Nyilatkozatot fogadott el a Szovjetunió népei ellen a második világháború idején Németország által elkövetett népirtásról szerdai ülésén az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma.
Az ENSZ Alapokmányára, a Nürnbergi Bíróság alapító okiratára és ítéleteire, a népirtás megelőzéséről szóló, 1948. december 9-i egyezményre, illetve a háborús és emberiesség elleni bűntettek elévülhetetlenségére vonatkozó, 1968. november 26-án elfogadott egyezményre hivatkozó nyilatkozat a Szovjetunió népei ellen elkövetett népirtásnak minősíti a német megszállók és cinkosaik által a békés lakosság ellen elkövetett bűncselekményeket.
A dokumentumot a duma nemzetközi ügyekben illetékes bizottsága készítette elő.
A nyilatkozat szerint az alsóház „elvi fontosságot tulajdonít” az 1941–1945-ös „Nagy Honvédő Háború idején a német hatóságok, a német fegyveres erők és cinkosaik, valamint a megszállt területek lakosainak soraiból kikerülő, a hitleri rezsimnek hűséget esküvő árulók által elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények jogi-igazságszolgáltatási értékelésének”.
A dokumentum szerzői szerint az orosz bíróságok által az elmúlt években elfogadott ítéletek egyértelműen a Szovjetunió népességét alkotó nemzetiségi és etnikai csoportok elleni népirtásként minősítik a hitleristák bűntetteit.
„Jelenleg, amikor a második világháború okai és eredményei történelmi és emlékezeti kutatások tárgyából geopolitikai szembenállás eszközeivé válnak, különösen szükség van ilyen ítéletekre. Ezek egyértelmű figyelmeztetések a politikai revansisták számára, akiknek nem váltak hasznára a múlt tanulságai” – olvasható a határozatban.
A határozatot kommentálva Vjacseszlav Vologyin, a duma elnöke megjegyezte, hogy a Szovjetunió több mint tizenhárom millió állampolgára esett áldozatául a fasiszta német megszállásnak. Példaként említette a fehéroroszországi Hatiny falut, amelyet pontosan 80 éve, 1943. március 22-én pusztítottak el a német katonák.
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Gaida Rinavi Zoabi, a baloldali liberális Merec párt arab képviselőnője kilépett a koalícióból, és ezzel kisebbségbe kerültek az izraeli parlamentben a kormányt támogató törvényhozók – jelentette a helyi média csütörtökön.
A 120 tagú parlamentben, a kneszetben már csak 59 honatya támogatja a baloldali, centrista és jobboldali, valamint egy hagyományőrző arab pártból álló, tavaly nyár elején megalakult, sokszínű koalíciót. A Merec pártban „fatális tévedésnek” nevezték politikusuk meglepetésszerű lépését, de még reménykednek benne, hogy megváltoztatja döntését.
Az ellenzék soraiban megkezdték a szavazás előkészítését a jövő hétre a kneszet feloszlatásáról és új választások kiírásáról.
Zoabi csütörtök délben, minden előzmény nélkül közölte Naftali Bennett miniszterelnökkel és Jaír Lapid külügyminiszterrel döntését, melyet az arab kisebbséget érő megkülönböztetésekkel indokolt.
Nem tudom támogatni annak a közösségnek a felháborító zaklatását, amelyből jöttem – fogalmazott. Szándékáról pártjában sem tudtak semmit.
A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint a Merec vezetése azt követeli tőle, hogy adja vissza mandátumát, azonban bejelentése óta nem veszi fel a telefont. A helyi törvények szerint megőrizheti képviselői székét, és a kormány ellen szavazhat.
Ez a koalíció fontos kötelék az ország összetett valóságában, és mindannyiunktól megköveteli, hogy nagy felelősséget vállaljunk ezért a helyért. Minden nap, melyet túlél ez a koalíció, egy újabb nap, amikor a fény erősebb, mint a sötétség – írta a Twitteren Zoabi lépését bírálva a szociáldemokrata Munkapárt arab képviselőnője, Ibtiszám Marána.
