Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE5OTE0O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 166026
[content] =>
A Kínai Kommunista Párt pénteken kizárta két legmagasabb rangú tábornokát, Ho Vej-tungot és Miao Huát, valamint további hét katonai vezető ellen is fegyelmi eljárás indult korrupció gyanúja miatt – közölte pénteken a kínai védelmi minisztérium.
A tárca közleménye szerint a kizárás alá vont személyek, köztük Ho Vej-tung, a kínai központi katonai tanács korábbi elnökhelyettese és Miao Hua, a hadsereg volt politikai vezetője „súlyosan megsértette a pártfegyelmet, és jelentős mértékű, befolyással való visszaéléssel összefüggő bűncselekményekkel gyanúsíthatók” – közölték.

„A vizsgálatok megállapították, hogy a kilenc személy súlyosan megsértette a pártfegyelmet és korrupciós bűncselekményeik rendkívül súlyos természetűek, mely különösen kedvezőtlen társadalmi hatással járnak” – fogalmaztak.
A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának döntése értelmében mind a kilenc vezetőt kizárták a pártból és megfosztották rangjától – áll a közleményben, mely szerint kizárásukat a testület soron következő plenáris ülésén fogják hivatalosan is megerősíteni.
Ho Vej-tung 1966 óta az első, még hivatalban lévő tábornok, akit ilyen körülmények között váltottak le a központi katonai bizottságból. A 68 éves katonai vezető a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egyik legmagasabb rangú parancsnoka volt. A 69 éves Miao Huát már 2024 júniusában eltávolították a legfelső szintű katonai parancsnokságból, miután 2023 novemberében vizsgálat indult ellene súlyos fegyelmi vétségek miatt.
Hszi Csin-ping kínai elnök átfogóbb korrupcióellenes intézkedései nyomán az elmúlt két évben több, a kínai hadsereget érintő korrupciós ügyről számoltak be a kínai médiában.
A legnagyobb visszhangja Vej Fong-ho és Li Sang-fu korábbi védelmi miniszterek korrupciós ügyeinek volt, miután a belső vizsgálatok szerint kihasználva tisztségüket hatalmas pénzösszegeket és értéktárgyakat fogadtak el.
[type] => post
[excerpt] => A Kínai Kommunista Párt pénteken kizárta két legmagasabb rangú tábornokát, Ho Vej-tungot és Miao Huát, valamint további hét katonai vezető ellen is fegyelmi eljárás indult korrupció gyanúja miatt – közölte pénteken a kínai védelmi minisztérium.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1760821920
[modified] => 1760750075
)
[title] => Kizártak több magas rangú katonai vezetőt a Kínai Kommunista Pártból
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=166026&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 166026
[uk] => 166157
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 166027
[image] => Array
(
[id] => 166027
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part.png
[original_lng] => 1398294
[original_w] => 1320
[original_h] => 788
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part-300x179.png
[width] => 300
[height] => 179
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part-768x458.png
[width] => 768
[height] => 458
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part-1024x611.png
[width] => 1024
[height] => 611
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part.png
[width] => 1320
[height] => 788
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part.png
[width] => 1320
[height] => 788
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/kinai-kommunista-part.png
[width] => 1320
[height] => 788
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1760871420:3
[_thumbnail_id] => 166027
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1055
[translation_required_done] => 1
[_oembed_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] =>
[_oembed_time_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] => 1760811125
[_oembed_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] =>
[_oembed_time_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] => 1760811125
[_algolia_sync] => 503873909000
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1760816155
[_oembed_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] =>
[_oembed_time_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] => 1760816155
[_oembed_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] =>
[_oembed_time_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] => 1760853862
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 620
[1] => 727
[2] => 19914
)
[tags_name] => Array
(
[0] => képviselők
[1] => Kínai Kommunista Párt
[2] => kizárás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 144104
[content] =>
Elutasította a román központi választási bizottság (BEC) vasárnap a tavalyi félbeszakított elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu jelöltségének bejegyzését a májusi megismételt elnökválasztásra.

A BEC nem tette még közzé az indoklást, de a román média a testület pártdelegátusaitól származó információkra alapozva úgy tudja, hogy formai kifogásról – egy vagyonnyilatkozatról hiányzó aláírásról – van szó.
