia intézkedéseiről szóló határozatot. Ellenvetést nem jeleztek, így a határozat megszületett – mondta a COP27 elnöke.
Az ülés zárónyilatkozatában sürgették a károsanyag-kibocsátás csökkentésének felgyorsítását. Továbbra is érvényes az a célkitűzés, hogy az iparosodás előtti helyzethez képest megpróbálják 1,5 Celsius-fok alatt tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését.
A megállapodásban felszólították az országokat, csökkentsék a fosszilis tüzelőanyagok támogatását. Közölték azt is, hogy a részletek kidolgozása a jövőre tartandó következő konferenciára maradt.
A zárónyilatkozat megfogalmazása a klímakompenzációról való vita miatt húzódott vasárnap hajnalig.
Az ENSZ főtitkára üdvözölte az alapról szóló döntést, az EU zöld átállásért felelős biztosa viszont csalódott, mert a megállapodás „nem jelent előrelépést” sem a bolygó, sem az emberek számára.
Az ENSZ klímakonferenciáján 34 ezren vettek részt.
Egy nappal meghosszabbítják az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülését (COP27) – jelentette be a konferenciát vezető Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter pénteken.
A november 6-án kezdődött világkonferencia közép-európai idő szerint péntek délután 4 óráig tartott volna, a hét végéhez közeledve azonban már várható volt, hogy a részvevő, közel 200 ország képviselői nem jutnak dűlőre az idő lejárta előtt.
A tanácskozás elnökéneki csapata szombat reggelre várhatóan a zárónyilatkozat újabb tervezetét készít el. A kormányzatok képviselői és környezetvédelmi szervezetek szerint az eddig elkészült tízoldalas dokumentum ugyanis számos hiányosságot tartalmaz. Nem világos például, hogy valóban létre fog-e jönni egy olyan kompenzációs alap az ENSZ-en belül, amely az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő, legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt anyagi segélyt a fejlett országok részéről.
Az eddigi megállapodások szerint az ENSZ-tagállamoknak legkésőbb a jövő évi, az Egyesült Arab Emírségekben megrendezendő csúcstalálkozóig (COP28) van idejük átalakítani az egyelőre nem túl kielégítő klímavédelmi terveiket. Az ENSZ idei klímakonferenciáján mintegy 34 ezren vettek részt. Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. A klímavédelmi törvényhozással és az éghajlatváltozással foglalkozó, londoni székhelyű, Carbon Brief nevű online hírportál szerint az elmúlt 20 évben egyetlen klímacsúcs sem ért véget időben, az osztrák delegáció pedig arra számít, hogy a rendezvény akár vasárnapig is elhúzódhat.
A brit kormány ugyan elkötelezte magát arra, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Glasgow-ban zajló 26. ülését (COP26) szén-dioxid-semlegessé teszi, a pénteken befejeződő tanácskozás szénkibocsátása azonban több mint kétszer nagyobb lesz – több mint 102 ezer tonna – a két évvel ezelőtt Madridban tartott hasonló klímacsúcsnál.
Ez egyenlő tízezer brit háztartás éves szénkibocsátásával – írta a BBC hírportálja.
A szénkibocsátás mértéke részben a résztvevők magas számának tudható be. A brit kormány tájékoztatása szerint az október 31-én kezdődött tanácskozáson több mint 39 ezren vettek részt, míg Madridban 27 ezer résztvevő volt.
Az Arup fenntarthatósági tanácsadócsoport által a brit kormány számára készített jelentés szerint a COP26 szénkibocsátásának 60 százaléka a tanácskozásra érkező nemzetközi járatokhoz köthető. Bár kérték a résztvevőket, hogy próbálják elkerülni a légi utat, és ha lehet, szárazföldi közlekedéssel érkezzenek, a világ számos vezetője magánrepülőgéppel érkezett, és teherszállítógépek hozták helikoptereiket és a járműveket gépkocsikíséretükhöz. A Cirium légiforgalmi elemzőcég a BBC-nek elmondta, hogy a november elseje előtti négy napon 76 magángép vagy VIP-járat érkezett Glasgowba.