A képviselői székben először ülő Zoabi nem először okozott fejfájást a koalíciónak: januárban ellenszavazatával megakadályozta az ultraortodoxok katonai behívását szabályozó törvény elfogadását a parlamentben. Ekkor Lapid a lázadó képviselőnőt kinevezte izraeli főkonzulnak Sanghajba, de hivatalba lépése késett, a Közszolgálati Bizottság kinevezésekről döntő testülete ugyanis mindeddig nem ült össze ebben az ügyben.
A testülethez közel álló források azt mondták a ynetnek, hogy a kiküldetés nehézségekbe ütközik, mert Zoabi kijelentette, hogy fenntartásai vannak az izraeli himnusszal kapcsolatban. Olyan nyilatkozók, akik az elmúlt napokban beszéltek a képviselőnővel, a ynetnek azt jelezték, hogy Zoabi az ebben az ügyben felmerült nehézségek miatt dönthetett a kilépésről a koalícióból.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
A román parlamentben ellenzékben politizáló Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, Claudiu Tarziu szenátor egy szerdai sajtótájékoztatón kijelentette: példaértékűnek tartja Magyarország nemzetpolitikáját, és szorgalmazza, hogy pártja lépjen szövetségre a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) az ukrajnai románok és magyarok védelmében.
A rendszerkritikus ellenzéki párt társelnöke a határon túli románok ügyeivel foglalkozó szenátusi bizottság elnöki tisztségét is betölti. Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a politikus a sajtótájékoztatón elmondta: a közelmúltban meglátogatta az Ukrajnához tartozó Észak-Bukovina román közösségét, és tolmácsolta a közösség vezetőinek aggodalmát a bukaresti kormányzat felé.
Az ukrajnai román vezetők azt nehezményezték, hogy a román állam nem ad már ösztöndíjat azoknak a diákoknak, akik románul szeretnének tanulni. Megemlítette: az ösztöndíjak kerete nem került be a költségvetési törvénybe, és a parlament elutasította azt a módosító javaslatát, amely előirányozta volna az ösztöndíjakra szánt pénzkeretet. „Magyar barátainknak is van nemzeti kisebbségük Ukrajnában. Az ott élő magyaroknak vannak iskolái, gimnáziumai, magyar egyetemi katedrái, és jelentős támogatást kapnak a kulturális tevékenységeikre. A legkomolyabban gondolok arra, hogy eleget tegyek az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője megkeresésének, és lépjünk szövetségre az ukrajnai magyarok és románok jogainak és szabadságjogainak a védelmében. Van egy nyilvános párbeszédmeghívásunk egy ilyen szövetség megalakítására. Véleményem szerint példaértékű Magyarország törődése a határain túl élő magyar közösségekkel. Ez modellértékű lehet más országok számára is, akik törődnének a határaikon kívüli kisebbségeikkel” – idézte a pártelnököt az Agerpres hírügynökség.
Az AUR általános meglepetést okozott azzal, hogy a rendkívül alacsony részvétel mellett tartott tavaly decemberi parlamenti választásokon a szavazatok mintegy 9,1 százalékát szerezte meg, és a parlament negyedik legerősebb pártjává vált. A párt színében nyert képviselői mandátumot a székelyföldi magyar szimbólumok és feliratok ellen indított pereiről elhíresült Dan Tanasa is. A Bálványos Intézet közelmúltban ismertetett elemzése szerint az AUR az úzvölgyi temetőfoglalás konfliktusát meglovagolva a magyarellenességével vált láthatóvá, de később témát váltott, és az elitellenesség, az értékkonzervativizmus és a gazdasági protekcionizmus témájára összpontosított. Az elmúlt hetekben a járványügyi korlátozások elleni tüntetések élére állt.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
A nemzeti kisebbségek jogainak védelme nem lehet a politika tárgya, ezért Ukrajna egyetlen külföldi államnak sem engedi meg, hogy bármilyen módon befolyást gyakoroljon ennek a törvénynek a tartalmára – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter kedden, adta hírül az rbc.ua hírportál, a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
Az ukrán diplomácia vezetője a Kairat Abdrakhmanovval, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosával telefonon folytatott megbeszélésen emlékeztetett arra, hogy az ukrán parlament dolgozik a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvényen, amely szerinte „meg fog felelni a legkorszerűbb világszabványoknak”. Aláhúzta: „a nemzeti kisebbségek jogai védelmének témája nem lehet a politika tárgya, ezért Ukrajna egyetlen külföldi államnak sem engedi meg, hogy bármilyen módon befolyást gyakoroljon ennek a törvénynek a tartalmára.”