Georgescu híveinek a BEC előtt gyülekező tömege dühödten reagált a hírre és palackokkal megdobálta az intézményt védő csendőröket.
[type] => post
[excerpt] => Elutasította a román központi választási bizottság (BEC) vasárnap a tavalyi félbeszakított elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu jelöltségének bejegyzését a májusi megismételt elnökválasztásra.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1741603200
[modified] => 1741597620
)
[title] => Románia: kizárták az oroszbarát jelöltet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=144104&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 144104
[uk] => 144155
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 144105
[image] => Array
(
[id] => 144105
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1.png
[original_lng] => 710251
[original_w] => 982
[original_h] => 494
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1-300x151.png
[width] => 300
[height] => 151
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1-768x386.png
[width] => 768
[height] => 386
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1.png
[width] => 982
[height] => 494
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1.png
[width] => 982
[height] => 494
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1.png
[width] => 982
[height] => 494
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/georgescu-1.png
[width] => 982
[height] => 494
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1741618996:8
[_thumbnail_id] => 144105
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2053
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508428233000
[_oembed_d1c0c8af035b55f870ab23a9b88f787b] => German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany #Russia #Ukraine pic.twitter.com/00qEFS9Nmm
— Al Arabiya English (@AlArabiya_Eng) August 30, 2025
[_oembed_time_d1c0c8af035b55f870ab23a9b88f787b] => 1757005635
[_oembed_b56bdcca5c92cf2f1e32328607834be9] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 727365
[1] => 19914
[2] => 820
[3] => 5665
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Calin Georgescu
[1] => kizárás
[2] => Románia
[3] => választások
)
)
[2] => Array
(
[id] => 116011
[content] =>
A francia hagyományos jobboldali párt, a Köztársaságiak (LR) sürgőséggel összehívott vezetőségi ülése szerdán egyhangúlag kizárta a pártból Eric Ciotti pártelnököt, aki előző napon „szövetségre” szólított fel a felmérések élén álló, Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) az előrehozott nemzetgyűlési választások három hét múlva esedékes első fordulójában.
A párt közleménye szerint az LR vezetését átmenetileg Francois-Xavier Bellamy, a vasárnapi európai parlamenti választás listavezetője és Annie Genevard, a mozgalom főtitkára látja el.
Eric Ciotti, aki nem volt jelen a vezetőségi ülésen, a döntés után jelezte, hogy továbbra is pártelnöknek tekinti magát.

„A ma délután szervezett találkozót az alapszabályzatunk durva megsértésével tartották” – írta az X-en Éric Ciotti. „Az ezen az ülésen meghozott döntések közül egyiknek sincs jogi következménye. Büntetőjogi következményei lehetnek. Én vagyok és maradok politikai formációnk elnöke, akit a tagok választottak meg” – tette hozzá.
Ciotti egyébként a várható döntést megelőzően kiürítette a pártszékház épületét, hazaküldte a munkatársait, és arra kérte a biztonsági szolgálatot, hogy ne engedje be a pártvezetőséget az épületbe, így a vezető konzervatív politikusok néhány száz méterrel arrébb üléseztek. A nap folyamán maga Eric Ciotti sem jelent meg a székházban, s egyelőre nem tudni, hol tartózkodik.
Eric Ciotti keddi bejelentése, miszerint az LR szövetségre lépne a Nemzeti Tömörüléssel, gyakorlatilag szétrobbantotta a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök politikai örökségének tekintett jobbközép pártot, miután a vezető konzervatív politikusok közül senki nem támogatta a lépést.
A megállapodás az első belpolitikai szövetség lenne a több mint ötven éve alakult szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés, illetve elődpártja, a Nemzeti Front történetében.
Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke és miniszterelnök-jelöltje kedd este bejelentette, hogy a szövetség jegyében már tucatnyi korábbi jobbközép képviselővel megállapodást kötöttek arról, hogy az RN színeiben indulnak a nemzetgyűlési választások első fordulójában. Ezt követően Emmanuel Macron kormányának hat, korábban az LR-hez tartozó minisztere a Le Figaro című napilap honlapján közzétett felhívásában arra kérte a jobbközép képviselőket, hogy csatlakozzanak az elnöki táborhoz. Szerdai sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron államfő is azt kérte a konzervatívoktól, hogy ne a Nemzeti Tömörüléssel, hanem az ő táborával kössenek szövetséget.