Ami a városi közlekedést illeti, alacsony szénkibocsátású közösségi közlekedés és gépkocsik álltak rendelkezésre. A küldöttek bérletet kaptak a közösségi közlekedésre, a konferencia buszjáratait elektromos járművek adták. A tanácskozáshoz felhúzott átmeneti épületek energiaellátásánál kerülték a szervezők a generátorok használatát, egy új áramellátó hálózatot építettek ki, amely megújuló energiát használt. A tanácskozás résztvevőinek étkeztetését 80 százalékban Skóciából, 15 százalékban az Egyesült Királyság más részeiről származó termékekből biztosították, és csak 5 százalék érkezett külföldről. Nem használtak egyszerhasználatos poharakat, műanyagot. Mintegy 400 ivóvizes ballont állítottak fel, amelyeket újratölthető üvegpalackokkal használhattak a résztvevők a cateringért felelős Lorna Wilson szerint. Wilson elmondta azt is, hogy a menü 40 százaléka növényi alapú, 60 százaléka vegetáriánus volt.
A brit kormány közölte, úgy akarja elérni a tanácskozás szén-dioxid-semlegességét, hogy olyan projektekbe vág bele, amelyeket elismer az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC). Köztük vannak megújuló energiaprojektek és energiahatékonysági intézkedések. A brit kormány szerint ez lesz az első olyan COP-ülés, amely a szén-dioxid-semlegességről a brit szabványügyi intézet által készített és nemzetközileg elismert szabványnak meg fog felelni.
Moszkva elutasította szerdán Joe Biden Vlagyimir Putyinnak címzett előző napi bírálatát, amelyben az amerikai elnök azt kifogásolta, hogy orosz kollégája nem jelent meg a glasgow-i klímacsúcson, és országa nem járult hozzá kellőképpen a nemzetközi konferencia sikeréhez.
„Mi az ilyen kérdésfeltevéssel nem értünk egyet. Nem az a célja Oroszország klímával kapcsolatos intézkedéseinek, hogy valamilyen rendezvényhez időzítve hozzuk meg őket. Természetesen nem szeretnénk csökkenteni a glasgow-i rendezvény fontosságát, de Oroszország klímával kapcsolatos cselekedetei következetesek és nagyon komoly, átgondolt természetűek” – mondta sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Joe Biden, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Glasgow-ban zajló 26. ülésének (COP26) második napján azt mondta, Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem vett részt csúcsszinten a rendezvényen. Hozzátette, hogy ugyanezt elmondhatja Oroszországról is. „A tundra ég, a szó szoros értelmében ég. Náluk komoly, nagyon komoly éghajlatváltozási probléma van, de ők hallgatnak, amikor szóba kerül, hogy ezzel valamit tenni kell” – így Biden.
Az Interfax szerint Peszkov erre reagálva megjegyezte, hogy nemcsak a tundra ég, erdőtüzek vannak Kaliforniában, Törökországban és más országokban is, és mindez ugyanannak a klímaváltozásnak a következménye, amellyel Oroszország szembesül. Sőt – tette hozzá Peszkov – bizonyos tekintetben Oroszország még súlyosabb éghajlatváltozási problémákkal szembesül.
Sem Hszi Csin-ping kínai elnök, sem Putyin nem vett részt a glasgow-i klímacsúcson, holott Kína és Oroszország is azon országok közé tartozik, amelyek nagy mértékben bocsátanak ki az éghajlatváltozást befolyásoló károsanyagokat.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
Kevés volt a konkrét vállalás, inkább csak ünnepélyes deklarációk hangzottak el Glasgow-ban – értékelte a skóciai nagyvárosban zajló ENSZ-klímakonferenciát Áder János köztársasági elnök szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Áder János felidézte: a 6 évvel ezelőtti párizsi klímaegyezmény önkéntes volt, ahhoz a Föld valamennyi állama csatlakozott. Abban egyeztek meg, hogy 5 év múlva újra áttekintik, mit teljesítettek a vállalásokból, például, hogy miként alakult a szén-dioxid-kibocsátás. (A Covid járvány miatt csúszott 2021-re a következő konferencia.) A részes államok vállalták, hogy energiatermelésüket és -felhasználásukat úgy alakítják át, hogy a globális hőmérséklet-növekedés legfeljebb 2 fok legyen. De már Párizsban világos volt, hogy még a minimális cél elérése sem reális, nemhogy a vágyott 1,5 fok – mondta az államfő. Áder János szerint egyre többet beszélünk a 1,5 fokos célról, miközben egyre távolodunk még a 2 foktól is. Ha ez így folytatódik, akár 2,7 százalékos is lehet a globális hőmérséklet-emelkedés.