Mint Kuleba kifejtette, „a cél az, hogy a nemzetiségi kisebbségekhez tartozók 100 százalékosan tudják óvni és fejleszteni önazonosságukat, és eközben 100 százalékban Ukrajna állampolgárai legyenek.” Egyúttal elmondta, számít arra, hogy az EBESZ kisebbségi főbiztosa fokozni tudja a szervezet reagálásának hatékonyságát a nemzetiségi kisebbségek jogainak betartását érő komoly kihívásokra Ukrajna megszállt területein.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A nemzeti kisebbségek jogainak védelme nem lehet a politika tárgya, ezért Ukrajna egyetlen külföldi államnak sem engedi meg, hogy bármilyen módon befolyást gyakoroljon ennek a törvénynek a tartalmára – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1615317000
[modified] => 1615316979
)
[title] => Ukrajna egyetlen országnak sem engedi meg, hogy befolyásolja a kisebbségi törvényét – Kuleba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19847&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19847
[uk] => 19850
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 19848
[image] => Array
(
[id] => 19848
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[original_lng] => 126546
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1615310411:2
[views_count] => 5600
[_thumbnail_id] => 19848
[_edit_last] => 10
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_35c1b2f75e36f01bbbc6b7d413df4722] =>
[_oembed_time_35c1b2f75e36f01bbbc6b7d413df4722] => 1615309780
[_oembed_00be9fca8dfe3f6421a205fd408bb931] =>
[_oembed_time_00be9fca8dfe3f6421a205fd408bb931] => 1615337053
[_oembed_17109c036bd9594be137113a392a4e63] =>
[_oembed_time_17109c036bd9594be137113a392a4e63] => 1615337053
[_oembed_c840aa5068ad306fd4db2a1c4173104d] =>
[_oembed_time_c840aa5068ad306fd4db2a1c4173104d] => 1615337054
[_oembed_b7ed7862f57ada40e95102081e9125fc] =>
[_oembed_time_b7ed7862f57ada40e95102081e9125fc] => 1617199750
[_oembed_152fb8485263be9a000f7d720b5d74df] =>
[_oembed_time_152fb8485263be9a000f7d720b5d74df] => 1617199750
[_oembed_60ac81a57befb6639c327195a12a2f29] =>
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
“President Putin can do what he likes, we will not break.” In this interview with EL PAÍS, Ukraine’s Foreign Minister Dmytro Kuleba talks about the negotiations with the Kremlin and why Ukraine will never give up https://t.co/l5gJXU6SHo
— El País English Edition (@elpaisinenglish) March 25, 2022
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Keeping up the support for Ukraine is essential for European partners, because Putin hates the well-being of Europeans and wants to bring crisis to the door of every European home. Ukraine stands in the way of these malicious plans. By supporting us, partners support themselves.
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Egységes európai szabályozásra van szükség az őshonos nemzeti kisebbségek érdekében – mondta el a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a terület javasolt alapelveit tartalmazó kiadványt.
Szili Katalin közölte, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztossal, Kalmár Ferenccel együtt jegyzett kiadványuk első alapvetése, hogy szülessen egy olyan dokumentum, amely lehetővé teszi egy egységes európai szabályozás alapelveit, amelyek az egyes nemzetek sajátosságait figyelembe véve egy keretszabályt jelentenek.
A mai szabályozás értelmében az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével az Európai Unió (EU) nem foglalkozik – mutatott rá megjegyezve, hogy EU a kisebbségek ügyének kérdését nemzeti hatáskörbe utalja.
Emlékeztetve az elmúlt években történtekre, például az ukrán nyelvtörvényre és oktatási szabályozásra, valamint a romániai restitúciós kérdésekre, Szili Katalin azt mondta: a kérdésben a nemzeti hatáskört meg kell haladni, és az uniónak el kellene fogadnia alapelveket, amelyek mentén a tagországok megalkotják a saját szabályozásaikat. Javaslataik között szerepel az is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek szabályozását válasszák el a bevándorló kisebbségek kérdésétől – közölte.