Az IFOP közvélemény-kutató intézet kedden közzétett felmérése szerint ha vasárnap tartanák az első fordulót, Marine Le Pen pártja a szavazatok 35 százalékára számíthatna, ami csaknem a duplája annak, amit a két évvel ezelőtti nemzetgyűlési választásokon elért, s 4 százalékkal több, mint a vasárnapi EP-választáson. A Reneszánsz, a Horizontok és a Modem centrista pártokból álló elnöki szövetség 18 százalékot érne el, ami 7 százalékkal kevesebb, mint 2022 júniusában, de szintén 4 százalékkal több, mint az EP-választáson. A Köztársaságiaknak 9 százalékos támogatottságot jelez a felmérés az EP-választásokon elért 7 százalékhoz képest.
[type] => post
[excerpt] => A francia hagyományos jobboldali párt, a Köztársaságiak (LR) sürgőséggel összehívott vezetőségi ülése szerdán egyhangúlag kizárta a pártból Eric Ciotti pártelnököt, aki előző napon „szövetségre” szólított fel a felmérések élén álló, Marine Le Pen ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718301840
[modified] => 1718292411
)
[title] => Le Pen miatt kizárta a pártból a pártelnököt a francia jobbközép Köztársaságiak vezetősége
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=116011&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116011
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116012
[image] => Array
(
[id] => 116012
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti.png
[original_lng] => 610407
[original_w] => 955
[original_h] => 501
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti-300x157.png
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti-768x403.png
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti.png
[width] => 955
[height] => 501
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti.png
[width] => 955
[height] => 501
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti.png
[width] => 955
[height] => 501
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/eric-ciotti.png
[width] => 955
[height] => 501
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1718281612:5
[_thumbnail_id] => 116012
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2133
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2ae611aed4c8e962da4b5a4acd9f5cc7] => Jean-Marie Le Pen était un homme clairvoyant, courageux.
On ne l’a pas écouté.
Qu’il repose en paix. pic.twitter.com/s8KSEuuSQg
— Geronimus lll 🇨🇵 (@Geronimuslll) January 7, 2025
[_oembed_time_2ae611aed4c8e962da4b5a4acd9f5cc7] => 1738338980
[_algolia_sync] => 831712803002
[_oembed_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] =>
[_oembed_time_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] => 1764749933
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 488168
[1] => 244
[2] => 19914
[3] => 488166
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Eric Ciotti
[1] => Franciaország
[2] => kizárás
[3] => Köztársaságiak (LR)
)
)
[3] => Array
(
[id] => 98929
[content] =>
Az orosz központi választási bizottság szombaton elutasította Jekatyerina Duncova volt televíziós újságíró felvételét a 2024. tavaszi elnökválasztás jelöltjeinek listájára.
A döntést egyhangúlag hozta meg a testület, arra hivatkozva, hogy hibák voltak a jelölt regisztrációjában. Jekatyerina Duncova három napja nyújtotta be a szükséges dokumentumokat a bizottságnak.

Az elnökjelöltségre pályázó egykori tévés újságíró programjában egyebek között az ukrajnai háború befejezése és a politikai foglyok szabadon engedése szerepelt.
Közvélemény-kutatások szerint az újraválasztásáért induló hivatalban lévő elnök, Vlagyimir Putyin 80 százalék körüli támogatottságot élvez jelenleg a megkérdezettek körében.