Az is kedvezőtlen előjel volt, hogy a glasgow-i konferencia előtt, Rómában a legfejlettebb – s többnyire egyben a legnagyobb károsanyag-kibocsátó – országok, a G20-ak találkozóján sem történt jelentős előrelépés – értékelt az államfő, hozzátéve: Glasgow-ban pedig már ott sem volt a nagy kibocsátó országok közül Kína, Brazília, Oroszország és Törökország. Igaz, Kína a szeptemberi ENSZ-közgyűlésen váratlanul bejelentette, hogy 2060-ra klímasemleges lesz. Ez egy jelentős vállalás – jegyezte meg.
Áder János azt mondta, sokan azt várták, hogy Glasgow-ban megállapodás születik a fosszilis energia termelésére és felhasználására fordított sok száz milliárd dolláros állami támogatások fokozatos csökkentéséről vagy arról, hogy nem épülnek újabb szénerőművek, vagy, hogy végre teljesül az a több mint egy évtizeddel ezelőtti vállalás, amely szerint a fejlett országok évi százmilliárd dollárt adnak össze a fejlődő országoknak a klímacélok teljesülése érdekében. Ebből eddig mintegy 80 milliárd jött össze, az EU 27 tagállama mindenesetre befizette a rá eső részt – jelezte.
Áder János a Glasgow-i konferencia pozitívumai közé sorolta ugyanakkor, hogy az indiai miniszterelnök vállalta: országa 2070-re klímasemleges lesz és 2030-ra áramtermelésük fele megújuló energiából fog származni. Továbbá az is előrelépésnek tekinthető, hogy létrejött egy koalíció az erdők megvédése érdekében: mintegy 100 ország vállalta, hogy 2030-ra beszünteti az erődirtást, és növeli erdőterületeit – hívta fel a figyelmet.
Közölte, Magyarországnak semmi oka a szégyenkezésre. A világ károsanyag-kibocsátásának mindössze 0,13 százalékáért felel, de az országok többségével ellentétben konkrét vállalásokat tett konkrét határidőkkel, így például törvényben rögzítette, hogy 2050-ig klímasemleges lesz. Továbbá 2030-ra a városi buszok elektromos meghajtással működnek, és évről évre jelentősen nő a naperőmű-kapacitás. Magyarország nem most kezdte a zöldítést; miután 100 éve Trianonban elvesztette erdőinek több mint 90 százalékát, politikai kurzusoktól függetlenül folyamatosan növelte erdeit, s jelenleg 22 százaléknál tart. Magyarország nem gazdag, mégis sikerült ilyen döntéseket hoznia és egy ilyen folyamatot tartósan továbbvinnie – fűzte hozzá a köztársasági elnök.
Az államfő a november végén kezdődő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozóról szólva elmondta, hogy a fenntarthatóság, a klíma- és a vízválság témakörében zajló tudományos tanácskozás mellett a visegrádi országok részvételével vállalati expó is lesz, ahol számos részproblémában kínálnak majd jó megoldásokat.
Peking szerint a glasgow-i klímacsúcs szervezői nem biztosították a lehetőséget Hszi Csin-ping kínai elnök számára, hogy videókapcsolaton keresztül intézze beszédét a találkozó részvevőihez, ezért küldte el beszédét írásos formában.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 26. ülése (COP26) hétfőn vette kezdetét Skócia legnagyobb városában, miután a koronavírus-járvány miatt tavaly novemberről az idei évre halasztották. A november 12-éig tartó értekezlet első két munkanapján 120 ország állam- és kormányfője is részt vett.
Bár a kínai elnök szintén meghívást kapott az eseményre, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonlóan végül nem jelent meg a csúcson. Hétfőn írásos közleményt küldött, melyben felszólította az országokat, hogy tartsák magukat vállalásaikhoz, ám újabb ígéreteket nem tett hazája részéről. Joe Biden amerikai elnök, aki személyesen vett részt a glasgow-i csúcson, mindkét elnököt bírálta távollétük miatt.
Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője elmondta: a szervezők nem biztosították Hszi számára azt a lehetőséget, hogy videókapcsolaton keresztül mondja el beszédét. A kínai elnök a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el hazáját, az azóta rendezett nemzetközi találkozókon jellemzően videókapcsolaton keresztül mondott beszédet.
A szóvivő mindazonáltal hangsúlyozta: Kína jelentős erőfeszítéseket tett, és „nagyszerű eredményeket” ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben. Példaként említette Kína karbonsemlegességre irányuló célkitűzéseit, amelyek alapján 2030-ra tervezik a szén-dioxid-kibocsátás tetőzését, és 2060-ra a karbonsemlegességet. Elmondta: 2020-ban Kína szén-dioxid-kibocsátása 48,4 százalékkal csökkent 2005-höz képest, vagyis túlteljesítette azt a vállalását, miszerint 40-45 százalékkal visszafogja azt ebben az időszakban. Hozzátette: a szénfelhasználás csökkentése mellett az ország felgyorsította az átállást a zöld- és alacsony szénigényű energiákra.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Peking szerint a glasgow-i klímacsúcs szervezői nem biztosították a lehetőséget Hszi Csin-ping kínai elnök számára, hogy videókapcsolaton keresztül intézze beszédét a találkozó részvevőihez, ezért küldte el beszédét írásos formában.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1635940920
[modified] => 1635932581
)
[title] => Glasgow-i klímacsúcs - Peking szerint a kínai elnök számára nem biztosítottak videókapcsolatot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=32863&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 32863
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 32864
[image] => Array
(
[id] => 32864
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok.jpg
[original_lng] => 120153
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kinai-elnok.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1635925381:10
[_thumbnail_id] => 32864
[_edit_last] => 10
[views_count] => 1595
[_oembed_264b8dc46fa1c04354396e373f9452b7] =>
[_oembed_time_264b8dc46fa1c04354396e373f9452b7] => 1635935505
[_oembed_2051ba31b78f1e746de5083c68945bae] =>
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Joe Biden amerikai elnök szerint Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem vett részt csúcsszinten az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26).
A legnagyobb skóciai városban rendezett, hivatalosan hétfőn kezdődött COP26-értekezletre – amelyet a koronavírus-járvány miatt tavaly novemberről halasztottak az idei évre – a szervezők meghívták Hszi Csin-ping kínai elnököt is, és bár a kínai illetékesek nem zárták ki Hszi részvételét, a kínai államfő végül nem jelent meg a november 12-ig tartó értekezlet 120 ország állam- és kormányfőinek részvételével lezajlott első két munkanapján.
A COP26-ülésre hivatalos volt Vlagyimir Putyin orosz elnök is, de ő sem jelent meg a rendezvényen. A Downing Street tájékoztatása szerint Putyin sajnálkozásának kifejezést adva közölte Boris Johnsonnal, a vendéglátó brit miniszterelnökkel, hogy az oroszországi koronavírus-helyzet miatt nem tud személyesen jelen lenni a glasgow-i klímacsúcson
Az állam- és kormányfők a COP26-értekezlet első két napjának csúcstalálkozója után távoznak a skóciai nagyvárosból, és az ülés további szakaszában a kormányok által tett vállalások technikai kidolgozása kerül napirendre szakértői szintű egyeztetéseken.
Elutazása előtt, kedden késő este tartott glasgow-i sajtóértekezletén Joe Biden úgy fogalmazott: véleménye szerint Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem jelent meg a COP26-ülés csúcstalálkozóján. Az amerikai elnök szerint a világ kíváncsi lett volna arra, hogy Kína milyen hozzáadott értékkel gazdagította volna a klímavédelmi értekezletet.
Biden kijelentette: Kína így elesett attól a lehetőségtől, hogy „befolyást gyakoroljon az emberekre világszerte és a COP26-ülésen egyaránt”. „Ugyanezt elmondhatom Oroszországról is” – tette hozzá az amerikai elnök.
Arra a kérdésre, hogy a feszültségek éleződése nyomán nem tart-e egy esetleges fegyveres konfliktustól Kínával, Joe Biden határozott nemmel válaszolt. Kijelentette: alelnökként és elnökként is többórás telefonbeszélgetéseket tartott Hszi Csin-pinggel, és egyértelművé tette számára, hogy a két ország között versengés folyik, amelynek azonban nem kell konfliktussá fajulnia, mert erre nincs ok.