Szili Katalin kiemelte: a javasolt alapelvek nemcsak magyar érdekeket szolgálnak, hanem valamennyi nemzeti kisebbség érdekét szolgálja, hogy a szülőföldjeiken boldogulhassanak és megőrizhessék identitásukat. Közölte, szeretnék elérni, hogy megszülessen egy közös dokumentum, ezért egyeztetésbe kezdtek az európai parlamenti delegációkkal. Szeretnének a kiadványukkal egy további európai vitát generálni – fűzte hozzá Szili Katalin.
Kalmár Ferenc ismertette a javaslatuk öt alapelvét, amelyek szerint a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy; az állampolgárság elválhat a nemzeti identitástól; a nemzeti kisebbségvédelem alapja az identitáshoz való jog maradéktalan biztosítása; az identitás védelmének megvalósításához mind az egyéni mind a kollektív jogok biztosítása szükséges; valamint egy állam területén élő nemzetei kisebbségek államalkotó tényezői az adott államnak.
A miniszteri biztos rámutatott, hogy Európa lakosságának tíz százaléka nemzeti kisebbségként él, ez körülbelül Spanyolország lakosságával ér fel, és mint mondta, tapasztalataik szerint a nemzeti kisebbségek érintő kérdéseket a bilaterális szinten „nem igazán lehet megoldani”. Egy európai kötelező érvényű szabályozásra lenne szükség – emelte ki Kalmár Ferenc.
A nemzeti kisebbségvédelem javasolt alapelvei az EU-ban című kiadvány angol, francia és magyar nyelven jelent meg. A kötetben az olvasható, hogy a javasolt alapelvek, axiómák elfogadtatása „egy új Pax Európa” megteremtésének alapfeltétele, mely lehetőséget biztosít, hogy Európa újradefiniálja magát a globális világban, alapértékei megőrzése mellett. Erre a megállapodásra épülő, kötelező erővel rendelkező jogi szabályozás hozhatja meg a nemzetek, nemzetrészek, nemzetiségek közti valódi egyenlőséget Európában – írta Szili Katalin és Kalmár Ferenc.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Kína ellenlépéseket helyezett kilátásba, miután Donald Trump amerikai elnök a Kínában élő ujgur kisebbséggel kapcsolatos törvényt írt alá – derült ki a kínai külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményéből.
Peking felszólította Washingtont, hogy „korrigálja a hibáját”, és ne használja fel a törvényt Kína érdekeinek megsértésére. A minisztérium szerint a muszlim vallású ujgurok lakta nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területtel kapcsolatos kérdések nem az emberi jogokról, a nemzetiségről, vagy a vallásról, hanem az erőszak, a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelemről szólnak. A külügyi tárca megerősítette Peking korábban ismertetett álláspontját az ügyben, miszerint az amerikai törvény gúnyt űz Kína erőfeszítéseiből, amelyek a terrorizmus és radikalizmus ellen irányulnak, ráadásul beleavatkozik az ország belügyeibe.
Miután washingtoni idő szerint szerdán az amerikai elnök aláírta, az ujgurok emberi jogairól szóló törvény jogerőre emelkedett. Az amerikai képviselőház által május végén elfogadott törvény büntetőintézkedéseket tesz lehetővé az ujgur kisebbség „tömeges internálásáért felelős kínai vezetők” ellen. Egyéb szankciók mellett az ujgurok emberi jogainak megsértéséért felelős kínai kormánytisztviselőktől megvonnák az esetleges amerikai beutazási vízum lehetőségét.
Nemzetközi jogvédő szervezetek és az ENSZ megfigyelői szerint legalább egymillió embert – zömmel a muszlim vallású ujgur, illetve kazah népcsoportokba tartozókat – zártak átnevelő táborokba Hszincsiangban. A kínai kormány álláspontja szerint az ujgur kisebbség lakta területen fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzést azoknak, akiknek az életére „hatással volt a terrorizmus, és radikalizálódtak”. Peking továbbá tagadja azt a vádat, hogy a központokban a bentlakókat rossz bánásmódban részesítenék, vagy bántalmaznák.