Ella Pamfilova, a központi választási bizottság vezetője szombaton azt mondta, hogy eddig 29-en jelöltették magukat az elnökválasztásra. Oroszországban március 15-17. között tartják az elnökválasztást.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz központi választási bizottság szombaton elutasította Jekatyerina Duncova volt televíziós újságíró felvételét a 2024. tavaszi elnökválasztás jelöltjeinek listájára.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1703366160
[modified] => 1703359180
)
[title] => Elutasította az orosz központi választási bizottság a jövő évi elnökválasztás egyik aspiránsának jelöltségét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=98929&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98929
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98930
[image] => Array
(
[id] => 98930
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget.png
[original_lng] => 803354
[original_w] => 884
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget-768x433.png
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget.png
[width] => 884
[height] => 498
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget.png
[width] => 884
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget.png
[width] => 884
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/screenshot-2023-12-23-at-19-15-31-az-orosz-kozponti-valasztasi-bizottsag-elutasitotta-a-jovo-evi-elnokvalasztas-egyik-aspiransanak-jeloltseget.png
[width] => 884
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703352125:12
[_thumbnail_id] => 98930
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2723
[_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1703352151
[_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023
[_oembed_time_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => 1703352151
[translation_required_done] => 1
[_oembed_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => 1719508604
[_oembed_fc40d9e787bf81429e3df34106a2adbd] => A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023
[_oembed_time_fc40d9e787bf81429e3df34106a2adbd] => 1719508604
[_algolia_sync] => 1202824629001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 311822
[1] => 311821
[2] => 311823
[3] => 19914
[4] => 311820
[5] => 311819
)
[tags_name] => Array
(
[0] => aspiráns
[1] => elnökfálasztás
[2] => Jekatyerina Duncova
[3] => kizárás
[4] => orosz központi választási bizottság
[5] => választások Oroszországban
)
)
[4] => Array
(
[id] => 97028
[content] =>
A Fehérorosz Vöröskereszt Társaságot kizárták a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségéből, mert részt vett az ukrán gyerekek deportálásában.

Amint a Vöröskereszt Nemzetközi Szövetségének sajtószolgálata beszámolt, a Fehérorosz Vöröskereszt figyelmen kívül hagyta a főtitkár, Dmitro Sevcov szabadon bocsátására irányuló felhívásokat is.
A szövetség arról tájékoztatott, hogy a Fehérorosz Vöröskereszt elveszti tagsági jogait, elveszíti a finanszírozást, és nem vehet részt az IFCH közgyűlésén, valamint nem szavazhat, illetve nem választható meg az IFCH törvényes ülésein.
A Fehérorosz Vöröskereszt akkor térhet vissza a szövetséghez, ha eleget tesz az IFCC igazgatótanácsának Sevcov elbocsátására vonatkozó határozatának.
[type] => post
[excerpt] => A Fehérorosz Vöröskereszt Társaságot kizárták a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségéből, mert részt vett az ukrán gyerekek deportálásában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1701682020
[modified] => 1701635922
)
[title] => Az ukrán gyerekek deportálása miatt Fehéroroszországot kizárták a Vöröskereszt Nemzetközi Szövetségéből
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=97028&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 97028
[uk] => 96892
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 96893
[image] => Array
(
[id] => 96893
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20.webp
[original_lng] => 41558
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20-768x384.webp
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bd073f9f4117b0ffea76c1d58446ec20.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1701628723:5
[_thumbnail_id] => 96893
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4010
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1701709703
[_algolia_sync] => 508242925000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4304
[1] => 212135
[2] => 19914
[3] => 140917
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Fehéroroszország
[1] => gyerekek deportálása
[2] => kizárás
[3] => Vöröskereszt
)
)
[5] => Array
(
[id] => 96901
[content] =>
Oroszországot nem választották újra a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet 2024–2025-ös Tanácsába. Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette be.

„Tisztességes döntés, mert az elmúlt évtizedekben senki sem okozott nagyobb kárt az ingyenes szállításban, mint Oroszország. Hálás vagyok az IMO tagjainak ezért a felelősségteljes lépésért” – írta a X-en.
A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet az Egyesült Nemzetek Szervezetének kormányközi szakosodott ügynöksége. Foglalkozik a kereskedelmi diszkrimináció elleni küzdelemmel, valamint normákat és szabványokat fogad el a tengeri biztonságra és a hajók által okozott környezetszennyezés megelőzésére vonatkozóan. Felügyeli a hajózás szabadságát és a tengeri egyezmények végrehajtását.