Biden közölte: az Egyesült Államok elvárja Kínától a szabályok betartását, és ezt ő el is mondta a kínai államfőnek. Elmondta Hszi Csin-pingnek azt is, hogy a két országnak dolgoznia kell a kiberbiztonsági problémák és egy sor egyéb kérdés megoldásán. Az amerikai elnök kijelentette ugyanakkor, hogy nem törekszik fizikai konfliktusra és nem is számít arra, hogy erre szükség lehet.
Biden hozzátette: édesapja visszatérő mondása volt, hogy a szándékos konfliktusnál csak az akaratlanul kirobbanó konfrontáció a rosszabb, és ennek jegyében ő biztosítani kívánja a kínai elnökkel ezután tartandó megbeszélésein, hogy a két ország között „ne legyenek félreértések”.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke azzal vádolta Kínát és Oroszországot, hogy nem mutattak vezető szerepet az éghajlatváltozás kezelésében, és szerinte „nagy hiba” kínai kollégája, Hszi Csin-ping részéről, hogy nem vett részt az ENSZ éghajlat-v...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1635933900
[modified] => 1635932005
)
[title] => Glasgow-i klímacsúcs - Biden: Kína nagyot hibázott azzal, hogy távol maradt az értekezlettől
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=32857&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 32857
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 32860
[image] => Array
(
[id] => 32860
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1.jpg
[original_lng] => 64048
[original_w] => 976
[original_h] => 549
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/biden-1.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1635924807:10
[_thumbnail_id] => 32860
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3758
[_oembed_264b8dc46fa1c04354396e373f9452b7] =>
[_oembed_time_264b8dc46fa1c04354396e373f9452b7] => 1635926705
[_oembed_2051ba31b78f1e746de5083c68945bae] =>
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Volodimir Zelenszkij elnök megvitatta a donbászi helyzetet Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával kedden Glasgowban, a klímacsúcs margóján – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál Zelenszkij Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök bejegyzésében az írta: „az ENSZ klíma-konferenciájának margóján áttekintettük Jens Stoltenberggel a donbászi biztonsági helyzet alakulását.” Kiemelte, hogy Ukrajna számára nagyon fontos a NATO támogatása azoknak a kihívásoknak a tükrében, amelyekkel az ország szembesül.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Zelenszkij az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai-védelmi támogatás kérdéseit vitatta meg Antony Blinkennel, az USA külügyminiszterével Glasgowban, a klímacsúcson.
Előtte Zelenszkij a donbászi helyzetről váltott szót Joe Biden amerikai elnökkel a glasgow-i klímacsúcs margóján. Biden elmondta neki, hogyaz USA továbbra is támogatja Ukrajna területi egységét és az országban folyó reformokat.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Remember – what exactly allows us to be united now, united for justice. Every person matters. That is, every person is important, every life is important. Glory to all those who protect ?? and the international order on the legal front! Glory to all who are now fighting for ??! pic.twitter.com/MSEgYOpYNJ
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
Grateful to @jensstoltenberg and @Mircea_Geoana for holding this crucial meeting of #Ukraine-#NATO Council. We welcome сlear and unequivocal condemnation by the Alliance of Russia's withdrawal from the grain deal.
Established only 2 weeks ago in Vilnius, the Council has already…
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
As Rosh Hashanah approaches, I met with leaders of Ukraine's Jewish communities, Rabbis from 26 Ukrainian cities, and Ukrainian warriors of Jewish origin.
I thanked them for their prayers, humanitarian assistance, and efforts to bring the Ukrainian victory closer. pic.twitter.com/YZLr5KE0jN
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 14, 2023
Відкриття в Румунії центру підготовки пілотів F-16, на базі якого проходитимуть навчання наші льотчики, – це важливий практичний внесок у авіаційну коаліцію. Наші домовленості з Президентом ?? Клаусом Йоханнісом та Премʼєр-міністром ?? Марком Рютте втілюються в життя. Дякую…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 13, 2023
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
On the eve of Christmas, I spoke with His All-Holiness Ecumenical Patriarch Bartholomew. I expressed my gratitude for His spiritual support of Ukraine and prayers for the Ukrainian people.
We deeply value the Patriarchate’s efforts to strengthen support for Ukraine within the…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 24, 2024