[type] => post
[excerpt] => Oroszországot nem választották újra a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet 2024–2025-ös Tanácsába.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1701513180
[modified] => 1701478705
)
[title] => Oroszországot kizárták a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet Tanácsából
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96901&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96901
[uk] => 96848
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 96849
[image] => Array
(
[id] => 96849
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg.png
[original_lng] => 39722
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg.png
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg.png
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg.png
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/flag-of-the-international-maritime-organizationsvg.png
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1701471507:5
[_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1701471298
[_thumbnail_id] => 96849
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3217
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703516172
[_oembed_2facbf40cd81ec84aac2836c017688c0] =>
[_oembed_time_2facbf40cd81ec84aac2836c017688c0] => 1705045028
[_oembed_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] => Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
— даша пишет 🎲 (@Tihiipiket) April 27, 2024
[_oembed_time_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] => 1714979822
[_oembed_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => 1719539374
[_oembed_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] => Dziś z udziałem 🇵🇱 amb. w Rosji K. Krajewskiego odbyła się ceremonia zamknięcia placówki konsularnej RP w Sankt Petersburgu.
To retorsja na decyzję polskiego MSZ o zamknięciu KG Rosji w Poznaniu, po stwierdzeniu rosyjskiego sabotażu w Polsce.
🌐Więcej ⤵️https://t.co/3Jn0FNoe3z
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) January 8, 2025
[_oembed_time_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] => 1736839240
[_algolia_sync] => 1202822558001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 589
[1] => 19914
[2] => 124
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ENSZ
[1] => kizárás
[2] => Oroszország
)
)
[6] => Array
(
[id] => 95467
[content] =>
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en számolt be arról, hogy a történelem során először Oroszországot kizárták az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Ügynökségének (UNESCO) végrehajtó tanácsából. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Oroszország nemzetközi szerepe csak gyengülni fog – írja az UNIAN.

Az orosz befolyás korszaka véget ért, és helyesen: az orosz terroristáknak nincs helyük a jelentős nemzetközi szervezetek élén. Oroszország nemzetközi szerepe csak gyengülni fog – írta az ukrán államfő.
Ukrajna korábban többször is felszólította az UNESCO-t, hogy zárja ki Oroszországot a végrehajtó tanácsból.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en számolt be arról, hogy a történelem során először Oroszországot kizárták az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Ügynökségének (UNESCO) végrehajtó tanácsából. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Oroszorszá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700139960
[modified] => 1700135747
)
[title] => Kizárták Oroszországot az UNESCO végrehajtó bizottságából
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=95467&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95467
[uk] => 95521
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 95468
[image] => Array
(
[id] => 95468
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco.jpg
[original_lng] => 161110
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/unesco.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1700142235:2
[_thumbnail_id] => 95468
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2781
[_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023
[_oembed_time_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => 1700128550
[translation_required_done] => 1
[_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1702378568
[_oembed_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => 1720451887
[_algolia_sync] => 1202821637001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 300681
[1] => 19914
[2] => 143955
[3] => 6675
[4] => 292137
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ENSZ Oktatási Tudományos és Kulturális Ügynökségének (UNESCO)
[1] => kizárás
[2] => Oroszország kizárása
[3] => UNESCO
[4] => végrehajtó bizottság
)
)
[7] => Array
(
[id] => 87122
[content] =>
Ukrajna kérheti szövetségeseit, hogy zárják ki Izraelt a Rammstein formátumú találkozókról, számolt be a Kyiv Post ír az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsbeli forrására hivatkozva.

A hírek szerint az ukrán fél kérheti szövetségeseit, hogy zárják ki Izraelt a Rammstein formátumú ülésekről az „Ukrajnával szembeni barátságtalan fellépése és a nemzetközi színtéren való oroszbarát álláspontja miatt”.
„Az találkozók során kapott információkat Izrael saját érdekeire használja fel” – közölte a forrás, és hogy aggódik amiatt, hogy „valós veszélye van annak”, hogy a Ramsteinből származó információk „az agresszor állam tudomására kerülhetnek”.
Ukrajna úgy véli, hogy „valós a veszélye”, hogy a „ramsteini” találkozókon Izraellel megvitatott információk „valószínűleg az agresszor állam tudtára kerülnek” – tette hozzá a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács képviselője.
Izrael ukrajnai nagykövete, Michael Brodsky kijelentette, hogy Izrael elítéli Oroszország háborúját és Ukrajna elleni agresszióját. Ugyanakkor Benjamin Netanjahu miniszterelnök kerüli az ilyen retorikát.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna kérheti szövetségeseit, hogy zárják ki Izraelt a Rammstein formátumú találkozókról, számolt be a Kyiv Post ír az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsbeli forrására hivatkozva.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1691916660
[modified] => 1691874185
)
[title] => Ukrajna kezdeményezni fogja Izrael kizárását a Ramstein-találkozókról
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=87122&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 87122
[uk] => 87094
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 87095
[image] => Array
(
[id] => 87095
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large.jpg
[original_lng] => 219594
[original_w] => 1140
[original_h] => 761
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 761
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 761
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/184743-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 761
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1691863388:12
[_thumbnail_id] => 87095
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3484
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_27a167084995cfdd6feb73872eebc81d] => A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
— Israel Defense Forces (@IDF) October 18, 2023
[_oembed_time_27a167084995cfdd6feb73872eebc81d] => 1697996976
[_oembed_69d3bce9ff3fa414eef6d2cc685923e5] => Islamic Jihad struck a Hospital in Gaza—the IDF did not.
Listen to the terrorists as they realize this themselves: pic.twitter.com/u7WyU8Rxwz
— Israel Defense Forces (@IDF) October 18, 2023
[_oembed_time_69d3bce9ff3fa414eef6d2cc685923e5] => 1697996977
[_oembed_b777d315b8da3c2b0317323abd322850] => {{unknown}}
[_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1702985697
[_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] => Extraordinary!
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrr pic.twitter.com/HbrvawXxr8
— (((Tendar))) (@Tendar) February 27, 2024
[_oembed_time_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] => 1709903274
[_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024
[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711485725
[_oembed_cabf3d7275c899f15506976c5bc9503a] => Israeli tanks at the Rafah border crossing this morning pic.twitter.com/Yq0HPlIIGB
— Faytuks News (@Faytuks) May 7, 2024
[_oembed_time_cabf3d7275c899f15506976c5bc9503a] => 1716367300
[_oembed_d8bf24f4dfbf5b0ac0c68ea9e982799d] => Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
She is a loving aunt and a gentle soul.
Say her name. #bringthemhomenow pic.twitter.com/i5lFXcCNCM
— Dr. Alexandra Herzog🎗️ (@alexandratali25) January 24, 2025
[_oembed_time_d8bf24f4dfbf5b0ac0c68ea9e982799d] => 1738480333
[_algolia_sync] => 1202800587001
[_oembed_bf831ba845ad3be75d5d149469a8edfd] => US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
— Al Jazeera English (@AJEnglish) October 13, 2025
[_oembed_time_bf831ba845ad3be75d5d149469a8edfd] => 1760890357
[_oembed_f7cc83fd3164de7e158021c4065f1b43] => BREAKING: US President Trump signs Gaza peace plan: "It's going to hold up." pic.twitter.com/kKCoCDqNn1
— AsiaWarZone (@AsiaWarZone) October 13, 2025
[_oembed_time_f7cc83fd3164de7e158021c4065f1b43] => 1760890357
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1822
[1] => 19914
[2] => 223449
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Izrael
[1] => kizárás
[2] => Ramstein-találkozó
)
)
[8] => Array
(
[id] => 79294
[content] =>
Ukrajna felszólítja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD), hogy zárja ki Oroszországot a szervezetből – mondta Szergej Marcsenko ukrán pénzügyminiszter az EBRD ülésén.

A Pénzügyminisztérium sajtószolgálata szerint Marcsenko hangsúlyozta, hogy az orosz támadások nemcsak az ukrán vállalkozásoknak, hanem az Ukrajnában működő külföldi cégeknek is jelentős károkat okoznak, beleértve az EBRD által finanszírozott vállalatokat is – írja az Unian ukrán hírügynökség.
Az EBRD eddig 3 milliárd eurót biztosított Ukrajnának az elmúlt egy évben, de Ukrajnának még több segítségre lesz szüksége. Így a legfrissebb nemzetközi becslések szerint a háború utáni újjáépítés költsége elérheti a 411 milliárd dollárt.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna felszólítja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD), hogy zárja ki Oroszországot a szervezetből – mondta Szergej Marcsenko ukrán pénzügyminiszter az EBRD ülésén.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1684512360
[modified] => 1684465831
)
[title] => Újabb szervezetből záratná ki Ukrajna Oroszországot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=79294&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 79294
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 79295
[image] => Array
(
[id] => 79295
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag.webp
[original_lng] => 52916
[original_w] => 1200
[original_h] => 820
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag-300x205.webp
[width] => 300
[height] => 205
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag-768x525.webp
[width] => 768
[height] => 525
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag-1024x700.webp
[width] => 1024
[height] => 700
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag.webp
[width] => 1200
[height] => 820
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag.webp
[width] => 1200
[height] => 820
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/moszkva-oroszorszag.webp
[width] => 1200
[height] => 820
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1684455032:12
[_thumbnail_id] => 79295
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1587
[_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023
[_oembed_time_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => 1684455033
[_oembed_51bba45a52b5540e371b586c0c7e275f] => Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) October 17, 2022
[_oembed_time_51bba45a52b5540e371b586c0c7e275f] => 1684455033
[translation_required_done] => 1
[_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1703264506
[_oembed_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_76aa6883f015cff3912abb76347dbe3a] => 1719681925
[_oembed_fc40d9e787bf81429e3df34106a2adbd] => A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023
[_oembed_time_fc40d9e787bf81429e3df34106a2adbd] => 1719681925
[_algolia_sync] => 1202767427001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 245165
[1] => 19914
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD)
[1] => kizárás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 76048
[content] =>
Oroszországot ki kell szorítani Ukrajnából, és ki kell zárni az ENSZ-ből is – írta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
A külügyér arra hivatkozott, hogy nemrég megjelent a közösségi médiában egy brutális videó, amelyen az látható, hogy orosz katonák ukrán hadifoglyokat fejeznek le.
Abszurd, hogy Oroszország – amely rosszabb, mint az Iszlám Állam – az ENSZ Biztonsági Tanácsának az elnöke jelenleg. Az orosz terroristákat ki kell rugdalni Ukrajnából és az ENSZ-ből, és felelősségre kell vonni őket a bűnök miatt – írta.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Oroszországot ki kell szorítani Ukrajnából, és ki kell zárni az ENSZ-ből is – írta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681395900
[modified] => 1681349290
)
[title] => Kuleba követeli, Oroszország kizárását az ENSZ-ből
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76048&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76048
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76050
[image] => Array
(
[id] => 76050
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.webp
[original_lng] => 85268
[original_w] => 980
[original_h] => 551
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.webp
[width] => 980
[height] => 551
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.webp
[width] => 980
[height] => 551
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.webp
[width] => 980
[height] => 551
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.webp
[width] => 980
[height] => 551
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681338490:12
[_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023
[_oembed_time_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] => 1681338394
[_thumbnail_id] => 76050
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2112
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023
[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1681385106
[_oembed_dad4a3fb3dd08c8f7857343783895ce2] => Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability #WarCrimes #СлаваУкраїні
— Nabila Massrali (@NabilaEUspox) May 28, 2023
[_oembed_time_dad4a3fb3dd08c8f7857343783895ce2] => 1685854977
[_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => "Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694698037
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1709911697
[_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdIS
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1715871074
[_oembed_fc40d9e787bf81429e3df34106a2adbd] => A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 12, 2023
[_oembed_time_fc40d9e787bf81429e3df34106a2adbd] => 1719492528
[_oembed_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] => Dziś z udziałem 🇵🇱 amb. w Rosji K. Krajewskiego odbyła się ceremonia zamknięcia placówki konsularnej RP w Sankt Petersburgu.
To retorsja na decyzję polskiego MSZ o zamknięciu KG Rosji w Poznaniu, po stwierdzeniu rosyjskiego sabotażu w Polsce.
🌐Więcej ⤵️https://t.co/3Jn0FNoe3z
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) January 8, 2025
[_oembed_time_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] => 1737212642
[_algolia_sync] => 1202766643001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1076
[1] => 589
[2] => 19914
[3] => 24178
[4] => 124
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dmitro Kuleba
[1] => ENSZ
[2] => kizárás
[3] => követelés
[4] => Oroszország
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 19914
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 19914
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
kizárás (1 Oldal)